Akit a kémény füstje megcsapott
2005/5. lapszám | VGF&HKL online | 21 838 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Fűtési idényben újra és újra érdeklődésünk homlokterébe kerülnek a kémények. Általában persze azért, mert kisebb-nagyobb szerepet játszottak egy-egy füstgáz-visszaáramlásos balesetben. Most, tavasz végén inkább vicces, de tanulságos történeteket mesélünk el, illetve általános problémákat feszegetünk. Képillusztrációinkért köszönet Uhrinyi László úrnak, a kémények avatott barátjának, aki amint meglát egy szép vagy érdekes kéményt, már nyúl is a fényképezőgéphez. Láthatunk itt szépet, csúnyát, hasznosat és haszontalant is.
Rossz szomszédság török átok
Történetünk középpontjában két szomszéd vitája áll. A panaszos szerint a másik telkéről az övére tódul annak füstje a talajszinten. Követelése az volt, hogy a vétkes magasítsa meg a kéményét 12 méteresre. A teljes képhez tudni kell, hogy a szóban forgó épület kb. 4 méter magas, sufniszerű házacska volt egy nála így is kétszer magasabb, cirka 8 méteres, csúnya, toldott kéménnyel a delikvens nem is nagyon akarta újabb 4 méterrel megnövelni.
A bírósági tárgyalásra idáig fajult az ügy mindkét fél szakértői véleménnyel állított be, amelyek érdekessége az volt, hogy bár mindkettő teljesen objektívnak bizonyult, felhasználóik saját érdekükben, mintegy elbeszélve egymás mellett használták fel azokat. A felperes szakértője tisztán jogi szempontból megállapította, hogy az alperes (kéménye által) birtokháborítást követett el. Az alperes szakértője a kéményseprő vállalat embere igazolta viszont, hogy a kémény megfelel az égéstermék-elvezetés szabályainak. A bíró, aki mint jogász, nem volt tisztában az épületgépész szakma fortélyaival, csak a hozzá benyújtott papírokra hagyatkozhatott, amelyek alapján mindenkinek igaza volt. Kénytelen volt felkérni egy harmadik szakértőt, hogy értelmezze számára az első kettőt. Ez meg is tette: megvilágította, hogy működhet jól egy kémény úgy is, hogy közben a füstje rossz helyen landol. A bíró végül kötelezte ennek alapján az alperest, hogy injektort szereltessen fel a kéményére.
Csak a papír
A fenti történet kiválóan példázza, hogy a logika nem mindig győzedelmeskedik. Így van ez sok esetben a HIVATAL-lal is. A kéményseprő, a gázszolgáltató, annak képviselői többek tapasztalata szerint sok esetben menekülnek a felelősség elől, emiatt betű szerint ragaszkodnak a PAPÍR-hoz, a szabványhoz, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elutasítanak nem szabvány szerinti, viszont műszakilag jobb, oda illő megoldást. Jó példa erre az alábbi történet. Egy régi gyűjtőkéményre fűtéskorszerűsítéskor felraktak egy cirkót. A régi szabvány ugye tiltotta nagy teljesítményű készülékek gyűjtőkéményre való csatlakoztatását, hivatkozván arra, hogy a kis teljesítményű, kézi üzemeltetésű, szakaszos működésű készülékek biztonságosabbak gyűjtőkéményen (ez a feltevés valószínűleg abból fakadt, hogy a szilárdtüzelésű kazánokat, tűzhelyeket felügyelni, rakni kellett, azaz az ember mindig ott volt, és észlelte a bajt, és reagálni tudott rá).
Visszatérve a történetre, mire a cirkót felszerelték, az említett szabvány hatályát vesztette, éppen korszerűtlensége miatt. Az új EU szabvány szerint a gyártó maga mondja meg, milyen kéményt készít de mi a helyzet a régivel, ami már kész van, beépítve áll? A kéményseprő ilyenkor tisztelet a kivételnek a hasára üt, és a maximális papírbiztonság alapján megszab egy szintet. Ez történt esetünkben is, amikor a kéményseprő egy magasabb normát követelt indokolatlanul. Csattanó nincs, csak bosszankodás volt.
Bélelés-spórolás
Persze a kivitelezőket sem kell félteni, ők is tudnak hibázni akarva-akaratlan. A budai Vár egyik régi lakóházában a lakóközösség úgy döntött, hogy értékesíti a tetőteret, ahol két lakást alakítottak ki. A padlástér tele volt kéménytesttel, hiszen anno szinte minden kályhához külön kéményt építettek. A gázra való átálláskor aztán több kéményt kibéleltek, a maradék pedig használaton kívül került. A szakember, aki a bélelést végezte, feljött a munkával a padlásig, ahol körülnézett, és látta, hogy több olyan kéménynek a minősége, amelyekben feljött a béléscsővel, elég rossz, ezért kitalált egy okosságot: jobbra-balra akadt pár jó kémény, hát szabadon hozzájuk vitte a béléscsöveket akár 1,5 méterre is, és ott vezette tovább.
A tetőtéri lakások kialakítása során a nem használt kéménytesteket aztán lebontották, és ekkor jött a meglepetés: az egyik csupasz kémény-béléscső például a lakás fürdőszobájának légterében ment át harántirányban. Persze itt legalább volt bélelés (sőt, volt, ahol kémény nem s akadt, de bélelés, az volt). Sajnos előfordul, hogy lelkiismeretlen szerelők az alsó meg a fölső 1 métert bélelik, a többit pedig nem, azt az illúziót keltve, hogy megoldották a feladatukat.
De van más is. Ismerős önöknek a kondenzajtó? Több helyen találkozhatunk a nappaliban kis ajtócskával a kéményen, ahol a kivitelező szándéka szerint naponta lecsapolhatja a tulajdonos a kémény kondenzvizét. Ha nem teszi (elfelejti, esetleg fogalma sincs róla, hogy kellene), akkor ázik a fal. Miért nem lehet bekötni a csatornába a kondenzvizet? Ugye, költői a kérdés?
V. B.
