Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Gázellátás

A Makói-árok

2015/6. lapszám | Dobai Gábor |  21 488 |

Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Makói-árok

A hazai földgázkitermelés aranykora 1990-ben véget ért, ezt követően a termelés mennyisége gyorsan csökkent. Kimerülőben lévő, amúgy sem bőséges szénhidrogén-készleteink kényszerítő körülményei között különösen fontosak azok a kutatások, amelyeket 2008-ban végeztek, és földgáz tekintetében jelentős eredményt hoztak.

Nagyjából egy időben két lelőhelyet is sikerült föltárni az ország keleti felében. Az egyiket a Nyírség déli részén, a román határ mentén, Penészleknél fedezte föl a Geomega Kft., egy angol-magyar vegyes-vállalat. Már a kutatási fázisban 1060-1070 m mélységből 66 000 m³ földgázt hoztak felszínre naponta, ami később megtöbbszörözhetőnek bizonyult. Nehezebb körülmények között kell kitermelni a Makói-árokban talált jóval gazdagabb földgázmező kincsét, amit – ha egy kissé megkapargatjuk a dolgot – már évtizedek óta ismertek. A magyar geológusok és olajipari szakemberek szűk köreiben már az 1970-es években tudtak a terület alatt nagy mélységben rejlő gazdag földgázvagyon létéről, és igyekeztek fölmérni a lehetőségeket, de a fölmerülő technikai nehézségek miatt a kitermelésre gondolni sem lehetett. Talán nem is nagyon akartak gondolni ennek a jelentős földgázkincsnek az idő előtti termelésbe állítására, abból a hazafias meggondolásból, hogy mivel akkoriban még a Szovjetuniótól olcsón és nagy mennyiségben importálhattunk szénhidrogéneket, célszerűnek gondolták a hazai készleteket eltitkolni, és tartalékolni, ameddig lehet.

Kincs, ami nincs: a Makói-árok

Az 1980-as évek végén a Világbank finanszírozott egy mélyfúrási programot Magyar-országon, az amerikai geológiai hatóság vezetésével. Az eredmények fölkeltették a nyugat érdeklődését. A felmérés adataira felfigyelt egy amerikai geológus, John Gustavson, és többszöri látogatás után 1998-ban kutatási engedélyt szerzett a Makói-árok területének egy részére. Gustavson összegyűjtötte és kiértékelte a korábbi hazai és külföldi mérési adatokat, és 2002-től kilincselni kezdett velük a nagy olajtársaságoknál. Egy kis amerikai cég, amely az elsők között volt a Wyoming-i olajmezők kutatásában, az Ultra Petroleum vezetőjét, Marc A. Brunert érdekelte a magyarországi lehetőség. Megvásárolta Gustavson koncesszióját, és megalapította a Falcon Oil & Gas Ltd. nevű vállalatot. 2005 decemberétől három kutatófúrással kijelölte a lelőhely határait, majd három másik fúrást is mélyített a terület közepén. 2007 májusában a Falcon Oil & Gas Ltd. 100 000 hektár területre szóló koncessziót kapott a magyar kormánytól. Ez az egyik legnagyobb koncesszió, amit valaha adtak Európában.

A Makói-árokban szintén nem konvencionális gáz lapul, de csak hasonló, mint a márgagáz, hivatalos nevén: medence-középi gáz. Az ilyen, „szorosnak” nevezett lelőhelyeket régebben nem is aknázták ki a technikai nehézségek és a költségek miatt, ám azóta, a fejlettebb technológiák megjelenésével az amerikai kontinensen folyik ilyen tevékenység, többek között éppen az ExxonMobil közreműködésével.

A vastag üledékkel fedett Makói-árok gáza kemény kőzetbe ágyazva helyezkedik el több kilométer mélységben, távlatai viszont jelentősebbek lehetnek a penészlekinél. A feltárást a kanadai tulajdonosi háttérrel rendelkező TXM Olaj- és Gázkutató Kft. kezdte, de már 2008 tavaszán beszállt az Exxon Mobil multinacionális mamutvállalat, s a nemzetközi gazdasági sajtó (például a Wall Street Journal) is fölkapta a magyarországi lelőhely hírét. A Makói-árok földgázkincse lenyűgöző: egy 2007-es becslés szerint 600 milliárd m³ földgázt rejt magában, ami jelenlegi fogyasztásunkat véve alapul negyven évre lenne elegendő az ország számára. A magyar föld mélyében rejtőzködő energiatitok háromszor akkora, mint Nagy-Britannia teljes bizonyított földgázkészlete, ráadásul a kanadai résztulajdonos (a Falcon Oil & Gas Ltd.) ennek a mennyiségnek a kétszeresére becsülte a készletet. Egyes vélemények szerint ez a világ egyik legnagyobb „nem hagyományos” földgázmezője, s a hollandiai groningeni gázmező 1959-es fölfedezése óta nem leltek ehhez fogható földgázkincsre Európában. Csakhogy az örömbe ezúttal üröm is vegyül, az óriási gázkészlet több mint 6000 m mélységben helyezkedik el, kemény sziklába ágyazva, és nem is egy tömbben, hanem szivacsszerűen szétaprózva.

A nem hagyományos földgázt általában palagáznak hívják, de az elnevezés nem egészen helytálló. Helyesebb lenne márgagáznak nevezni, mert a gáz agyagmárga-kőzetekbe szorult be, a gáz fizikai-kémiai tulajdonságai viszont megegyeznek a hagyományos földgá- zokéival. A Makói-árokban szintén nem konvencionális gáz lapul, de csak hasonló, mint a márgagáz, hivatalos nevén: medence-középi gáz. Az ilyen, „szorosnak” nevezett lelőhelyeket régebben nem is aknázták ki a technikai nehézségek és a költségek miatt, ám azóta, a fejlettebb technológiák megjelenésével az amerikai kontinensen folyik ilyen tevékenység, többek között éppen az ExxonMobil közreműködésével.

A másik problémát az óriási mélység okozza, nem a fúrás nehézségei miatt – ez önmagában még szovjet felszereléssel is megoldható volt a MASZOLAJ idejében –, hanem a Magyarországra jellemző geotermikus gradiens (mélységlépcső) meredeksége miatt. A világ más területein a Földben lefelé 30-33 méterenként nő egy °C-ot a hőmérséklet, Magyarországon 17-25 méterenként. Ráadásul a Makói-árok alatt szokatlanul vékony a Föld szilárd kérge, a lelőhely alatt gyakorlatilag izzik a folyékony kő – ha kicsit lejjebb fúrnának, akkor folyékony magma törne a felszínre, és elborítana mindent. A gáz hőmérséklete is óriási, a 200 °C fokot is elérheti. Ilyen körülmények között a Falcon egyik kútjának lefúrása 50 millió dollárba került, ami nagy érvágás volt a kis cég számára. A továbbiakban ennyit már csak a legtőkeerősebb óriásvállalatok tudnak kockázatos kutatásokba invesztálni, ezért a Falcon partner után nézett, és sikerült megnyernie az ügynek az ExxonMobilt. 2008 áprilisában 300 millió dolláros kutatási-termelési megállapodást kötöttek. Néhány nappal később az ExxonMobil bejelentette, hogy újabb megállapodást is kötött, mégpedig a MOL-lal, a makói területen végzendő kutatásra. A MOL az ExxonMobil partnereként a Falconnal is együttműködik a magyarországi kutatásban.

A teljes magyar palagáz-vagyont mintegy 2000 milliárd m³-re becsülik. Újabb jelentős kőolaj- és földgázleletekkel kecsegtető kutatások indultak Magyarországon 2008 első felében, az ország egyik legnagyobb szénhidrogén-lelőhelyén, Szolnok környékén is.

A washingtoni Jamestown Alapítvány 2007-es elemzése szerint a makói földgáz iparszerű kitermelése 2011-től várható, 2012-től évi 10 milliárd m³ teljesítménynyel. Így, 2015 közepén úgy tűnik, a „makói dió” sokkal keményebb, mint gondoltuk. A komoly feltárási nehézségek mellett a várakozások is hatalmasak, azért, mert a Makói-árok az európai földgázhálózat kellős közepén helyezkedik el, így a kitermelt gáz rögvest be is kerülhetne Európa vénájába. 2013 folyamán azonban több jelentős tulajdonosi átrendeződés történt a hazai szénhidrogénmezőket kiaknázó cégek között. Változatlanul a MOL a legnagyobb szereplő, de az ígéretes Makói-árok kiaknázásának megkezdéséhez a körülmények továbbra sem kedveznek. 2013 első két hónapjában 2,8 milliárd m³ gáz került be a magyar földgázelosztó rendszerbe, de ennek csak 11,56%-a, 323,8 millió m³ származott hazai termelésből, 1,47 milliárd importból, közel 1 milliárd m³ pedig a korábban elraktározott készletek kitárolásából. A hazai szénhidrogén-kitermelés mintegy négyötöd részét a MOL Nyrt. végzi több mint 200 bányatelken, mely cég további közel ötven helyen jogosult kutatásra.

A MOL után a második legnagyobb kitermelési területtel rendelkezik Magyarországon az 1998-ban alapított Magyar Horizont Energia Kft. (Hungarian Horizon Energy, HHE). A cég 10 bányatelken dolgozik, és 27 telekre van kutatási engedélye, a hazai földgáztermelésnek pedig 10%-át adja. Együttműködik a MOL Nyrt.-vel és a JKX-szel is, tulajdonosa a HHE America Inc., amely az Alexis Cranberg által 1992-ben alapított Aspect Holdings leányvállalata. 2011-ben 22,3 milliárd forintos árbevétel mellett 4 milliárd forint adózás előtti eredményt mutatott fel. A HHE-t Cranberg mellett Robert Todd Neugebauer cégbejegyzésre jogosult vezetőként irányítja. A HHE és a holland bejegyzésű JKX Hungary B. V. közös leányvállalata a HHE North Kft., amelyet szintén Cranberg és Neugebauer jegyez. A két területre szóló kutatási engedéllyel rendelkező cég egyetlen bányatelkén érdemleges kitermelés folyik, az értékesítés nettó árbevétele 2011-ben megközelítette a 4,6 milliárd forintot, mérleg szerinti eredménye 590 millió forint volt. Ez a nyereség alig harmada volt a 2010-esnek, ám 2009-ben még 1,2 milliárd forint volt a veszteség.

Szintén a Cranberg-Neugebauer duó jegyzi a Blue Star 95 Magyar Amerikai Koncessziós Termelő és Szolgáltató Kft.-t. A három bányatelken kitermelést végző, 2001 óta működő kft. a Gemstone Properties Limited tulajdonában van. A Blue Star 95 a 2009-es 23,2 milliós és a 2010-es 36,3 milliós veszteség után 2011-ben 1,5 millió forint profitot termelt úgy, hogy a nettó árbevétel 23,6 millió forintról félmillió alá csökkent, majd 1,3 millió forint közelébe emelkedett.

A legígéretesebbnek látszó, a földgázvagyon mennyiségének alapján Magyarország energiafüggetlenségének biztosítására képes Makói-árok gázkincse nem nagyon akar előjönni. A makói nem konvencionális földgázmező feltárásával kapcsolatos kutatás méregdrága kalandnak bizonyult a Falcon-érdekeltség számára is: a 2010-es mérleg 30,8 milliárd forint veszteséget könyvelt el, a 2011-es „csak” 9,8 milliárdot mutatott ki. Aki ezt a veszteséget viseli: a TXM Olaj és Gázkutató Kft., mely a Delaware államban (USA) bejegyzett Mako Energy Corporation tulajdona, amely pedig a kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. leányvállalata.

Olajpala-telep

Magyarországon az első olajpala-telepet 1973-ban fedezték fel. Hazánkban három régióban, ezen belül öt medencében találhatók nem konvencionális szénhidrogének, elsősorban a Makói-árokban, továbbá Petőfibánya, Budajenő, Várkesző, Gérce, Pula, Várpalota, Gálosfa határában, és a Mecsekben. Annak ellenére azonban, hogy Magyarországon, Stájerlakon már 1860-ban működött lepárló üzem a dernai-tatarosi aszfaltos pala hasznosítására, és Skóciában legalább 150 éve ismerik, és évtizedek óta folynak ilyen irányú kutatások, a nem hagyományos szénhidrogének gazdaságos hasznosítása nem megoldott.

Az energiahordozók árának világszerte fölfelé tendáló ármozgásával párhuzamosan, illetve annak hatására a dolgok jelenlegi állása szerint hiába kapott figyelmet a nem hagyományos szénhidrogének kutatása Magyarországon. Miközben az Egyesült Államok a palagázra építi a következő évtizedek energiastratégiáját (nem a megújulókra, a látványos naperőmű-projektek ellenére sem), Haloda Attila, a MOL eurázsiai kutatás-termelési igazgatója, volt energiaügyi államtitkár lehűtötte a mesés makói gázvagyonban reménykedők kedélyeit. Véleménye szerint a legjobb szándék és akarat mellett, rengeteg pénz és kutatófúrás bevetésével sem lehetséges tíz éven belül számottevő mennyiségű nem konvencionális szénhidrogént a felszínre hozni. Ennek főleg az az oka, hogy a világszerte használatos fúróberendezések legfeljebb 150-200 °C hőmérsékletet bírnak, Makón viszont fúrtak már olyan kutat is, amelyben 280-300 °C-ot mértek. A magyarországi palagáz-készletek, beleértve a makóit is, ráadásul másfélszer mélyebben helyezkednek el, mint a bőséges és olcsó palagáz előnyeit élvező Észak-Amerikában. A KPMG egy korábbi tanulmánya szerint Közép-Kelet-Európa területén kb. 4130 milliárd m³ palagázt rejt a Föld mélye, ami évtizedekre kielégíthetné a régió igényeit. A US Energy Information Administration összesen 538 milliárd m³-re becsülte a román-bolgár-magyar palagáz-készleteket, hazánkban a legígéretesebb terület ebből a szempontból a Makói-árok.

A palagáz nagymennyiségű hasznosítása esetén az EU-nak át kellene értékelnie a megújuló energia kérdéskörét, amit több felszólaló is fölvetett az unió környezetvédelemért felelős minisztereinek informális tanácskozásán 2013 júliusában, Vilniusban. A magyar szakhatóságok álláspontját Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter képviselte, miszerint nagyon nehéz fölmérni azokat a környezeti hatásokat, amelyek a nagy mélységben található makói gáz kitermelésénél jelentkezhetnek. A makói gáz kitermelésénél ugyanis kőzetrepesztéses technológiát kell alkalmazni, melynek során vizet és különböző segédanyagokat kell a rétegekbe nagy nyomással bepréselni. Pennsylvaniában a palagáz kitermelésekor elszennyeződtek a felszíni vízrétegek és az ivóvízkutak. Megtörtént, hogy a konyhai vízcsap kinyitásakor az ivóvízben oldott metán a nyomás csökkenésekor kivált a vízből, és berobbant. Földmozgásokat, épületek megrepedezését, földrengést és mérgező anyagok ivóvízbe jutását is okozhatják ezek a beavatkozások. Mindezek tetejébe a makói gáz kitermelésénél a hagyományos technológiához képest jóval több kút kialakítására lenne szükség, ami további környezetvédelmi szempontokat vet fel, azon kívül a rétegrepesztéses kutak élettartama igen rövid, ezért újabb és újabb kutakat kellene fúrni. Mindezen komoly problémákat összegezve Fazekas Sándor elmondta, hogy az EU több tagállamához hasonlóan Magyarország számára is ajánlott az óvatosság a palagáz kérdésében, és célszerű megvárni a kiforrott technológiákat, valamint a termelési tapasztalatokat.

Pala

A Makói ígéret egyelőre csak ígéret marad, a MOL és az ExxonMobil pedig kiszállt a projektből, majd egy szerbiai Gazprom-érdekeltség szerepvállalásáról érkezett hír. 2012 nyarán a Falcon bejelentette, hogy észak-ausztráliai és dél-afrikai tevékenységének műszaki irányítását Magyarországra telepíti. Szabó György, a TXM Kft. ügyvezetője korábban igen optimista hangnemben arról nyilatkozott, hogy a Makói-árok környékén 995 km2-es területen lefúrt 16 kút igazolta, hogy a mélyben mintegy 2500 m vastag „gáztelített” réteg található, ennek ellenére sem a 120 millió tonnára becsült, egyébként sem jó minőségű hazai olajpala-készlet, sem az 1200-1500 milliárd m³-re becsült makói palagáz kitermelésének megkezdésére egyhamar nem számíthatunk.

A teljes magyar palagáz-vagyont mintegy 2000 milliárd m³-re becsülik. Újabb jelentős kőolaj- és földgázleletekkel kecsegtető kutatások indultak Magyarországon 2008 első felében, az ország egyik legnagyobb szénhidrogén-lelőhelyén, Szolnok környékén is. Ez a térség a Makói-ároktól északra helyezkedik el, és néhány ezer km2-t fed le. Számos ígéretes helyet azonosítottak már korábban is a Szolnok-blokknak nevezett területen, ahol legalább 10 kutatási területet jelöltek ki. A tekintélyes Scotia nemzetközi készletelemző cég szerint a Makói-árokban talált gázkincs 80%-a is a Szolnok nevű geológiai formáción alapul. Míg azonban a makói gázkincs nem hagyományos földtani szerkezetben, 6 km-nél is mélyebben helyezkedik el, addig a Szolnok-blokk területén a fúrások csak 1400-2250 m mélységig hatoltak le. Szolnok környékén évtizedek óta folyik szénhidrogén-kitermelés, de mivel igen nagy területről van szó, még mindig lehet feltáratlan pontokat találni. A kitermelés technológiája sokat fejlődött az utóbbi időben, és az ilyen speciális tudású, technológiájú cégek nem rég óta vannak jelen az országban. Ilyen cégnek számítanak a Szolnoktól délre dolgozó vegyesvállalat résztvevői, amelyek 2008 első felében kezdtek fúrásokat a kb. 170 km2-es területen. A Joint Venture vezetője az egyesült államokbeli Toreador Resources, amely 2005-ben jelent meg Magyarországon, és Szolnok mellett, Tompa térségében is kutatásokba kezdett, amely munkában társai brit, kanadai és magyar cégek. A projekt teljes költségét a Toreador Resources és négy partnere viselte, melyben a Toreadornak 25%-os részesedése van. A vegyesvállalat tagja a brit Ascent Resources és a kanadai Contact Exploration is, ahol az Ascent két próbafúrás és a szeizmikus mérések költségeit állta. A 6,5 millió euró (kb. 1,6 milliárd forint) 36,67%-át a brit cég viselte, amely ezáltal 27,5% részesedést szerzett a projektben. A Toreador már korábban is végzett kutatófúrásokat a régióban kisebb-nagyobb sikerrel, a szóban forgó terület azonban majdhogynem érintetlen.

A PGT-4 vonal mélységszelvénye Makói-árok, Battonya-hát, Békési-medence..A Makói-árok alatt szokatlanul vékony a Föld szilárd kérge, a lelőhely alatt gyakorlatilag izzik a folyékony kő – ha kicsit lejjebb fúrnának, akkor folyékony magma törne a felszínre, és elborítana mindent.

A vegyesvállalat résztvevői egyenként nem számítanak nagysúlyú szereplőnek a világ energiapiacán, ám együtt már jelentős szakmai potenciált képviselnek – olyat, amely itthon még nemigen látott technológiát képes bevetni a kutatásban. Az Ascent Resources nem mellesleg más magyar területeken is dolgozik, a nyírségi Penészleken végzett fejlesztés mellett 2007-ben magyar leányvállalatán, a Petro Hungaria Kft.-n keresztül együttműködési megállapodást kötött a MOL-lal a Nagykanizsához közeli Bajcsa-mező fölélesztésére.

A Toreador által irányított projektbe 2007 végén belépett az eladdig kizárólag Kanadában kutató Contact Exploration is, továbbá egy magyar kutatócég, valamint egy magánbefektető társaság is. A Contact is részt vesz a kutak fúrásában és az adatgyűjtésben, és a költségek 21,67%-ának viselésével, 1,4 millió eurót kifizetve 16,25% részesedést szerzett a projektben. Mint ismeretes, a kanadai cég hazájában is részt vesz hasonló projektekben, de a nagyobb figyelmet elkerülő, kis mélységben található készletek után kutat, amelyekhez kiépített infrastruktúra és vonzó koncessziós jogszabályi környezet kapcsolódik. A cég jelentős tartalék fölfedezésére számít, melynek eredményeként a termelés korszerű technológiával nulláról magas szintre emelkedhet egy olyan területen, amely „eddig nem látott modern technológiát” – olvasható a cég közleményében.

Jelenleg is több tíz cég rendelkezik kutatási engedéllyel az országban, és sikeres mérések, próbafúrások alapján akár azt az alaptételt is megdönthetik, miszerint Magyarország energiahordozókban és nyersanyagokban szegény ország. Bár az amúgy is túlzásnak tűnt, hogy makói gázzal fogjuk megtáplálni a megálmodott Nabuccót, ám ha sikeres fúrások történnek, kisebb volumenben még mindig lehetünk gázexportőrök.

Nyugodtan hihetnénk, hogy komoly remények fűződnek a magyarországi szénhidrogén-kutatásokhoz, mint ahogy azt a nálunk szokásos titkolózás is sejteni engedi. A dolgok jelenlegi állása szerint nem dőlt még el: tényleg olyan gazdag földgáz-lelőhelyek birtokában vagyunk-e, mint ahogy azt az elmúlt évek hírverései állítják, vagy továbbra is arra vagyunk kárhoztatva, hogy tehetetlenül üljünk a mesés, de hozzáférhetetlen földgázkincsünk tetején, és várjunk a csodára? Az a földgázkincs ugyanis, amit nem tudunk kitermelni, gyakorlatilag nincs. A Toreador magyarországi tevékenységét koordináló cégtől, a Toreador Hungary Kft.-től a sajtónak semmilyen érdemleges információt nem sikerült megtudnia, a céget csak az érdekelte, hogy kutatásaikról honnan tud a sajtó.

CBM

A szénhidrogének iránti fokozódó igény, a hazai termelés fokozatos csökkenése és az importfüggőség erősödése ráirányította a figyelmet a nem konvencionális szénhidrogének egy kevésbé ismert fajtájának magyarországi előfordulásaira. Reményt keltő Magyarországon a CBM (Coal Bed Methan) potenciálja, vagyis a szénhez kötött metán felszabadítása és hasznosítása. Tudott dolog, hogy a jó minőségű feketeszenek 10-80 m³ metánt is tartalmaznak tonnánként. A magyar és az amerikai geológiai szolgálat értékelése szerint a Mecsekben található széntelepekben, a rendszerváltáskor felhagyott bányatérségekben 140-170, optimistább becslések szerint 240-280 Gm3 metán valószínűsíthető. A telepek kedvezőtlen geológiai adottságai miatt a tárolt metánnak legfeljebb csak 20%-a termelhető ki, de ez is közel 50 Gm3 metánt jelentene a magyar energiaszektor számára.

Az orosz gáz kulisszatitkai

Az orosz földgázexport 80%-a és a Magyarországra érkező orosz gáz 100%-a kényelmetlen örökségként Ukrajnán keresztül áramlik, és az Oroszországból érkező földgázvezetékek számára Magyarország jelenleg zsákutca. Az ország jelentős része gázzal fűt. (Bár ez az energiaszállítás költségeinek szempontjából nem biztos, hogy olyan nagyon jó nekünk, nem a gázfelhasználás részaránya, hanem a rengeteg apró fogyasztási hely miatt.) A hazai termelés a magyar fogyasztás 15-20%-át biztosítja, a fennmaradó 80%-hoz valamilyen formában Moszkva jóváhagyása szükséges, vagyis egyelőre változatlanul Oroszország-függők vagyunk. Moszkva pedig egészen a közelmúltig egyre jobb hatásfokkal használta föl az energiahordozókat gazdasági és politikai célkitűzéseinek megvalósítására.

A FÁK térségben folytatott energiapolitika terén az energiaszállítások fölötti kontroll megszerzésére irányuló, korábban is meglévő politikát Moszkva azzal az új elemmel egészítette ki, hogy az orosz kőolaj és földgáz ellenében piaci alapú árakat kér, és üzleti alapú előnyöket kíván realizálni a korábban jellemző politikai lojalitás helyett. A piaci alapú árképzés fordulatot jelentett Moszkva politikájában, ami átrendezte a FÁK kapcsolatrendszert, és Oroszország érdekérvényesítő képességeit XXI. századi alapokra helyezte.

A nem hagyományos földgázt általában palagáznak hívják, de az elnevezés nem egészen helytálló. Helyesebb lenne márgagáznak nevezni, mert a gáz agyagmárga-kőzetekbe szorult be, a gáz fizikai-kémiai tulajdonságai viszont megegyeznek a hagyományos földgázokéival. A Makói-árokban szintén nem konvencionális gáz lapul, de csak hasonló, mint a márgagáz, hivatalos nevén: medence-középi gáz.

Darázsfészekbe nyúl, aki a rendszerváltás körüli olaj- és földgázügyleteket firtatja – mi is csak nagyon óvatosan közelítünk ehhez a sikamlós témához, mert a nevek említése olykor veszélyekkel is járhat.

2004 előtt egyedül a MOL adott el gázt a fogyasztóknak Magyarországon, mely gáznak a túlnyomó többségét egy orosz óriásvállalattól, a Gazpromtól vásárolta. Az orosz és ukrán elit azonban kezdettől fogva időnként kiválasztott valakiket (akiket esetenként le is cserélt), akik szintén kelet felől, de olcsóbban hozhattak gázt Magyarországra. A Kádár-rezsim és a Szovjetunió egyedüli jogutódja, Oroszország vezetőinek célja az volt, hogy a gyors meggazdagodás révén megtarthassák egykori magyar-orosz kapcsolataikat. Közvetítőket iktattak a rendszerbe, jó anyagi helyzetbe hozták őket, s hiába lett Oroszországtól politikailag független hazánk, gazdaságilag továbbra is csatlósország maradt, így mint eljövendő NATO-tag és EU tagország, az általa kiválasztott s a húsosfazékhoz közel engedett második-harmadik KISZ- és pártgeneráció feltőkésített örökösei majd továbbra is súgnak az ellenfélről a hatalmas Oroszországnak. 1990 és 1994 között az olaj- és gázüzlet emelkedésbe kezdett. Miközben javában folyt az olajszőkítés és a gázimport, az oroszok részéről Szemjon Mogiljevics és helyettese, Leonyid Pavlovics Stecura felügyelte az üzletet. Feladatuk az volt, hogy kézben tartsák a magyar keresztapákat, s jelenlétük volt a garancia arra, hogy az olajos-gázos „üzletemberek” politikus munkaadóiknak biztosan leadják a pénzt. Ellenkező esetben a gépezet beragadt volna.

A rendszerben jelen volt egy kicsiny beszállító már az 1990-es években, az Eurobridge, amely rést ütött a kereskedelmi építmény addig szilárd falában, és a Gazpromnál olcsóbban szállította a gázt. A Vitézy Tamás által vezetett Eurobridge fénykorában a Nagy-Britanniában bejegyzett O&G Mineral Ltd. tulajdonában állt. Az O&G Mineral mögött ukrán üzletemberek álltak, akik mintegy 10%-kal olcsóbban tudtak gázt szerezni, mint ahogy azt a Gazprom adta a MOL-nak. Az ország fogyasztásához képest nem hoztak be sokat, de így is is komoly hasznot lehetett húzni az üzletből.

Aztán 2004-ben az O&G Mineral, illetve az Eurobridge egyszer csak nem kapott több gázt. Az Eurobridge ment, a svájci Bothli Trade pedig jött, Magyarország így továbbra sem maradt olcsó gázbeszállító nélkül. A Bothli Trade-nek is volt Magyarországon bejegyzett partnere az üzletben, ez volt az Eural Trans Gas. Ez a cég intézte akkoriban az orosz gáznál jóval olcsóbb türkmén gáz Ukrajnába szállítását, ügyvezetője pedig a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának egykori munkatársa, Knopp András volt. Az Eural Trans Gas irányítói között volt Dimitrij Firtas ukrán üzletember, akinek később még fontos szerep jut. A Bothli Trade és az Eural Trans Gas 2010-ig szóló szerződést kötött, de hiába, 2010 negyedik negyedévében már ezek a cégek sem hoztak be gázt Magyarországra.

2003-ban bejegyezték Magyarországon az EMFESZ nevű céget (Első Magyar Földgáz és Energiaszolgáltató Kft.), amely kezdetben az új szállítók diszpécserszolgálataként működött, majd 2005-re átvette az egész üzletet. Az EMFESZ minőségi változást hozott a korábbi, egymást gyorsan váltó gázbeszállítókhoz képest, ugyanis az első olyan cég volt Magyarországon, amely élt a 2003-as új gáztörvény nyújtotta lehetőséggel, amely lehetővé tette, hogy a fogyasztóknak közvetlenül is szolgáltasson. 2010-ben az EMFESZ-t is kibillentette a hatalmi harc privilegizált pozíciójából, csakhogy ez az a cég elődeitől eltérően már nem volt lecserélhető, minőségileg különbözött ugyanis azoktól. Az EMFESZ nem csak közbeékelődött a gázszolgáltatás folyamatába, szerződéseket kötött valahol Oroszországban, Ukrajnában vagy Közép-Ázsiában, hanem produktív munkát is végzett, hozzáadott értékkel bírt, valódi vállalatként működött, vagyis szolgáltatott. Ezért nem lehetett csak úgy lecserélni, mint elődeit, hanem meg kellett szerezni ahhoz, hogy valaki átvegye a Gazprom melletti kiskapu vámszedőjének busás hasznot hozó üzletét.

(folytatjuk)

Földgáz