VGF szaklap

A magyar olaj és földgáz története IX. - A MAORT-per

2013. december 2. | Dobai Gábor | szóljon hozzá!

A második világháború utáni helyzet igazán kaotikus volt: a nagyhatalmak háború utáni osztozkodása, a szovjet fennhatóságba ékelődött amerikai tulajdon, a korrupt minisztériumi tisztviselők mind bonyolították a helyzetet. Aztán jött a kommunizmus. A MAORT feje fölött két éve tornyosuló viharfelhőkből immár villámok kezdtek cikázni. 1948. augusztus 12-én Princz Gyula ÁVO őrnagy és Torda Ferenc főhadnagy letartóztatták Dr. Papp Simont, a MAORT nyugalmazott vezérigazgatóját, akadémikust, egyetemi tanárt.

A MAORT-per

A MAORT feje fölött két éve tornyosuló viharfelhőkből immár villámok kezdtek cikázni. 1948. augusztus 12-én Princz Gyula ÁVO őrnagy és Torda Ferenc főhadnagy letartóztatták Dr. Papp Simont, a MAORT nyugalmazott vezérigazgatóját, akadémikust, egyetemi tanárt. Dr. Váradi György százados az Andrássy út 60-ban még aznap éjjel megkezdte a kihallgatást. Az első kérdések a vállalat vezetőire, valamint Papp Simon jugoszláv kapcsolataira vonatkoztak. Váradi százados nem rejtette véka alá örömét, hogy jó fogást csináltak vele, hiszen egy ilyen kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkező, fontos pozíciókat betöltő, köztiszteletnek örvendő személy kitűnő alany az ügy propagandacéljaihoz, egy szabotázsper megkonstruálására. Mai ésszel ez meghökkentőnek és abszurdnak hangzik, de az akkori körülmények és a kor hidegháborús logikájának ismeretében nem volt az.

A következő napokban folytatódtak a letartóztatások. Ábel Bódogot, a MAORT beszerzési osztályának nyugalmazott vezetőjét, Binder Béla bányamérnököt, a termelési osztály vezetőjét, Barnabás Kálmán főgeológust, Pőzel Istvánt, a vállalat ügyvédjét, Derék Lajosnét, Paul Ruedemann titkárnőjét is az Andrássy út 60-ba szállították. Szeptember 18-án letartóztatták Paul Ruedemann és Georg Bannantine amerikai állampolgárokat is. Temesváry Gábor, a MAORT jogi osztályának vezetője és Abzinger Gyula bányamérnök, Ábel Bódog utódja külföldre menekült, Pokker Ernő bányamérnök, a budafapusztai üzem vezetője pedig öngyilkos lett. Pőzel Istvánt internálták, Derék Lajosnét a kihallgatások után szabadon engedték. A két amerikai állampolgárt, beismerő vallomásaik aláírása után, 1948. október 1-én az osztrák határra kísérték, és kiutasították az országból. Ők Bécsben, az amerikai nagykövetségen nyilvánosan visszavonták kényszer alatt tett vallomásaikat.

Az országos és helyi sajtó 1948 szeptemberétől hangzatos fordulatoktól bővelkedő cikkekben foglalkozott a MAORT vezetői elleni vádakkal. 1948 szeptemberében propagandakiadvány látott napvilágot a „Magyar Belügyminisztérium közlése a MAORT-szabotázs ügyéről”, amely röviden „Szürke Könyv” néven ismertette meg az érdeklődő közönséggel az ügy részleteit.

 

Az emberek félretájékoztatása

Ez a propagandaanyag tartalmazta a vádlottak sajátkezű aláírásával ellátott beismerő vallomásait, és a vádirat összeállításához szolgált forrásmunkául a későbbiekben. A kiadvány valóságos adatok és bizonyítatlan, hamis állítások egyvelege, amely a laikus közönségben olyan benyomást keltett, mintha megingathatatlan tényeket tárna a világ elé. Szerkesztői úgy gondolták, hogy a termelési adatok, műszaki információk, események megfelelően csoportosítva és értelmezve alkalmasak a szabotázs bizonyítására. A tények rangjára emelt feltételezésekből, az ellenőri jelentések valóságos összefüggéseiből kiragadott részletekből, a felkért szakértők által szolgáltatott valótlan adatokból és megállapításokból, valamint a beismerő vallomásokból és hamis tanúvallomásokból álló kompozíció a politika szereplőinek megrendelésére készült.

A megkonstruált vád bizonyítására lehetőséget kínált az olajkutaknak az a természeti tulajdonsága, hogy hozamuk kezdetben nő, majd csökken. (Az olajkutak hozamának időbeli lefolyása Gauss-féle normál eloszlást mutat, de ezt csak nyolc évvel később fogalmazta meg M. King Hubbert amerikai geológus.) A vádaknak kitűnő táptalajt nyújtott az a tény is, hogy a háború idején a MAORT termelése gyorsan fölfutott, majd az 1943-as 809 000 tonnás termeléshez képest 1948-ban a 225 000 tonnás tervet sem tudták teljesíteni. Nem javított a vállalat megítélésén a gázpocsékoló termelési módszer sem. A második világháború és a szárba szökkenő magyar kőolajkitermelés időbeli egybeesése mai szemmel nézve nyilvánvalóan véletlen, de 1948-ban, a hidegháború mindent átható paranoiás légkörében ezt másképp értékelték. Szerintük a vállalat minden erejével a hitleri Németország hadigépezetének kiszolgálására törekedett, majd a háború utáni termeléscsökkentésével a fiatal népi demokrácia fejlődését igyekezett akadályozni.

A „Szürke könyv” szerint a cég háború utáni nehéz helyzetét a vezetés műszaki, pénzügyi és a tervgazdálkodás területén elkövetett szabotázscselekményei okozták. A vezetés állítólag nem törekedett a kintlévőségek, például a finomítók tartozásainak behajtására, ellenben milliókat költöttek szükségtelen beruházásokra, amelyek nem szolgálták a termelés növelését. Felesleges anyagokat halmoztak föl, indokolatlanul magasan határozták meg az önköltségi árat, ugyanakkor követelték a hatóságilag megállapított eladási ár fölemelését. A termelés növeléséhez szükséges gépi berendezéseket, például lyukbefejező gépeket, mélyszivattyúkat, szállítóeszközöket késlekedve rendelték meg külföldről, hátráltatták az anyagbeszerzést, elszabotálva ezzel a tervgazdálkodás kiteljesítését.

 

Szürke könyv

A „Szürke könyv” szerint nem hajtották végre az Országos Tervhivatal utasításait, és műszaki szabotázs folyt a termelés területén is, például azzal, hogy a kutatófúrásokat eleve olyan területekre telepítették, ahol nem lehetett eredményre számítani, ugyanakkor az esélyes területek kutatását elmulasztották. Az újonnan lefúrt kutakban több olajtároló réteget nem nyitottak meg, a termelő fúvókákat indokolatlanul szűkítették, nem vették alkalmazásba a másodlagos és mechanikus termelési módokat – segédgázos és mélyszivattyús termelést –, nem gondoskodtak az olajtermeléssel felszabaduló gáz hasznosításáról, és nem építették meg a fővárosba vezető gázvezetéket. A novemberre elkészült vádirat szinte szó szerint tartalmazta ezeket a vádakat.

 

A vádiratot Váradi György százados és Bodonyi Márton népügyész szerkesztette, az adatok zömét Székely Pál szolgáltatta, a vád szakértői Szurovy Géza és Forgács László voltak. A vádirat összeállítói szükségesnek látták, hogy a szakemberek számára nem bizonyító erejű, sőt helytelen műszaki következtetések mellett meggyőző politikai bizonyítékokkal is szolgáljanak. A kor logikája szerint a vélt vagy valós politikai szembenállás elegendő jogalapnak számított a szabotázs bizonyításához és példás büntetés kiszabásához.

A Szürke könyv szerint a külföldre menekült Temesváry Gáboron, Dr. Papp Simonon és Ábel Bódogon kívül a többi MAORT tisztviselő nem tudott a szabotázs politikai hátteréről, mert az amerikai imperializmus képviselői – Ruedemann és Bannantine – csak az általuk megbízhatónak ítélt vezetőket avatták be politikai terveikbe. Meglehetős cinizmusra vall, hogy a pénzügyi területen elkövetett szabotázs bizonyítására a Szürke könyv az Állami Ellenőrzési Központ szeptemberi vizsgálatára hivatkozott: „A MAORT a finomítóktól 23,5 millió forintot követel, tehát ahelyett, hogy a stabilizáció óta már felgyülemlett nyereségeit a szükséges beruházásra fordította volna, legnagyobbrészt az ásványolajfinomító vállalatoknak hitelezte.” Két külföldi érdekeltségű finomító tartozott a legnagyobb összeggel a MAORT-nak, a Shell és a Vacuum Oil Company, amelyeknek részben tulajdonosa volt az addigra már disszidált Gombosi Zoltán, és aki állami hivatalánál fogva kötelezte a MAORT-ot, hogy a kifizetetlen számlák ellenére továbbra is szállítson olajat.

Felrótták azt is, hogy Nagykanizsán külön építési osztályt és 700 alkalmazottat foglalkoztató központi javítóműhelyt tartottak fönn. Figyelmen kívül hagyták viszont azokat a tényeket és körülményeket, amelyek nem illeszkedtek a koncepcióba. Például azt, hogy az 1943-ban elért termelési csúcsot nem a német hadigépezet igényei határozták meg, hanem ez a fiatal olajmezők természet adta tetőpontja volt, és a következő évben a termelés már csökkent, annak ellenére, hogy Németország 1944 tavaszától végzetes kimenetelű olajhiánnyal küzdött. Nem számított, hogy a MAORT vezetői – és Dr. Papp Simon – a front közeledtével életüket is kockára téve szlalomoztak a németek kívánságainak sziklaszirtjei között.

Nem fogadták el a német fúróberendezéseket a fúrások meggyorsítására, saját szakszerű termelési módszereiktől sem akartak eltérni, vonakodva és hiányosan tettek eleget a berendezések leszerelésére és Németországba szállítására vonatkozó utasításoknak. Dr. Varga József iparügyi miniszter segítségével, a MAORT üzemeinek kincstári használatba vételével elkerülték, hogy a németek vonják irányításuk alá azokat – hasonlóan a Németországgal hadban álló országok polgárainak tulajdonában álló cégekhez –, és velük együtt a magyar kőolajbányászatot. A kötelezően előírt kutató és termelő fúrásokat a MAORT túlteljesítette, az előírt évi 3000 méterrel szemben az 1945-1948-as években átlagosan több mint 6000 métert fúrtak évente.

Nem számított az sem, hogy Dr. Papp Simont a nyilasok is szabotázzsal vádolták. A MAORT gazdasági helyzete 1948-ra valóban kritikussá vált, de – a vádirat állításaival szemben – ennek oka többek között a szovjet hadsereg részére kötelezően biztosított üzemanyag alacsony ára miatti veszteség volt. Maga az állam is hibás volt, hiszen a szabad gazdálkodás akadályozásával Gombosi Zoltán vezényletével maguk az állami szervek munkálkodtak a vállalat ellehetetlenítésén. A részben Gombosi tulajdonában álló Shell és a Vacuum Oil finomítói nem fizettek a leszállított nyersolajért, tehát nem felelőtlen kölcsönök nyújtásáról volt szó. A kutak túltermeltetéséből a cég szakemberei szerint 830-985 millió forint veszteség származott.

 

A tárgyalásról

A tárgyalást megelőző napok a vádlottak és a tanúk „felkészítésével” teltek. Az ÁVH tisztjei több alkalommal fölkeresték cellájában Dr. Papp Simont, és lelkére kötötték, hogy ne próbáljon meg mást vallani a bíróság előtt, mint amit a „beismerő” vallomásában leírt. Amennyiben kitart amellett, elítélik ugyan, de az ügy „forgatókönyve” szerint hamarosan szabad lesz. Minden olyan bizonyítékot, ami a vádat nem támasztotta alá vagy ellene szólt, az ÁVH ignorálta.

A tárgyaláson önkéntes tanúnak jelentkező Székely Pál valótlan állításokat tartalmazó terhelő vallomása perdöntő volt. Kitűnt, hogy Székely a tárgyalásra komolyan felkészült, és a bíró kérdéseit vélhetően előre ismerte, amelyekre pontatlan és valótlan, a védők kérdéseire pedig kitérő válaszokat adott. Dr. Székely szerint a szabotázs következtében 1,5 milliárd forint kár érte a népgazdaságot. Szerinte a meglévő olajmezőkből a termelés nemcsak, hogy tovább növelhető, de egy éven belül megkétszerezhető lett volna. Székely Pál a tanúkihallgatások során végig jelen volt, amivel a bíróság eljárási hibát is elkövetett. Dr. Székely Pál tanúvallomása után Olti népbíró bejelentette, hogy a bizonyítási eljárást befejezettnek tekinti. A per rendezői ügyeltek arra, hogy a tárgyaláson csak a terhelő vallomások hangozhassanak el, a védelem tanúit nem hallgatták ki, szakértőinek véleményét pedig nem vették figyelembe.

Az ügyet másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa Jankó Péter elnökletével tárgyalta, 1949. január 20-án. A másodfokú tárgyaláson a vádlottak nem voltak jelen. Megismételték a politikával erősen átitatott vádakat, de néhány enyhítő körülményt figyelembe véve módosították az ítéleteket. Dr. Papp Simon halálbüntetését életfogytiglanra, Ábel Bódog 15 évi fegyházbüntetését 10 évre változtatták, Binder Béla esetében eltekintettek a vagyonelkobzásra és egyéb joghátrányokra vonatkozó mellékbüntetésektől, Barnabás Kálmán felmentésével a bíróság egyetértett. Az egész eljárásból kiviláglott, hogy valójában nem a vádlottak megbüntetése volt a cél, hiszen a per kitervelői maguk is tudták, hogy a vádlottak ártatlanok, és csak eszközül szolgáltak arra, hogy jogalapot teremtsenek a MAORT állami kezelésbe vételére, és ország-világ előtt elfogadhatóvá tegyék azt, hogy Magyarország a nemzetközi jóvátételi és gazdasági szerződésekből fakadó exportkötelezettségeinek a szabotázs miatt nem tud eleget tenni. A per mindezeken kívül politikai propagandacélokat is szolgált. Rendezői demonstrálni kívánták az amerikai imperializmus bomlasztó szándékát, a belső ellenség jelenlétét és az éberség szükségességét.

 

A per menete

<p> </p>
A megkonstruált vád bizonyítására lehetőséget kínált az olajkutak természetes tulajdonsága, hogy hozamuk kezdetben nő, majd csökken
<p> </p>
Dr. Papp Simon halálbüntetését életfogytiglanra változtatták
<p> </p>
Ábel Bódog 15 évi fegyházbüntetését 10 évre változtatták
A tárgyaláson önkéntes tanúnak jelentkező Székely Pál valótlan állításokat tartalmazó terhelő vallomása perdöntő olt

 

A MAORT-per nyilvános tárgyalása 1948. november 26-án kezdődött a Budapesti Népbíróság külön tanácsán, Olti Vilmos népbíró elnökletével. A tárgyalás egyes részleteit a rádió egyenes adásban közvetítette. Az első négy nap a vádlottak kihallgatása folyt, majd a tanúkihallgatások, a vádbeszéd és a védőbeszédek következtek. A tárgyaláson a vádlottak egy része az előzetes figyelmeztetések ellenére a vádaknak csak egy részét ismerte el. A per fővádlottja – Dr. Papp Simon – alig védekezett. Későbbi visszaemlékezéseiben így írt erről: „A főtárgyalás előtti napon délelőtt és délután is felkerestek ávós tisztek az Andrássy út 60-ból, és örökösen arra figyelmeztettek, hogy meg ne kíséreljem megtagadni az ÁVO által írt jegyzőkönyvben foglaltakat, mert annak nagyon szomorú vége lenne. Tehát már előre gondoskodtak arról, hogy ne legyen bátorságom ezt megtenni.

Ekkor határoztam el, hogy az ÁVO szája íze szerint fogok vallani. Azért jutottam erre az elhatározásra, mert az amerikaiak mindent elismertek a nyilvánosság előtt, amit az ÁVO tőlük kívánt. Én ezt tudtam, mert a jegyzőkönyveket nekem kellett lefordítani angolból magyarra. Az amerikaiak nem gondoltak arra, hogy elismerő vallomásaikkal engem romlásba döntenek. Tudom ugyan, hogy amit vallottak, nem igaz lelkiismeretük szerint, hanem kényszerből vallották. Hiába kísérelték meg legalább eleinte az igazmondást, ha ki akartak abból a pokolból jutni, fel kellett, hogy engem áldozzanak. A hazugságokat még tódítottam is, csak azért, hogy többet ne kínozzanak. Ezért mindazok, akik az én gondolkodásomat ismerték, megrökönyödéssel hallgatták a tárgyalóteremben és a rádióban, hogy én miként beszélek. De nem volt más utam, ha nem akartam magam testileg összetöretni. Így gondoltam, hogy a lelki tönkremenetelt jobban elviselem, különösen ez esetben, amikor sem az amerikaiaktól, sem a magyaroktól nem kapok védelmet, amikor a terror hatása alatt senki nem mer ügyvédemen kívül védeni.”

A per első fokon 1948. december 9-én fejeződött be. Forgács László és Szurovy Géza – a vád szakértői – az olajtermelés csökkenését jelentésükben szabotázsnak tulajdonították, és a vád tanúi is szabotázsnak minősítették. E vallomások hitelességét azonban erősen megkérdőjelezi, hogy a tanúk – mint a MAORT szakemberei, köztük Kertai György is – korábban még tanúvallomásukkal ellentétes állásponton voltak a termelési kérdésekben (lásd Gyulay-féle feljegyzés).

 

A rendkívül súlyos ítéleteket a bíróság 1948. december 9-én már ki is hirdették. A demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűncselekményért, a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII. törvénycikk és az 1947. évi XXXIV. törvénycikk alapján Dr. Papp Simont halálra, Ábel Bódogot 15 évi fegyházra, Binder Bélát 4 évi börtönbüntetésre ítélték, míg Barnabás Kálmánt fölmentették. Dr. Papp Simon följegyezte azt is, hogy „Ajtonyi Károly doktort, amiért kifejezést adott elszörnyülködésének az én ítéletem miatt, az ÁVO rögtön elfogta, és 5 évig tartotta fogva Recsken. Valamennyi ügyvéd semmisségi panasszal élt. Az ügyész az én ítéletemben megnyugodott, a többiek esetében súlyosbítást kért. Dr. Barnabás ezért nem mehetett haza a fogházból.”

 

A per értelmezése

1949. május 27-én értekezletet tartottak a MAORT-nál Nagykanizsán, amelyet a Gazdasági Főtanács titkára vezetett. Végre meghallgatták, elhitték és megfogadták a szakemberek javaslatait: a kormány utasítást adott a termelés csökkentésére. Fél év múlva a Nehézipari Minisztérium határozatban tiltotta be a rablógazdálkodást, és pénzt adott a kutatófúrások végzésére, mert belátták, hogy új olajmezők feltárása nélkül lehetetlen a termelést fokozni. A szakemberek viszont féltek kutatófúrást végezni, mert egy olajtalálat nélküli fúrás esetén ismét szabotázzsal vádolhatták őket. Itt jön a párt és a kormány eddiginél is kétszínűbb szerepe: az eltelt hónapok és a zalaegerszegi értekezlet napnál világosabban bizonyította, hogy az elítéltek ártatlanok. Mégsem engedték ki őket, nem kértek bocsánatot, sőt az ügyvéd perújrafelvételi kérelmét válaszra sem méltatták. Érthetővé válik a hatalom eltökéltsége és hajthatatlansága, ha meggondoljuk, hogy ekkor már folytak a Rajk-per előkészületei. Később fölvetődött olyan értelmezés is, hogy a MAORT-per a Rajk-per főpróbája volt, de ez tévedésnek látszik. Egyszerűen arról volt szó, hogy azért nem ismerhették el a MAORT-per elítéltjeinek ártatlanságát még bennfentes körökben sem, mert az megdöntötte volna a párt tévedhetetlenségének dogmáját, amire a Rajk-per küszöbén ismét szükség volt.

A perben elítéltek sorsát az ítélet életük végéig meghatározta. A beavatottak szűk köre kezdettől fogva tudta, hogy Papp Simon halálos ítéletét nem fogják végrehajtani, mert munkájára és szakértelmére szükség volt. Pedig föl is akaszthatták volna, mint Dr. Szabó Kornélt, a Nitrokémia vezérigazgatóját. Papp Simon azonnal elfogadta a fölkínált alkut, nem gyávaságból, és nem csak azért, mert szerette az életet és a feleségét meg a munkáját, hanem mert szerette a magyar népet is, és mély meggyőződése volt, hogy minden tudományos és műszaki eredmény végső soron népe érdekét szolgálja. Huszonhét beismerő vallomást írattak vele alá, abból állították össze a huszonnyolcadikat, amelyet már tökéletesnek találtak, és ez képezte a vádiratot.

Fogva tartásának hét éve alatt végigjárta a rendszer hírhedt börtöneit, de mindenütt dolgozott. Kőolaj-, szén-, érc- és hidrogeológiai kutatási adatokat értékelt, munkálatokat véleményezett, javaslatokat adott. A börtönben külön cellát és íróasztalt kapott, ahonnan hat éven át irányította a további termelést, de főleg a kutatást. Egy ÁVH-s tiszt időről időre bevitte cellájába a mérési eredményeket, melyeket kint maradt kollégái készítettek, Papp Simon pedig áttanulmányozta azokat, és megjelölte azokat a helyeket, ahol véleménye szerint célszerű volna fúrást kezdeni. A börtönből lényegében ő fedezte föl a nagylengyeli olajmezőt 1951-ben, amely gazdagabb volt, mint a lispei, amit szintén Papp Simon fedezett föl.

1955-ben elnöki kegyelemmel szabadult. Felesége haláláról csak ekkor értesült, de mindezek tetejébe szembesülnie kellett azzal is, hogy az ÁVH halott felesége nevében hamisított leveleket juttatott el hozzá továbbra is, annak érdekében, hogy a munkát felesége halálhírére nehogy esetleg abbahagyja. Hetvenévesen újra munkát kellett vállalnia, hogy nyugdíjjogosultságot szerezzen, így 1962-ben történt nyugdíjazásáig az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt geológusa volt. 1970-ben halt meg.

A szakma soha nem ismerte el bűnösségét, de emlékét még további húsz évig csak csendben őrizhette. Ábel Bódog, a per másodrendű vádlottja már az eljárás alatt betegeskedett, és 1953-ban a fegyházban meghalt. A harmadrendű vádlott, Binder Béla 1951-ben szabadult, és a Bányászati Kutatóintézet olajosztályán dolgozott.

 

A per utóélete

A MAORT elleni szabotázs-per az egész hazai olajipar tisztviselőit és munkásait megviselte. Az olajiparban dolgozók egész generációjára nyomasztóan hatott, hogy egy olyan vállalatnál dolgoztak, amely „szabotálta” a népi demokrácia építését. 1948 után a „maortos” szakemberek véleményét negyven éven át gyanakodva fogadták, és a gyanú árnyéka vetődött minden megnyilvánulásukra. Sokan továbbra is úgy gondolták, hogy ők az amerikai imperializmus kiszolgálói és magyarországi ügynökei, és az alábbi, minden szakmai alapot nélkülöző okoskodás alapján ítélték meg őket. Dr. Forgács László a Magyar Technika c. folyóirat 1949. áprilisi számában ezt írta: „De van a MAORT-ügynek egy másik oldala is, és ez az, amivel e sorokban foglalkozni akarunk. Az olajtermeléssel kapcsolatos amerikai propaganda – a nemzetgazdaságnak okozott káron kívül – súlyos kárt okozott a magyar szellemi életben is. Az olajtermeléssel kapcsolatos műszaki és elméleti kérdések helytelen beállítása, amit a MAORT amerikai zsoldban álló szakemberei előadásokban, cikkekben, beadványokban a legkülönbözőbb hivatalos és műszaki körök felé éveken keresztül ismételtek, azonos a szellemi kútmérgezéssel.

A MAORT amerikai szabotőrjei által propagált elmélet – valljuk be – meglehetős hitelre talált. Ennek a hitelnek az oka az, hogy az olajtermelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel közelebbről nem foglalkozó műszaki társadalom nem tudta ebben az érvelésben szétválasztani a helyest a helytelentől, az igazságot a hazugságtól, s azután nem fogadta el az amerikai tudományos elméletet azzal a kötelező éberséggel, amivel még a tudományos dolgokat is fogadnunk kell, s a keserű tapasztalat: olajtermelésünknek az állami kezelésbe vételig való rohamos csökkenése az, ami most megtanít bennünket arra, hogy szellemiek terén is óvakodjunk az imperializmustól.”

 

A szakemberek tudták

Most akkor végül is volt-e hát szabotázs a MAORT-nál? A szakemberek mindvégig vallották a MAORT termelési elveinek helyességét, többségük tudta, hogy nem történt szabotázs, véleményükért azonban nyíltan nem állhattak ki. Az a folyamat, amely az államosításig végbement, az akkori társadalmi körülmények között, a dolgok akkori logikája szerint indokolt és szükségszerű volt. Annak a társadalmi rendszernek a természetéből fakadt, amely Magyarországon akkor kialakulóban volt.

A per koncepciós jellegét bizonyító írott források és dokumentumok az 1990-es évekig a kutatók elől elzárva maradtak. Dr. Papp Simon történetének egy rövid szakaszáról Galgóczi Erzsébet Vidravas c. regényének lapjain festett hiteles képet és korrajzot, hogy a türelmes papiros méltón őrizze a tudós geológus emlékét.


A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.