VGF szaklap

Az Óbudai Gázgyár története I.

2011. február 8. | Fischer Zoltán |  6037 | |

Az alábbi tartalom archív, 8 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az Óbudai Gázgyár története I.

A budapesti gázszolgáltatás 100 éve epizódokban. Előző számunk szakmatörténeti anyagát ott hagytuk abba, hogy 1910. december 16-ra fővárosi köztulajdonba kerültek a budapesti, konkrétan a józsefvárosi – a legrégebben működő –, a II. kerületi Ország úti (ma Margit körút), az újpesti és a ferencvárosi gázgyárak.

Az új energiahordozó elterjedését

nem csak a szomszédtól megirigyelt gázlámpák folyamatos fénye, hanem az akkori időkben már divatos hirdetések is segítették. Így a terjeszkedő világítás, a konyhákban megjelenő kombi sparheltek és gáztűzhelyek, a fürdőszobai gázbojlerek, valamint az ipar erőteljes gázfelhasználása a meglévő gázgyárak kapacitásának teljes lekötését jelentették. A folyamatos műszakok, a téli időszakokban szinte nullára kifogyó gáztartók, az adott helyszíneken – gazdaságosan – nem bővíthető üzemek új megoldások keresésére ösztönözték a várost. Hozzájárult ehhez az a tény is, hogy már évekkel az átvétel előtt – megérezve a városvezetés szándékát – az Általános Osztrák- Magyar Légszesztársulat nem végezte el a szükséges karbantartásokat, így a gyárak állapota az átvétel idejére meglehetősen leromlott volt. A gázfogyasztási igények egyre nőttek, egyre nagyobb területen nyert elsőbbséget az utcai gázvilágítás is, így a prognosztizált növekedést és a gyárak várható élettartamát előrevetítve sürgős döntést kellett hoznia a közgyűlésnek. A légszeszgyárak kapacitáshiányosságát érzékelteti az a tény is, hogy az utcai közvilágítás időtartamát szűkítették, vagyis a gázlámpák nagy részét már este 11-kor lekapcsolták. Erről így ír a Pesti Napló 1911. szeptember 13-án a Napihirekben: „Valamikor a hetvenes években (1870-ről van szó) énekelte Don Pedrő az Üstökösben, hogy Budapesten „éjfélkor félgáz s egyipti homály van”… Ha most élne szegény Don Pedrő, bizonyosan még hegyesebbre fogná a tollát, … mert most már negyven esztendővel az Üstökös panasza után eljutottunk oda, hogy az ’egyipti homály’ immár nem is éjfélkor kezdődik el, hanem még egy teljes órával előbb … Tizenegy órakor megjelennek az ismeretes hosszubotu emberek és irgalmatlanul kidöntik minden második lámpának a belét, vagy ha Mark Twain volnék, ugy irnám, kifujják életük világosságát.”

1. ábra Vízmű szívócsövének lefektetése búvárral

A város gázfogyasztása harminc év alatt megtízszereződött,

és az 1910-es évekre elérte az évi nyolcvanmillió köbmétert. Ezt a mennyiséget csak megfeszített munkával voltak képesek produkálni gázgyárak. A végsőkig kihasznált légszeszüzemek napjai meg voltak számlálva. Ebben a helyzetben csak egy új gázgyár felépítése maradt, mint alternatíva. Az addig felépített üzemek nem csak, hogy nem tudtak több gázt előállítani, hanem a városiasodás miatt teljesen körbeépítették a környezetüket. Ezzel megakadályozták a gázgyárak terjeszkedését, és a közelükben lakók egyre szennyezettebb környezetben éltek. Ezért egy új gyárterülettel kapcsolatban számos elvárás fogalmazódott meg:

  • legyen elegendően nagy terület az összes kiszolgáló épület, valamint a raktárak számára;
  • az új gázgyár kapacitása a növekvő fogyasztást is beszámítva még hosszú időre elegendő legyen Budapest lakossága számára;
  • a teleknek a megközelíthetőség okán közút mellett kell feküdnie;
  • a gyár működéséhez jelentős mennyiségű víz szükséges;
  • a telek magassági fekvése ne haladja meg a 10 métert, mert csak így biztosítható az egyenletes gáznyomás a városi gázhálózat minden pontján, de ne maradjon 8 méter alatt sem, mert Duna melletti telek esetében költséges a telep árvízvédelme;
  • a fejlesztett gázzal járó kellemetlen szagok a lehető legkevesebb lakost zavarják.

2. ábra Vízmű derítő medencéje

A főváros lakosságának ekkor több mint 80%-a

a Duna bal partján, tehát a pesti oldalon lakott, ezért elsődlegesen ottani területeket kerestek. Viszont a Duna mellett nem állt rendelkezésre megfelelő méretű telek. A körvasútnál lett volna telek, ott viszont nem állt rendelkezésre elegendő víz, illetve csak komoly költségek árán lehetett volna a Duna vizét odavezetni. A forrásokat lapozgatva láthatjuk, hogy új községi légszeszgyár építésének terve először egy 1877. május 8-i albizottmányi jelentésben szerepel, amely indítvány május 15-én a főváros közgyűlése elé került. A javaslat indítványozza: …„1. hogy a Légszesz Társulattal fennálló pesti szerződés 1878 év január havában felmondassék, 2. hogy ezen felmondás folyamányaként a főváros haladéktalanul tegye meg mindazon intézkedéseket, melyek egy községi légszeszgyár létesítésére és annak kellő időben működésbe léptetéséhez szükségesek…” Az alpolgármester 1878. február 6-án „A légszesz világítási ügy rendezése” címmel szakértői bizottsági ülést hívott össze a Grahn és Kühnell mérnökök által benyújtott tervek és részletes költségvetések felülvizsgálatára, melynek konklúziója ez volt: „…igaz, hogy a községi légszeszgyár megépítése az eddigi számítások szerint a jövőre nézve feltétlenül kecsegtető reményekre jogosít, de a közeljövőben mégsem ez a megoldás. Számításba kell venni, ami a légszeszgyár építése és kezelése közben komolyan felmerülhetnek, melyek beláthatatlan problémákat okozhatnak a városnak.

Különösen fel kell figyelni azok hatására, amik a villanyvilágítás gyakorlati alkalmazása körül újabban észlelhető…” Az ezt követő 1879. április 16-i közgyűlés úgy határozott, hogy továbbra is az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársulattal hosszabbítja meg a szerződést, és a községi légszeszgyár építését egyelőre elhalasztja. Tehát ekkor a fővárosnak még sem elég bátorsága, sem elég tapasztalata, sem elegendő pénze nem volt egy új gázgyár felépítésére. Nemzetközi pályázatot egy új gázgyár építésére először 1908-ban hirdetett a főváros tanácsa, de ekkor még csak terv volt a gázgyárak házi kezelésbe vétele. A kiírás szerint a nyertes 20 000, a második helyezett 15 000, a harmadik 10 000 magyar koronát kap. A külföldiek pályázását azzal segítették, hogy a pályázat beadási idejét hat hónapban állapították meg, valamint a pályázati felhívást nemcsak hazai, hanem külföldi lapokban is megjelentették. A pályázati kiírást azzal indokolták, hogy különösen a külföldi gázszakértők részvételétől várhatunk olyan találmányokat, amelyeket nálunk még gyakorlatban nem használtak. Azonban a gázfogyasztás növekedésének hatalmas üteme és a termelés bővítésének szűk keretei gyors elhatározásra késztették a székesfőváros tanácsát és törvényhatóságát. A megépítendő új gázgyár területszükségletét – külföldi példák alapján – úgy számolták ki, hogy ha 1 év alatt 1000 m3 gázt 3-4 m2 területen lehet előállítani, akkor évi 100 millió m3 gáz termeléséhez kb. 300-400 000 m2 a gyár helyigénye.

A törvényhatósági bizottság így felkérte Heltai Ferencet, az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársulat igazgatóját, hogy készítsen előterjesztést az új központi gázgyár építése ügyében. Tanulmánya a következő javaslatokat tartalmazta: A józsefvárosi és a budai légszeszgyárat, mint elavult és gazdaságtalan üzemeket, használaton kívül kell helyezni, majd le kell bontani. Helyettük, valamint a várható gázfogyasztás kielégítésére egy évi 100 millió m3 termelőképességű gyár épüljön, első szakaszában egyelőre 50 millió m3 évi gázgyártással. Az új gyár helyének a III. ker. Homokosdűlőben fekvő, 112 000 négyszögöl nagyságú, háromszög alakú területet választották ki. A telek az aquincumi romkert, a körvasút és Duna közti területen helyezkedett el. Előnyei voltak: vasúti csatlakozás, vízi szállítás lehetősége, az üzemhez szükséges víz a Dunából biztosítható, az út és a vízvezeték a telekhatárig ki volt építve. A telek magassági viszonyai aránylag jók voltak, de az árvízveszély ellen parti védőtöltés kialakítása volt szükséges. A telek hátrányaként volt említhető, hogy a budai oldalon termelt gázt egy Duna-hídon keresztül, csövön kell majd a pesti oldalra szállítani.

3. ábra Óbuda Gázgyár látkép

A tervek elkészítésére a következő lehetőségek közül lehetett választani

1. A gyárigazgatás által felállítandó tervezési irodára bízni a gyár tervezését. A szakértői bizottság megállapítása szerint ez a megoldás sajnos nem valósítható meg, mert megfelelő szakemberek nem állnak rendelkezésre. A magyar szakembereknek nagy légszeszgyárak tervezésére és kivitelezésére még nem volt alkalmuk.
2. Gyárépítő cégre bízni a tervek elkészítését. Ez a módozat külföldön szokásos eljárás, de ezen a téren nálunk hiányzik a megfelelő szakmai tapasztalat.
3. Építési és berendezési tervek megbízásos úton való elkészítése. Ez volt az egyedül számításba jöhető megoldás. Keresni kellett egy magasan képzett szakembert, aki a megrendelésnek megfelelően elkészíti 1:1000 és 1:100 léptékben a részletes terveket, majd ezután kell megszervezni azt az építési irodát, amely kidolgozza a kiviteli terveket. A főváros törvényhatósági bizottsága az 1909. július 7-i döntése értelmében felhatalmazta a Tanácsot, hogy a városi gázgyár terveit egy független szakértővel készítesse el, mely alapján a zürichi gázgyár igazgatóját, Albert Weiss-t bízták meg, hogy az új központi gázgyár általános és részletes terveit dolgozza ki. A szakértőbizottság továbbá javasolta, hogy Albert Weiss vegye fel a kapcsolatot Bernauer Izidorral, a légszesztársulat műszaki igazgatójával, valamint Schön Győző üzemvezető mérnökkel, és az ő közreműködésükkel dolgozzon. A részletes tervek 1910 áprilisára elkészültek, melyeket Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1910. május 12-én el is fogadott, közel 40 millió koronás költségvetéssel. Felhatalmazása alapján a gyár építése azonnal megindítható volt, de 1913-ban üzembe helyezhető állapotban kellett lennie. A gyárnak egyelőre 270 000 m3 napi termelőkapacitással kellett megépülnie úgy, hogy később ez a teljesítmény akár napi 1 millió m3-re is növelhető legyen. 1910. június 30-án megalakult a gázgyár építését felügyelő bizottság, melynek elnöke Bárczy István főpolgármester, az építésvezetője pedig Heltai Ferenc lett. Bárczy főpolgármester az építési munkákat négy csoportra osztotta.
I. Műhelyépület, raktárépület, mérlegház.
II. Nedves tisztító, gázmérő, nyomásszabályozó.
III. Vasúti állomásokkal kapcsolatos épületek.
IV. Lipótvárosi gáztartó, lakóházak, lámpagyújtogatók épülete, portaház építése.

1910. október 3-án a körgát építésével megkezdődött az építkezés. A Duna árvízi hatásainak kivédése érdekében két kilométer hosszúságú védőpart épült. A gyári épületek elhelyezési lehetőségeit a telek alakja, helyzete és az a körülmény határozta meg, hogy a gázgyár szénnel való ellátását vasúton és vízi úton egyaránt biztosítani lehessen. A teljesség igénye nélkül megpróbálom főbb gondolatokban összefoglalni ennek a grandiózus, a város gázenergia-ellátását hetven éven keresztül meghatározó gyárkomplexumnak az építéstörténetét. A három év alatt megvalósult építkezésen száznál is több cég dolgozott, 1700 munkással. Lássuk, milyen főbb üzemeltetési feladatok vártak megoldásra, kialakításra.

Vasúti összeköttetés és a gyári vágányok elrendezése

A tervek szerint a vasúti forgalom lebonyolítására 500 méter hosszúságú rendező-pályaudvar épült hat vágánnyal a telek déli részén, mely az Angyalföld-Császárfürdő közötti vasútvonalból kiágazó ipari vágányokkal csatlakozott az Északi vasúti hídon áthaladó MÁV-vonalhoz. A rendező-pályaudvartól kilenc párhuzamos vágány indult ki a szén- és kokszraktárak mentén. A gyárba naponta átlagosan 80 vagon szenet szállítottak, ünnepnapok után ennek akár a duplája is bekerült. A várható gázfogyasztás kielégítésére ekkor mintegy évi 200-220 ezer tonna szénnel számoltak.

4. ábra: Az Óbudai Gázgyár helyszínrajza

Vízmű létesítése, üzemi vízellátás

A gázgyár ipari vízzel való ellátása a tervek kialakításánál döntő fontosságú tényező volt. A Duna vizét derítés után ipari vízként tudták hasznosítani. A villamos hajtású szivattyúkat, melyek a vizet a Dunából nyerték, a vízműtelepen állították fel. A gyár indulásakor két darab, másodpercenként 65 liter vizet szállító szivattyút helyeztek üzembe. A vizet előbb az 1500 négyezetméter alapterületű, 4,5 méter magas derítőmedencébe szállították, amely egyidejűleg 6750 m3 vizet volt képes befogadni. A derítőmedencéből a vizet szivattyúkkal a víztoronyba szállították, amelynek űrtartalma 750 m3 volt.

Csatornázás

Szennyvíz keletkezésével mindenképpen számolni kellett. Ennek tetemes részét az üzemi szennyvíz tette ki, de keletkezett kommunális szennyvíz is. A csapadékvizet befogadó, 10,5 km hosszú esővízcsatornák közvetlenül a Dunába ömlöttek.

Ivóvízellátás

A területen belül kiépített 150 mm átmérőjű csövekből álló rendszert a fővárosi vízműhálózatra kötötték, és a gyárat a Székesfőváros Vízművei látta el ivóvízzel. A gázgyár berendezéseiről, a gyártás folyamatáról, az Óbudai Gázgyár felavatásáról, valamint az első világháborús időszakról a következő lapszámban, a cikksorozat következő részében ejtünk szót. (Folytatjuk)

Történelem


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem