Bebútorozott készülékek
2023. március 16. | Lantos Tivadar | 1402 |

Egyes felhasználók a bútor szerves részének tekintik a különböző épületgépészeti készülékeket. Jól eltakarják, sarokba, kisebb fülkékbe helyeztetik el a berendezéseket, így karbantartás vagy javítás során szinte nem lehet hozzáférni.
Gázkazánok
A legtöbb készülék az előlapot leszerelve karbantartható, de vannak olyan régebbi készülékek is, melyekből az égősor csak az oldalsó burkolólemezt megbontva emelhető ki. Szekrények esetén jobb esetben hívjuk az asztalost, vagy nekiállunk kellően dühösen szétbontani a bútorokat, azonban két oldalról fallal lehatárolt fülkékben már nincs erre mód. Így a készülék soha nem lesz karbantartva, sokkal hamarabb tönkremegy, sőt, javíthatatlanná válik hozzáférhetetlenség miatt. Az áthelyezés jó megoldásnak tűnhet, azonban találkoztunk már olyan esetekkel is, amikor csak olyan távolságban lehetett volna megoldani a gázkészülék átrakását, hogy az egy tervköteles készülékcserével ért volna fel. A kivitelezőknek tekintettel kellene lennie erre a problémára, valamint a készülék beüzemelését ebben az esetben meg kellene tagadni. A gyakorlatban azonban ilyesmi ritkán fordul elő.
Fűtésszerelés esetén az elbarikádozott fűtőtestekről, radiátorokról is szót kell ejtenünk. Olyannal is találkozni, hogy a szekrény mélyén, réges rég elfelejtve leledzik egy-egy berendezés, amely hajdan adta a hőt, mára azonban feleslegessé vált. Az ilyen fűtőtestek akkor jelenthetnek igazán gondot, ha például tulajdonosváltás van, átrendezik a lakást, és újra használatba kerül a radiator. Közben esetleg korszerűsítették a gázkészüléket, kondenzációs kazán került a falra. A régi radiator újra használatba kerül, és az évek során felhalmozódott kosz, szennyeződés, újra a rendszerbe kerül, és károsítja a gázkazánt. Ezen kívül a csöpögő, letapadt szelepeket sem lehet cserélni az elbútorozott radiátorok esetén.
Klíma kültérik
Különösen a klímakészülékek kültéri egységeinek hozzáférhetetlensége okoz gondot. A karbantartó szervizesnek sokszor az életét kockáztatva kellene elvégeznie a kötelező éves karbantartást, azonban ettől – érthető okokból – el szoktak tekinteni, és csak a beltéri egység kapja meg a szükséges törődést. A készülék lelke a papírvékony alumíniumlemezből készített, sűrűn lemezelt hőcserélő, ami elég nagy felület a megfelelő működéshez, viszont esztétikailag kellően kisméretű tud maradni. Ennek köszönhetően valamennyi por vagy szösz, szemcse megakad ezeken a lemezeken. Az eltömődött lemezeken nem tud akadálytalanul keresztüláramolni a levegő, ami a klíma hibás működését fogja eredményezni. Az utcai levegő jóval szennyezettebb, ezért sokkal könnyebben elkoszolódhat a kültéri egység, mint a beltéri. Ha a levegő nem tudja hűteni az elkoszolódás miatt a kültéri egység hőcserélőjét, az könnyen végzetes meghibásodáshoz vezethet. De a megrendelő, a kitisztított beltéri miatt könnyen hiheti azt, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Villanybojlerek
Ezek beépítettsége is okozhat fejtörést a karbantartóknak. Leginkább a vízszintesen is felszerelhető készülékekkel van a probléma. A szerelő oly mértékben ráépíti a készüléket a falra, hogy lehetetlenné válik a készülék aljának szerelése, és a hozzáférés a fűtőszálakhoz, anódokhoz, vezérléshez, stb. Ilyenkor csak az marad, hogy le kell szerelni a teljes készüléket, elvégezni a karbantartást, majd visszaszerelni azt, jóval nagyobb költséggel, mint egy átlagos karbantartás esetén.
Ezzel a három, sok fejtörést okozó készülékkel találkozhatnak leggyakrabban a szerelők. De hallottunk már beépített osztó-gyűjtőkről, hozzáférhetetlen légkezelő berendezésekről, sőt kéményekről, beszívó nyílásokról is. Az ilyen készülékeket, rendszereket telepítőknek nagyobb figyelemmel kellene lennie a jövőbeni karbantartást végző kollégákra is. Annál is inkább, mert ma ugyan telepítést végzek, azonban holnap valahol, hasonló helyzetben majd én leszek a karbantartó...
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 8990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.