Az Óbudai Gázgyár története I.
2011/1-2. lapszám | Fischer Zoltán | 9719 |
Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A budapesti gázszolgáltatás 100 éve epizódokban. Előző számunk szakmatörténeti anyagát ott hagytuk abba, hogy 1910. december 16-ra fővárosi köztulajdonba kerültek a budapesti, konkrétan a józsefvárosi – a legrégebben működő –, a II. kerületi Ország úti (ma Margit körút), az újpesti és a ferencvárosi gázgyárak.
Az új energiahordozó elterjedését
nem csak a szomszédtól megirigyelt gázlámpák folyamatos fénye, hanem az akkori időkben már divatos hirdetések is segítették. Így a terjeszkedő világítás, a konyhákban megjelenő kombi sparheltek és gáztűzhelyek, a fürdőszobai gázbojlerek, valamint az ipar erőteljes gázfelhasználása a meglévő gázgyárak kapacitásának teljes lekötését jelentették. A folyamatos műszakok, a téli időszakokban szinte nullára kifogyó gáztartók, az adott helyszíneken – gazdaságosan – nem bővíthető üzemek új megoldások keresésére ösztönözték a várost. Hozzájárult ehhez az a tény is, hogy már évekkel az átvétel előtt – megérezve a városvezetés szándékát – az Általános Osztrák- Magyar Légszesztársulat nem végezte el a szükséges karbantartásokat, így a gyárak állapota az átvétel idejére meglehetősen leromlott volt. A gázfogyasztási igények egyre nőttek, egyre nagyobb területen nyert elsőbbséget az utcai gázvilágítás is, így a prognosztizált növekedést és a gyárak várható élettartamát előrevetítve sürgős döntést kellett hoznia a közgyűlésnek. A légszeszgyárak kapacitáshiányosságát érzékelteti az a tény is, hogy az utcai közvilágítás időtartamát szűkítették, vagyis a gázlámpák nagy részét már este 11-kor lekapcsolták. Erről így ír a Pesti Napló 1911. szeptember 13-án a Napihirekben: „Valamikor a hetvenes években (1870-ről van szó) énekelte Don Pedrő az Üstökösben, hogy Budapesten „éjfélkor félgáz s egyipti homály van”… Ha most élne szegény Don Pedrő, bizonyosan még hegyesebbre fogná a tollát, … mert most már negyven esztendővel az Üstökös panasza után eljutottunk oda, hogy az ’egyipti homály’ immár nem is éjfélkor kezdődik el, hanem még egy teljes órával előbb … Tizenegy órakor megjelennek az ismeretes hosszubotu emberek és irgalmatlanul kidöntik minden második lámpának a belét, vagy ha Mark Twain volnék, ugy irnám, kifujják életük világosságát.”
1. ábra Vízmű szívócsövének lefektetése búvárral
A város gázfogyasztása harminc év alatt megtízszereződött,
és az 1910-es évekre elérte az évi nyolcvanmillió köbmétert. Ezt a mennyiséget csak megfeszített munkával voltak képesek produkálni gázgyárak. A végsőkig kihasznált légszeszüzemek napjai meg voltak számlálva. Ebben a helyzetben csak egy új gázgyár felépítése maradt, mint alternatíva. Az addig felépített üzemek nem csak, hogy nem tudtak több gázt előállítani, hanem a városiasodás miatt teljesen körbeépítették a környezetüket. Ezzel megakadályozták a gázgyárak terjeszkedését, és a közelükben lakók egyre szennyezettebb környezetben éltek. Ezért egy új gyárterülettel kapcsolatban számos elvárás fogalmazódott meg:
- legyen elegendően nagy terület az összes kiszolgáló épület, valamint a raktárak számára;
- az új gázgyár kapacitása a növekvő fogyasztást is beszámítva még hosszú időre elegendő legyen Budapest lakossága számára;
- a teleknek a megközelíthetőség okán közút mellett kell feküdnie;
- a gyár működéséhez jelentős mennyiségű víz szükséges;
- a telek magassági fekvése ne haladja meg a 10 métert, mert csak így biztosítható az egyenletes gáznyomás a városi gázhálózat minden pontján, de ne maradjon 8 méter alatt sem, mert Duna melletti telek esetében költséges a telep árvízvédelme;
- a fejlesztett gázzal járó kellemetlen szagok a lehető legkevesebb lakost zavarják.
2. ábra Vízmű derítő medencéje
A főváros lakosságának ekkor több mint 80%-a
a Duna bal partján, tehát a pesti oldalon lakott, ezért elsődlegesen ottani területeket kerestek. Viszont a Duna mellett nem állt rendelkezésre megfelelő méretű telek. A körvasútnál lett volna telek, ott viszont nem állt rendelkezésre elegendő víz, illetve csak komoly költségek árán lehetett volna a Duna vizét odavezetni. A forrásokat lapozgatva láthatjuk, hogy új községi légszeszgyár építésének terve először egy 1877. május 8-i albizottmányi jelentésben szerepel, amely indítvány május 15-én a főváros közgyűlése elé került. A javaslat indítványozza: …„1. hogy a Légszesz Társulattal fennálló pesti szerződés 1878 év január havában felmondassék, 2. hogy ezen felmondás folyamányaként a főváros haladéktalanul tegye meg mindazon intézkedéseket, melyek egy községi légszeszgyár létesítésére és annak kellő időben működésbe léptetéséhez szükségesek…” Az alpolgármester 1878. február 6-án „A légszesz világítási ügy rendezése” címmel szakértői bizottsági ülést hívott össze a Grahn és Kühnell mérnökök által benyújtott tervek és részletes költségvetések felülvizsgálatára, melynek konklúziója ez volt: „…igaz, hogy a községi légszeszgyár megépítése az eddigi számítások szerint a jövőre nézve feltétlenül kecsegtető reményekre jogosít, de a közeljövőben mégsem ez a megoldás. Számításba kell venni, ami a légszeszgyár építése és kezelése közben komolyan felmerülhetnek, melyek beláthatatlan problémákat okozhatnak a városnak.
Különösen fel kell figyelni azok hatására, amik a villanyvilágítás gyakorlati alkalmazása körül újabban észlelhető…” Az ezt követő 1879. április 16-i közgyűlés úgy határozott, hogy továbbra is az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársulattal hosszabbítja meg a szerződést, és a községi légszeszgyár építését egyelőre elhalasztja. Tehát ekkor a fővárosnak még sem elég bátorsága, sem elég tapasztalata, sem elegendő pénze nem volt egy új gázgyár felépítésére. Nemzetközi pályázatot egy új gázgyár építésére először 1908-ban hirdetett a főváros tanácsa, de ekkor még csak terv volt a gázgyárak házi kezelésbe vétele. A kiírás szerint a nyertes 20 000, a második helyezett 15 000, a harmadik 10 000 magyar koronát kap. A külföldiek pályázását azzal segítették, hogy a pályázat beadási idejét hat hónapban állapították meg, valamint a pályázati felhívást nemcsak hazai, hanem külföldi lapokban is megjelentették. A pályázati kiírást azzal indokolták, hogy különösen a külföldi gázszakértők részvételétől várhatunk olyan találmányokat, amelyeket nálunk még gyakorlatban nem használtak. Azonban a gázfogyasztás növekedésének hatalmas üteme és a termelés bővítésének szűk keretei gyors elhatározásra késztették a székesfőváros tanácsát és törvényhatóságát. A megépítendő új gázgyár területszükségletét – külföldi példák alapján – úgy számolták ki, hogy ha 1 év alatt 1000 m³ gázt 3-4 m² területen lehet előállítani, akkor évi 100 millió m³ gáz termeléséhez kb. 300-400 000 m² a gyár helyigénye.
A törvényhatósági bizottság így felkérte Heltai Ferencet, az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársulat igazgatóját, hogy készítsen előterjesztést az új központi gázgyár építése ügyében. Tanulmánya a következő javaslatokat tartalmazta: A józsefvárosi és a budai légszeszgyárat, mint elavult és gazdaságtalan üzemeket, használaton kívül kell helyezni, majd le kell bontani. Helyettük, valamint a várható gázfogyasztás kielégítésére egy évi 100 millió m³ termelőképességű gyár épüljön, első szakaszában egyelőre 50 millió m³ évi gázgyártással. Az új gyár helyének a III. ker. Homokosdűlőben fekvő, 112 000 négyszögöl nagyságú, háromszög alakú területet választották ki. A telek az aquincumi romkert, a körvasút és Duna közti területen helyezkedett el. Előnyei voltak: vasúti csatlakozás, vízi szállítás lehetősége, az üzemhez szükséges víz a Dunából biztosítható, az út és a vízvezeték a telekhatárig ki volt építve. A telek magassági viszonyai aránylag jók voltak, de az árvízveszély ellen parti védőtöltés kialakítása volt szükséges. A telek hátrányaként volt említhető, hogy a budai oldalon termelt gázt egy Duna-hídon keresztül, csövön kell majd a pesti oldalra szállítani.
3. ábra Óbuda Gázgyár látkép
A tervek elkészítésére a következő lehetőségek közül lehetett választani
1. A gyárigazgatás által felállítandó tervezési irodára bízni a gyár tervezését. A szakértői bizottság megállapítása szerint ez a megoldás sajnos nem valósítható meg, mert megfelelő szakemberek nem állnak rendelkezésre. A magyar szakembereknek nagy légszeszgyárak tervezésére és kivitelezésére még nem volt alkalmuk.
2. Gyárépítő cégre bízni a tervek elkészítését. Ez a módozat külföldön szokásos eljárás, de ezen a téren nálunk hiányzik a megfelelő szakmai tapasztalat.
3. Építési és berendezési tervek megbízásos úton való elkészítése. Ez volt az egyedül számításba jöhető megoldás. Keresni kellett egy magasan képzett szakembert, aki a megrendelésnek megfelelően elkészíti 1:1000 és 1:100 léptékben a részletes terveket, majd ezután kell megszervezni azt az építési irodát, amely kidolgozza a kiviteli terveket. A főváros törvényhatósági bizottsága az 1909. július 7-i döntése értelmében felhatalmazta a Tanácsot, hogy a városi gázgyár terveit egy független szakértővel készítesse el, mely alapján a zürichi gázgyár igazgatóját, Albert Weiss-t bízták meg, hogy az új központi gázgyár általános és részletes terveit dolgozza ki. A szakértőbizottság továbbá javasolta, hogy Albert Weiss vegye fel a kapcsolatot Bernauer Izidorral, a légszesztársulat műszaki igazgatójával, valamint Schön Győző üzemvezető mérnökkel, és az ő közreműködésükkel dolgozzon. A részletes tervek 1910 áprilisára elkészültek, melyeket Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1910. május 12-én el is fogadott, közel 40 millió koronás költségvetéssel. Felhatalmazása alapján a gyár építése azonnal megindítható volt, de 1913-ban üzembe helyezhető állapotban kellett lennie. A gyárnak egyelőre 270 000 m³ napi termelőkapacitással kellett megépülnie úgy, hogy később ez a teljesítmény akár napi 1 millió m³-re is növelhető legyen. 1910. június 30-án megalakult a gázgyár építését felügyelő bizottság, melynek elnöke Bárczy István főpolgármester, az építésvezetője pedig Heltai Ferenc lett. Bárczy főpolgármester az építési munkákat négy csoportra osztotta.
- Műhelyépület, raktárépület, mérlegház.
- Nedves tisztító, gázmérő, nyomásszabályozó.
- Vasúti állomásokkal kapcsolatos épületek.
- Lipótvárosi gáztartó, lakóházak, lámpagyújtogatók épülete, portaház építése.
1910. október 3-án a körgát építésével megkezdődött az építkezés. A Duna árvízi hatásainak kivédése érdekében két kilométer hosszúságú védőpart épült. A gyári épületek elhelyezési lehetőségeit a telek alakja, helyzete és az a körülmény határozta meg, hogy a gázgyár szénnel való ellátását vasúton és vízi úton egyaránt biztosítani lehessen. A teljesség igénye nélkül megpróbálom főbb gondolatokban összefoglalni ennek a grandiózus, a város gázenergia-ellátását hetven éven keresztül meghatározó gyárkomplexumnak az építéstörténetét. A három év alatt megvalósult építkezésen száznál is több cég dolgozott, 1700 munkással. Lássuk, milyen főbb üzemeltetési feladatok vártak megoldásra, kialakításra.
Vasúti összeköttetés és a gyári vágányok elrendezése
A tervek szerint a vasúti forgalom lebonyolítására 500 méter hosszúságú rendező-pályaudvar épült hat vágánnyal a telek déli részén, mely az Angyalföld-Császárfürdő közötti vasútvonalból kiágazó ipari vágányokkal csatlakozott az Északi vasúti hídon áthaladó MÁV-vonalhoz. A rendező-pályaudvartól kilenc párhuzamos vágány indult ki a szén- és kokszraktárak mentén. A gyárba naponta átlagosan 80 vagon szenet szállítottak, ünnepnapok után ennek akár a duplája is bekerült. A várható gázfogyasztás kielégítésére ekkor mintegy évi 200-220 ezer tonna szénnel számoltak.
4. ábra: Az Óbudai Gázgyár helyszínrajza
Vízmű létesítése, üzemi vízellátás
A gázgyár ipari vízzel való ellátása a tervek kialakításánál döntő fontosságú tényező volt. A Duna vizét derítés után ipari vízként tudták hasznosítani. A villamos hajtású szivattyúkat, melyek a vizet a Dunából nyerték, a vízműtelepen állították fel. A gyár indulásakor két darab, másodpercenként 65 liter vizet szállító szivattyút helyeztek üzembe. A vizet előbb az 1500 négyezetméter alapterületű, 4,5 méter magas derítőmedencébe szállították, amely egyidejűleg 6750 m³ vizet volt képes befogadni. A derítőmedencéből a vizet szivattyúkkal a víztoronyba szállították, amelynek űrtartalma 750 m³ volt.
Csatornázás
Szennyvíz keletkezésével mindenképpen számolni kellett. Ennek tetemes részét az üzemi szennyvíz tette ki, de keletkezett kommunális szennyvíz is. A csapadékvizet befogadó, 10,5 km hosszú esővízcsatornák közvetlenül a Dunába ömlöttek.
Ivóvízellátás
A területen belül kiépített 150 mm átmérőjű csövekből álló rendszert a fővárosi vízműhálózatra kötötték, és a gyárat a Székesfőváros Vízművei látta el ivóvízzel. A gázgyár berendezéseiről, a gyártás folyamatáról, az Óbudai Gázgyár felavatásáról, valamint az első világháborús időszakról a következő lapszámban, a cikksorozat következő részében ejtünk szót. (Folytatjuk)
