Esélyek
2002/10. lapszám | VGF&HKL online | 2602 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A munkavégzés során, illetve azzal összefüggésben bekövetkezett balesetek az esetek jelentős százalékában nem egy-egy mulasztás vagy hiányosság következményei. Nem feltétlenül történik baleset, ha nem tartanak be egy-egy előírást, és ez arra a következtetésre juttathatja a mulasztó munkavállalót vagy vezetőt, hogy az adott előírást nem is szükséges betartani. Ez azért súlyos következtetés, mert ha az a bizonyos mulasztás egy időben van jelen más hiányossággal, sokkal nagyobb a valószínűsége a baleset bekövetkezésének.
Az alábbiakban egy megtörtént, súlyos csonkulásos munkabalesettel kapcsolatos mulasztásokat ismertetek. A „sérült” munkavállaló mint gépkezelő egy berendezés kezelését végezte. A berendezés működtetése közben benyúlt a hidraulikahenger és a vázszerkezet közé, ahol a munkahenger az alsó karján roncsolásos sérülést okozott. A sérült nem használta a „holtember” kapcsolós vezérlőpultot, mert az szabálytalan javítás következtében már nem funkcionált. Normál billenős kapcsolót szereltek be, mely nem tért vissza alaphelyzetbe, így nem kényszerítette a kezelőt arra, hogy folyamatosan a kezében tartsa a vezérlőpultot. Így mikor szabálytalanul „veszélyes helyre nyúlt”, nem tudta a mozgást megállítani. A szabálytalan átalakítás azért nem derült ki időben, mert az időszakos vizsgálatokat évekig nem végezték a hiányos „belső” szabályozás miatt. A fenti eset jó példa arra, hogy a baleset általában nem egy-egy konkrét hiányosság következménye, hanem a bekövetkezéshez több körülmény egyidejű megléte szükséges.
Ezért elengedhetetlen, hogy a Munkavédelmi Törvényt, egyéb munkabiztonságot, foglalkozás-egészségügyet érintő jogszabályt, biztonsági szabályzatot a munkáltatók, üzemeltetők és munkavállalók a szükséges mértékben betartsanak még akkor is, ha az adott előírás figyelmen kívül hagyásával nem szükségszerű a baleset, egészségkárosodás bekövetkezése.
Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkafeltételek biztosítását nagymértékben elősegíti a munkahelyi kockázatfelmérés és értékelés elvégzése, elvégeztetése a munkáltató, üzemeltető által, melynek jogszabályban előírt határideje 2002. 12. 31. A fentiekben felsoroltakat a munkavégzés teljes folyamatában, azzal összefüggésben végzett, valamennyi tevékenységnél folyamatosan figyelembe kell venni, és tudatában kell lenni az adott tevékenység baleseti kockázatával, amit minimális szintre kell szorítani. Az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltétele a megfelelő „elvárható szintű” műszaki technológia, a munkakörülmények és a megfelelő ismeretekkel, gyakorlattal rendelkező munkavállaló.
Személyi feltételek
Szakmailag képzett, munkabiztonság szempontjából kioktatott, orvosi alkalmassági vizsgálattal rendelkező, megfelelően kipihent, alkohol és kábítószer hatásától mentes, a szükséges információval (veszélyek és azok elleni védekezés), a szükséges jogszabály- és követelményrendszer (technológia, használati utasítás, szabályzatok) ismeretével rendelkező munkavállaló.
Szervezési feltételek
A munka jellegének és veszélyességének megfelelő számú és képzettségű munkavállaló biztosítása, felelős vezető kijelölése az adott munkaterületen (több munkavállaló esetén), a szabályos munkavégzés rendszeres ellenőrzése, a szükséges információ folyamatos és kellő időben történő biztosítása, az ismeretek meglétének folyamatos ellenőrzése, számonkérése, a különböző jellegű tevékenységek és kivitelezők összehangolása, a kívülállók védelmének folyamatos és hatékony biztosítása, munkavégzés közben és azon túl is a munkaterület védelme az illetéktelen személyek ellen (baleset- és vagyonvédelem), és hogy a kivitelezői-, vállalkozói szerződés megfelelő munkabiztonsági és munkaegészségügyi tartalommal rendelkezzen.
Műszaki feltételek
Megfelelő, biztonságos munkavégzésre alkalmas munkaterület, szerszámok, munkaeszközök (érintésvédelmi, időszakos biztonsági felülvizsgálattal, szerelői ellenőrzéssel rendelkező gépek), a munka jellegének és mennyiségének megfelelő, karbantartott gép, berendezés, a szükséges egyéni- és kollektív védőeszközök megfelelő állapotban és mennyiségben történő biztosítása.
A fentieket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy bármelyik pont hiányossága esetén még nem feltétlenül következik be a baleset, de bekövetkezhet. Ugyanakkor az adott hiányosság kiküszöbölése megakadályozhatja a baleset bekövetkezését.
Száky Dénes