A Szent István Bazilikában jártunk II.
2001/4. lapszám | Szontág László | 29 251 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Előző lapszámunkban az épületről és gépészeti rendszereiről beszélgettünk Rébay Lajossal a Bazilikában. Bemutattuk olvasóinknak a Bazilikának néhány érdekes részét, ismertettük fontosabb építéstörténeti állomásait. Az épület összetettségének és jelentőségének köszönhetően ebben a lapszámunkban folytatjuk interjúnkat.
– Beszéljen az épület többi tornyáról és azok funkcionális kialakításáról! – A déli torony mellett berendeztünk a kórusnak az első szinten egy tartózkodóteret, szociális blokkot és egy szinttel feljebb egy próbatermet. A harmadik szintet csak előkészítettük egy igényesebb tér kialakítására. Itt kialakítottunk egy klímagépházat is, mellyel ezt a szintet komfortszinten tudjuk klímatizálni. A berendezés AIRWELL gyártmányú. A déli toronyban van a nagy harang is, kb. 4 tonna a súlya. Statikai szempontból födémekkel merevíteni kellett a tornyot, a keletkező rezgések miatt. Így további terek adódtak. Ezeket gépészeti és építészeti kialakítással komfortossá tettük.
El szeretném mondani, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utca felőli oldalon, a Szent Jobb kápolna és a sekrestye helyezkedik el, az utca szinttől feljebb lévő szinten. Ez alatt és felett egy új födémet építettünk be. Így a két tér helyett nyertünk négyet.
Az alsó részben, amely az utcáról megközelíthető, az egyházközségnek irodákat, foglalkoztatót, gyűléstermet, gondnoki irodát létesítettünk. Eggyel lejjebb a személyzetnek TMK műhelyek, liturgikus felszerelések raktára, öltőző és vizesblokk került kialakításra. Még feljebb pedig hittantermek, könyvtár stb. került elhelyezésre, legfelül pedig szoborraktár került kialakításra, mely a bontás-felújítás során keletkező, de már vissza építésre nem kerülő szobrok elhelyezéséről gondoskodik, mint egy „múzeum”. A könyvtárhelyiségben hordozható, SPLIT rendszerű klímák üzemelnek. A könyvtár és a hittantermek fűtéséről egy 24 kW-os cirkó gondoskodik, míg a TMK műhelyek, raktárak, irodák fűtését egy 60 kW-os ETI kazánnal oldottuk meg. A sekrestye és a Szent Jobb kápolna is erről a kazánról FAN-COIL hőleadók segítségével fűtött. A hőleadókat úgy helyeztük el, hogy azok elburkolt helyen vannak, díszrácsok mögött. Régen itt elektromos fűtés volt, ami rendkívül gazdaságtalan volt és nem adott komfort hőmérsékletet, ellentétben a mai, korszerű FAN-COIL készülékekkel. Ezek csendesek és rejtett voltuknál fogva beleilleszkednek a helyiségek építészeti kialakításába. A FAN-COIL berendezések CIAT gyártmányúak.
– Beszéljen, kérem, az épület közmű ellátásáról!
– A Bazilika épületét gázzal két oldalról külön bekötéssel tápláljuk meg, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hercegprímás utca felől. A vízbetáplálás ugyanígy két oldalról van megoldva. Az épület körül körvezeték található. A csatorna négy irányban lép ki a házból, külön az esővíz és külön a szennyvíz, falazott csatornákon keresztül köt be a közműbe. A keletkező szennyvíznek igen nagy része csapadékvíz, ez az épületen belül nincs összekötve a kommunális szennyvízzel. Az elektromos betáplálás felújítás előtt van, a jelenlegi nem végleges. Az új trafóház kiépítésre került már az északkeleti oldalon. Ha ezt az anyagi keretek engedik, az új betápot is el fogjuk készíteni. Érdekes adat az, ha nincs szertartás, visszafogott „üzem” esetén kb. 20 kWh a fogyasztás, átlagos szertartás alatt kb. ez 60 kWh-ra megy fel, teljes világítás, klimatizálás és liftek működésekor legalább 120 kWh a fogyasztás. Ehhez kell az új bekötés és az új trafóállomás.
– Az épületben van valamilyen tűzvédelmi rendszer?
– Igen, száraz tüzivíz hálózat (4" átmérőjű, tűzcsapokkal) van az épületben, de a gépház, amely az altemplomban helyezkedik el, mechanikus, kézi indítású. Sajnos füstérzékelő berendezés nincs az épületben. Talán a korszerűsítés során ennek a telepítésére is majd sort tudunk keríteni.
– Köszönöm az interjút és az épület bemutatását.