A zárt égésterű készülékekről és általában a mesterséges égéstermék-elvezetésről
2001/4. lapszám | VGF&HKL online | 13 818 |
Figylem! Ez a cikk 25 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Amint ez olvasóinknak szembetűnővé válhatott, korábbi lapszámainkban is foglalkoztunk már a zárt égésterű készülékek elterjedésének pozitív vonatkozásaival. Továbbá, hirdetési oldalainkon is rendszeresen találkozhattak a forgalmazók e tárgyú információival. Nagyon sok megkeresés érkezett azonban a szerkesztőségbe a szerelők részéről, hogy nem tudják átadni munkáikat ilyen készülékekkel. A fő probléma mindig az égéstermék-elvezetés oldaláról jelentkezett, ezért fordultunk Kocsis Attila úrhoz, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnökéhez, egy tényfeltáró beszélgetés céljából.
Kocsis Attila: A zárt égésterű készülékek égéstermék-elvezetésével és általában a mesterséges égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos problémáknál meg kell jegyeznem: nem gondoltam volna, hogy 2001-ben ez a téma még napirenden lesz. Hiszen a korszerű technika iránti nyitás szinte a rendszerváltással egyidejűleg megtörtént. Ilyen készülékeket először 1982-ben láttam a frankfurti szakvásáron, Magyarországon pedig 1990-ben.
A kéményszabályozás területén a mai napig a hagyományos rendszerű kéményekre vonatkozó szabványok vannak érvényben, méghozzá a gravitációs égéstermék-elvezetés elvére korlátozódva. A helyzet úgy alakult, hogy annak idején sem a kéményseprők, sem a gázszolgáltatók, sem szerelők, de még a tervezők sem voltak tisztában az új technikával. Ennek ellenére sok helyen üzembe helyezték a készülékeket, aminek jó néhány kazánház-elázás lett a következménye: sokszor csak ekkor derült ki, hogy valójában egy kondenzációs berendezésről van szó. Jó néhány reklamációs eset nyomán 1992-ben a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete elkészítette az európai szövetség ajánlásainak figyelembevételével az adott problémát tárgyaló Irányelvek c. dokumentumot. Le kell szögeznem, semmilyen szabályozás nem volt és a mai napig nincs is e tárgykörben Magyarországon mindazonáltal szükség volt és van is valamilyen dokumentációra, amelynek alapján a tervező tervezhet, a kivitelező iránymutatást nyerhet, és a kéményseprő szolgáltatók a vizsgálatokat elvégezhetik, és a szakvéleményt kiadhatják.
Szemán Róbert: Hogyan határozható meg ennek az irányelvnek a jogi státusza?
K. A.: Alapvető szándékunk a hiánypótlás volt. Mi nem vagyunk szakhatóság, a kéményseprő-ipari cégek különféle szabályokat, rendeleteket betartató szakmai szervezetek. 1992-ben összehívtuk a kéményseprő-ipar, a gázszolgáltatók, a Belügyminisztérium, az Állami Energia- és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet, az Ipari- és Kereskedelmi, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium, az ÉMI stb. képviselőit a probléma megtárgyalására. Ez a szakmai közösség elfogadta a javaslatunkat, a gyors megjelentetés érdekében ez az anyag a Magyar Közlönyben jelent meg az Ipari Minisztérium közleményeként. Ennek lényege az, hogy minden esetben szükséges az égéstermék elvezető berendezés vizsgálata a kéményseprők részéről a nevezett irányelvek szerint. „Az igazolást az illetékes kéményseprő-ipari szolgáltató szervezet a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete által összeállított vonatkozó irányelvek alapján adhatja ki.”
Röviden azt mondhatjuk, hogy az Irányelvek tájékoztató, de nem kötelező érvényű. Egyetlen egy ilyen dokumentum van az országban, ami kvázi műszaki szabályozás. Hozzá kell tenni, hogy egy meghatározó szakmai grémium teljes egyetértésével történt az Irányelvek összeállítása. De ismétlem, bárki mondhatja azt, hogy ez csak egy közlemény. Mégis, lehet-e ezt semmisnek tekinteni? Én úgy gondolom, hogy az illetékes szolgáltató képviselőjeként köteles vagyok ezt az anyagot betartani és betartatni, mert kell egy rendező elv, ami az egységes jobbítást szolgálja, amire hivatkozni lehet, és ami egységesen tájékoztatja a szakembereket. Noha nincs biztos jogi státusa a közleménynek, a kérdést véglegesen rendező jogszabályig ezt tekintem érvényesnek, mivel nincs egy magasabb szintű, érvényben lévő rendelet. Az ilyen készülékekhez való első vizsgáló műszereket is saját fejlesztésünkben alakítottuk ki. Ma már ott tartunk, hogy az Európai Uniós szabványoknak megfelelő tömörségi próbát el tudjuk végezni ezeknél a készülékeknél korszerű célműszerekkel.
A jövőben – az EN-ek alapján – már nem is kéményről, hanem égéstermék-elvezető berendezésről fogunk beszélni. Ma, amikor az előbbi kifejezést használjuk, mindenkinek a Mária Terézia korabeli kémények jutnak az eszébe, pedig tudjuk jól, hogy hányféle alapanyagú és konstrukciójú termék van ma már a piacon. A várható EN-ek terminológiája mögött természetesen más, új szemléletmód húzódik meg. Az épületekbe csak olyan berendezéseket, anyagokat lehet beépíteni, amiket az Építésügyi Minőségellenőrzési Intézet felülvizsgált, és ÉME számmal látott el. Felismerve, hogy nagyon sokféle kéménygyártó jelent meg a piacon, fokozottan ügyelünk a bevizsgálás dokumentációjára. Természetesen sok esetben találkoztunk ellenkezéssel. Pedig ha rendben vannak a papírok, akkor ezeket mi is elfogadjuk. Bízunk abban, hogy a kéménytechnikai vonatkozású EN-ek hazai bevezetésével sok „sufni”-technika eltűnik a kereskedelemből.
Számos forgalmazó a készülékeihez égéstermék-elvezető rendszert is ajánl. Ebben az esetben nem nekünk kell megegyeznünk valakivel, hanem a készülékminősítőnek az ÉMI-vel. Nekünk, kéményseprőknek csak az a dolgunk, hogy időszakosan a füstgázt ellenőrizzük és az égéstermék-elvezetőt tisztítsuk. Néha nagy a félreértés. Égéstermék akkor keletkezik, hogy ha valamit elégetünk. Az égéstermék „nem tudja”, hogy ő most „C” típusú vagy „B” típusú készülékben jött létre, csak távozni „akar”, magába foglalva számos káros anyagot. A járatot pedig tisztítatni kell. A vonatkozó rendeletek szerint a kéményseprőnek mindenfajta alapanyagú, zártszelvényű szerkezetet, ami arra hivatott, hogy a héjazat fölé vezesse az égésterméket – akár gravitációs, akár más elv szerint – kötelessége tisztítani, műszakilag véleményezni, felülvizsgálni. Ez egy állam által ránk rótt felelősség és kötelezettség. Ezekben az esetekben vita jön létre, ha a készülékgyártó azt állítja, hogy ő együtt minősíttette az elvezetőt a készülékkel. Az ÉMI pedig azt mondja, hogy tessék elolvasni a rendeletet: ez egy olyan szerkezet, ami akkor építhető be, ha mi bevizsgáljuk. Mi ebbe nem tudunk, de nem is kívánunk beleszólni, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk az ÉMI-vel. Változtatnánk álláspontunkon, ha valaki a megfelelő helyen leírná, hogy ezt nem kell ÉME számmal ellátni. Tudomásul fogjuk venni, és eszerint járunk majd el. De amíg ez nem történik meg, addig mi nem tudunk mást tenni, mint betartatni a rendeletet.
Sz. R.: A személy élet- és vagyonbiztonságának oldaláról a zárt égésterű készülékek elterjedését előnyös folyamatnak tekinti? Nem ritkán találkozunk például olyan építkezésekkel, ahol kis alapterületű lakásokba, méghozzá általában a fürdőszobába, nyitott égésterű készülékeket helyeznek el. Ezek a kád fölé beépített készülékek légtömör minőségű ablakokkal ellátott helyiségekben helyezkednek el. A nagy számban bekövetkező balesetek ráirányítják a figyelmet ennek veszélyeire. Vegyük ehhez hozzá, hogy ma már talán anyagilag is állják a versenyt a zárt égésterűek.
K. A.: Egyértelműen előnyösnek. A polgár biztonságának szempontjából előnyt kell, hogy élvezzenek a „C” típusú készülékek, de egyébként a „B” típusú készülékeknél is adódnak mesterséges égéstermék-elvezetési lehetőségek. Biztonságtechnikai szempontból ma már nem favorizálhatók a gravitációs áramlást biztosító berendezések. Ez persze pénzkérdés is. Az esztétikai szemponton túl – hiszen ma már egyáltalán nem az épület tetején éktelenkedő csúfságot kell kémény fogalma alatt érteni – megváltozott az égéstermék-elvezetés szemléletmódja. Régebben több m² hasznos felületet is elvett a kémények kialakítása többszintes épületeknél. Ma már ennek a helynek a töredékét sem foglalja el, pláne egy kis átmérőjű, kondenzációs kazán elvezetőjének esetében. A hely pedig pénzt jelent, hiszen 1 m² új lakás árából bőven finanszírozható egy modern készülék megvásárlása is.
A tervezők felelősége az, hogy az adottságokat mérlegelve a legmegfelelőbb műszaki megoldásokat ajánlják, és ne következzen be az, hogy csupán mivel nem ismerik az új technológiát, a már bevált termékeket tervezik be. Vagy az, hogy hallgatólagosan tudomásul veszik: egy nyitott égésterű készülék közelébe a megrendelő akár egy 600 m³/h-s elszívó ventilátort is beépít a későbbiekben. A konkrét olvasói megkeresésre azt mondom, hogy „B” típusú készülék túlnyomásos égéstermék elvezető csövének falazott kéménybe történő beépítésnél hátsó szellőzést kell biztosítani. Szellőzőrácsot kell a bekötés alá tenni, illetve a kéményfejre, hogy lehetőség legyen az átszellőzésre a biztonság miatt. Természetesen ha a problémát részletesen ismerném, több megoldást is tudnék javasolni.
Sz. R.: Mit ajánl helyes eljárási módként a szerelőknek, hogy könnyen átadhassák az ilyen munkáikat?
K. A.: Először is ne féljünk az újdonságtól. Persze, aki először szándékozik ilyen készüléket tervezni, kivitelezni és átadni, annak az utat és az eljárást meg kell ismernie, és ki kell járnia. Minden kezdet nehéz, szoktuk mondani. De ez így lehetett az első gázátadásnál is, mintegy 120 évvel ezelőtt. Ha az első átadást végigküzdi valaki, azaz megismeri az új technika buktatóit, a következő már könnyen fog menni. Másodszor szükséges előzetes szakvéleményt kérni. Például egy lakásfelújításnál meg kell vizsgálni a kémények adottságait, össze kell vetni a tervekkel, a körülményekkel. Kollégáim kimennek a helyszínre, megyei, városi szinten személyesen is adunk műszaki tanácsot, ajánlunk megfelelő megoldásokat. Jelenleg 150 kollégámat készítem fel ezen rendszerek vizsgálatára.
Harmadszor a kéményrendszer típusának a kiválasztása következik. Jelen pillanatban csak olyan égéstermék-elvezető rendszert szabad választani – már terv szinten is -, ami rendelkezik ÉMI engedéllyel. További segítség az előzetes tájékozódásban mind a gépkönyv, mind a fent említett Irányelvek. Bárki igényli is ezt tőlünk, szívesen és ingyen biztosítunk egy példányt számára. Érdemes összevetni a kettőt, és ennek alapján már el lehet kerülni hibákat. Kivitelezés után végül következik a kötelező kéményvizsgálat és a füsttömörség-mérés, amihez ki kell hívni a megfelelő kéményseprő-szakembert. Ezután már kiadják a használatbavételhez szükséges szakvéleményt, ha az egyéb OTÉK, GOMBSZ, MSZ előírásoknak is megfelel az állapot. Meg kell jegyeznem, hogy a korszerű „C” típusú készülékek és a mesterséges égéstermék-elvezetésű „B” típusú készülékek kontrollálása olyan műszerezettséget feltételez, amit még nem tudunk országosan biztosítani. Ilyenkor a régióban egy másik kéményseprő cég segítségét kell kérni, de ez már nem a megrendelő feladata.
Sz. R.: Milyen határidővel végzik el a vizsgálatot?
K. A.: Az új építésű lakóépületnél maximum nyolc nap alatt, minden más esetben 30 nap alatt el kell végeznünk a vizsgálatot. A gyakorlatban azonban általában egy-két nap, de maximum egy hét alatt eleget teszünk a felkérésnek. Egy ilyen mérés díja Budapesten a 6-7 ezer forintot érheti el. Hatósági árainkat egyébként több fórumon is közzé tesszük.
Természetesen nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, mikor jelennek meg a kapcsolódó MSZ-EN szabványok, de a dolgok mostani alakulása szerint az említettek szerint szavatoljuk kéményseprő-ipari szempontból a létesítmények átadhatóságát.
