Volt olyan lakótelep, ahol termálvízben fürödtek

2017. augusztus 18. | Papp Tibor |  2003 |

Hatvanöt éve, Budapesten, közel a Margitszigethez, tízezer lakásba vezették be a Magda-forrás 300 m mélyről jövő, 70 °C-os termálvizét. A távmelegvíz-hálózatot 1952-től helyezték üzembe. Természeti kincsünk ilyen felhasználását energia- és szénmegtakarítással indokolták.

Az Épületgépészet 1953. II. évfolyam 9-10. számában olvasható részletes leírás a használatimelegvíz-hálózatról.

„A fővárosban és az egész ország területén számos hőforrás rendelkezik olyan felesleges vízmennyiséggel, amelyek felhasználásával igen nagy mennyiségű hőenergiát lehet nyerni és ezzel jelentékeny szénmennyiség takarítható meg.”

Így a bevezető, mert hát micsoda dolog az, hogy rengeteg szenet eltüzelünk vízmelegítésre, miközben sok helyen meleg (sőt, forró) víz jön ingyen a felszín alól! Persze, felvetődnek olyan kérdések, mint vízhozam, ásványianyag-tartalom, korrózió, lerakódások stb. A cikk kitér (majdnem) minden részletre.

A forrás adatai

„A Margitsziget déli részén 1936-ban készített 310,75 m mély fúrás eredetileg percenként 3500 liter vizet szolgáltatott, ez a mennyiség a kút végleges kiépítésekor, a facsővel történő bélelés után csökkent. 1949. év óta folytatott rendszeres mérések szerint a minimális vízhozam 1450 liter/perc, a maximális hozam 1600 liter/perc. Az 1951. év nyarán történt mérések szerint a vízhozam 1510 liter/perc, a víz hőmérséklete 69,1 °C ; zárt forrásfej mellett a nyomás 1,1 atm. (...) Összes oldott alkotórész 1664,64 mg/kg, pH=6,55, összes keménység 32 német keménységi fok”

Vagyis – ahogy várható – ez egy nagyon kemény víz. A csőhálózatot is védeni kell (akkor: ún. fekete folytacél), erről többek között ez olvasható:

„A forrás vize elsősorban a Nemzeti Sportuszoda melegvízellátására szolgál, fűtést biztosít továbbá a forrás közelében lévő ásványvízüzem és Főkert virágházai részére. Az ásványvízüzem központi fűtőberendezése a 30-as években készült s egyrésze télen-nyáron üzemben van. A hálózatból kivágott csőszakaszok vizsgálata azt mutatta, hogy a csövek belsejében 23 évi használat után 0,5–1,5 mm vastag kalcium-karbonát védőréteg rakódott le, mely a csőfalat megvédte, azon semmiféle korrózió nem volt megállapítható.”

A cikk ugyan megállapítja, hogy a Magda-forrás vize az acélcsőre kezdetben agresszíven fog viselkedni, de a kialakuló védőréteg a további korróziótól megvédi azt.

Mitől lesz védőréteg?

„A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a víz aránylag nagymennyiségű szabad szénsavat tartalmaz, de ugyanakkor 70 °C hőmérséklet mellett tartalmaz 888 mg/l tartozékos szénsavat is, mely a vizet védőréteg képződés kialakulására hajlamossá teszi. A víz hőmérsékletének csökkenésével változik a tartozékos szénsav mennyisége is és bizonyos hőfok elérése után a szabad szénsav jut túlsúlyba. Ebben az esetben a víz agresszívvé válik és a védőréteg képződése megszűnik. A két szénsav közötti egyensúlyi állapot 50 °C hőmérséklet körül következik be.”

Azaz 50 °C fölött kell tartani a víz hőmérsékletét. A szerző megállapítja, hogy a víz eredeti állapotában felhasználható,  keveréssel, illetve hűtéssel az esetleges túlerős védőréteg kialakulása szabályozható, illetve a korrózió lehetősége elkerülhető.

És a csatorna?

„A lefolyó és csatornavezetékre a városi vízzel higított és lehűtött termálvíznek semmilyen káros hatása nincs. A korróziót okozó szabad szénsav a szabad levegőn a vízből kiválik, az idegen vízzel való vegyítés következtében pedig a kalcium és magnéziumtartalom annyira csökken, hogy lerakodástól tartani nem kell.” – olvasható a cikkben.

A megvalósult távmelegvíz-rendszer

„A Margitszigeten rendelkezésre álló termálvízzel a Szt. István-krt., Váci-út, Ipoly-utca és a Duna-part által határolt területen lévő és elsősorban a központi melegvízellátással bíró épületek ellátását terveztük. Az említett területen kereken 10 000 fürdőszobával ellátott lakás van, melyek közül 5100 közp. melegvízszolgáltatású. Az ÉTI (Építéstudományi Intézet – a szerk.) véleménye szerint a várható csúcsfogyasztás 3000–3500 liter/perc. Erre való tekintettel a berendezés úgy készül, hogy a Margitszigeten tároló legyen megépíthető.”

„A berendezés (...) a városi hidegvíz-csőhálózathoz hasonlóan közműszerűen látja el meleg vízzel az épületeket. A megoldásnál a Széchenyi-fürdő I. sz. forrásának hasznosításánál elkészített és bevált rendszert vettük figyelembe. A forrás hely mellett talajszint alá süllyesztett szivattyúházban elhelyezett szivattyútelephez egy atm. nyomással folyik hozzá a forrásvíz. Innen nyomásfokozó (hidrofor) berendezés juttatja a vizet a csőhálózatba. A fővezeték szigetelve, védőcsatornába helyezve, a Margithíd szárnyrészén, a járda szerkezet alatt, majd a főhídon a tartószerkezetek között felfüggesztve vezet át a pesti oldalra, ahol körvezeték szerűen ágazik szét. Az alapvezetékek a Dunával párhuzamos utcasorok épületeinek érintkező telekhatárain, általában az utcai főfallal párhuzamosan, részben az udvarokon csőcsatornában, részben a pincékben szabadon szerelve haladnak. Az alapvezetékből kiinduló és oda visszatérő körvezetékek kapcsolják össze az egyes tömbökben lévő épületek használati melegvízhálózatát. A hévíz eredeti állapotában jut a kifolyó helyekhez és a berendezési tárgyaknál keveredik a városi vízzel, és így hűl le a használathoz megfelelő hőfokra.”

A munkálatok végrehajtását munkaszakaszokra osztották:

Az első szakaszban a fővezeték elkészítése és a Dunához legközelebb eső területsáv központi melegvízellátása szerepelt.  Az I., II., III. szakaszokban központi melegvíz-szolgáltatással ellátott épületek, a IV. szakaszban a fürdőszobás, de helyi melegvízellátással bíró épületek szerepeltek, melyeket  külön hálózatra terveztek. Az I–II. szakaszt 1952. szeptemberétől fokozatosan üzembe helyezték. Az üzemelési tapasztalatokról és a tervezett további szakaszokról nem találtunk beszámolót...

HMV előállításTörténelem

---