Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Így állítják fel a „csőszörnyet”

2019. december 6. | VGF&HKL online |  1755 |

Így állítják fel a „csőszörnyet”

Aki éjszaka autózott a napokban az M1-en, az M0-on vagy az M3-on, és elhajtott mellette, biztosan nem felejti el azt a járműszerelvényt, amely egy hetven méteres vegyipari tornyot, vagyis kolonnát szállított a tiszaújvárosi vegyi kombinátba. A 148 tonnás toronyból több is kell a gyárba, egy korábbi kolonna beemeléséről szerencsére videó is készült. Mutatjuk, hogy megy ez.

Egy ilyen hatalmas cső leszállítása egyáltalán nem hétköznapi feladat, három napot szántak rá. Az összesen 96 méter hosszú és 309 tonnás szerelvény szerdán indult el gönyűi kikötőből, és ma hajnalban érkezett Tiszaújvárosba. A szerelvény kizárólag éjszaka közlekedhetett, legfeljebb harminc kilométer per órás tempóban, útját több mint húsz ember biztosította.

A csőbehemótot szállító járműszerelvény egy négytengelyes vontatóból, egy 8-tengelyes és egy 13-tengelyes THP-pótkocsiból, valamint egy nyolctengelyes toló vontatóból épült fel. Tengelyenként 8-8 kereke van, a tengelysúlyokat hidraulikus rendszer segítségével egyenletesen osztják el. A kolonnát a két végén a pótkocsikon elhelyezett forgózsámolyokhoz rögzítik hegesztéssel és láncokkal.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Videó