Hétköznapi kazánintelligencia
2002/10. lapszám | Ponty Ferenc | 5938 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Kell-e mikroprocesszor a kazánba? Egy jómódú háztulajdonos szerint teljesen felesleges dolog az időjárásfüggő vezérlés, sőt humbug, hallotta ismerőseitől. Próbáljuk meg elemezni, van-e alapja kijelentésének. Magyarországon még most kezd terjedni ez a vezérlés. Úgy is fogalmazhatunk, most már elérhető áron megvásárolható a „családi ház" alkalmazásokhoz is. A manapság forgalmazott kazánok egyes típusaiba be van építve. Az is előfordul, hogy a tulajdonos régebbi típusú fűtési rendszeréhez utólag felszerelteti (főleg társasházak, intézmények).
A kazánvezérlőket kategorizálhatjuk „tudásuk” szerint:
- egyszerű hőkapcsoló, állítható szobatermosztát 3000 Ft
- „programozható” szobatermosztát LCD kijelzővel, beállítható fűtésmenetrend kétféle hőmérsékletérték között kapcsolgatva 10 000 Ft
- öntanuló szobatermosztát, a túllengést csökkentendő, hamarabb kikapcsol, mint a kívánt érték bekövetkezne 30 000 Ft
- időjárásfüggő vezérlő/szabályozó intelligens kazán, szivattyú és keverőszelep működtetéssel, számtalan takarékossági és védelmi funkcióval 100 000...200 000 Ft
vezérlésről beszélünk, ha nincs beltéri érzékelő, nincs visszacsatolás a rendszerben.
Legtöbbször a tulajdonos elégedett, jól működik a rendszer, de ez „nem hír", annál messzebb hangzik, ha valami probléma van. Hol keletkezhet a hiba?
Először is a tervezésnél, azaz a nem tervezésnél. Még mindig hajlamosak vagyunk „takarékossági” indokból mellőzni a hőtechnikai méretezést. A családi ház tulajdonosa kimeríti energiáit az úszómedence és a fitneszterem gondjaival, nem veszi zokon, ha egyetlen papírlap sem dokumentálja a fűtési rendszert. Unalmas már, de még mindig gyakori a túlméretezett kazán (vagy gyakoribb, mint valaha). Az épületek külső szigetelése örvendetesen terjed, éppen ezért kellene a számításokat elvégezni. A milliókba kerülő szigetelés és a hasra ütéssel kiválasztott kazán között – érezzük – nagy az ellentmondás. Egyik oldalról sokat költök, hogy kellően kis teljesítményű kazánt kelljen vásárolnom, de mégsem élek ezzel a lehetőséggel. Lehet, a közeljövőben az építésengedélyezési dokumentáció része kell, hogy legyen, így már nem lesz kihagyható a számítás. Kicsit sarkítva a példát: nem fordulhat elő, hogy ha egy pizzát rendelünk, pótkocsis teherautóval szállítják házhoz.
A túlméretezett kazán problémája nem csak gazdaságossági kérdés, működésbeli zavart is előidézhet. Például egy kis vízterű kazán egyfokozatú égővel szerelve padlófűtési körre csatlakozik. Az elektronika ellátja az égő kikapcsolását követően az utókeringetés funkcióját, de hiába: az elzárt keverőszelepen át nem tudja elszállítani a hőt a kazánból, túlfutás következik be, működébe lép a kioldó. De ha kiszámolták a szükséges kazánteljesítményt, még mindig elbukhatunk a kiválasztásnál, egy adott teljesítményű kazánnak ugyanis sokféle „mutációja" létezik.
Gyakori hiba, hogy az egy fűtési körre előkészített hőközpontot (kazán, bojler, szivattyú, tágulási tartály) két fűtési körre „bővítik" ki. Csakhogy a második fűtési keringetőszivattyút csak a beépített első után lehet csatlakoztatni, hiszen az van kivezetve a kazánból. A helytelenül kialakított fűtési rendszert nem gyógyítja meg az elektronika. Megtörténik, hogy az indirekt fűtésű melegvíz-tároló körét hanyagolják el; itt is szükség van légtelenítőre. Ugyancsak örökzöld téma a visszacsapó szelepek kifelejtése.
A kiválasztással kapcsolatos gyári segédletek sokszor nem elég jók. Általában telt ház van, ha egy kereskedő konferenciát szervez tervezőknek, kivitelezőknek. Az internet kitűnő segítséget kínálhatna az információbőségben, de a gyártók, kereskedők honlapja legtöbbször még nem tér ki a műszaki részletekre, csak a reklámszöveget kínálja. Így marad a telefonálgatás, nehogy egy betű tévedés legyen a megrendelésen a típus kiválasztásánál. A vezérlésekkel kapcsolatban jól teszi a kivitelező, ha a leendő üzembe helyezővel is konzultál. A fűtésvezérlő beépített függvényeit a paraméterek beállításával az üzembe helyező illeszti a tervezett hidraulikai rendszerhez. Nem szerencsés, ha a paramétereket csak a szerviz szakembere tudja megváltoztatni egy PC csatlakoztatásával, az ehhez kifejlesztett „titkos" programmal. Gondoljuk csak meg: a fűtési folyamat lassú, nem tudja megvárni az eredményt. Anélkül távozik, hogy biztos lenne benne: a legjobban testre szabta a programot a felhasználó számára.
Szimpatikusabb, ha a felhasználónak is van lehetősége a paraméterek megváltoztatására, a saját maga által megfigyelt eredmény alapján, a kézikönyv segítségével. Ne féljünk rábízni a tulajdonosra a beállítást, a menüvezérelt televíziókészülékek korában nem ördöngösség a Siemens fűtésszabályozó sem. Ha öntanuló a rendszer, a legfontosabb paramétereket beállítja magának. Összegzésül azt javaslom a kivitelező kollégáknak, ragaszkodjanak a tervhez. Ne vállalják a felelősséget olyasmiért, ami túlmegy ismereteiken, hétköznapi gyakorlatukon. Az elhibázott rendszer a családi ház kategóriában ma még legtöbbször „úgy marad" egy kézlegyintés után. De megtörténik – és egyre többször lesz így -, hogy ki kell javítani a hibát. Nagyon nem mindegy, ki viseli a javítás költségeit.
Érveljenek az építtetőnek, megéri a tervezés, hiszen az energia a legnagyobb tényező az épület fenntartási költségei közül. Nem nagy dolog, a beltéri hőmérsékletérzékelő (ne mondjuk szobatermosztátnak) helyének kiválasztása, de nem lehet úgy elintézni, hogy rászólok a téglaportól éppen fuldokló villanyszerelőre (aki nem ismeri a fűtés terveit): ugye tudod, valamelyik szobába kell még egy érpár! A mikroprocesszoros fűtésvezérlő nagyszerű dolog, egy sokváltozós rendszer, mint a fűtés, megköveteli az alkalmazását. A mikroprocesszor sokmillió példányban megtalálható a gépkocsikban, ügyel a motor környezetkímélő üzemére. A családi házak fűtése is jelentős környezetszennyezési tényező. Bár e területen nem kötelez még a törvény betűje, nem baj, ha elébe megyünk. A körültekintés nélkül megvalósított, „sánta" rendszerek azonban lejárathatják, rossz hírét kelthetik a komputeres kazánnak, visszavetve a terjedését.