Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Címke: CO

„CO” címkével jelölt tartalmak

  1. Mint aki stoptáblánál vált hatosba

    „Szellőzőnyílások eltakarása életveszélyes!” – ez állt azon a táblán, amellyel a lakók éppen fürdőszobájuk szellőzőnyílását takarták el. A dologra úgy derült fény, hogy a lakók szén-monoxid jelenlétének gyanúja miatt hívták a tűzoltókat, akik persze ...

  2. Öt vonulás, egy mérgezés

    Remekül példázza a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye, miért van szükség nyílt égésterű tüzelőberendezések használata esetén szén-monoxid-vészjelző beszerelésére. Mint írják, november 22-én ötször vonultak ki a tűzoltók CO-szivár...

  3. Előzzük meg a bajt!

    A gáz árának emelkedése miatt még többen fogják a fatüzelést választani a téli hónapokban. A kémények és fűtőkészülékek rendszeres karbantartása mellett továbbra is a legfontosabb védelem a megfelelő tanúsítványokkal rendelkező szénmonoxid-vészjelző ...

  4. A fűtési szezonon kívül is ölhet a szén-monoxid

    A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna, hiszen a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, a mérgezés veszélye tehát egész évben fenyeget. Május közepéig félszáz eset ...

  5. Gázüzemű vízmelegítők állnak le a nagy melegben

    A gázkészülékek karbantartásának fontosságát a kánikulában is ki kell emelni. A nyílt égésterű készülékek esetén ugyanis az extrém külső hőmérséklet hatására jelentős mértékben csökken a huzathatás, amely jobb esetben a készülékek leállásához, rossza...

  6. Mélygarázsok gázérzékelőinek telepítése

    Új építésű lakások építése a nagyvárosokban már elképzelhetetlen mélygarázsok, teremgarázsok nélkül. Egyre több autó fut az utakon, a városokban a parkolás égető probléma, így jó megoldás a felszínről a föld alá telepíteni a várakozó autókat. Amíg a ...

  7. CO-vészjelzők kiválasztása, telepítése, üzemeltetése

    A katasztrófavédelem minden évben közzéteszi a megfelelően működő szénmonoxid-riasztók listáját, mint ahogyan a bóvli, a feladatukat betölteni képtelen termékeket is lajstromozza. Ebben a cikkben megmutatjuk a pozitív lista minden darabját, a követke...

  8. Ledugult hőcserélő: a szén-monoxid melegágya

    Régebbi, atmoszférikus kazánok hőcserélőjénél gyakran találkozhatunk a „ledugulás” jelenségével. Elsősorban a karbantartás hiánya a felelős, de a kialakult szennyeződéseket a por mellett a kondenzáció is okozhatja....

  9. Saját otthonához riasztották a tűzoltót

    Szén-monoxid-szivárgás miatt riasztották a székesfehérvári tűzoltókat nemrégiben egy családi házhoz. A családfő a riasztás előtt nem sokkal indult dolgozni – a megyeszékhely tűzoltó-parancsnokságára. Csak menet közben derült ki számára, hogy a saját ...

  10. CO-érzékelők: frissültek a katasztrófavédelem listái

    Frissítette a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a szén-monoxid-érzékelőkről vezetett pozitív és negatív listáját, vagyis azt a két adatbázist, amelyből kiderül, hogy melyik termék felel meg a funkciójának, és melyekeket jobb a boltban hagy...

  11. A szakszerűtlen kivitelezés ára

    A szakértői történetek döntő többségében vagyoni károkat tárgyalunk, néha vidám, megmosolyogtató, néha bosszantó eseteket. Amikor viszont emberéletek múlnak a hanyag és szakszerűtlen munkavégzésen, akkor mindannyian döbbenten állunk a történtek előtt...

  12. Elmondtuk százszor

    Egy kisfiú mentette meg édesanyja életét Egerben. Az életveszélyt az okozta, hogy egy elhanyagolt gázkészülék a fürdőszobába okádta magából a szén-monoxidot, és a nő zuhanyzás közben lett rosszul. Annyi ereje még maradt, hogy segítségért kiáltson, am...

  13. A karbantartás hiánya és a rossz kémények felelősek a CO mérgezésekért

    A szerelőknek és a kéményseprőknek abban áll a felelősségük, hogy szakszerűen végezzék el a karbantartásokat, és fokozottan hívják fel a figyelmet az életveszélyes állapotokra. Sokszor ez is kevés!...

  14. Ha elhallgat a kanári...

    Egy letűnt kor fontos életvédelmi szerkezete látható a képen. Mai szemmel egyszerre furcsa és megdöbbentő, ám jó ha tudjuk; közel 100 évig, egészen az 1980-as (!) évekig a bányákban nagyon fontos „szolgálatot” teljesítettek a kanári madarak....

  15. CO a mélygarázsokban, alagutakban

    Jelenleg Magyarországon nincs semmilyen jogszabály, amely a mélygarázsok, zárt parkolók, parkolóházak CO-védelmét érintené. A dr. Rudnai Péter, Országos Környezetegészségügyi Intézet munkatársa által szerkesztett, 2007-es „Lakás és egészség” című kia...

  16. Megelőzött tragédiák

    A május általában nem a szén-monoxid-mérgezésveszély szezonja, ez a május azonban nem olyan, mint általában. A szokatlanul hideg időjárás miatt sokan kapcsolták vissza a fűtést, s emiatt több helyre is vészhelyzet miatt kellett kivonulnia a katasztró...

  17. Az örök téma: szén-monoxid, levegőellátás

    A szén-monoxid-vészjelzők, hála a lapunk gerjesztette közfigyelemnek, slágertermékek lettek. Következő, júniusi lapszámunkban részletesen tárgyaljuk ennek negatív vetületeit, a tisztességtelen kereskedelmi fogásokat. A téma megelőlegezéseképpen lássu...

  18. Nem érdemes kockáztatni a CO-mérgezést

    Évente félezernél is többen szenvednek szén-monoxid-mérgezést Magyarországon, közülük tucatnyian életüket is vesztik. A legnagyobb veszélyt a nyílt égésterű tüzelőberendezések jelentik. CO-vészjelző mérőberendezéssel ugyanakkor megelőzhető a baj....

  19. Intelligens füstgázmérés testo 300 füstgázelemző műszerrel

    A legkorszerűbb technológiákkal ellátott új testo 300 füstgázelemző ötvözi a felhasználóbarát menüvezetést, a strapabíró kivitelezést és a kényelmes, hatékony dokumentációt....