Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

A villanybojlerekről

2006/5. lapszám | Stiebel József |  3488 |

Az alábbi tartalom archív, 15 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A villanybojlerekről cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

A konkrét használat során a vízmelegítésre fordított villamos energia mennyisége nem pusztán a vízmelegítő szerkezet műszaki tulajdonságaitól függ (persze nagymértékben ettől is), hanem a beépítés körülményeitől, a használat módjától, a beépített egyéb szerkezetektől (pl. csaptelep), és hogy ez mennyire van összhangban a kívánt használat módjával. Jelen cikkben megpróbáljuk ezt a problémakört kissé körbejárni, az egyes részekhez kapcsolódó gondolatokat megosztani önökkel, és nem utolsó sorban a jelenleg kapható villamos vízmelegítők egy csoportjáról valamelyes áttekintést adni.

Mindennemű vízmelegítés tervezésénél, különösen, ha ezt villamos energiával szándékozunk megvalósítani (ez a legdrágább energia), az első gondolatunknak a következőre kell irányulnia: milyen célra, milyen mennyiségben és hőmérsékleten szeretnénk a meleg vizet felhasználni? Ehhez a következő információ szolgál segítségül.
Mosogatáshoz 60 0C hőmérsékleten 6-10 l/perc intenzitással 10-20 l víz szükséges átlagosan. Tusoláshoz 40 0C hőmérsékleten 6-10 l/perc intenzitással 30-40 l víz szükséges átlagosan. Kádfürdőhöz pedig 43 0C hőmérsékleten 9-15 l/perc intenzitással 90-150 l víz szükséges átlagosan.
Mosdóhoz 38 0C hőmérsékleten 4-8 l/perc intenzitással 5-10 l víz szükséges átlagosan. Kézmosóhoz 38 0C hőmérsékleten 2-5 l/perc intenzitással 2-4 l víz szükséges átlagosan.
Természetesen egyéni eltérések, szokások lehetségesek, ami függhet a beépített szerkezetektől is (pl. jakuzzi beépítése esetén valószínűleg a kádfürdő, fiatal hölgyek esetében a tusolás adatai bizonyára változnak.)
Ugyancsak érdekes, megfontolandó statisztikai adat az is, hogy egy háztartás átlagos melegvízfogyasztása személyenként milyen mennyiséget jelent:
. kevés csapolóval ellátott, takarékos család 10-20 l/fő/nap,
. közepesen ellátott család 20-40 l/fő/nap,
. sok csapolóval ellátott család 40-80 l/fő/nap vizet fogyaszt, ha a vizet 60 0C hőmérsékleten tároljuk.
A fentiek alapján meggondolható, hogy a meleg vizet hol állítsuk elő, hogyan tároljuk, milyen hőmérsékleten: a veszteségeink a körülményekből következően különbözőek lesznek.
Az 1. ábra a csővezetékben lévő lehűlt víz mennyiségét mutatja különböző csőátmérők szerint. A víztartalom a rézcső beépítési hossza mentén az alábbiak szerint alakul.

15 mm 18 mm 22 mm
5 m hossz 0,7 l 1,0 l 1,6 l
10 m hossz 1,4 l 2,0 l 3,2 l
15 m hossz 2,1 l 3,0 l 4,8 l

A meleg víz csak a lehűlt víz kicsapolása után jön.
Központi melegvíz-ellátás esetén a cirkulációs vezeték beépítésével a 2. ábra szerint alakul a hőfelhasználás. A piros mező a hasznos hőfelhasználást jelöli, a meleg víz felmelegítésére felhasznált energia mennyiségével arányos. A kék mező a csővezeték hőveszteségével arányos, normál csővezetéki hőszigetelés mellett.
Ahogyan az ábra mutatja, 10-15 m csőhossz után nem gazdaságos melegvízvezetéket kiépíteni, takarékosabb lehet - energiaforrástól függetlenül - egy külön vízmelegítő beépítése. A beépítési minta a 3. ábrán látható.
Az egyes melegvíztermelő berendezések közvetlenül a felhasználás helyén kerültek beépítésre, ezzel minimalizálva a csőlehűlésből és a különböző hőfokokon feleslegesen tárolt meleg víz hőveszteségéből származó veszteségeket.
Ismeretes, hogy a tárolt meleg víz hőmérsékletével arányos a tároló vesztesége. A gyártók ezt az értéket az úgynevezett rendelkezésre állási energiaveszteség értékének megadásával jelzik, kWh/nap értékkel megadva. Ez azt jelenti, hogy egy melegvíztároló mennyi energiát fogyaszt, ha benne a vizet 65 0C értéken tartjuk, miközben vizet egyáltalán nem fogyasztunk belőle.
Manapság épített, háromszintes családi épületek esetén gyakran felmerülő kérdés, hogy hová építsük be a 120, 200, esetleg 300 literes központi melegvíztárolót szükségleteink kielégítésére.

A beépítési példa a 4. ábrán látható. Az alagsorban elhelyezett tároló biztosítja a meleg vizet az egész ház számára. A beépített tároló szükségszerűen a kellő hőmérsékletnél magasabb hőmérsékleten tárolja a meleg vizet, ezzel a tárolási veszteség növekszik az egyedileg optimalizált tárolók veszteségéhez képest. (Az egyedi tárolók kialakításának nincsen feltétlenül többlet beruházási költsége, miután a melegvízhálózat kiépítésének költségmegtakarítása hasonló a többlet melegvíz-készítő berendezések költségével.)
A fenti szempontok alapján érdekes lehet a Német Elektromos Szolgáltatók Főtanácsadó szolgálata által kibocsátott statisztika, amely egy háromszemélyes háztartás energiafelhasználását ábrázolja egy évre vonatkozóan a meleg víz előállítására (5. ábra). A felhasználás 1200 kWh/év, 30 000 liter 45 0C-os meleg víz fogyasztását alapul véve. Az adatok a cikk legelején közölt fogyasztási alapadatokkal ellenőrizhetők.
Az egyes oszlop a felhasznált energia mennyiségét mutatja központi melegvízellátás esetén, olaj, gáz, elektromos energia felhasználásával, a pincében elhelyezett tárolóval, cirkulációs vezeték kiépítésével. A kettes oszlopban a melegvíz villamos előállítása 100 l-es villanybojlerben történik, egy darab az egész lakás ellátására. A 3. oszlopban decentralizált melegvízellátást építettek ki, közvetlenül a felhasználás helyén történt kiépítéssel, villamos melegvíz-termelő berendezésekkel. Az ábrán a piros mező a meleg víz előállítására vonatkozó energia arányát jelzi a fellépő veszteségekhez képest.

A fentiek alapján látható, hogy a kékkel jelölt, a veszteségeket ábrázoló mező a központi melegvízellátás esetén a legnagyobb: a veszteség ebben az esetben mintegy két és félszer nagyobb, mint a víz felmelegítésére fordított energia. Korántsem biztos tehát, hogy konkrét esetben kedvezőbb a látszólag olcsóbb energiaforrás igénybevétele a használat folyamán.
Ha viszont eldőlt a kérdés, hogy milyen energiaforrást alkalmazunk, és milyen jellegű hálózatot építünk (centralizált vagy decentralizált hálózat a legmegfelelőbb), érdemes a melegvíztároló egyéb tulajdonságait is megnézni. Milyen vastag a tároló hőszigetelése (az úgynevezett rendelkezésre állási energia lesz több vagy kevesebb), mennyi a tároló energia fogyasztása 65 0C vízzel, ha nem fogyasztunk semmit?
Milyen a villamos patron teljesítménye? Elegendő energiát képes a tárolóba tölteni a rendelkezésre álló idő alatt (éjszakai áram áll rendelkezésre, vagy úgynevezett csúcskizárással kapjuk az energiát)?
Van-e hőmérő a tárolón, és hol van elhelyezve? Milyen információt szolgáltat egyáltalán az a tény, hogy a tároló egy pontján a hőmérséklet körülbelül mekkora? (A hőmérők pontatlansága nem elhanyagolható.) A felső harmadban elhelyezett hőmérő szerint, ha az 65 0C-t mutat, lehet, hogy a tároló teljesen tele van, de lehet, hogy kétharmad része már üres, csak éppen kicsit a hőmérő alatt van a hideg víz szintje. Esetleg, ha a hőmérő "üres" tárolót jelez, lehet, hogy harmadrészben még forró vizet tartalmaz, pontosan, mint az előző esetben. Az igazán jó tárolók a palást mentén folyamatosan felragasztott hőmérsékletérzékelő sort tartalmaznak, így egy világító LED-soron a tárolóban lévő víz hőmérséklete folyamatosan, rétegenként látható.
Van-e aktív anódja a készüléknek, és milyen az? Egyes gyártóknál a berendezésekben úgynevezett szignál anód található, melyek az anód fogyását piros fénnyel jelzik.

Milyen a készülék úgynevezett kihasználási görbéje? Ezen azt értjük, hogy ha a vizet 65 0C-on tároljuk, mennyi víz jön ki 60 0C felett, vagy 40 0C kevert hőmérsékleten. Ha tehát ez az érték rossz, keveredik a víz a tárolón belül, és ahelyett, hogy a tárolóban fele hideg, fele forró víz lenne, az egész langyos: természetesen ez nem ugyanaz, ez már nem meleg víz. Fontos tehát az összes szempont mérlegelése a hálózat tervezése, kiépítése előtt.
A fentiek alapján összeállítottuk néhány villamos vízmelegítő adatait, hogy a piacon kapható berendezések közül választani lehessen.
Nem említettük a villamos vízmelegítők megítélésekor, de mindenképpen fontos szempont kiválasztáskor a tároló belső bevonatának anyaga. Ez a téma önmagában sok anyagot ölel fel, és a vélemények is megoszlók. Az egyes gyártók a saját maguk által alkalmazott bevonatra esküsznek. Az általános szabály azonban a villamos vízmelegítők esetében is igaz: a kirívóan olcsó termék nem biztos, hogy a legjobb minőséget takarja. Mindenképpen figyeljünk a gyártó hírnevére, megbízhatóságára is. A gyártó által adott garanciaidő nem mindig áll összefüggésben a berendezés várható élettartamával, mindenképpen mérlegelendő a gyártó megbízhatósága is.
Ugyancsak nem áll a műszaki adatok között, de a szervizeléskor fontos, hogy a készülék mennyire szervizbarát. Némely készüléknél a tartály alsó részén elegendően nagy karimás fedél található, 6-8 csavarral levehetően. Ezek a készülékek könnyen tisztíthatók. Alkalmazott azonban némely olcsóbb termék esetében olyan megoldás is, amikor a fűtőpatron és az anód egy 1 1/2 zoll átmérőjű csavarra szerelt, és egyben lehet kicsavarozni tisztítás esetén az egészet. Ezen megoldás esetében azonban a már kissé vízköves berendezésből kicsavarozni a fűtőbetétet nehézséget jelenthet, ráadásul a fennmaradó tisztításra szolgáló nyílás mérete kicsi.

Stiebel József
 


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem