A fűtési költségmegosztás előnyei és lehetőségei II.
2001/6. lapszám | VGF&HKL online | 8346 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Párologtatós fűtési költségmegosztók, elektronikus fűtési költségmegosztók, hőmennyiségmérők, a fűtési költségmegosztás hatása.
Párologtatós fűtési költségmegosztók
A „párologtatós" költségmegosztók működési elve igen egyszerű: egy leplombált műanyag házban egy, a fűtőtestre szerelt fém hátlapba ágyazva egy lassan párolgó folyadékot tartalmazó nyitott üvegampulla van. A folyadék hő hatására párolog: alacsonyabb hőmérsékleten lassabban, magasabb hőmérsékleten gyorsabban. A mérési időszak elején egységes szintre töltött ampullákat tesznek a költségmegosztókba, a mérési időszak végén leolvassák a folyadék fogyását. A leolvasáskor telire cserélik az ampullát, így gyakorlatilag elkezdődik a következő mérési időszak. Több változata ismert, az egyik típus ampullájának átmérője 3-4 mm, a párolgó folyadék metilbenzoát, a másik elterjedt típusnál az ampulla vékonyabb (hajszálcsöves), itt hexanol párolog. Az első típusnál, ha kiborul az ampulla (pl. a fűtőtest levételekor), a folyadék kiömlik. De ez akkor is hamar megtörténik, ha manipulációs céllal nyúlnak a fűtőtesthez. A hajszálcsöves ampullát akár vízszintesen is lehet szerelni, de az esetleges manipulációnak se lesz nyoma.
A folyadék szintjét mérő skála két típusú lehet: vagy egyforma minden fűtőtesten, ekkor a leolvasott értéket a fűtőtest „faktorával" a kiértékeléskor meg kell szorozni, vagy a különböző teljesítményű fűtőtestekre eleve más-más skálájú költségmegosztót szerelnek. A költségmegosztóban mindig csak egy mérőampulla van, de sok típusnál benne hagyható a lezárt, előző évi ampulla, hogy a leolvasott érték szükség esetén ellenőrizhető legyen. A párologtatós költségmegosztók legnagyobb előnye az olcsóságuk: áfás áruk darabonként felszereléssel együtt 1200–1800 Ft. Az évenkénti ampullacsere és kiértékelési költség kb. 400 Ft költségosztónként. Hátrányuk, hogy a működési elvből következő fizikai törvényszerűségek a mérési pontosságnak határt szabnak.
Ismert egyrészt az ún. hidegpárolgás jelensége, ami azt jelenti, hogy a mérőfolyadék mindig párolog, akkor is, ha nincs fűtés. Ennek kivédésére az ampullákat nem nulla skálaállással teszik be a költségmegosztóba, hanem túltöltve. A túltöltés helyes megválasztásával elérhető, hogy lezárt fűtőtesten egy év mérés után a készülék nullát mutasson. A túltöltés alkalmazásával feltételezzük, hogy a fűtés nélküli időszakban a különböző helységek hőmérséklete megegyezik, illetőleg hogy az esetleges ingadozások kiegyenlítik egymást. Ismert továbbá, hogy egy folyadék párolgási görbéje, valamint egy fűtőtest hőleadási görbéje (mindkettő a hőmérséklet függvényében) más matematikai összefüggéssel írható le. Ez azt jelenti, hogy a hőleadás és a párolgás viszonya csak akkor tekinthető egyenesen arányosnak, ha a működő fűtőtestek közel azonos hőfokon fűtenek. A mérési hibák közt meg kell még említeni, analóg mérésről lévén szó, a leolvasás, illetve a leolvasó szubjektivitását.
A primitív mérési elv ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy a párologtatós költségmegosztók a radiátor használatának trendjét megbízhatóan jelzik, azonnal látható, hogy egy fűtőtest soha nem volt elzárva, sokat használták, csak alkalmanként, vagy pedig egész évben el volt zárva. A párologtatós költségmegosztókat minden kifogásolható tulajdonsága ellenére meglehetősen sűrűn használják, főképp azért, mert mindeddig lényegesen olcsóbb volt, mint a pontosabb mérési módszerek. Elterjedt vélemény ezzel kapcsolatban, hogy nem érdemes a költségmegosztásra túl sokat áldozni, hiszen az elosztandó összeg attól, hogy pontosabban van megosztva, nem csökken. A leglényegesebb az, hogy a lakásonkénti költség függjön a tényleges fogyasztástól, ez már mindenképpen takarékosságra, ésszerűbb fűtési módszerre ösztönöz.
A jövő útja: elektronikus fűtési költségmegosztók
A párologtatós költségmegosztók egyre inkább előretörő vetélytársai az elektronikus költségmegosztók. Ezeknél gyakorlatilag megszűntek a párologtatók esetében leginkább felrótt hiányosságok. Csak a fűtési hőt regisztrálják, az egyéb hőhatásokat különböző műszaki megoldások segítségével kiszűrik. A regisztrált hő minden radiátor-hőfokon egyformán arányos a leadott hővel. A leolvasási pontosság nagy. Egyrészt egy LCD kijelzőn megjelenő számot kell leolvasni, így a szubjektív leolvasásból eredő hiba kizárható, másrészt igen rövid, akár néhány napos időszakok is összehasonlíthatók. A készülék kb. 10 évig nélkül üzemképes, így a leolvasást akár a lakók is elvégezhetik.
Az sem gond, ha nem lehet egy nap a házban az összes költségmegosztót leolvasni: egy előre beprogramozott nap értékét a készülék megjegyzi, így később is leolvasható. A modernebb típusoknál megoldható a készülékek jeladókkal történő összekötése egy központi egységgel, tehát a leolvasási folyamat a lakók háborgatása nélkül megoldható. Jelenleg az egyszerűbb típusok áfás ára 5000 Ft körüli, azonban várható fokozatos csökkenése. Az évenkénti kiértékelés költségei hasonlók mint a párologatóknál, itt nem kell ampullát cserélni, de célszerű a szolgáltatóval átalánydíjas javítási szerződést kötni, hogy a garanciális időn túl előforduló esetleges meghibásodásokat korrigálják.
Hőmennyiségmérők: egyedi mérésre és költségmegosztásra is alkalmasak
A fűtési költségmegosztás legpontosabb, de legdrágább eszköze a hőmennyiségmérő. Ez egy vízórából, egy hőérzékelőpárból (melyek az előremenő és a visszatérő víz hőfokát mérik) és egy számlálóegységből áll. Az ún. kompakt hőmennyiségmérőknél az egyszerűbb kezelhetőség érdekében a vízóra, a számlálómű és a visszatérőoldali hőérzékelő egybe van építve. Az eddig tárgyalt készülékek közül egyedül a hőmennyiségmérő adja meg a fogyasztott hő mennyiségét hőtechnikai mértékegységben (Joule, Kilojoule, Megajoule, Gigajoule), a költségmegosztók csak arányszámokat tudnak produkálni. Megfelelő hitelesítés mellett a hőmennyiségmérőről leolvasott érték számlázás alapját is képezheti. Használható azonban költségmegosztásra is. Ez azt jelenti, hogy a ház fogyasztását mérik hitelesített mérővel, a lakásmérők eredményeit csak mint a megosztáshoz szükséges arányszámot használják fel.
A hitelesítés ekkor nem kötelező, de időnként célszerű, hiszen ezek a készülékek sem örökéletűek, nem mérnek a végtelenségig pontosan. Ha egy lakás hőfogyasztásának méréséről beszélünk, a hőmennyiségmérő alkalmazása feltételezi, hogy a lakásban lévő radiátorok egy fűtési kört képeznek. (Tulajdonképpen lehetne fűtőtestenként is mérni, csak ez túl drága.) Egy lakás-hőmennyiségmérő áfásan kb. 50 000 forint, a hitelesítés (ötévente) kb. 10 000 forint. Amennyiben meglévő rendszerről van szó, ahol a radiátorok függőleges strangokra vannak kapcsolva, a hőmennyiségméréshez szükséges átalakítás nagyságrendje lakásonként kb. 200 000 forint.
A fűtési költségmegosztás hatása
A fűtési költségmegosztás alkalmazásakor lényeges különbség, hogy meglévő vagy újonnan építendő épületről van-e szó. A különböző fekvésű lakások hőszükséglete eltérő, még az azonos fűtési szokások és azonos hőérzet mellett mért hőfogyasztás is különböző lesz. Panelépületben egy közbülső, illetve egy legfelső emeleti saroklakás között ez a különbség akár háromszoros (!) is lehet, de jobb hőszigetelésű épületekben sem elhanyagolható. Amennyiben eddig légköbméter szerint osztották fel a költségeket a fogyasztásarányos költségmegosztás bevezetésével, és a ház fogyasztása nem változik, a számtani átlagszámítás törvényszerűsége szerint a lakók kb. fele megtakarít, a másik fele többet fizet, mint eddig. Ez persze főleg a második csoport szokta nehezményezni, de nem ritka, hogy az első csoportból egyesek azt veszik rossz néven, hogy az ő megtakarításuk miért „csak" annyi.
Optimális esetben a megtakarítási kényszer hatására a ház összfogyasztása csökken (10-30% hőfogyasztás-csökkenésre lehet számítani, attól függően, mennyit áldoznak korszerűsítésre és mennyi „tartalék« volt a házban), így többen takarítanak meg, mint ráfizetnek. Tehát a lakók között érdekellentétek vannak, ez a megfelelő kompromisszumos megoldással csökkenthető. Léteznek, pl. ún. fekvéskorrekciók, amivel a hátrányos elhelyezkedésű lakások problémája orvosolható. (Igaz, ha ez túllép egy bizonyos szintet, az egész rendszer értelmét veszti.) Ennek a korrekciónak a fő problémája, hogy meglehetősen szubjektív. (Miért pont annak, miért pont annyival, nekem miért nem….) A felmerülő érdekellentéteket csökkenti, ha „keverik” a légköbméter-alapú megosztást a mérés szerintivel. Így annak is kell fizetnie, aki lezárta a fűtését, de a szomszéd lakások azért valamennyire fűtötték a lakását, a rosszabb helyzetű lakások fűtési költsége viszont csökken. Ez a megoldás egyszerű és egyértelmű: csak a légköbméteres elosztás százalékarányában kell megegyezni.
Új épületben a lakás fűthetősége, illetve várható fűtési költsége a lakás egyik tulajdonsága lesz, a tulajdonos a vételkor ezt tudomásul veszi, költségmegosztók esetében éppúgy, mint egyedi fűtésnél. Mindkét esetben fontos az esetleges fekvéskorrekciók mértékét és a légköbméter szerinti elosztás arányát előre tisztázni, mert noha első ránézésre sokak számára lényegtelennek látszanak, sokban befolyásolják majd a tényleges fűtési költségeket, a költségarányokat a lakások között.
Helyes megválasztásukkal elérhető, hogy a költségmegosztás ne a lakók egyik felének érdekeit érvényesítse a másik fél rovására, hanem hogy mindenki javára és megelégedésére szolgáljon.
Vértesi Nándor
