Aki befűtött nekünk

2003/12. lapszám | VGF&HKL online |  9689 |

Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Aki befűtött nekünk cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem. Van, aki többet akart, van, aki többet kaphatott volna. Mi egy olyan emberrel beszélgettünk, akinek sikerült, mégpedig az és annyi, amennyit akart.

A ´48-as születésű Pásztor László Balassagyarmaton szerzett mezőgazdasági gépszerelő bizonyítványt. Hogy miért pont azt? Ki tudja már. Műszaki érzéke volt, de mit tudja egy tizennégy éves gyerek, hogy pontosan mi akar lenni? Négyévesen még igen: mozdonyvezető, vagy vadakat terelő juhász. Mindenesetre László nem szeretett mezőgazdasági gépszerelő lenni, ott is hagyta az állását és Vácra ment, ahol belépett egy generálkivitelező cég csőszerelő (fűtés-vízszerelés) részlegéhez. Ez már az ő világa volt. Hogy a szakma iránti vonzalmát bizonyítsa, elvégzett Budapesten egy egyéves szakosító kurzust, majd később a Vági István SZKI-ban az épületgépészeti szakközépiskolát, 1983-ban. Egy évre rá már technikus volt. Közben a munkával sem állt le; mikor a főnöke más céghez ment, vele tartott az új helyre, de már mint csoportvezető - húsz évesen! 1983-ban aztán, míg javában koptatta az iskolapadot, kiváltotta az ipart, és javító-karbantartó kisiparos lett, no persze azért létesített is központi fűtéseket. Neki a magánszféra feszített életmódja mellett is jutott ideje az elméletre, 1986-ban mestervizsgát tett. Főiskolára is szívesen ment volna, de akkoriban csak Pécsen volt levelező-képzés, az meg család és munka mellett már túl messze volt az észak pest megyei fiúnak.

Gyorsan történtek a dolgok akkoriban: ´87-ben találkozott egy kollégával, aki azóta is a társa jóban-rosszban. Persze, inkább jóban; az első időkben közösen dolgoztak, aztán mindenki számlázott a saját megrendelője felé, a nyereséget pedig elosztották. László inkább a fűtésre, míg társa a gázszerelésre szakosodott, így jól kiegészítették egymást. Mikor aztán annyira megerősödött közös vállalkozásuk, hogy bonyolulttá vált az elszámolás, kft.-t alapítottak. Ugyanakkor, 1993-ban nyitották meg épületgépészeti szakboltjukat is, mégpedig azért, mert Vácon nem lehetett beszerezni a szükséges anyagokat, és az egyre nagyobb mennyiségű áruért már nem érte meg Budapestre menni. Akkortájt helyben nem lehetett beszerezni a rézcsövet, műanyagot, csak acélcsövet kaphattak, hát ők vették fel palettájukra a modern szerelés alapanyagait. Mára kilenc szerelő és két bolti alkalmazottjuk van. Pásztor László nem akarja nagyobbra növelni a cégét. Ugyan sok a munka, többet is kaphatnának, mint amennyit jelenleg el tudnak vállalni, de kilenc szerelőhöz egy főnök: ideális arány. Több alkalmazotthoz több vezető kell, azoknak viszont nem Pásztor László lenne a nevük, magyarán nem úgy dolgoznának, nem az ő ízlése, elvei szerint. A cég működési területe észak Pest megye és Budapest, messzebb nem mennek, mert egyrészt minek nyomulnának be más területére, másrészt a távolsággal arányosan nőnek a költségek is. László vezérlő elve az, hogy "mindig egy lépéssel mások előtt". Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy amikor mások acélcsővel dolgoztak, akkor ő már rézzel, amikor a többiek is felfedezték a rezet, akkor műanyaggal. Mostanság a megújuló energiák piacára léptek be, míg 6-8 éve, a kezdetekkor évi 10 m2-t építettek be, addig idén százat, jövőre pedig még többet akarnak. Idén telepítettek először hőszivattyút, de László úgy véli, hogy még nagyon sokat fognak a jövőben.

A mások előtt járás nem csak az újdonságok alkalmazását takarja. Fontos, hogy az elvégzett munka minőségi legyen, amihez jó szakemberek és kiváló anyag kell. László csak olyan munkát vállal el, ahol garantálják, hogy megfelelő anyagokat használhat. Egyszer-egyszer megpróbálták rávenni, hogy menet közben váltson olcsóbbra, de szépen elmagyarázta, hogy a munkadíj akkor sem lesz kisebb, viszont az anyagon való aprópénz-spórolás többszörös pluszköltséget vonhat magával esetleges garanciális és egyéb problémák esetén.A szakmai felkészültséghez hozzá tartozik a folyamatos önművelés. László rendszeres konferencia- és továbbképzés-járó (például a napkollektor-szerelést is egy tanfolyamon sajátította el, százezres összege bánta, de megérte). Ugyanígy járatja a szaklapokat is.

A profi munka másik feltételét, a jó szakembereket ő biztosítja. Brigádjának tagjai jól megfizetett, ambiciózus, önállóan dolgozni tudó fiatalemberek, akik szeretik a szakmájukat. Ez a cég nem forgóajtóval van felszerelve; aki belép, az - igen ritkán - csak akkor lép ki, ha kellő tapasztalatot szerezve önálló vállalkozásba akar fogni. László fia is itt dolgozik, ő is épületgépész, sőt pluszban klímaszerelőnek tanult. Húsz év alatt rengeteg mindent installáltak már. Debreceni kaszinó, benzinkút, templom, társasház és megszámlálhatatlan családi ház gépészetét kivitelezték. Egy ideig a közművekkel is foglalkoztak, de miután annyira lementek az árak, hogy csak azoknak érte meg maradni, akik földmunkát is vállaltak, inkább kiszálltak erről a területről. Ők épületgépészek, és soha nem akartak generálkivitelezők lenni. Hogy mi is keseríti meg esetenként egy elégedett szakember életét, aki imádja az épületgépészetet, az "alkotást"? Hát például a kőművesek, építészek, akik képzetlen munkásokat alkalmaznak, olyanokat, akik nem is nézik, mit falaznak, csak verik a maltert, esetenként megsértve a csövezést. László, tanulva néhány esetből már csak bevakolt falra dolgozik: gyémánttal szép precízen kivágja a megfelelő részt, becsövezi, aztán rendkívül egyszerűen helyreállítja. Így nincs meg az esélye a hibának, rontásnak, és mindenki elégedett.

Zárszóként álljon itt a megrendelők Pásztor-féle osztályozása.

Sok hármas számút kívánunk a kollégáknak karácsonyra.

1. Korlátozott anyagi lehetőségek, csak az ár érdekli, a "szöveg" nem.
2. Gazdag ember, érdekli az ár és a tanácsok, a terv is, a két oldal mérlegelése után dönt.
3. Gazdag, és bár törődik a pénzzel is, de mindenképpen a legjobbat akarja.

V. B.
2003.10