Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Perlátorok és egyéb csodaszerek

2012/1-2. lapszám | Piskóty Miklós |  25 473 |

Figylem! Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Vízcsapot különböző szempontok alapján választhatunk. Vadonatúj vagy felújított fürdőszobába a helyiség stílusának megfelelő, divatos szerelvény dukál. Ha csak egy kényszerű csapcseréről van szó, akkor inkább az alacsony ár csábításának engedünk. Nagyon valószínű, hogy egyik esetben sem a csap takarékos működésének a kérdése szerepel döntő tényezőként.

A sugárszabályozót a köznyelv „perlátor”-nak hívja, helytelenül, mert a perlátor a sugárszabályozóknak csak egyik fajtája. A sugárszabályozó feladata: a kiömlő vízsugár jellegének és alakjának megformálása, valamint a térfogatáram beszabályozása.

1. ábra. A „perlátor” a háztartásokban leggyakrabban használt sugárrendező, ami a kialakított járatokon keresztül levegőt szív be a környezetéből, és a vízbe kevert levegő-gyöngyökkel feldúsítja a kiáramló vízsugarat.

Megszoktuk, hogy a mosdó-, bidé- és mosogatócsapból percenként 10-12 liter vizet nyerhetünk, a kádat 18-25 l/min vízzel, gyorsan igyekszünk feltölteni, és az élvezetes zuhanyozáshoz percenként legalább 10-15 liter vizet használunk el.

A korábbi szabványok (MSZ-04-132-1991) olyan csapokkal számoltak, melyek a kívánt térfogatáramot 0,5 bar kifolyási nyomáson biztosították. Az új, honosított EN 200, 246 és 817 európai szabványok az elosztórendszer nyomásviszonyainak általános javulásának eredményeként, a kifolyási nyomást 3 bar-ra emelték.

A változás lehetővé tenné a csapok méreteinek csökkentését, de egyetlen gyártó sem vállalkozik arra, hogy a hagyományosnál, megszokottnál lényegesen kisebb csapokkal próbálkozzék.

Ezért ma a csapok döntő része túl van méretezve, azaz több víz átbocsátására is alkalmasak lennének, s a gyártók a kívánt térfogatáram beállítását az egyre rafináltabb sugárszabályozókra bízzák.

2. ábra. Az egyik legdivatosabb, „méhsejt” szerkezetű kiömlővel rendelkező betét.

3. ábra. A vulkán tisztán maradó pereme hosszabb időn keresztül biztosít szabad utat a víznek.

A sugárszabályozó a csap egyik legfontosabb elemévé lépett elő, és a víz- és energiatakarékosság elsőszámú eszközévé vált. Jelentőségét és értékét tovább növeli, hogy utólagos beszerelésével a meglévő szerelvényeknél a komfortérzet lényeges csökkenése nélkül is komoly megtakarítás érhető el.

A „perlátor” a háztartásokban leggyakrabban használt sugárrendező, ami a fúvókákból nagy sebességgel kiáramló víz mozgási energiájának segítségével, az erre kialakított járatokon keresztül levegőt szív be a környezetéből, és a vízbe kevert levegő-gyöngyökkel (perl) feldúsítja a kiáramló vízsugarat (1. ábra).

A sugár térfogatának megnövelésével több víz látszatát és érzetét kelti, s ezen túlmenően határozott kontúrokkal rendelkező, rendezett vízsugarat alakít ki. A hagyományos sugárrendezők a csaphoz való rögzítésre szolgáló sárgaréz, finommenetes gyűrűből, a működést biztosító betétből és egy tömítőgyűrűből állnak.

A betét tetején lévő szűrő feltartóztatja a mechanikus szennyeződéseket, és megvédi a fúvókákat az eltömődéstől. A menet szokásos mérete 24x1, 22x1, a kádaknál 28x1. A betétek köpenye korábban rézből készült, és a vízsugár meglágyítására egymásra helyezett dróthálókorongok szolgáltak. A mai betétekhez olyan műanyagot használnak, amelyen a vízkő kevésbé képes megtapadni, ezért ritkábban kell tisztítani.

Az egyik legdivatosabb, „méhsejt” szerkezetű kiömlővel rendelkező betétet a 2. ábra szemlélteti.

4. ábra. A PCA sugárrendezőkbe épített, nyomás hatására deformálódó, rugalmas o-gyűrű a nyomás növekedésének hatására szűkíti a víz átfolyási keresztmetszetét, s így víz térfogatáramát a nyomástól függetlenül azonos értéken tartja.

A sugárrendezők szűrőjét időnként meg kell szabadítani a szennyeződésektől. A tisztítási időközöket egy vulkánszerűen kialakított szűrővel növelhetjük. A fennakadó morzsák a meredek falakon lecsúsznak, és a kráterben, illetve a vulkán lábánál gyűlnek össze. A vulkán tisztán maradó pereme hosszabb időn keresztül biztosít szabad utat a víznek (3. ábra). A sugárszabályozók névleges átfolyási teljesítményét 3 bar nyomáson adják meg, és az átfolyási osztályokat betűvel jelölik. Az 1. diagramon a jelleggörbe és a sugárrendezők átfolyási osztályának jele mellett a jellemző alkalmazási területet is feltüntettük. A szokásos mosdó-, bidé- és mosogatócsapok az A osztályba tartoznak. A mosogatónál ezen a teljesítményen, tekintettel arra, hogy esetenként nagyobb edényt is meg kell tölteni, nem érdemes változtatni. A mosdónál és a bidénél az A osztályú perlátort Z-re cserélve 20-30%-os víz- és energia-megtakarítást is el lehet érni. Csak néhány éve tudatosult általában, hogy a mosdót manapság már csak kis vízmennyiséget igénylő célra, gyakorlatilag kéz- és fogmosásra használják. Ezekhez a műveletekhez a Z osztály 8 l/min térfogatárama is túlzottnak ítélhető.

A takarékosságra kényszerülő fogyasztók igényeire érzékenyen reagáló gyártók a csapjaikba egy-két éve elkezdték beépíteni az egyelőre osztályjellel sem rendelkező, 5 l/min teljesítményű perlátorokat. A néhány száz forintért beszerezhető, jó perlátor ára néhány hónap alatt megtérül. A perlátorban kialakuló nagy áramlási sebesség miatt a vízvétel zajjal járhat. Az igényes gyártók erre is gondoltak, és a DIN 1717 előírásainak megfelelően kizárólag I. zajossági osztályba sorolható sugárrendezőket készítenek. Ha a perlátor oldalán például a „P 503 IA” jelölés olvasható, akkor biztosak lehetünk abban, hogy bevizsgált, igazoltan jó minőségű termékkel van dolgunk. A P betű a vizsgálat fajtájára utal, a számsor az azonosítást szolgálja, a római I. az első osztályú zajminősítés bizonyítéka, míg az A betű az átfolyási osztályt jelöli. A gombamód szaporodó, kevésbé igényes gyártók a zajosság kérdésére nem fektetnek súlyt, termékeik nincsenek bevizsgálva, ezért nem viselhetnek vizsgálati jelet. A PCA sugárrendezőkbe épített, nyomás hatására deformálódó, rugalmas o-gyűrű a nyomás növekedésének hatására szűkíti a víz átfolyási keresztmetszetét, s így víz térfogatáramát a nyomástól függetlenül azonos értéken tartja (4. ábra). A 2. diagramban zölddel vonalkázott terület szemléletesen mutatja az 5 l/min PCA perlátor A osztályú csapba való beszerelésével elérhető megtakarítást. Az intézményekben, iskolákban és nyilvános helyeken 3 l/min teljesítményű kifolyóelem alkalmazása is elfogadott, mellyel még több víz és energia takarítható meg.

6. ábra. A konyhában jó szolgálatot tesz a kétfunkciós, flexibilis kifolyóelem, ami alaphelyzetben perlátorként a szokásos vízsugarat produkálja, a fejen lévő hengeres elemet lefelé húzva a mosogatásnál, öblítésnél gazdaságosan használható, erős „spray” sugárra vált.

A bemutatott PCA „kaszkád” betét belsejében a víz–levegő elegy áramlási irányával szemben elhelyezett tüskéknek köszönhetően a víz rendezett, lágy sugárban ömlik ki. Újabban a bonyolult, tüskés kaszkád-elemet könnyebben gyártható ütközőtárcsákkal váltják ki. A tapasztalat szerint az említett helyek látogatói könnyen megkívánhatják a különleges sugárszabályozót, ezért ide csak kulccsal kiszerelhető, lopásbiztos kivitelű elemet célszerű használni. A PCA sugárrendezők beépítésével a vízellátó rendszer nyomásviszonyai javíthatók, megszüntethető a közeli csapok túlfogyasztása, és a távoli vagy magasan lévő csapok vízellátása is egyenletesebbé válik.

7. ábra. „háromlábú”, villámmal jelölt csapokba csak olyan kifolyóelemet szabad tenni, aminek nincsenek eltömődésre hajlamos elemei.

8. ábra. A PCA perlátorok egyik fajtájánál egy körkörös feltét formájában látjuk viszont a gyors vízkő-eltávolító elemet.

Az orvosi csapoknak – sok egyéb követelmény mellett – egyenletes, lágy vízsugarat kell kibocsátani. Abból a célból, hogy a kézmosás során a környezetből ne juthassanak baktériumok a kézre, a sugárszabályozónak levegőbeszívás nélkül kell működnie. Ezeket a feltételeket a PCA kaszkád perlátorok speciális, légbeszívás nélküli változata maradéktalanul teljesíti. A 2. diagramba berajzolt 3 l/min jelű görbe egy „spray” sugárszabályozó jelleggörbéje. A spray a zuhanyhoz hasonlóan a vizet rendezett, egyedi sugaracskákra bontja (5. ábra). A víz nagyobb felületet borít be, és kis mennyiség felhasználásával is kiválóan alkalmas a kézmosásra, ezért elsősorban a közösségi mellékhelyiségekben alkalmazható hatékonyan. A spray 1,7-5 l/min fokozatokban kapható, így jelentős megtakarítást eredményezhet. A legfontosabbat nem említettük: a spray levegőbeszívás nélkül működik, tehát nem perlátor. A konyhában jó szolgálatot tesz a kétfunkciós, flexibilis kifolyóelem, ami alaphelyzetben perlátorként a szokásos vízsugarat produkálja, a fejen lévő hengeres elemet lefelé húzva a mosogatásnál, öblítésnél gazdaságosan használható, erős „spray” sugárra vált (6. ábra). A tágulás miatt a szabadkifolyású, villamos forróvíztárolónál a tartálynak a szabad térrel való összeköttetését állandóan biztosítani kell. Ezért a szakzsargonban „háromlábú”, villámmal jelölt csapokba csak olyan kifolyóelemet szabad tenni, aminek nincsenek eltömődésre hajlamos elemei (7. ábra). A szűrővel és fúvókákkal rendelkező perlátor itt szóba sem jöhet, helyette a rendezett sugár kialakítását egy nagy szabad keresztmetszetű, sugarasan osztott vezetőelemre bízzuk.

”9. ábra. Az egyik legújabb, ötletes perlátor-változat az „s-pointer.

10. ábra. A kiszámíthatatlanul változó divat a perlátorokat legújabban a csap belsejébe rejti.

A bemutatott konyhai kifolyó spray fúvókáinak végén rugalmas csonkok fedezhetők fel, melyek gyengén megmozgatva ledobják magukról az esetlegesen rájuk tapadt vízkövet. A PCA perlátorok egyik fajtájánál egy körkörös feltét formájában látjuk viszont a gyors vízkő-eltávolító elemet (8. ábra). Az egyik legújabb, ötletes perlátor-változat az „s-pointer”, melynek gömbszelet alakú, elfordítható kiömlője segítségével a vízsugár például a bidénél az ideális irányba terelhető, vagy a mosdócsapból kiáramló vízsugár a kagyló méretéhez és formájához igazítható (9. ábra). A kiszámíthatatlanul változó divat a perlátorokat legújabban a csap belsejébe rejti (10. ábra). A „cache” perlátoroknak nincs csatlakozó hüvelyük, hanem 16,5x1 mm menetükkel közvetlenül a csaptestbe csavarhatók, és a tömítőgyűrű is a perlátor szerves része. A kicsavarásukhoz szükséges speciális kulcsot a háziasszony az első tisztítás esedékességekor már nagy valószínűséggel nem leli, számukra készülnek az „egy eurós”, rejtett perlátorok, melyek egy mindig kéznél lévő pénzérmével is kiszerelhetők (12. ábra).

11. ábra

A régi konyhai falikút csapjának csövéből szabadon kicsapódó, sistergő, minden irányba fröcskölő, öntörvényű vízsugarat a sugárszabályozók a célnak megfelelően lágy, rendezett sugárrá szelídítik, vagy éppen erős áramlattá varázsolják. A konyhai csapoktól egyébként is sokat kívánunk; a lábas megtöltéséhez sok víz kell, míg a folyóvizes mosogatásnál és öblítésnél kevesebbel is megelégszünk. A legújabb perlátor szellemesen oldja meg a feladatot: a gomb benyomásával a 12 l/min térfogatáram 5 l/min-ra csökkenthető (11. ábra). A perlátorok arra is képesek, hogy a takarékosság érdekében, látszólag bő vízsugár kialakításával megtévesszék a használójukat, így a víz- és energiatakarékosság legegyszerűbben bevethető, praktikus eszközévé léptek elő. Egy kis utánjárással beszerezhetők a különböző „teljesítményű”, utólag is beszerelhető elemek, s mindenki az igényeinek és pénztárcájának legjobban megfelelőt választhatja. A sugárrendezők a gyártás szempontjából viszonylag egyszerű tömegterméknek számítanak, melyek előállítási költsége néhány száz forintra tehető. Meglepő módon a hazai kereskedelemben ugyanaz a termék öt-nyolcszoros áron is megjelenhet.

12. ábra. A perlátorok kicsavarásához szükséges speciális kulcsot a háziasszony az első tisztítás esedékességekor már nagy valószínűséggel nem leli, számukra készülnek az „egy eurós”, rejtett perlátorok, melyek egy mindig kéznél lévő pénzérmével is kiszerelhetők.

13. ábra. A PCA perlátoroknál használatos, o-gyűrűs mennyiségkorlátozó elemekkel a zuhanyoknál jelentős megtakarítás érhető el.

A sugárszabályozók minőségét tekintve biztosan nem tévedünk, ha a legelismertebb gyártók csapjaiba szerelt sugárszabályozók beszállítóinak termékeit választjuk. A takarékosság tekintetében a zuhanyok különleges figyelmet érdemelnek! A zuhanyozáshoz sok és drágán felmelegített vizet használunk, ezért az azoknál elérhető víz- és energia-megtakarítás nagy jelentőséggel bír. A korszerű zuhanyok percenként 9 literes vízmennyisége a tisztálkodáshoz tökéletes komfortot biztosít. Néhány cég a 9 l/min mennyiségkorlátozókat eleve beépíti a kézi zuhanyaiba. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy alig változó komfortérzet mellett ez a vízmennyiség akár 5-6 literre is csökkenthető.

14. ábra. A mennyiségkorlátozók a kád zuhanycsatlakozójára szerelhető, ½-os KB közcsavar, gégecsőtömítés és a kézi zuhanyba dugható henger formájában is rendelkezésre állnak.

A PCA perlátoroknál használatos, o-gyűrűs mennyiségkorlátozó elemekkel a zuhanyoknál jelentős megtakarítás érhető el (13. ábra). A mennyiségkorlátozók a kád zuhanycsatlakozójára szerelhető, ½”-os KB közcsavar, gégecső-tömítés és a kézi-zuhanyba dugható henger formájában is rendelkezésre állnak (14. ábra). Ha tényleg jó zuhanyt használunk, akkor egy 6 l/min mennyiségkorlátozó becsempészését a család hölgytagjai jó esetben észre sem veszik. Ha mégis szóvá teszik, akkor a „nincs nyomás” kulcsszavakkal a vita többnyire le is zárható. A több tízezres éves megtakarítás még egy kisebb családi perpatvart is megérhet! Összegezve: vásárláskor a formán és minőségen túlmenően a csap és zuhany vízfogyasztására is érdemes figyelmet fordítani, mert az évek során kifizetett víz-, csatorna- és energiaszámlán egy jól megválasztott szerelvénnyel a beszerzési ár sokszorosát is megspórolhatjuk. Az utólag beszerelhető PCA perlátorokkal és mennyiségkorlátozókkal a mosdó-, bidé- és mosogatócsapok, valamint a zuhanyok vízfogyasztása a komfortérzet sérelme nélkül is jelentősen csökkenthető, és ez sok pénzt jelenthet! A vízzel és a melegítésre szánt energiával való takarékossággal nem csak pénztárcánkat, hanem környezetünket is kíméljük. Érdemes okosan takarékoskodni!