Találkozás Láng Csabával, a Láva Kft. ügyvezető-tulajdonosával
2001/1-2. lapszám | VGF&HKL online | 120 017 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Nos, ezzel a munkával együtt az év végére elértük a 10 millió forintos forgalmat, tehát a fejlődésünkre nem panaszkodhattunk. Az a hátrány viszont, hogy nem voltak saját embereink, ennél a nagyobb kivitelezésnél már nagyon nyomasztó volt, hiszen csúcsidőben nehéz volt megbízható embert találni: éreztük, hogy váltani kell. Első állandó munkatársunk apósom volt, aki ugyan más szakmát tanult, és sokáig túlságosan is tartott a gázszereléstől, de mára profi szerelővé vált. Mellé kellett keresnünk további állandónak számító munkaerőt, hiszen ekkor már olyan volumenű munkákat vállaltunk el, mint a Nádor utcai tömb-rehabilitációban a gépészeti feladatok ellátása.
Taba Gábor: Kaptál motivációt a családi környezettől arra, hogy az épületgépészetet válaszd szakmádnak?
Láng Csaba: Természetesen, édesapám is ebben a szakmában dolgozik: ő először szakmát tanult, majd elvégezte a technikumot. Noha építési vezetőként dolgozott, mellette gyakorolta is a szakmát, így gyermekkoromban volt alkalmam megismerni az elemi fogásokat. Így egyértelmű volt, hogy az általános iskola után 1978-ban a Vági István Szakközépiskolában tanultam tovább, és mivel jó eredményeim voltak, felvettek a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karára. 1988-ban szereztem meg a diplomámat. Fontos momentum az életemben, hogy még az egyetemi évek alatt a Gázművek tanulmányi ösztöndíjasa lettem, ami azt jelentette, hogy egy minimális ösztöndíj fejében én vállaltam, hogy a tanulmányaim befejezése után itt fogok dolgozni. Meg kell jegyezni, hogy ebben az időszakban örültek a Gázműveknél a diplomásoknak, hiszen kevés felsőfokú végzettséggel rendelkező ember dolgozott náluk.
T. G.: Milyen feladatot kaptál a Gázműveknél?
L. Cs.: Éppen odakerülésem évében, ‘88-ban alakult meg a Gázműveknél a Vállalkozási Iroda, amely a kivitelezéseket készítette elő. Éppen javában zajlott a gázprogram, a külső kerületek családi házaiba ekkor vezették be a gázt. Kiszálltunk a helyszínekre, és tulajdonképpen vázlatokat készítettünk a később kiépítendő gázrendszerekhez, amiket azután a kivitelező területi képviseletekhez juttattunk el. Műszaki felvételkészítő mérnök voltam. Ha valahol szükség volt a tisztem pontos megjelölésére, csak néztek, hogy mi is lehet ez valójában. Lényegében ezzel össze is foglaltam a vállalatnál töltött éveim munkáját, pedig hosszú ideig, 1999. novemberéig dolgoztam itt.
T. G.: Emellett végeztél más tevékenységet? Mikor kezdtél el önállósodni?
L. Cs.: Igen, ‘89 elejétől kezdve a magánszférában is gyakoroltam a szakmát. Konkrétan: terveket készítettem, főleg a környező települések körzetében, Csobánkán, Pomázon és lakhelyemen, Budakalászon. A fővárosban szándékosan csak kevés megrendelést vállaltam el. Egyébként a Gázműveknél végzett munka mellett jutott idő a tervezésre is, tehát a kettő nem zárta ki egymást. Szerencsére igen foglalkoztatott voltam, évente mintegy 200–300 tervet is készítettem. A tervezés azt is jelentette, hogy könnyebben kerültem kapcsolatba kivitelezőkkel, hiszen a Gázműveknél csak a komolyabb problémák esetén kellett a szerelőkkel találkozni. Kezdetben még úgy volt, hogy én hajtottam fel a munkát és ezzel együtt a kivitelezőket, később azonban már a szerelők kerestek fel engem, hogy tervezési munkát végezzem el a megbízásaikhoz. Célszerű is volt ezt a két feladatot összehangolni, főleg a gázprogram dömpingmunkái során. Nos, ekkor már látni lehetett, hogy ‘92 után a gázprogram véget fog érni, és döntési helyzetbe kerültem. Volt egy olyan lehetőség, hogy komolyabb tervezői munkákat vállaljak el, és a másik, hogy kivitelezéssel is kezdjek el foglalkozni. Tekintettel arra, hogy míg korábban a magántervező igen komoly adózási és adminisztrációs kedvezményekben részesült, addig ebben a periódusban már a társas vállalkozások lettek preferálva. Tehát egy régi kollégámmal, Varga Ferenccel megalakítottuk a Láva Kft-t. Később a feleségem lett a tulajdonostársam, és a cég a mai napig folyamatosan működik.
T. G.: Nehéz volt beindítani a vállalkozást?
L. Cs.: Az első munkánk egy társasház kazánházának megépítése volt. Utána azonban nem nagyon akadt munkánk, így nagyon is jól jött, hogy közben folytattam a tervezői munkát is: mindösszesen csak 2 millió forintos forgalmat bonyolítottunk le. Kezdetben nem voltak szerelőink: a konkrét megvalósítási munkákat „alvállalkozókra” bíztuk, mi inkább a munka koordinációját, az anyagszállításokat intéztük. Megemlítem, hogy ekkor alakult ki az a mentalitásunk, hogy egy-egy munkát kompletten vállalunk el, tehát a tervezéstől a kivitelezésen át mi magunk végzünk el mindent. 1993-ban kaptuk meg az első komolyabb megbízásunkat, Tápióbicskén a központi gázelosztó rendszereket kivitelező cég nekünk adta át a közintézmények gázhálózatának kiépítését. Ez akkor kb. 5 millió forint értékű munka volt. Egyébként már kezdetben is a nagyobb kivitelezések iránt érdeklődtem, és mindenképpen olyan profilú céget szerettem volna létrehozni, amelyik csak alkalmilag vállal lakossági megbízásokat. Nos, ezzel a munkával együtt az év végére elértük a 10 millió forintos forgalmat, tehát a fejlődésünkre nem panaszkodhattunk. Az a hátrány viszont, hogy nem voltak saját embereink, ennél a nagyobb kivitelezésnél már nagyon nyomasztó volt, hiszen csúcsidőben nehéz volt megbízható embert találni: éreztük, hogy váltani kell. Első állandó munkatársunk apósom volt, aki ugyan más szakmát tanult, és sokáig túlságosan is tartott a gázszereléstől, de mára profi szerelővé vált. Mellé kellett keresnünk további állandónak számító munkaerőt, hiszen ekkor már olyan volumenű munkákat vállaltunk el, mint a Nádor utcai tömb-rehabilitációban a gépészeti feladatok ellátása.
T. G.: Hol találtatok megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársakat?
L. Cs.: Vannak „fejvadász” cégek, amelyek főleg Kelet-Magyarországról a szabad munkaerőt bérbe adják. Ilyen segítséggel jutottunk szakemberekhez: teljesen olyan volt, mintha a saját embereim lettek volna, csak nem én fizettem közvetlenül a bérüket. Ugyanakkor fontos volt, hogy más szálakon is a céghez kössem őket: túlórákat, hétvégi munkákat kínáltunk nekik stb. Később az állandó szerelőink közül is sokan őközülük kerültek ki. ‘95 környékén már 3-4 állandó szerelő dolgozott, most kb. 10 állandó munkatárssal dolgozunk.
T. G.: Megbízhatónak bizonyultak ezek a kevésbé ismert szerelők?
L. Cs.: Teljes mértékben, sőt a mai napig is szívesen számítok rájuk, ha lehet ilyet mondani, szívesebben, mint a budapesti szakemberekre. Egyszerűen kisebb az a veszély, hogy a cég szerszámaival fusizzanak, vagy munkaidőben elmenjenek máshová dolgozni. A budapestiek valahogy más mentalitást képviselnek, és ez kevésbé vonzó a számomra, de senkit nem akarok megbántani. És mindezt nem a bérszempont miatt mondom: aki minőségi munkát végez, azt egyszerűen meg kell fizetni. Próbálkoztam hirdetéssel is, de nem vált be: az egyik jelentkező részegen akart munkába állni, a másik három nap után be akart társulni a cégbe, mert keveselte a fizetését stb.
T. G.: Visszakanyarodva a cég fejlődésére, melyik volt a döntő év ebben a bővülési folyamatban?
L. Cs.: Az igazi fordulat a cég fejlődésében talán 1996-ban következett be, ekkor igen komoly megbízásokat kaptunk, mint például a Polus Center sprinkler- rendszerének kialakítása, vagy a Bányakutató Intézet kazánházának 10 millió forintos kivitelezése. ‘96-ban a Láva Kft. éves forgalma meghaladta a 60 millió forintot. Persze akadtak kellemetlenségek is: volt olyan eset, hogy a munka végén nem kaptuk meg a minket illető összeget.
T. G.: Sokszor fordult elő, hogy késtek az átutalások?
L. Cs.: Nem mondhatnám. De persze mi is megégettük magunkat néhány alkalommal. Erre azt szoktam mondani, hogy meg kell válogatni azokat a fővállalkozókat, akikkel a cég együtt dolgozhat. Legfőképpen a személyes kapcsolatokon múlik a dolog: egy megbízható fővállalkozó esetében egészen más, ha fizetési haladékot kér, arra hivatkozva, hogy neki sem utalnak. Nagyon kell figyelni, mert az is előfordult már velünk, hogy a fővállalkozó által hozott, nekünk mint alvállalkozónak szintén alvállalkozóként bedolgozó cég munkájára hivatkozva nem vette át tőlünk a fővállalkozó a munkát. Mindenféleképpen tájékozódni kell egy megállapodás előtt. Szerencsére pozíciónk és tapasztalataink miatt már nem vagyunk kitéve ilyen helyzetnek, de ez soha nem zárható ki. A szerződésbe beépített garanciákkal is óvatosan kell bánni, mivel a túlzott garanciák éppen hogy elriaszthatják a megrendelőket.
T. G.: Számos beszélgetőpartnerem emelte ki, hogy milyen sok árajánlatot kell elkészítenie. Így vagy ezzel te is?
L. Cs.: Kétféle árajánlat létezik. Az egyik esetében valaki készít egy tervet, majd egy árazatlan kiírást küld el a pályázóknak, akik a saját költségeikkel számolva töltik ki azt. Ezekből az árajánlatokból mi is sokat készítünk, persze számítógépes program segítségével, de hozzá kell tennem, hogy ezek eredményessége minimális, tízből talán egy-kettőt fogadnak el. Sokszor csak előzetes tájékozódás miatt kérik be a megrendelők ezeket a tételes árajánlatokat. A másik megoldás az, amikor a műszaki megoldást is nekünk kell kitalálni, és ebben az esetben egy öszszegű, nem tételes árajánlatot adunk. Személy szerint én az utóbbit jobban kedvelem, de ezzel is vissza lehet élni: valaki kitalál saját szellemi termékeként egy műszaki megoldást, ezt az árajánlatban többé-kevésbé megfogalmazza, azután pedig a megrendelő ezt egy másik céggel olcsóbban megcsináltatja. Sokan berzenkednek ez ellen, de hát az építőiparban is ma már uralkodnak a négyzetméterre adott fajlagos árak. Ezen kívül ezekben a költségvetés-készítő programokban is vannak nagy bukkanók: folyamatos frissítésre szorulnak a közölt adatok.
T. G.: Mit tekintesz a legfontosabb momentumnak a cég vezetésében?
L. Cs.: A mobilitást és a felszereltséget. Nálunk egy szerelőcsapatnak, amely ideálisan 2-3 emberből áll, autóval és jó felszerszámozottsággal kell rendelkeznie. Még régen, a rendszerváltáskor nagyon sok szerszámot vásároltam, elsősorban akkor, amikor a tönkrement gyárakban eladták áron alul a szerszámokat. De azóta is komoly összegeket fordítunk a megfelelő eszközök megvásárlására, és csak az egészen speciális gépeket, pl. gyémántvágó vagy áramfejlesztő, szoktunk kölcsönözni. Abban az esetben, ha valóban egyedi nehézség lép fel, akkor inkább alvállalkozót bízok meg a feladat elvégzésével. Ilyen például a hőszigetelés területe újabban, ami speciálisan olyan feladat, amit a megnövekedett igények miatt már nagy szaktudással lehet csak elvégeztetni, és erre mi is szakembereket alkalmazunk.
T. G.: Téged, nyilván a Gázműveknél szerzett tapasztalataid miatt, a gázszerelés egyik kiváló szakembereként tartanak számon. Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan értékeled a gázszerelő szakma helyzetét?
L. Cs.: Egészen röviden: egy kicsit misztifikálódott a gázszerelés mint szakma. Arra gondolok, hogy a balesetek számát tekintve sokkal veszélyesebb üzemnek tűnik az elektromosság használata, de mégis inkább a gázszerelőkre nehezedik nyomás, a fényképes igazolványokra vagy a MEO átadásokra gondolok. Természetesen a gáz használata veszélyes üzem, és nyilván kontrollálni kell az ezzel a szakterülettel foglalkozók szakmai megbízhatóságát. De például a MEO átadások jelenlegi helyzete csak a felelősség áthárítását jelenti. Megítélésem szerint előbb vagy utóbb a nyugat-európai normák szerint fog ez a terület működni, tehát nem lesznek átadások, adminisztrációs terhek stb., hanem a gázszerelő viseli majd a felelősséget egyedül az általa elvégzett munkáért.
T. G.: Vállalkozásod ISO 9002 minősítéssel rendelkezik. Látod ennek konkrét előnyét?
L. Cs.: Ez a minősítés elsősorban a vállalkozással kapcsolatos, lehetséges elvárások és a működtetés szempontjából fontos. Régen is működött ilyen, persze elavult formában, azt „szervezeti szabályzatnak” hívták. Az EU csatlakozás közeledtével egyre több cég kényszerül majd arra, hogy ezt az igen költséges minősítést megszerezze.
Köszönjük a beszélgetést.
