A szakma meghatározó egyénisége
Interjú Denk Andrással
2017. szeptember 6. | Matis Bálint | 2321 |

Denk András alapító tagja volt a Magyar Mérnöki kamarának, melynek volt elnökségi tagja is több éven keresztül, vezette az MMK Épületgépészeti Tagozatát. Az interjúban többek között szó van többek között az MMK szerepéről, a cégek kommunikációjáról, valamint a hazai szaksajtó fontosságáról.
A Rendszerváltoztatás után minden cégnek megvolt a lehetősége részt vegyen a hazai piac alakításában. Denk Andrást az egyik svájci, épületgépészeti termékeket forgalmazó cég kereste meg azzal a szándékkal, hogy megalapítsa a hazai leányvállalatát, melynek 13 évig volt vezetője.
Az interjú a VGF szaklap és a Magyar Mérnöki Kamara közreműködésével készült.
Készítette: Matis Bálint, VGF szaklap, VGF OTTHON