Hudák János
2001/6. lapszám | Taba Gábor | 3692 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Rovatunkban eddig olyan szakembereket mutattunk be, akik valamilyen szempontból „előreléptek” szakmájukban, a gépészeti kivitelezésben. Ez alkalommal egy olyan kollégát szólaltatunk meg, aki ugyanennek a szerelői társadalomnak az ellentétes pólusán helyezkedik el. Az ő története legalább olyan elgondolkodtató, mint a korábbi portré-alanyoké.
Kemény egyeztetések eredményeképpen sikerült becserkészni Hudák Jánost. Beszélgetőtársam annyiszor mondta le, késte le, felejtette el találkozóinkat, hogy már-már nem reménykedtem az interjú elkészültében. Ez felettébb sajnálatos lett volna, mert ő is a szerelői társadalom emblématikus alakjának tűnik fel.
Hudák János 1962-ben született Miskolcon, saját döntése szerint a 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskolában szerezte meg szakmai végzetségét, mint víz-, gáz-, központi fűtésszerelő. Kiegészítésképpen elvégezte a készülék-szerelő szakot is. Egyéb képesítése nincs, bár elmondása szerint erősen érik annak az ideje , hogy mesterkurzusokon vegyen részt, megszerezzen egy magasabb végzettséget. Első munkahelye a miskolci IKV Hibaelhárításánál volt, egészen apró feladatokat kellett elvégeznie: csődugulásokat hárított el, csapbőrözést, tartályjavítást végzett, látható tehát, hogy nem feltétlenül gépészeti feladatokat kapott. Pár hónap után feljött Budapestre, az V. kerületi lakásszövetkezetnél alkalmazták, később pedig a csepeli gyárban: kevés volt a szakmai jellegű munka, inkább karbantartási feladatokat végeztek, nagy átmérőjű csővezetékeket javítottak. Végül is oda jutott, hogy hosszú időre elhagyta az épületgépészetet: 8 évig mással kereste a kenyerét. Ebben az időben nem volt elismert ez a foglalkozás, „és hát gondolj bele a helyzetembe: 18 évesen a fővárosban, egyedül, úgy, hogy semmid sincs, de igazán semmid. Nincs keresztapu, nincs szponzor a hátad mögött”.
A lényeg az, hogy jobban kereste a kenyerét földmunkával, vagy alkalmi kereskedéssel. Ha visszagondol rá, éppen 20 éve dolgozik itt a fővárosban, de megítélése szerint még így is jobban járt, mintha otthon maradt volna. 1988-ban kezdte újra a gépészeti kivitelezést, a mai napig egyéni vállalkozóként dolgozik. Nem tagadja, hogy elsősorban kis munkák elvégzésére rendezkedett be: olyan egzisztenciális helyzetbe került, hogy nem válogathat. Éppen családi házukat építi Őrbottyánban, és nemrégen egy meglehetősen nagy traumán is át kellett esnie. Korábban Budapesten, a Kisgömb utcában volt egy kis lakásuk, amely műhelyként és szerszámos raktárként is szolgált: feltörték és a lakberendezési tárgyakon felül kétmillió forint értékben szerszámokat is elvittek, teljesen csupaszra vetkőztették a szobákat. Következett tehát a második talpra állás, és mi tagadás, még ma is ezzel kínlódik. Ismét a kis munkák – szifontakarítás, csövezések – következtek. Általában 12-14 órát dolgozik naponta, és minden, az épületgépészethez nem is kötődő munkát elvállal.
Nincs olyan tőkeerős vállalkozó az ismeretségi körében, akivel összefoghatna vállalkozása bővítésének érdekében, ellenben akadnak olyan, hosszú évek tapasztalatai által kipróbált szakemberek, akikre egy nagyobb megbízás esetén biztosan számíthat. Ha szükség van rá, 6-10 szerelőt a környezetéből bármikor mozgósítani tud. Mára visszajutott arra a szintre, hogy ismét megfelelő szerszámkészlet áll rendelkezésére. Bár sokan vélekednek úgy, hogy a kölcsönzés előnyösebb, mert nincs szükség egyszeri nagy kiadásra, és az esetleges szervizköltségek sem terhelik a szerelőt, János szerint viszont a mobilitás tekintetében a saját szerszám a megoldás. Nagyon büszke a fagyasztószerszámjára. „Ez egy isteni technika. Tudod, amikor az emberek ki vannak akadva, mert ki kell cserélni egy radiátort, és téli fűtésen vannak, akkor ez egy optimális megoldás. Sokat hívnak például a távfűtéses lakásokba, pontosan azért, mert tudják, hogy rendelkezem ezzel a szerszámmal.”
Nagy nehézséget jelent számára az, hogy nem áll rendelkezésére egy jó, megbízható autó. Legnagyobb gondja a munkavégzésben a megoldatlan közlekedés. Egy nagyon öreg Wartburggal közlekedik, de ez is inkább áll, mint megy, állandó szervizelésre szorul. Világos, hogy így nem lehet gyorsan reagálni felkérésekre, váratlan szituációkra. Őrbottyánból nem lehet ripsz-ropsz a fővárosba teremni. Elmondása szerint akkor lenne ütőképes, ha egy működő kisteherautó a birtokában volna, ez a siker 75%-át jelentené. De ez is fejlesztés, és így pénz kérdése. „Persze most feltehetnéd azt a kérdést, hogy a házépítés helyett miért nem a vállalkozásba forgatom a jövedelmemet, de – őszintén szólva – erre nem tudnék jó választ mondani: így alakult és kész. Valószínűleg nagyon erős bennem a motiváció, hogy normális, kultúrált környezetben neveljem fel a gyermekeimet, és a logikusnak tűnő magatartás helyett ezt a vágyamat helyezem mindenek elé.”
János olyan szakkereskedésekben szokott vásárolni, ahol szolgáltatásként kínálják a továbbképzéseket, a szakmai felvilágosítást. Nagyon megbízik bennük, bármikor a rendelkezésére állnak, ha valamilyen szerelési szituációban nem találja fel magát. Úgy gondolja, hogy a nem tudás bevallásánál csak egy dolog lehet rosszabb: felsülni egy munkánál. Egyébként, már Németországban is járt továbbképzésre, ennek eredményeképpen bizonyítvánnyal szerelhet korszerű, többrétegű csőrendszereket.
A szakma átfogó helyzetére vonatkozó kérdésemre úgy válaszolt, hogy megítélése szerint további fejlődés várható. Bár sokan mondják azt, hogy a mostani felfutás már egyben tetőpontot is jelent, de szerinte két területen még nagy pénz van: az egyik a napenergia-felhasználása, a másik a vízkezelés. Rövid időn belül az ivóvíz lesz a legfontosabb érték, és ennek megfelelően az ehhez kapcsolódó gépészetben van lehetőség. „Töröm erősen a fejemet, hogy miképpen lehetne bekapcsolódni ezekbe a programokba, hiszen itt kitörési esély mutatkozik. De ehhez – megint csak ismétlem – tőkére és kapcsolatokra lenne szükség. Nekem nincs mobil tőkém és nincsenek bennfentes ismerőseim, pedig ezek nélkül nagyon nehéz betörni erre a kialakult, zárt piacra. Csak szorgalmam és odafigyelésem a minőségi munkavégzésére segíthet az előrelépésben.”
Megrendelésekhez kizárólag személyes ismeretségeken keresztül jut. Büszke arra, hogy soha nem versenyzett, nem tülekedett, nem kilincselt, nem reklámozta magát. „Ez nem az én világom. Úgy tartom helyesnek, ha engem keres meg a megrendelő.” Árajánlatot szóban, egy összegben szokott adni. Munkája jelentős részében még korrekt tervek sem állnak rendelkezésre, a megrendelő elmondja az álmát, és e szerint próbálja meg a szerelést megvalósítani. Csak nagyobb cégeknél igénylik a tételes árajánlatot, és nagyon sok helyen a mai napig ezek a pályáztatások nem korrektek. Különben is, ezen a szinten várni kell az átutalásokra, küzdeni kell a pénzért, ráadásul garanciában visszatartják ennek egy részét. Bár – jegyezte meg -, a mai napig előfordul, hogy így sem fizetik ki a járandóságát, minden évben akad egy-két ilyen eset.
A kikapcsolódásra vonatkozó kérdésemre hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja, hogy a pihenés valóban kikapcsolódással teljen. Noha nem is emlékszik arra, hogy mikor ment szabadságra utoljára, de ha egyszer-egyszer kimozdul családjával, akkor egész biztosan vízpartra mennek. „Nekünk ez jelent valódi felüdülést. Mindig munkásruhában vagyok, de ha mégis levetem, akkor irány a természet.”
