Garanciális kötelezettségek
2002/4. lapszám | VGF&HKL online | 9209 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A garanciális kötelezettségek rendszerbe foglalása egyfelől megvalósul a vállalkozáson belüli minőségbiztosítási követelmények által (ISO), másfelől a megrendelő által szerződésben diktált visszatartási kötelmeken keresztül, amely további két, elkülöníthető szakaszban intézkedik a garanciális költségek kifizetéséről vagy esetleges csökkentéséről. Ezen állapotokon csak a visszatartásokra vonatkozó, egységesítésre törekvő ajánlások segíthetnek.
Az anyag
A berendezésekkel kapcsolatos beszállítói árajánlatok egyik fontos, bár nem sarkalatos pontja a garanciavállalás és annak időtartama. Más a helyzet a kereskedőházaknál. Nem is veszkődnek a szavatossági kötelem tételenkénti meghatározásával, ha a funkciójuk és méretük szerint szóródó termékek együttesére nézve, a piaci vagy felhasználói tapasztalatok szerint ezt részleteiben semmi sem indokolja (pl. tömegcikkek esetében). Egy termék bevezetésekor, annak katalogizált műszaki adataiban viszont lényeges a minél magasabb élettartam, mint kiválasztási szempont. Kiemelik azt az építőelemet, melynek cseréje a legkorábbra tehető, és igyekeznek ezt az időskálán minél távolabbra helyezni, vagy érzékeltetni azt a tény, hogy ezek – például tartós elemek vagy áttételek, meghajtások stb. – más gyártóktól származnak. A bevezető marketinganyagokban nem is annyira az ár a fontos, hanem az újszerűség, a komfort, a megjelenés, a megbízhatóság, valamint az előbb már említett magas élettartam stb.
Az általunk kialakítandó épületgépészeti rendszerek elemeit csoportosítva a klasszikus megközelítésünkben közös, hogy annak „passzív” elemeivel úgy számolunk, hogy különösebb vita nélkül vállaljuk át a gyártói felelősségei a beépítésük folyamán, illetve azt követően. Például egy csőhálózat élettartamát akár a létesítmény működésének teljes időtartamára is garantálhatjuk, úgysem fogja azt rajtunk számon kérni senki.
A szolgáltatás
A berendezéseket szállító cégek esetében – hőtermelők, vízkezelők, klímagépek szoftverek stb., vásárlása folytán – már nélkülözhetetlen a működés biztonságának szavatolása. A berendezést szállító cég a saját szervízhálózatának megbízható adataira támaszkodva dönt a garancia vállalásának időtartamáról és felté-teleiről, melynek már semmi köze sincsen az előbb említett, marketinganyagokban domborított magasabb élettartamhoz. Sőt megfigyelhető az egységesen egy-, ritkábban kétéves időtartam vállalása. Komolyabb beszállítók a garanciális időtartamot meghosszabbítják 3-6 évre, de ennek feltételéül kikötik a karbantartási szerződés megkötését. Az üzemeltetővel/tulajdonossal szemben a kivitelező és a berendezést szállító cég szövetségesként, közös erővel léphet fel. Így már bele lehet férni a megrendelő által meghosszabbított garanciális időbe is.
A minőségbiztosítási rendszer
A termelés fázisában a kivitelezés természetesen a tényleges, realizálható minőség oldaláról ellenőrzi az anyagok és a szolgáltatások piacát. A termelést előkészítő és irányító tevékenységi rendszerben működik a minőségbiztosítás is. Ennek lényege, hogy a megvalósult és funkcionáló létesítményben később a garanciális hibaelhárítási feladatokra minél kevesebb legyen az igény, minden jól működjön. A cél érdekében a megrendelő és a vállalkozó között a termelés teljes időtartama alatt szoros a kapcsolat. A saját eszközökkel történő ellenőrzések mellett szakcégeket és hatóságokat, laboratóriumokat is igénybe lehet venni. Az egyik legfontosabb mozzanat az áruk átvételkori ellenőrzése, a megfelelőség megállapításával történő árufelszabadítás. A minőségbiztosítási rendszer a végellenőrzéssel fejezi be áldásos ténykedését, melynek egyik dokumentuma maga a teljesítési igazolás.
A visszatartások intézményesülése
A létesítmény gazdája különböző időtartamú és mértékű garanciális visszatartásokkal köti meg a kivitelezési szerződést. Ez a biztosítéka arra, hogy ne érje anyagi kár, amennyiben az üzemeltetés során jönnének elő olyan rejtett hibák, melyekért a vállalkozója a felelős. Másfelől viszont a garanciális visszatartásokkal kapcsolatosan egyetemleges az ellenérzésünk, amit annak önkényessége okoz. Az egyoldalúan kikényszerített feltételeket a teljesség igénye nélkül említjük meg, ezek:
– elsődlegesen az átlagosan 2-5 (!) éves visszatartási idő okoz súrlódásokat, mivel a korábban már tárgyalt élettartamok irányába kacsingat. Bár a megrendelő is jól ismeri a beszállítói garanciákat, mégsem azokat veszi alapul.
– Az irreálisan magas, 5-10%-os visszatartási hányad, ami – nem ritkán – kényszerített, kamatmentes hitelként is jól működik. Az esetek túlnyomó részében csökkentés nélkül fizet vissza a megrendelő, vagyis a visszatartás jogosulatlan volt.
– A kivitelezési hibák még az átadás-átvétel szakaszában kiszűrhetők. Az anyaghibákért pedig rendszerint éppen azok a beszállítók felelősek, akikre a visszatartást nem lehetett továbbhárítani a beszerezés időszakában.
– Csak egészen kivételesen, a piaci monopolhelyzetből adódhat olyan, ugyancsak kikényszerített szállítási szerződés, melyben a visszatartás lejut egészen a gyártóig és ott érvényesül. Ott, ahol mindig is kellene.
– A visszatartások argumentumában ma még szerepelnek olyan munkaráfordítások, melyek nincsenek összefüggésben a megvalósult állapotok garanciájával, azaz: földmunkák, előkészületi, bontási, szállítási-mozgatási, szervíz- és helyreállítási, takarítási, biztonságtechnikai, valamint nem normázható többletráfordítások, mint pl. különleges körülmények figyelembe vétele, tervmódosításokból vagy megrendelő hozzá nem értéséből születő, soha el nem ismert többszöröződések stb. És mégis hogyan? Úgy, hogy a visszatartás rendszerint a teljes szerződéses összegre van értelmezve.
– A visszatartások protekcionizmusáról: a nem tőkeerős cég nyerhet munkát anyagmentesen, vagyis az anyagokat a megrendelő biztosítja. Ekkor mentesül az RB anyagok után számolt visszatartások meghitelezésétől, amíg a versenyben alulmaradt, tőkeerősebb vállalkozónak mindezt ki kellett volna fizetnie. Esetleg annyival volt magasabb az ajánlata.
A garanciális kötelezettségek és a visszatartások házasságából számos további, nem kívánt „gyermek” születik. Tételezzük fel, hogy az általunk megvalósított létesítményre az átadást követő 10 éves (állítólag van már ilyen) visszatartási garanciális kötelmünk keletkezik, a beruházónk szándékai szerint. A lejáratig ezt a létesítményt nem emelhetnénk be a referenciajegyzékünkbe? Legalább 10 évig kell működnünk, vagy jogutódunknak szükséges prosperálnia, hogy a lejárati követelésünket behajthassuk azon a megrendelőn vagy beruházón (illetve azok működő jogutódain), akik ezen időszak alatt gátlástalanul használhatták a pénzüket. Minden résztvevő kényszerítve van a működésre, a cégek „fennállnak” minimálisan erre az időtartamra, ami nem más, mint pénzügyi és gazdasági diktátum.
Összefoglalás
A garanciális kötelezettségek rendszerbe foglalása egyfelől megvalósul a vállalkozáson belüli minőségbiztosítási követelmények által (ISO), másfelől a megrendelő által szerződésben diktált visszatartási kötelmeken keresztül, amely további két, elkülöníthető szakaszban intézkedik a garanciális költségek kifizetéséről vagy esetleges csökkentéséről. Ezen állapotokon csak a visszatartásokra vonatkozó, egységesítésre törekvő ajánlások segíthetnek.
Az ajánlásoktól elvárható a költségvetés/számla tételeinek csoportosítása aszerint, hogy melyik tartozik a visszatartások hatálya alá és melyik az, ami nem. A visszatartás hatálya alá eső tételek csoportosíthatók aszerint, hogy mely tételeket kell a teljesítési igazolás kiállításával egy időben benyújtott számlában, teljes összegben téríteni és mely tételek visszatartását kell a szavatosság lejártakor. A sommázó, százalékos elkülönítések nem méltányolhatók. A szavatossági idő burkolt összekötése a megtérülési idővel, vagy ahhoz közelítése ugyancsak elfogadhatatlan. A megrendelő által visszatartott összegek kamatjövedelmei, vagy befektetésének egyéb jövedelmei is a vállalkozót illetik.
Meyer József
