Jegyezz békekölcsönt
2005/4. lapszám | VGF&HKL online | 2499 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Milyen nehézségek adódhatnak abból, ha könnyedén átsiklunk a szerződésünkben foglalt szokványos klisék, megfogalmazások felett? Ez a kérdés motoszkál bennünk, miközben oldalanként szignáljuk a megrendelőnk által összeállított és általunk jóváhagyott végső változatot, mely már a terjedelmében is tiszteletet parancsoló olvasmány.
A kontraktus fő pontjai, mint a szerződés tárgya, összege, határidői, műszaki tartalma, jótállás és szavatosság feltételei kölcsönösen értelmezhetők. Ki gondolná azt, hogy már itt is születhet nézeteltérés? - győzködjük magunkat ezekben az émelyítő pillanatokban. De lépjünk most vissza a megelőző, szövegegyeztetéses időszakra. Ha találkozunk olyan ponttal, amelyben együtt kellene kezelnünk a műszaki és pénzügyi ütemezést, azt tekintsük vészjelzésnek. Az átlagos felkészültségünk vagy tájékozottságunk ekkor már nem elégséges.
Azt nyugodtan kipróbálhatjuk, hogy a szerződésünk végtelen szövegfolyamában - annak teljes hosszában - rigorózusan ragaszkodunk a műszaki teljesítések és a pénzügyi műveletek elkülönített tárgyalásához. Ha a kifizetések teljesítését a műszaki átadás-átvételi eljárással kötnénk össze, az ránk nézve súlyosan hátrányos végkifejletet eredményezne. Márpedig beleesünk ebbe a verembe, mindannyiszor. Az imént említett műszaki átadás-átvételi eljárás dolgában megrendelőnk ugyanis külön nem hangsúlyozza, hogy az a létesítmény egészére vonatkozó, egyszeri aktus: generálátadás közte, mint fővállalkozó és a beruházó között. Igen, újfent hangsúlyozzuk, hogy ebből csak egy lehetséges a létesítmény életében, és mégis akadnak olyan vállalkozók, akik ezt másképpen értelmezik. Például egy részfeladatra szerződött kivitelező gondolkodhat úgy, hogy elvégezte a munkát, lezárja az építési naplót, ír egy "átadás-átvételi jegyzőkönyvet" és levonul, miközben a teljes készültségi fok esetleg csak negyven százalékos. Megrendelője még meg is tévesztheti azzal, hogy bevasal rajta egy-egy komplett megvalósítási és átadási dokumentációt. (Kész nyereség, ennyivel kevesebb teendője lesz a teljes anyag összeállításánál.)
Irigykedve nézzük a szerkezetépítőket, amint bokrétaünneppel búcsúznak a létesítménytől. Velük van az erő, ők kisajtoltak volna egy végelszámolást? Hogyan lehetséges ez? Általában az utolsó számlánk melléklete nem a teljesítési igazolás, hanem maga az átadási dokumentum. Persze ez sem szentírás. Önöknek is most jut először eszükbe a kapcsolati/korrupciós tőke szerepe, gyanítva azt, hogy a szereplők gazdasági potenciálja mindig sokat nyom a latban. Ebben teljes közöttünk az egyetértés. Az inkább jellemző, hogy a létesítmény megvalósulása folytán egyre több vállalkozó kerül a várólistára. Először akkor lángol fel az izzó parázs, amikor az előrehaladott készültségi fok lehetővé teszi az eladást. Az invesztor persze azonnal él a lehetőséggel, amikor a vevői kezébe csap. Lakópark esetében haladéktalanul birtokba adja az éppen elkészült otthonokat, különösen akkor, mikor alapfelszereltség, netán félkész állapot volt kikötve. Mindezt a közreműködő alvállalkozók szeme láttára teszi. (Ő már a pénzéhez jutott. Olyan ez, mint bikának a vörös posztó.)
Egy csapásra kaotikus helyzet alakul ki a szavatossági és garanciális kérdésekben, hiszen azt a fővállalkozóval kötött szerződés ettől eltérően szabályozza, időben és megvalósulási egységben egyaránt. Éppen ezt bomlasztja az üzleti és a tulajdonosi érdek együttállása a kivitelezők háta mögött. Az egész létesítmény készre jelentésére nyilván nincs lehetőség, így a birtokbavételt követő meghibásodások elhárítására a vállalkozók bármikor és azonnal elővehetők, hisz a szavatossági és garanciális kötelmük éppen a szerződésük folytán együttesen és egy időben van érvényben. Hiábavaló erőlködés firtatni a felelősséget, felkutatni a károkozókat. Persze a biztosítótársaságok is kockázatot vállalnak, szép feladat lenne ezt is egyszer kifejteni.
Hogy jegyezzük mi, alvállalkozók azt a bizonyos "békekölcsönt"? Láttuk az imént, hogy a beruházó minden lehetséges módon pénzhez akar jutni az eladásokkal. Persze a fővállalkozó is utána ered. A szerződésünkben ugyanis jó előre rendelkezett erre is. Vegyük elő a már emlegetett pénzügyi ütemezésünket, melyben világosan rögzítették, hogy az utolsó számla összege nem lehet kevesebb, mint a szerződéses összeg húsz százaléka. Ehhez még hozzá kell adnunk az átlagosan öt százalékra vehető, átadáskor esedékessé váló visszatartásunkat. Ez így együtt kísértetiesen egybevág az általános forgalmi adó mértékével. A megrendelőnk persze tagadja, hogy a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás már rég lezajlott. Hiába ágálunk, feleslegesen jövünk elő azzal, hogy értesítést kérünk az ismételt eljárásról, új kitűzött időpontról stb. Csak a ködösítés megy.
Amikor már nagyon lázonganak az alvállalkozók, akkor a tisztelt generálkivitelező parádés színjátékba kezd. Most keveri csak össze igazán a műszaki átadási procedúrát a pénzügyi rendezéssel. Megszeppent csendben fuldokolnak az összetrombitált alvállalkozók a levegőtlen, túlzsúfolt konténerben. Nagy sokára bevonul a fővállalkozói vezérkar. A projektmenedzser, az építésvezető, a műszaki ellenőr és egy titkárnő. Az udvariaskodás csak a jelenlévők köszöntéséig tart. A drámai bejelentés mindenkit lesújt: az invesztor cég iksz-százmilliós kötbért helyezett kilátásba. Ez a fájdalmas fordulat minden számítást áthúz. Az elgyávult csoport tanácstalanul és leforrázva asszisztál a kivonuláshoz. Itt úgy lett beszúrva további fél év fizetési halasztás, hogy szerződésenként még a kötbér összegét is szétterhelik. Vita esetén egy évekig tartó huzavonát indíthatunk el.
A visszatartás második felét elméletileg nem érintik ezek a késleltetések és csökkentések, bár extrém esetekben összecsúszhatnak az időpontok. Szélsőséges példát említve oly mértékig, hogy a három-öt év lejártakor esedékes utolsó öt százalékot hamarabb lehívhatjuk, már amennyiben az utolsó számlánk kifizetése ügyében perre mentünk, és az még javában tart. A jogtalanul visszatartott vagy elvitatott járandóságokról bátran feltételezhetjük, hogy az építőipar esetében az meghaladja a teljes termelési érték tíz százalékát. Véletlenszerűen ez az arány visszaköszön a számlagyáraknál. (Egy megvásárolt fiktív számla ára a kiállított összeg 10-12 százaléka.)
Tegyük fel, hogy a pénzügyi ütemezésünkben havonkénti számlázásra vagyunk jogosultak. Ha a (vég)számlát az átadási eljárás több hónapos késleltetése miatt nem tudjuk kiállítani, akkor hivatkozással az azt megelőző összes részszámlánkra és az azokhoz tartozó teljesítési igazolásainkra, a visszatartások lehívását bátran kezdeményezzük, hiszen a megrendelőnk által kiállított és általunk is aláírt számlamelléklet már egyszer igazolta követelésünk jogosságát. Ezzel az utolsó számla szerinti húsz százalék plusz annak öt százalékára csökken az általunk hitelezett összeg.
Még egy fontos vonatkozása van a végszámlák körüli huzavonáknak. Vélhetően ez a korrupció természetes határa. Innen számítva nincsen az a pénz, amivel rávehetnénk a megrendelőnk akármelyik képviselőjét, hogy velünk kivételt tegyen. Látjuk, hogy a profitszerzés legérzékenyebb periódusa pont a végelszámolás. Itt egyéni érdekek semmilyen irányítási szinten sem érvényesülhetnek a minket megbízó cég kárára. A korrupciós pénzek fekete kasszáját a már említett számlagyárak segítségével is fel lehetne tölteni. Megkockáztatható, hogy nyíltan beszéljünk, annyira köztudott és régi dolgok ezek. A vonatkozó büntetési tételek is közismertek, és nem követünk el bűnpártolást sem. (Ne is vegyék biztatásnak ezeket a kétes megállapításokat.) Fájdalom, de gyorsabban lehet elérni a fantomcégeket, mint például egy kórházi szakorvost. Ha tudunk egy hajléktalan szállóról a környékünkön, és telephelyként beütjük a pontos címét a cégkereső programba, akkor az esetek többségében megjelennek ezek a vállalkozások a képernyőnkön. Régebben, egy ízben végigcsináltunk egy ilyen keresést. A gép 22 Kft.-t (Bt.-t) sorolt fel. Kimentünk és érdeklődtünk. A gondnok ezekről a vállalkozásokról semmit sem tudott.
Számos módszer létezik arra, hogy tovább bővüljön a "hitelállományunk". Gyakorta előforduló eset például, hogy a megrendelőnk a megállapodott szerződéses minőséghez képest magasabb műszaki színvonalú teljesítést követel meg. Meglepődünk, amikor a hivatkozott változtatásokat a szerződés módosításával kívánjuk rendezni, és a megbízónk erre nem hajlandó. Miközben hitelezői vagyunk, azt is ellenünk fordítja. Nincsen a kezünkben szankciós lehetőség, így anyagárban és munkadíjban gyorsan elkopik az a három-négy százalékos eredmény, amit eredetileg megálmodtunk. Átmenetileg fizetésképtelenné válhatunk a beszállítónknál, aki magától értetődően üzleti kapcsolatban áll a mi megrendelőnkkel is. Kezdeményeznek egy esetleges engedményezési eljárást a mi terhünkre. Ebbe ne menjünk bele, mert a megbízónk még kevesebb hajlandóságot fog érezni arra, hogy nekünk bármit valaha kifizessen. Másrészről a forgalmazót sem az ár, sem a leszállított mennyiség dolgában nem ellenőrzi az engedményezésünk kifizetése során. Viszont a mi felhasználásunk indokoltságát már szigorúan felülvizsgálja, csak hogy még egy szempontot említsünk a sok közül.
Meyer József
