Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.

VGF szaklap 2013. július-augusztus

Az energia-menedzser funkció működése I.

Fördős Norbert |  4592

Előző lapszámunkban a fűtési trivalens pont szerepét mutattuk be, amely két, eltérő energiaforrást hasznosító hőtermelő optimális működését hivatott szolgálni, az adott pillanatban szükséges igények fedezése mellett. A több hőtermelőből álló, puffertárolós központi fűtési rendszerekben azonban az úgynevezett energiamenedzser funkció látja el – mint egy „kompetens karmester” – a különböző hőforrások által szolgáltatott fűtési energia betáplálását, valamint annak – igények szerinti – felhasználását.

A magyar olaj és földgáz története V.

Dobai Gábor |  25 011
1 5 (1)

A magyar olajipar születésének története nem egyszerűen egy iparág szárba szökkenésének első fejezete, hanem a magyar politika és gazdaságtörténet mai életünket is befolyásoló eseményeinek korszaka. A XX. század története az olaj története, és ez Magyarországra is igaz, annak ellenére, hogy világviszonylatban nem vagyunk jelentős kőolajtermelő ország.

Csővezetékek hidraulikai ellenállása

Gergely Dániel Zoltán |  16 142
1 5 (1)

A kezdetekben és napjainkban is az épületgépészeti rendszerek összekötő eleme a „cső”. A csővezetékek mindennapi életünkben jelen vannak, hiszen rajtuk keresztül jutunk az emberi léthez nélkülözhetetlen forráshoz, az ivóvízhez. Rengeteg közismert gyártó kínálatából válogathatunk, oly széles választékban, hogy olykor már bőségzavarunk adódhat.

Hamis biztonságérzet több fokozatban I.

Veresegyházi Béla |  3094

A régi szép időkben még hittünk a tekintélynek; tisztelettel elfogadtuk, amit az orvos mondott, lelkesen hallgattuk a különböző szakik monológjait, amikor építkeztünk, és tudtuk, éreztük, hogy sportolóink nem doppingolnak, és így nyerik az olimpiai aranyakat. Ma már nem hiszünk szinte senkinek bizonyítékok nélkül. Cikkünk arra keresi a választ, hogy mennyire bízunk a szén-monoxid-riasztókban.

Energiafelhasználás és szén-monoxid-mérgezés

Heizer György |  3342

A statisztikai adatok a szén-monoxid-mérgezések számának emelkedését mutatják, miközben a háztartások energiafogyasztása nem nőtt,szerkezete viszont változott. A tények, adatok elemzése segítheti a megelőzést és a lakosság célirányos tájékoztatását.

Adóztatják a megújulókat?

Fábián Attila |  6893

Bár eddig évekig nem tették, idén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) folyamatosan ellenőrizte a napkollektorok megfelelőségi igazolását (ÉME), és (legalább) június 30-ig büntette is azokat a gyártókat és forgalmazókat, akiknél hiányosságokat talált. Július 1-től elméletileg életbe lépett az új EU-s direktíva, és a napkollektorokra is kötelezők és elegendők a CE jelölések – elvben. Cikkünk remekül példázza, hogy egy nem megfelelően szabályozott törvényi környezet mennyire negatívan hathat az adott szegmensre.

A WC, mint hatalmas megtakarítások forrása

Támogatott cikk |  2702

Több szempontból is igaz, hogy ami a WC-n lemegy, az az ún. „óhatatlan veszteség”. A kevésbé szalonképes résszel, az emberi salakanyagokkal nem foglalkozunk cikkünkben, de az azok csatornába jutását elősegítő vízzel annál inkább. Egy lakásban, házban több tízezres, egy középületben milliós megtakarításokat is elérhetünk modern, víztakarékos, ám az igényeket tökéletesen kielégítő berendezésekkel.

Esővíz-hasznosítás tapasztalatok a háztartásokban

Chiovini György |  11 536
1

A közműves vízszolgáltatásnak olyan vízminőséget kell biztosítania, amely további kezelés nélkül ivásra, főzése, tisztálkodásra alkalmas. De felismerve, hogy a drága ivóvíz helyettesíthető olcsóbbal, WC-öblítésre, takarításra, esetleg mosásra használhatunk esővizet. Ott, ahol a vezetékes víz kemény, még előnyös is lehet a lágy esővíz. Döntés előtt már hozzávetőlegesen meghatározható, hogy mennyi ivóvizet fogunk tudni kiváltani. Mielőtt belevágnánk, felhasználhatjuk mások vonatkozó tapasztalatait.

Hakni helyett fórum VGF TudásBázis

|  3873

Néhány évvel bevezetése után jól érzékelhető a kreditpontos, céges rendezvények válsága; összehányt tematika, esetenként puszta termékpromóció, ugyanaz a jórészt ráérő nyugdíjasok (félreértés ne essék, itt nem az idősebb kollégák ellen szólunk!) alkotta, szundikáló törzsközönség, eszem-iszom. A VGF új úton elindulva értéket teremtett az adott kerethez.

Tegyük helyére a csodakazánokat

Rácz László |  5167
1 3 (1)

A harangok kongatása, a XIV. évfolyam 4. számban megjelentetett figyelemfelkeltő írás minden ionizációs kazánforgalmazó ellen jogos, és meg kellene tiltani a forgalmazást, amíg a gyártó nem produkál biztonságos terméket, korrekt hatásfok-vizsgálatról mérési jegyzőkönyvet ÉV méréssel, műszaki paraméterekkel, minősítéssel. Ezeket a körülményeket termékenként, gyártónként kell vizsgálni, és ha indokolt, az illetékeseknek esetleg szankcionálni.

EWS (ion)kazánok vizsgálata

Rácz László |  35 514

Az alábbiakban az első, lényegét tekintve maradéktalanul publikálható ionkazán-vizsgálat leírása olvasható, amelyből kiderül: az adott ionkazán teljesítményre annyit tud, mint egy bármilyen elektromos fűtés, azaz nem egészen 100%-os hatásfokkal (némi veszteség mindig van) üzemel, vagyis 1 kW elektromos energiából 1 kW hőenergiát állít elő. Viszont használata biztonságos, azaz balesetveszéllyel nem jár, így megtalálhatja helyét a piacon.

Keressük a legrégebbi olvasóinkat!

|  20 755

Tisztelt Olvasóink! A hűség érték. A legtöbb szolgáltató és kereskedő ott hibázik, hogy nem becsüli meg igazán a régi vevőit, hanem mindig újakat hajszol.  Mi nem követjük el ezt a hibát! A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap keresi azon olvasóit, akik a kezdetektől (2000) előfizetői, hogy elvihesse őket egy feledhetetlen jutalom-utazásra!