Automatikus gyorslégtelenítők fűtési rendszerekben
2002/11. lapszám | Gyárfás Attila | 6918 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Ma már nem kérdés, hogy a fűtési rendszerek biztonságos és gazdaságos üzemeltetése szempontjából milyen nagy jelentőségű a légtelenítés. (A megállapítások a hűtési rendszerekre azonosan érvényesek).
A rendszerbe kerülő vagy a hőhordozó folyadékból folyamatosan kiváló levegő és egyéb gázok
- áramlási zavarokat okoznak,
- az áramlást zajossá teszik,
- csökkentik a szivattyú teljesítményét,
- rontják a hőátadás hatásfokát,
- korrodálják a rendszer arra hajlamos elemeit, ami azok gyors elhasználódása mellett iszapképződéssel jár együtt,
- kavitációt keltenek pl. a szivattyúkban.
Mindezek a káros jelenségek jelentősen csökkenthetők szakszerű tervezéssel és gondos szereléssel, de a rendszer üzem közbeni, folyamatos és lehetőség szerinti automatikus légtelenítéséről csak jó minőségű, azaz üzembiztos légtelenítő(k) beépítésével lehet gondoskodni.
E cikk témája a gyorslégtelenítő néven ismert, ún. „stranglégtelenítő”, ami arra alkalmas, hogy a szelep szükség szerinti automatikus nyitásával kiengedje a szabadba azokat a levegőbuborékokat, amelyek a fölszállóvezetékeken keresztül elérik a rendszer értelemszerűen magas pontján beépített légtelenítőszelepet. (Vigyázat, a szelep csak bizonyos túlnyomás esetén képes kiengedni az összegyűlt levegőt!) Emellett a légtelenítő fontos szerepe a rendszer feltöltésekor az emelkedő vízszint fölötti levegőoszlop gyors kiengedése, ill. leeresztéskor a levegő „beszívása”. A gyorslégtelenítő viszont nem alkalmas a rendszer bármilyen pontján konstrukciós, szerelési vagy más okból összegyűlt, „beragadt” gázpárnák, buborékok hatékony eltávolítására. Ezt a feladatot a ma már elterjedten alkalmazott, ún. aktív gáztalanítók, vagy a levegő (mikrobuborék) leválasztók képesek jól megoldani.
A használatos gyorslégtelenítők elvi felépítése azonosnak mondható. A légtelenítő házának alsó része víztér, ami közvetlenül csatlakozik a fűtési rendszer magas pontjához. A vízszint nyugalmi magasságát a belső kialakítás határozza meg, a mindenkori magasságot egy úszóval működtetett szelep szabályozza. A víztér fölött helyezkedik el a levegőkamra, ami viszont a szelepen keresztül közvetlenül a környezeti szabad térhez csatlakozik. Normál, nyugalmi állapotban az úszó a szelepet zárva tartja. Ha a felszállóágból elég sok levegő érkezik és jut a levegőkamrába, akkor a vízszint lesüllyed, az úszó kinyitja a szelepet és mindaddig nyitva tartja, amíg a vízszint a normál magasságba nem emelkedik. Ezután a szelep lezár.
A szelep üzembiztos működését elsősorban maga a konstrukció és a beépített anyagok minősége garantálhatná, de a kezdetben esetleg jól működő szelep későbbi zavarait többnyire a változó üzemi körülmények okozzák. Ezek között leggyakoribb jelenség, hogy az üzem közben időnként fellépő nyomáshullámok eredményeként a szelep tömítőfelületeire víz, ill. a vízzel együtt a víz felszínén üzemszerűen összegyűlő és ott úszó, lebegő szennyeződés kerül. Ez a felületre tapadó szennyeződés – és esetenként a „rászáradó” vízkőmaradványok is – a szelep biztonságos zárását akadályozzák, az tömörtelenné válik és csöpögni kezd. A tömítőfelületekre kerülő szennyeződés és vízkő mennyisége akkora is lehet, hogy az, éppen ellenkezőleg az előbb leírtakkal, a szelep eltömődését is okozhatja. Ilyenkor természetesen megszűnik a légtelenítés. Ez annyiban veszélyesebb, hogy a csöpögés nem zavarja az üzemeltetőt, nem észleli közvetlenül a hibát. A rendszerben így bentmaradó levegő folyamatosan kifejtheti a bevezetőben említett káros hatásait.
A szelep eltömődését okozhatja a környezetből a levegő kilépőnyílásba kerülő szennyeződés, por is. Ez ellen egyes gyártók védősapkával védekeznek, elsősorban ott, ahol a kilépőnyílás pl. felfelé néz. Az üzem közben fellépő nyomáshullámok másik lehetséges következménye, hogy a szelepet az úszóval összekötő működtetőszerkezet idővel deformálódik, ami a szelep pontatlan zárását eredményezi. A deformációk, belső sérülések okozója lehet természetesen a beszerelést megelőző hanyag kezelés vagy a beépített anyagok öregedése, elfáradása is.
A fenti, a tapasztalatok szerint leggyakrabban előforduló hibák teljes biztonsággal nem küszöbölhetők ki, de az igazán üzembiztos konstrukciók a légtelenítők ilyenféle „érzékenységét” nagymértékben csökkentik. Ebben a tekintetben lényeges eltérések vannak az egyes gyártmányok között. Itt a konkrét márkák említése nélkül megemlítünk néhány mérlegelési szempontot.
– Ha a vízszint és a szelep közötti távolság elég nagy, akkor kisebb a valószínűsége, hogy a víz felfröccsen a szelepre. A nagyobb levegőkamra természetesen megnöveli a légtelenítő külső méreteit is. Egyes típusok más módon „rejtik” el a szelepet a víz elől. Ezek hátránya lehet viszont, hogy ha mégis bekerül a víz vagy a szennyeződés, akkor az bent is marad. Az ún. nyitott működtetők esetében megmarad annak a lehetősége, hogy a felfreccsenő víz visszacsöpög és ezzel mintegy mossa a felületet.
Sok múlik az úszó mozgását közvetítő működtető karok, szerkezet megbízhatóságán. Deformáció nélkül ki kell, hogy bírják a gyakori mechanikai igénybevételt a szükséges magas hőmérsékleten is. Fontos, hogy a vízszint és vele az úszó változó irányú és intenzitású mozgása ellenére nyugodt és határozott erejű mozgást közvetítsenek a szelep felé. Ez a követelmény a jó minőségű anyagok alkalmazása mellett a működtető elemek megfelelő laza, ill. rugalmas öszszekapcsolásával teljesíthető. Az igényes gyártók ejtési próbákkal is tesztelik a szelepeik mechanikai megbízhatóságát.
A gyártmányok megbízhatóságát az üzemeltetési tapasztalat igazolhatja. Kiválasztásuknál elsőrendű szempont a beépítési körülményeknek megfelelő biztonság legyen. Az ár csak ezután képezheti mérlegelés tárgyát, hiszen a rosszul kiválasztott légtelenítő sokszorosára növelheti a várható karbantartási költségeket, váratlan üzemzavarokat okozhat. Nem mellékes körülmény, hogy pl. a készülékkel „csak” egy végponton üzemelő radiátor légtelenítését tervezzük megoldani, vagy rábízzuk egy fölszálló teljes légtelenítését. Ez esetben az üzembiztonság mellett fontos szempont maga a légtelenítési teljesítmény (lehetséges maximális levegőkibocsátás) is. Az igényes gyártók a teljesítményt a mindenkori nyomás függvényében, általában liter/óra mértékegységben adják meg.
Ezzel az áttekintéssel fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy egy fűtési rendszer zavartalan és gazdaságos üzemeltetését még egy olyan kicsiny elem is, mint a légtelenítő, mennyire befolyásolja. A kereskedelemben kínált óriási választékból ezért még nehezebb lehet az éppen előttünk álló feladatnak megfelelőt kiválasztani. Tessék mérlegelni! A megbízó megelégedésére, a saját szakmai önbecsülésünkért!
