Kincs, ami nincs Nemfizetési problémák
2001/12. lapszám | V.G. | 2708 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az életben sokszor ér minket csalódás. Nem úgy történnek a dolgok, ahogyan mi szeretnénk, nem kapjuk meg azt, amire vágyunk. A legbosszantóbb mégis az, amikor az ember a jól végzett munkája ellenértékéhez nem jut hozzá, mégpedig saját figyelmetlensége, hanyagsága miatt. Ilyen esetekről lesz most szó.
Őrbottyánban építtetett iskolát egy alapítvány. Közbeszerzési eljárás keretében megbízott egy műszaki bonyolítót, aki felelős volt a műszaki ellenőrzésért, a pályáztatásért, a szerződéskötésekért, a felmérések igazolásáért, a számlák kollaudálásáért. A bonyolító, szintén közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a generálkivitelezőt, aki alvállalkozókat szerződtetett, köztük azt a céget is, aki az iskola épületgépészeti munkáit végezte. A gépész alvállalkozó természetesen örömmel vállalta a feladatot, hiszen egy kétszintes iskola teljes épületgépészeti felszerelése komplett anyagbeszállítással együtt nagy, jól fizető munka. Bizalmát erősítette a közte és a fővállalkozó között fennálló régi, kipróbált kapcsolat is, valamint az, hogy a közbeszerzési munkák kifizetése általában biztosított, mivel garantált a fedezete.
Nagyon kemény határidőt szabtak meg, októberben kezdtek dolgozni, az átadás pedig decemberre lett kitűzve. Decemberben végül egy közbenső átadás történt, amikor az alvállalkozó benyújthatott egy résszámlát – ami ki is lett fizetve –, a többi résszámlát a teljes átadáskor egyenlítették volna ki. December végén felvettek egy hibalistát, és az ebben szereplő tételek rendezését februárra tűzték ki.
A gépész vállalkozó megtette kötelességét, a gépész vállalkozó mehet. Ebben az esetben nem a pénzével, hanem a pénze után, ugyanis időközben az alapítvány és a generálkivitelező elszámolási vitába keveredett, aminek végeredményeképp a megrendelő nem volt hajlandó rendezni a további résszámlákat. Ezért a fővállalkozó levonult a területről, és magával vitte a tulajdonában lévő, mozdítható építési anyagokat, konkrétan az iskola mellett épülő uszoda még be nem épített ablakait, ajtóit, építőanyagot.
Ebben a helyzetben a generálkivitelező, nem lévén elég tőkeerős, barátság ide, régi kapcsolat oda, nem tudott fizetni az alvállalkozónak. Miután a számlák kiegyenlítése egyre bizonytalanabbá vált, mindkét félnek lépnie kellett. A fővállalkozó felajánlotta törlesztésként az alapítvánnyal szemben fennálló követelését. Ezt a gépész kivitelező nem fogadta el, így jött az a javaslat, hogy legyen a kártérítés eszköze a megmaradt építési anyag.
A megegyezés létrejött, erről jegyzőkönyvet vettek fel, amit a műszaki bonyolító is aláírt, valamint helyszíni szemlén hitelesítette, hogy az anyagok valóban ott vannak. Az építőanyag szállítható részét már elvitette a generálkivitelező, a csak daruval vagy nagyteherautóval mozgatható dolgok viszont az iskola területén maradtak. A megbízót tájékoztatták, hogy a területükön lévő értékeket a fővállalkozó átruházta a gépész alvállalkozóra.
Az alapítvány belegyezett abba, hogy az alvállalkozó ideiglenesen az iskola területén tárolhassa az építőanyagokat, és felelős/!/ őrzést is vállalt. Közel egy évig az ügy szempontjából semmilyen konkrét esemény nem történt. Az építkezés állt, a gépész tulajdonába került értékek ugyanott hevertek, ahol hagyták őket. Végre az alapítvány megelégelte a helyzetet és felkérte az alvállalkozót, hogy szállíttassa el az anyagokat. Az többszöri halasztás után el is ment érte, ám a tételes átvétel során kiderült, hogy két-, két és fél milliónyi áru hiányzik. A gépész-kivitelező felszólította a „felelőtlen” őrzést biztosító alapítványt, hogy fizesse meg ezt az összeget, amire az nem volt hajlandó. Erre a vállalkozó beperelte a nonprofit szervezetet, a bíróság pedig arra kötelezte az alperest, hogy kártalanítsa a felperest valamilyen formában. Az alapítvány időközben viszontkeresettel élt, mondván, egy csomó minden nem stimmel az iskola épületgépészeti szerelésében. Ezt a bíróság elutasította, azzal az indokkal, hogy a társaság nincs jogviszonyban az alvállalkozóval, hanem csak a műszaki bonyolítóval, aki a generálkivitelezővel szerződött – és a generálkivitelező alkalmazta a gépész-kivitelezőt.
Az alapítvány fellebbezett az eltűnt építési anyagok ügyében, nem is hiába. Bár a másodfokú döntés megerősítette az elsőt, a bíróság már csak azon építőanyagok ellenértékének megfizetésére kötelezte a társaságot, amelyek benne voltak a felelős őrzésről szóló jegyzőkönyvben, a többi, az összérték kb. 10 %-át kitevő ablak, ajtó stb., ami ki tudja, milyen okból kifolyólag kimaradt a listából, hiába szerepelt az addigi összes iratban, az alvállalkozó vesztesége maradt.
Nyilvánvaló, hogy mindig a legkisebb járja meg a legjobban. A gépész-vállalkozónak egy közvetlen és két áttételes munkaadója volt. Ha bármilyen okból kifolyólag akár csak az egyik is kiesik a sorból, már jönnek is a gondok. Ugyan a gépész csak a generálkivitelezővel volt jogviszonyban, de mert az nem kapta meg a pénzét, a gépész is majdnem hoppon maradt, szerencséjére gyorsan reagált. Így is évekig állt a pénze a felhasználatlan építőanyagban. A többi alvállalkozó, akik vártak, arra ébredtek, hogy felszámolás alá került régi partnerük, a generálkivitelező, és a markukat tartók közül ők állnak a sorvégén az Apeh, a TB és mások mögött.
Megjárhatja az is, akinek csak egy megrendelője van, ha vitába keveredik vele, akár közbeszerzési eljárásról van szó, akár nem, márpedig vitás kérdések mindenhol felmerülhetnek. Bajba kerülhet a megbízó is, ha olyasmit vállal, amit nem tud betartani. Végül: rosszul járhat bárki, aki nem nézi meg elég alaposan azt a szerződést, amit aláír. Fontos lehet egy apró szócska, egy vessző. Ilyen varázsszó például a „kizárólagos”, de akad még egy-két ügyvédi szakkifejezés, aminek nem árt utána nézni.
