Beszélgetés Kovács Zoltánnal
2001/7-8. lapszám | Taba Gábor | 2975 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Beszélgetőtársam 1951-ben született Gyöngyösön, itt is végezte alapfokú iskoláit. Ezután feljött a fővárosba dolgozni. 14 évesen, a Csőszeripari Vállalatnál fűtésszerelő szakmunkásként helyezkedett el szakképesítés nélkül, hiszen munka mellett a Nyár utcai szakközépiskola hallgatója volt. Munka és gyakorlat ebben az időben egybeesett a számára.
1969-ben végzett, s rögtön állást kapott a Nagykőrösi Konzervgyár felújítási munkálatainál, az akkor vezető technológiák beépítésére került sor: korrózióálló anyagból építették ki a gyümölcsszállító vezetékeket, ecetvezetékeket készítettek üvegből stb. Itt került kapcsolatba először a légtechnika-rendszerek telepítésével is. Két évig tartottak ezek a munkálatok, majd – nősülés után azonnal – felköltözött ismét Budapestre, és a Szabó Ilonka utcai épületgépészeti technikumban folytatta tanulmányait. Szívesen emlékszik vissza az itt szerzett tapasztalatokra, ismeretekre: Cséki tanár úrra, s a gravitációs fűtési rendszerekkel kapcsolatos számítási feladatokra, bár kesernyés mosollyal megjegyzi: ezek a többórás és „többkönyves” feladatok megoldásukkal együtt ma már egy floppyra is ráférnek. 1976-ban vált önálló kisiparossá, bár erre várnia kellett, mert új lakóhelyén, Kiskőrösön már volt két fűtésszerelő, s hát „úgy döntöttek”, hogy három mesteremberre nincs is szükség. Nos, egy idő elteltével mégis megszerezte a bizonyítványt, s 15 évig a helyi, főleg lakossági fűtésszerelés területén dolgozott. Jelentősebb változás kivitelezői gyakorlatában a rendszerváltás előtt következett be: a korszerű technológiák megjelenése stílusváltást követelt meg.
Míg korábban ólomcsőből szerelték a rendszereket, mind a lefolyó vezetékeket, mind nyomóoldali ágakat, addig „ma az ember nem is tudja, hogy melyik fejlesztés mellett kötelezze el magát”. A PVC, majd a réz és a többrétegű csövek elterjedése megítélése szerint jelentősen megkönnyítette a szerelők dolgát. A Lego rendszerű szerelés mindazonáltal sokakban visszatetszést kelt: a régi mesterek szaktudása feleslegessé vált, már nem utal a munka a mester keze nyomára, felkészültségére, szaktudására. „Büszke vagyok arra, hogy nem csupán visszahívnak dolgozni a korábbi helyszínekre, hanem tíz évvel ezelőtti munkáimra hivatkoznak. Egy olyan világban, ahol csak préselek egyet, majd bedugom a csövet a föld alá, már elveszett a munka egyénisége. Valószínűleg ez a tendencia csak folytatódni fog: már láttam olyan eljárást, hogy semmiféle, ismétlem, semmiféle rögzítési eljárásra nincs szükség, csak a két csővéget összedugjuk, s már létre is jött a tartós, biztos kötés. Alighanem már egy idő múlva szakképesítés sem lesz szükséges a szereléshez.” Ezt a tendenciát pedig csak tovább erősíti a megrendelők által kikényszerített, a legtöbb esetben a pontos szerelést veszélyeztető gyors tempó követelménye. „Lehet, hogy 49 évesen én már öregnek számítok, de nem szeretek úgy dolgozni, hogy az átadási határidő fontosabb a megvalósítandó műszaki tartalomnál.”
Nos, visszatérve pályafutására, a rendszerváltást megelőző időkben nagyon rossz volt az anyagellátás vidéken. Már hajnali négykor elindultak Kiskunlacházára, ahol a környék egyetlen nagykereskedője volt található. Kaptak három ľ"-os horganyzott csövet, s már boldogok lehettek, hiszen ez biztosította aznapi anyagigényüket a munkához. Semmilyen import anyag nem állt rendelkezésre, s már akkor is – a régió pozíciójának megfelelően – az alacsonyabb árfekvésű készülékeket építették be.
1992-ben alakított egy betéti társaságot, amely a mai napig is vállalkozásának formáját adja. Büszke arra, hogy már ebben az időben elkezdett foglalkozni a légkondícionáló berendezések telepítésével és szervízelésével: mint láthatjuk, helyesen érezték a fejlődési irányt. Korán jó viszonyt alakítottak ki egy neves gyártó magyarországi képviseletével, ami nemcsak a készülék- és anyagutánpótlást biztosította számukra, hanem a rendszeres szakképzés lehetőségét is. Erre egyébként is nagy hangsúlyt fektet: nemcsak a szaksajtót járatja, hanem eleget tesz a cégek meghívásának a tanfolyamokra, rendszeresen jár külföldre. Létfeltételnek tekinti a szakmai újdonságok számbavételét, az új technológiák gyakorlatban történő elsajátítását. Külföldi tanfolya-mokon is szívesen részt vesz, ezt még a munka rovására is vállalja. Természetesen a szakvásárokra is rendszeresen ellátogatnak. A klímatechnikával tudta tevékenységüket folyamatossá tenni: ősztől tavaszig fűtésrendszereket szerelnek, az év hátralévő periódusában pedig a klímaberendezések telepítésére orientálódnak.
„Egyszerre nevetem és sajnálom azokat a kollégákat, akik érzékelvén, hogy sokan lettünk a piacon, hirtelen akarnak váltani, és mindenfajta előképzettség nélkül látnak neki a légkondik üzembe helyezésének: életveszélyes vállalkozás ez, hiszen ha valamit eltolnak, az ingüket is leszedik róluk. Egy kompresszorcsere százezer forintos tétel, nem volna szabad ezen kockáztatni.” Igyekszik több lábra állítani vállalkozását. Családi összefogással Kiskörösön létesítettek egy kereskedelmi egységet. Bár sokan elmarasztalják a vidéket, például a kivitelezési megrendelések hiánya vagy az alacsony árak vonatkozásában, mégis, úgy ítéli meg, hogy vannak olyan jellegzetességek, amelyek viszont a fővárosban lennének fontosak. „Gondolok például a kereskedés vidéken még fellelhető szívélyes jellegére: mint szerelő én is vásároltam régen Kiskőrösön olyan boltban, ahol nemcsak áruval láttak el, hanem a szó teljes értelmében vendégül láttak, őszinte érdeklődéssel (nem üzleti számítással) foglalkoztak problémáimmal. Noha eltűnőben van ez a kereskedői mentalitás, nekem nagyon hiányzik, és magam ezt próbálom érvényesíteni.”
Mintegy három állandó alkalmazottal dolgozik, de a családtól is kap segítséget. Az éves 15-20 millió forintos forgalmuk nem számít jelentősnek, de ezt előre kalkuláltan, biztosan hozzák. A lehetőségekhez mérten nem szívesen mozdulnak ki Kiskőrös környezetéből, de alkalmanként kivételt is tesznek kollégáival: a múlt évben különösen érdekes munkának számított, hogy az egyik mobiltelefon-hálózat megbízásából fűtő- és klímakészülékekkel látták el az adótornyokat Mosonmagyaróvártól a román határig. Beutazták tehát az országot. „Mindazonáltal szenvedünk a Budapest-centrikusságtól: az, hogy a nagyobbik fiam nekiindul egy fővárosi főiskolának, természetesnek tartom, mert szűk mozgásteret enged neki a vidék. De amikor én kényszerülök arra, hogy kimozduljak a falumból, akkor ott már valami nincs rendjén. Nem készültem arra, hogy ilyen árdifferenciák, ilyen különbségek mutatkoznak a megrendelések számában Budapest javára.” A kollégák pedig nagyon rosszul reagálnak erre megállapítása szerint: árversenyt kezdenek, amiből senki nem jöhet ki jól.
Visszautalva az előbb elmondottakra: a klímaszerelés magasabb költségeit például alig-alig lehet érvényesíteni, de a gépészeti munkák díjazása is nagyon alacsony. Megrendelésekhez szinte kizárólag ajánláson keresztül jut. A pályázati rendszerről rossz véleményt mond: a nagyobb munkákhoz kötelező begyűjteni az előírt számú ajánlatot, de meggyőződése, hogy már ekkor eldőlt, hogy ki lesz a befutó. Akkor viszont miért törje magát ezzel az ember? „Azt vallom, hogy olyan referenciamunkákat kell az embernek maga mögött hagynia, hogy automatikusan őt hívják a következő munkához is, és ebben az esetben biztosítva van a folyamatos megrendelése.” Személy szerint azt a megrendelést részesíti előnyben, amelynél egy épület teljes gépészeti kivitelezésével bízzák meg: ők készíthetik el mind a víz-, gáz- fűtéstechnikai rendszereket, mind a klimatizálási telepítéseket. Kiemelkedő munkának számított például a Stadler stadion teljes gépészeti kivitelezése.
Csak közelítő adatokat mond: mintegy másfélszáz radiátort építettek be, ugyanannyi vizesblokkot szereltek fel, s emellett a teljes légkezelő rendszert ők építették ki. Érdekességként hivatkozik egy német mikromechanikai szerkezeteket gyártó cég csarnoképítésére, ahol a vízrendszereket szerelték fel. Már az energiatakarékosság jegyében épült modern konstrukciót kellett megvalósítani: a hagyományos vízvezetékeket csupán a mosogatókhoz, kézmosókhoz vezették el, a WC öblítéshez, a takarításhoz igényelt vízmennyiséget a csapadékból biztosították, s ennek megfelelő technológiát kellett alkalmazni. Bár sokan vallják, hogy az épületgépészet elérte fejlődésének csúcsát, úgy látja, hogy még számos területen várható további előrelépés. Elsősorban az épületfelügyeleti rendszerek térhódítását említi meg. Egyre több helyre kéri a megrendelő beépíteni a tűzjelző rendszert, egyes gyártók már számítógépes vezérlést adnak kazánjaikhoz. Az automatizálás olyan fokot fog elérni, hogy emberi beavatkozás nélkül fog a rendszer ideális életkörülményeket biztosítani. Hol járunk ma már a kazánfűtő mesterségtől?! Lassan ez a digitalizált világ megjelenik a szerelők hétköznapi munkáiban: „bármilyen árajánlatot állítok is össze, csak fel kell mennem a világhálóra, és az adott terméket forgalmazó cég honlapjáról már le is olvasható a beszerzési ár”.
„Családom mindig támogatólag tekintett erőfeszítéseimre. Legnagyobb gyermekem, leányom, sokáig vezette kereskedelmi boltunkat, nagyobb fiam főiskolai tanulmányai mellett egy nagy gépészeti áruházlánc alkalmazottjaként dolgozik. Kisebb fiam pedig, igazi agilis személyiség. Kikapcsolódás. Nincsenek különc hobbijaim, barátaimmal szeretek sörözni, beszélgetni. Megérdemlem a pihenést.”
