Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Szakmatörténet

Az egycsöves fűtés története

2. rész

2021/6. lapszám | Dr. Csoknyai István |  958 |

Az egycsöves fűtés története

Az Épületgépészeti Múzeum tárgyait bemutató sorozatunkban olykor rendhagyó módon járunk el, hiszen nem egy régi tárgyat, berendezést vagy szerszámot mutatunk be, hanem egy technológiát. Az egycsöves fűtésről készült cikkünk második része következik.

Előző lapszámunkban láttuk, hogy az iparosított technológiával épült házaknál alkalmazott egycsöves fűtési rendszer egyszerű, olcsó és rossz minőségű volt. Akkoriban az üzemeltetési költség nem játszott szerepet, de a hőérzet számos lakónál elfogadhatatlannak bizonyult. Elsősorban a hőszolgáltatók kerültek szorult helyzetbe: a panaszok náluk jelentkeztek.

Magyar innováció

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium (ÉVM) lépett, és a támogatásával a BME Épületgépészeti Tanszékén, laboratóriumi mérések alapján kifejlesztették az átkötőszakaszos, úgynevezett. „H” idomot.  Fő jellemzője az, hogy az átkötőszakasz egy mérettel kisebb az összekötő vezetéknél és a T idomoknál nem lehetett szűkület. Lényegében előregyártásra volt szükség, ezért az ÉVM végül ezt a kötést tette kötelezővé, sőt, csak a Csőszer gyárthatta.

1. kép. Átkötőszakaszos „H” idom

A „H” idom szerves része volt az erre a célra kifejlesztett Mofém Ideál kézi szelep, melynek kifejlesztésében a Veszprémi Nehézipari Egyetem tanszékvezetője, dr. Halász Aurél is jelentős szerepet vállalt. Ennek a szelepnek sajátsága volt, hogy általa a fűtőtest tagszámkorrekcióját meg lehetett valósítani. Ehhez társult egy sajátos méretezési eljárás is. Ezt a „TR” tipizált rendszert újpesti lakóépületeken, még lakatlan állapotban méréses vizsgálatoknak vetették alá. Az épületek átadásának feltétele volt, hogy a helyiséghőmérsékletek közötti eltérés legfeljebb 2 fok lehetett. Ezt egy igen alapos méréses beszabályozás után lehetett elérni, melyet 2000 lakásnál kellett megvalósítani, ez volt a Csőszer „monopóliumának” a feltétele.

Jött a termoszelep

A siker nem volt tartós, mert előtérbe került a termosztatikus szelepek alkalmazása. Laboratóriumi és helyszíni mérések alapján kifejlesztettük a „TRT”, tipizált rendszerű termosztatikus szelepes fűtést, melyet 1981-től kötelezően alkalmaztatott a Főtáv Budapest területén. Az 1990-es évek elején a távhő piaci termék lett: a silány egycsöves fűtéseket szabályozhatóvá és költségosztásra alkalmassá kellett tenni. Ez a folyamat napjainkban is tart. Számos gyenge próbálkozás történt. Erre megvalósult példa a 2. képen látható megoldás.

2. kép. Költségmegosztás hőfogyasztásmérővel

Itt az átkötő szakasz rendben van, de a költségosztást hőfogyasztásmérővel oldották meg. Nem csak a beruházási költség volt brutálisan magas, hanem a fűtés is elégtelenné vált az igen alacsony beömlési tényező miatt. Számos helyen átlagos ellenállású termosztatikus szelepet alkalmaztak, melynél a beömlési tényező elfogadhatatlanul alacsony lett. Ezek a szakszerűtlen megoldások elkerülhetők, ha helyesen kialakított „H” idomot építenek be és kis ellenállású, vagyis nagy kv-értékű szelepet alkalmaznak. Ez még napjainkban is aktuális feladat. Újszerű igény a fordított „U”-csöves fűtések korszerűsítése.

A 3. fotón látható áramlásfordító átkötő szakasz alkalmazásával elérhető az, hogy a fűtőtestbe ne alulról, hanem fölülről áramoljék be a víz. Megfelelő beszabályozási terv készítésével jól szabályozható és „költségosztható” fűtéskorszerűsítést lehet megvalósítani.

3. kép. Áramlásfordító átkötőszakasz

Látható, hogy minden igény elérésére van megoldás mindenféle megkötöttség nélkül. Napjainkban, annak bonyolultsága miatt még lakásfűtéseknél sem választják az egycsöves fűtést.

Fűtési rendszerMúzeumSzakmatörténet

Kapcsolódó