Gázbekötések -Múlt és jövő II.
2002/4. lapszám | VGF&HKL online | 3200 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A kis teljesítményű (60m3/óra alatti) gáznyomás-szabályozók elhelyezésének legnagyobb újdonsága a földbe süllyesztett kivitel megjelenése volt. A terhelhető, zárható fedlapú csapszekrénybe süllyesztett, vízelöntés ellen védett szabályozók kocsibejárókba, parkolókba, járdába telepítve tűntek – azaz éppen hogy nem tűntek – fel az elmúlt években. Megjelenésük épp a látvány – a dobozok, csövek – hiánya végett lett az igényes környezethez illő gázbekötés gyakori eleme. Sok száz doboz helyett telepítettek már ilyen gáznyomásszabályozókat.
Földbe süllyesztett nyomásszabályozó állomások
Az egyszerű csapszekrénynek tetsző nyomásszabályozó állomás azonban, – hogy valóban biztonságosan üzemeljen sok éven át – kicsit összetettebb szerkezetű, telepítése pedig igényes és pontos munkát kíván. Elhelyezése közútban nem engedélyezett, de hogy a 400 KN terhelhetőségű („negyven tonna” a korombelieknek) csapszekrényére egyszer esetleg a tűzoltó autó is ráhajthasson, vasalt beton alapozás szükséges. A szabályozó berendezés ellenőrzéséhez nem elég a fedlap levétele. A megfelelő üzemvitelhez – üzem közben – kiemelhető szabályozó egység kell, melyet speciális csőkompenzátor biztosít.
A nyomásszabályozó állomás összeállítását a zsalulappal burkolt alépítmény és a felépítmény széthúzásával kezdjük, a rögzítő csavarok meglazítása után a munkaárok mélységének megfelelő magasságban. A kompenzátor bordás csövét a felépítmény PE házába pár centiméterre bevezetve, 0,65 méternél nem kisebb hajlítási sugárral hajlítjuk meg derékszögben előbb függőleges, majd vízszintes síkban. Ebben a helyzetben kell rögzíteni, mert ezen múlik, hogy a műszaki átvétel során kiemelhető lesz-e a szabályozó. A bordás csőben lévő D32-es PE cső a külső ívekről a belső ívekre húzódik a szabályozó kiemelése során, ennek magassága a hajlítás nagyságától függ. Ha nincs meg a kétszer kilencven fokos ív, az alépítményt ki kell bontani és lehet újra telepíteni a szabályozót. A nagyobb teljesítményű, egyenes gázszűrővel is felszerelt nyomásszabályozók esetében a nagyobb magasságú kiemelhetőség eléréséhez háromszor 90° hajlítás szükséges. A kompenzátor NM200 méretű, nem perforált bordás csövébe mintegy 0,1 m mélységbe tolva helyezzük el a két NM100 méretű védőcsövet, melyek a PE csövek be-, illetve kivezetését biztosítják. A belépő cső D20 vagy D32, a kilépő D32 vagy D40 méretű lehet. Szabad mozgásuk a bordás csőben csak úgy biztosított, ha azok nem telnek meg földdel, ezért a gyűrűs terek lezárását PE fólia külső feltekerésével és rögzítésével kell megoldani. (Habkitöltés nem célszerű, mivel az esetleg bejutó víz kiszivárgását nem teszi lehetővé) Az így előkészített alépítmény és bordás cső földdel való rögzítését követően tölthető fel híg betonnal a zsalu magasságáig a nyomásszabályozó állomás. A beépítésre kerülő gáznyomás-szabályozó – a növelt üzembiztonság miatt – általában kétfokozatú, (közterületen mindenféleképp) de egyes helyeken még egyfokozatú szabályozó is beépíthető. Megfelelő minőségű (nem oldható kivitelű), szerelhető PE acél kötőelemekkel csatlakozva a PE csőhöz állítjuk össze a nyomásszabályozó állomást, (passz-darabbal helyettesítve a szabályozót) melynek vízelöntés elleni védelmét búvárharang biztosítja. A búvárharangos védelem mindig szárazon tartja a szabályozót, a víz nem tud befolyni alá. Felemelkedését a zárható fedlap akadályozza meg, melynek speciális kulcsával nyitható a zárszerkezet. Ezek felhelyezése és lezárása után történik a kompenzátor feltöltése, mely a PE csövek bordás csőbe való maximális betolásával történik. Ebben a helyzetben kell rögzíteni a PE csöveket, a rögzítést földterheléssel biztosítjuk. Az így összeállított állomás ellenőrzését a szabályozó rendszer kiemelésével, visszahelyezésével kell elvégezni.
A gáznyomás-szabályozó állomás pontos elhelyezését, illesztését az öntvényház csavaranyáinak beállításával kell elvégezni, 3-5 mm kiemeléssel a szilárd burkolatból, mely alatt az alépítmény betonlapjával össze kell betonozni (legalább) a csapszekrény talpát. A csapszekrény körül minimum fél négyzetméter szilárd burkolat kell, hogy legyen, zöld területen mintegy tíz centiméteres magasságú halomban kiemelve.
Ma már mind általánosabb e telepítési mód. Ideális végpontja az előközművesítésnek, a fogyasztói rendszer üzembe helyezhető, ha a járdában lévő csapszekrénybe fűzzük a kisnyomású PE vezetéket. Szerelése gyors és egyszerű – megfelelő képzés és gyakorlat után.
Juhász László