VGF&HKL szaklap

A Műszaki Biztonsági Szabályzat újdonságai

2014. szeptember 16. | Meyer József |  237 | |

Az alábbi tartalom archív, 16 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Műszaki Biztonsági Szabályzat újdonságai cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

A reklám világa

Szokványos TV nézés közepette reklámokra vált a műsor. Többek közt - kellemes meglepetésként - a mágneses vízkezelés előnyeiről is szó esik, amit egyébként szakmai kérdésként tartunk számon. Elég, ha csak fellapozzuk a MÉ 2004/5-ös számát és a Maribori Egyetem Vegyészmérnöki Karának két professzora által írt magas színvonalú, de közérthető cikkben épp ez a téma köszön vissza ránk. Bevezetőjükben a vízkő lerakódását vizsgálják.

  Amennyiben mágneses vízkezelést alkalmaznak, úgy a kiválás a hagyományos módtól eltérően finoman eloszló részecskék formájában, szuszpendáltan jelentkezik. Ez a lerakódás morzsolódó, így a felületről könnyen eltávolítható. Utalnak a módosult kristályszerkezetre is. Végső érvként állítják, hogy a mágneses vízkezelő berendezés beépítése és üzeme során még a meglévő lerakódások is fokozatosan eltűnnek a csőrendszerből. A téma felvezetése során egy fejezetrész megvilágítja a vas-oxidok kalciumkarbonát-kiválást elősegítő szerepét, de megemlékeznek a vízkövet alkotó összetevők mágneses érzékenységéről is.

Se szeri, se száma a vízkezelési módozatoknak. Ezek túlnyomó része a fogyasztásukra, más területei pedig technológiák, üzemvitelek kiszolgálására irányulnak. Miközben a szakemberek egyre több hasznos és nélkülözhetetlen beavatkozást sürgetnek az ivóvizek fogyaszthatóvá tételében, a gyakorlatban már csak a palackozott ásványvizeket részesítjük előnyben. Ez az ellenmozgás meggyőzhet bennünket arról, hogy gazdaságosságát tekintve már most pazarlásnak tűnik a művek által egységesen magas élvezeti szintet biztosító ivóvízminőség biztosítása. Lehet, hogy jobb és olcsóbb lenne, ha minden fogyasztó maga határozna a saját vízminősége tárgyában? A berzenkedőknek felhívjuk a szíves figyelmét arra, hogy a palackozott ásványvizek fogyasztásakor sem tájékozódnak. Csak kevés terméken tüntetik fel a forgalmazott ivóvíz pH-szintjét. Szerencsés kivételről is be tudok számolni: a munkahelyemen fogyasztható palackozott védőital 7,2-es értékével enyhén lúgos kémhatású, egészséges, fogyasztható.

Fiatalodj, ne öregedj! Ez annak a könyvnek a címe, mely felett a nyári délutáni kánikulában pihenés ürügyén el-elbóbiskolok. Szerzőjét, Harald W. Tietzét nem kisebb nagyság, mint prof. Dr. Török Szilveszter méltatja az előszóban.

Tietze Ausztráliában élő, világszerte ismert táplálkozástudományi szakértő, kutató és természetgyógyász. Ebben a művében a lúgos víz fogyasztása mellett tör lándzsát. Az emberi szervezetben felhalmozódó és kiürítendő bomlástermékek savasak, mint az ecetsav, a koleszterin, zsírsavak, tejsav. Szakemberként kínos precizitással veszi sorra a különféle méregtelenítési módok olykor túlhajszoltságában szerencsétlen következményeit. Rendkívül szemléletesen mutatja be a lúgos kémhatású víz fogyasztásának egészségre, testsúlyra és életkorra gyakorolt, hosszú távon érvényesülő jótékony hatásait. Az általa fogyasztásra ajánlott lúgos gyümölcs az ananász, bár egyéb kiadványok a banánt is ajánlják. (A papaya-készítmények beszerzése nekünk kissé körülményes).
 

Munkájuk során a vízvezeték-szerelőktől persze jó messzire esik az egészségóvó vagy egyenesen azt javító szempontok figyelembe vétele. Ők a kiviteli tervet nézik, az abban foglaltakat valósíthatják meg. Tietze azonban nekik is üzen, amikor megfogalmazza a ?tipikus? csapvízzel szembeni ellenérzéseit. A szerző óvatos, amikor utal arra, hogy a víz vételi formái változatosak. Számtalanféle környezetből eredhet az éltető nedű. A pH-értéke (pouvoir hydrogéne) 6 és 10,8 között van. Azonnal szóba kerül, hogy az ausztrál vegyészek miként és milyen célok érdekében kevernek be mérgeket, helyenként akár 27 különféle vegyszert, hogy ?egészséges? legyen a vételezett csapvíz. Ezek az adalékok milyen feladatokat oldanak meg? Ennek megvilágítására az alábbi pontokat egyenesen a szakembertől idézzük:

  • Az ivóvíz fertőtlenítését.
  • A víz semlegesítését, hogy ne korrodálja a csőhálózatot.
  • A víz keményítését, hogy ne oldja ki a szerelvények forrasztásában lévő ólmot.
  • A vízben lévő szennyeződések (mint pl. a kalcium) lerakódásának megakadályozását, nehogy elduguljon a vezeték.
  • Azoknak a vegyi anyagoknak a semlegesítését, melyeket az imént felsorolt célok valamelyikére felhasználtak.

A házilagosan nyerhető lúgos víz készítésére az ún. vízaktivátor készülék szolgál. Szerzőnk szerint a berendezés elektrolízis útján ionizálja a vizet. Fő egysége egy legalább 4 literes üveg vagy más, inert szigetelő műanyagtartály. Közepén féligáteresztő membrán osztja ketté a terét. A berendezés feltöltése során mindkét félbe tiszta vizet töltünk, majd irídium elektródokra alacsony feszültségű egyenáramot kapcsolunk. A két térfélen ellentétes pH-értékű - egyik oldalon savas, másik oldalon lúgos ? víz 12 óra elteltével vételezhető. (A hidrogénionok az egyik oldalon, az oxigénionok a másik oldalon alakulnak ki). Ha sommásan fogalmazunk, akkor a lúgos vizet belsőleges fogyasztásra, a savasat pedig tisztálkodásra ajánljuk, de a táplálkozástudományokkal foglalkozó könyvünk sokféle egyéb recepttel és gyógymóddal szolgál sok-sok olyan betegséggel szemben, melyek kúrálása a mai gyakorlat szerint rendkívül költséges és az elért eredmények mindig viszonylagosak. A víz pedig úgyszólván ingyen rendelkezésre áll a maga hatalmas gyógyító erejével.

Most térjünk vissza a szakmai szempontokra. A hangsúlyt változatlanul a házi vízkezelési módokra helyezzük, mert a jövőben is a személyes igények kielégítésére kell a vízhálózatokat kialakítani. A tárgyul választott mágneses és elektrolitikus ? fizikai ? vízkezelés a szerelők részéről megoldható, bár az ominózus vízaktivátor forgalomban elterjedéséről még nem hallottunk. Ez utóbbi berendezésnek külön leágazással biztosítanánk vételi lehetőséget.
 

Az előállított lúgos víznek a tárolására is fel kell készülnünk. Hogy magát a vízaktivátort erre miért nem tartjuk elégségesnek, azt a következőkben megvilágítjuk. Újólag meg kell említenünk prof. dr. Török Szilveszter nevét, kinek tudományos és misztikus ismeretei jelentősen meghaladják a hivatkozott ausztrál szerző, Harald W. Tietzé-ét. (Csak a közismert szerénysége az oka, hogy tudósunk nem kapta meg a hozzá méltó nemzetközi elismerést ebben a témában is.) Egy előadásában, régi példa említésével - nevezetesen a korabeli vendéglőkben minden asztalon kitettek egy-egy kancsó ivóvizet - tért ki arra, hogy mennyire fontos dolog a pihentetés. Élő elemként tekintett a vízre! Azt tanította ezzel, hogy a vivőnyomás és egyéb kezeléssel és elvétellel járó feszültségek által bolygatott víz azonnali fogyasztása nem ajánlatos. Nyugalmi stádiumához egy ideig feltétlenül tárolnunk kell. Még sok más érdekes, inkább misztikus vonásáról is megemlékezett, de ez már végképp kiesik a cikkünk tárgyköréből.
 

Végezetül mindannyian egyetérthetünk abban, hogy tudósaink a vegyszeres beavatkozásoktól, a kémiai reakciók túlsúlyától joggal idegenkednek és helyes a vélekedésük, hogy az olcsóság itt nem lehet döntő szempont.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem