Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Tolna megye fél milliárdot kap napelemekre

2015. március 10. | VGF online |  7940 |

Tolna megye fél milliárdot kap napelemekre

Több mint félmilliárd forint értékben kezdődnek napenergiát hasznosító projektek Tolna megye tizenkét településén százszázalékos európai uniós támogatással, a fejlesztések során javarészt önkormányzati intézmények épületein helyeznek el napelemeket, közölte az MTI.

Szekszárdon a Tolna Megyei Balassa János Kórház 189 millió forintos támogatással telepít három épület 2500 négyzetméternyi felületére 910 napelemet – közölte Nagy Attila üzemeltetési mérnök az MTI-vel. A napelemek összteljesítménye 227 kilowatt, a kórház éves, mintegy 4,5 millió kilowattóra energiafogyasztásának várhatóan 5 százalékát, 240-250 ezer kilowattórát fedeznek. Märcz Zoltán gazdasági igazgató tájékoztatása szerint a telepítés a kivitelező kiválasztása után, júniusban, júliusban kezdődhet.

A kórház mellett további tíz önkormányzat – Bátaszék, Dunaföldvár, Fadd, Gyönk, Iregszemcse, Kurd, Nagymányok, Szakály, Tolna és Zomba -, illetve az önkormányzati tulajdonú bonyhádi Bonycom Kft. jutott 17-40 millió forintos támogatáshoz a Környezet és Energia Operatív Program forrásaiból.

Dunaföldváron 40 millió forintos támogatással évi 57 ezer kilowattórás teljesítményre tervezett napelemes rendszert helyeznek el öt önkormányzati épületen, a városháza közlése szerint a kivitelező Mészáros Udvarház Kft. várhatóan júniusban fejezi be a munkát.A nagymányoki önkormányzat 29 millió forintos támogatást fordíthat a megújuló energián alapuló fejlesztésre, Karl Béla (független) polgármester tájékoztatása szerint a 40 kilowatt összteljesítményű napelemek a kijelölt három épület energiafelhasználásának 60-70 százalékát fedezi majd. Bátaszéken négy épületre 244 napelem kerül, 58,3 kilowatt teljesítménnyel, a feltételes közbeszerzési eljárással kiválasztott Klnsys Kft. áprilisban végzi el a telepítést.

Forrás: MTI

Címkép: Elkészült a Tolna Megyei Balassa János Kórház területén létesített napelempark. Fotó: Kadarka.net

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

MegújulókNapelemNapenergia