VGF szaklap

Komposztkazán: egyre többen építenék

| |  2337 | |

Komposztkazán: egyre többen építenék

A komposztkazán-építési hullámhoz egyre többen csatlakoznak, és számolnak be eredményeikről. Az ötlet folyamatosan csiszolódik, alakul, és a kísérletező kedvűek egyre jobb eredményeket érnek el. Nézzük meg, hogyan is működik ez a szerkezet.

A komposztkazán

A berendezés szíve egy minimum 10-12 köbméteres komposztáló, amely a szokványos kerti méreteknél jóval nagyobb. Benne az energiát növényi, és állati, illetve emberi eredetű szerves anyagok erjedése szolgáltatja. A talaj humuszképződésének az első lépése ez, amiben a növényi cellulóz (szénben, hidrogénben és oxigénben gazdag) és az állati fehérjeszerű (nitrogénben és foszforban gazdag) anyagok egyidejű jelenléte szükséges.

A humusz képződése a talajban mindig jelenlévő rendkívül gazdag élővilágnak a közreműködése nélkül lehetetlen. Ezért is javasolt a komposztkazánt közvetlenül a talaj felszínére építeni, hogy ezek a kis élőlények gond nélkül megjelenhessenek a komposztban. A komposztkazán biotömegében tárolt napenergiájának felszabadításához nagy mennyiségű oxigénre van szükség, így a rendszerbe sok levegőt kell juttatni. A másik fontos elem a víz, melyet nemcsak az építéskor, de működés közben is biztosítani kell.

A komposzt belsejébe kell telepíteni a hőcserélő berendezést, oly módon, hogy figyelembe vesszük a komposzthalom belsejében termelődő hőmennyiség vélt eloszlását, ami jellemzően a komposzt közepén a legmagasabb, és a széleken egyre alacsonyabb. Ebből a feltételezésből következett a hőcserélő kívülről befelé tekeredő csigavonal alakja, ahol a visszatérő hideg vizet a csigavonal külső ívétől befelé, a komposzt közepe felé áramoltatjuk, és a kimenő meleg vizet a csigavonal, illetve a komposzt közepén, ahol a legmelegebb, sugárirányba vezetjük ki. A csigavonal menetemelkedésére a padlófűtés technikában alkalmazott 20 cm-es távolságot célszerű alkalmazni. A hőcserélőnek minél sűrűbben kell bejárnia a komposzt hasznos terét ahhoz, hogy a termelt hőt arányosan mindenhol kivehessük. Ezért több ilyen csigavonalra van szükség, amiket egyenlő távolságban egymástól, egymás fölé helyeznek el, ki és bemeneteit párhuzamosan összekapcsolják, így a víz egyszerre áramolhat és melegedhet az összes csigavonalban a komposzt teljes hasznos terét átjárva. A komposztálás, biológiai lebomlás során keletkezett hő így elszállítható, melyet padló- és falfűtésre, valamint használati melegvíz előállítására lehet hasznosítani. A meleg vizet a „kazánból” egy erre alkalmas hőközvetítő cső elviszi a felhasználási helyre, majd a hideg víz a levezető ágon újra visszatér a komposztba.

A keringés fenntartására keringetőszivattyúra van szükség, amit első közelítésben egy beprogramozott időkapcsolóval célszerű vezérelni. Ennél sokkal jobb megoldás a szabályozás. A szabályozás és a vezérlés között alapvető különbség, hogy az utóbbi egy előre beprogramozott logika mentén működik, azaz megadott időpontokban, megadott időintervallumra kapcsolja be-ki a szivattyút. A szabályozás tekintetében a külső érzékelőkkel állapotjelzőket is bevihetünk a logikába, azaz figyelhetjük a komposztnak a hőmérsékletét, illetve a hőcserélőben lévő víznek a hőmérsékletét is, és egyéb más jellemzőket, és ezen paraméterek figyelembevételével valamilyen logika mentén történik a szivattyú ki-be kapcsolása. Ha a szivattyút nem ki-be kapcsolgatjuk, hanem a keringő víz folyási sebességét változtatjuk, akkor jobb hatásfok érhető el, ugyanis a komposzthőt így tudjuk a legjobban hasznosítani, mert nincs hirtelen hőelvonás, ami növelné a komposzt kihűlésének a kockázatát és egyenletesen vesszük ki a hőt.

A berendezést direktben rá lehet kötni a padlófűtés- vagy falfűtésrendszerre, így azt egy az egyben a komposztkazán által termelt hő fogja fűteni. Ha nem bízzuk a dolgokat a természetre, és fűtésrásegítőként használjuk a komposztot, akkor hőcserélőt kell bekötni a két kör közé (a hagyományos fűtés és a komposztfűtés közé). Ennek hátránya, hogy a hőcserélő is hőveszteséggel jár.

A komposzt hőmérséklete 40-50 °C-ra áll be, de elérheti a 60-70 °C is. Így átlagban 35-45 fokos meleg vizet kaphatunk, amely padlófűtésre ideális. Radiátoros fűtésre ennél magasabb hőmérsékletű vizet szoktak használni, éppen ezért ilyen célú felhasználása nem javasolt. A komposztkazán rendszer temperálásra, alaphőmérséklet beállítására tökéletes megoldás, télen a fázósabbak, akiknek nem elég a lakásban a húsz fok,  rásegíthetnek egy cserépkályhával a fűtésre.

Kell hozzá szaktudás

A komposztkazán-fűtési rendszer az egyszerű családi házak egyik megoldása lehet, révén, hogy alacsonyabb hőmérsékeltű víz előállítására képes, a meleget „helyben” kell felhasználni, azt szállítani nem lehet, így társasházak fűtésére sem jelenthet alternatívát. Biztos adatokat azonban egyenlőre még nem lehet tudni, hiszen a berendezés egyelőre fejlesztési fázisban van. Vannak bíztató eredmények, melyek azt mutatják, hogy egy jól összerakott és megtervezett komposztkazán akár egy 100 négyzetméteres családi ház fűtését is el tudja látni. Ez nem egy hagyományos ház, hanem a nap járásának megfelelően tájolt, megfelelő hőszigeteléssel rendelkezik (pl. szalmabála-ház).

Annak ellenére, hogy a komposztkazán egyszerű berendezésnek tűnik, az építéshez szükség van tapasztalatokra, elméleti tudásra. Minimális műszaki érzék szükségeltetik az elinduláshoz.  Egy 15 köbméteres komposztkazán megépítéséhez az alábbiakra van szükség:

  • 10 m³ faapríték (nyers és ágakból készült),
  • 2 m³ lótrágya,
  • 2 m³ kerti komposzt (falevelek, kerti és konyhai hulladék, emberi trágya),
  • 8 talicska érett komposzt (humusz),
  • kút- vagy esővíz (jó sok, amennyit csak felvesz a fa).

A faaprítékot kút- vagy esővízzel alaposan be kell áztatni az építés előtt. Az anyagokat felváltva kell tölteni, hogy jól keveredjenek. A fa és a trágya egy lehetséges aránya 5:1. Tömöríteni nem kell a rendszert, a bőséges víz hozzáadásával magától tömörödik. A hőcserélő 200 méter hosszú, 20 mm átmérőjű padlófűtéscsőből készül. Betonvashálóra, 2 m átmérőjű, átlagos 20 cm-es menetemelkedésű spirálban 25 m hosszú csődarabot síkban rögzítünk. Ebből 8 db készült.  Laza, széteső, nyúlékony kerítésháló helyett használjunk merev és erős, kb. 5 cm-es rácsméretű hálót.

A spirálokat 20 cm vastag rétegenként helyezzük a komposzt közepére, kivezetéseit az építés idejére függőlegesen rögzítjük és felcímkézzük, hogy tudjuk, melyik melyik. A csővégeket az utolsó spirál elhelyezésekor az osztókra kötjük. Vízszintes helyett használjunk függőleges osztókat! 2×2 db, a komposztkazán magasságával megegyező hosszúságú szögvasat párhuzamosan összeforgatva összehegesztünk, végén zárjuk. Az alsó kivezetése a föld szintjén csatlakozik a ki-és-bemeneti ¾"-os csövekre, ha ki-és bemeneti hőmérőket is szeretnénk, azokat is ide érdemes szerelni. Az osztók tetejére szereljük a légtelenítőket, ezek biztosan a legmagasabb pontjai a rendszernek. Végül a csőspirálok csatlakozási pontjait 20 cm-es közökkel helyezzük el az osztón. Az osztót az építés elején függőlegesen beállítjuk, a spirálokat az építés folyamata alatt, egyenként csatlakoztatjuk. Így egyszerűsödik az összeszerelés, csökken az alkatrész igénye és költsége is. A rendszert vezetékes vízzel feltöltjük, légtelenítjük, és nyomás alá (1,5-2 Bar) helyezzük. Az osztókat komposzttal, a komposzt tetejét szalmabálákkal takarjuk.

A komposztkazán lényegében egyszerű és olcsó megoldás a fűtésre, ami lehetővé teszi, hogy a vidéken élő szegényebb családok is elérhető házilag megvalósítható fűtéshez  juthassanak. Nem beszélve arról, hogy még a működés során keletkező melléktermék, a humusz is rendkívül értékes. Ahhoz, hogy ennek a módszernek nagyobb létjogosultsága legyen, még számtalan mérésre, műszaki dokumentálásra van szükség. A technológia első hallásra, látásra ígéretesnek tűnik, remélhetőleg minél többen élvezhetik ennek előnyeit.

Forrás: Tőgyi Balázs – Ökologika Műhely – komposztkazan.hu

Alternatív fűtésFűtési rendszerKomposzt