Padlófűtés a XXI. században
2007/1-2. lapszám | Papp Sándor | 6169 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A padlófűtésről már nagyon sokan írtak cikket, tanulmányt, ám szintén nagyon sokan még mindig idegenkednek e fűtési rendszertől. Mindenki más és más hátrányával érvel, és vannak, akik előnyei mellett teszik le a voksukat. Egyvalami azonban biztos, hogy az alacsony hőmérsékletű fűtési rendszerek táborát erősíti, ami a mai világban gazdaságos fűtésnek számít.
Története Magyarországon a ´80-as évek végére vezethető vissza, amikor még vascsöveket hegesztettek össze, majd a lefektetett csöveket kiöntötték aljzatbetonnal. Később aztán a vascsöveket felváltotta a réz-, a műanyagcső, és végül a jelenleg használatos ötrétegű diffúziómentes cső. Legfőbb hátrányára szokták írni, hogy beruházási költsége magasabb a radiátoros fűtési rendszer kiépítésénél, lebegteti a port, és „lomha” a fűtési rendszer, hiszen a jelenleg használatos – a fémcsöveknél rosszabbul vezető – műanyagcsöveknek fel kell fűteniük a 6-7 cm-es aljzatbeton réteget, ami átadja a hőt a burkolatnak. Ez látszólag gazdaságtalan, mert a felfűtési idő 35-45 °C előremenő hőmérséklet esetén 80-120 perc. Amennyiben a beton átmelegszik, még a fűtés kikapcsolását követően is sokáig érezhető a fűtőhatása. Mindez a radiátoros fűtés esetén nem mondható el. Ott azonban a felfűtési idő jóval rövidebb, 10-20 perc. Sok kivitelező abba a hibába esik, hogy túl hosszú köröket húz le, ezáltal az előremenő és a visszatérő hőmérséklet között túl nagy a különbség, ami miatt a rendszer nem fűt megfelelően, nincs állandó hőérzet és nem egyenletes a hőeloszlás. Személyes tapasztalatom az, hogy ideális esetben nem mehetünk 70 m/kör fölé. Ezzel ugyan több körös lesz az osztó, de a komfortfokozat javul.
Véleményem szerint a másik probléma, hogy nem egyforma a csőtávolság. Többen állítják azt, hogy a külső határolószerkezet közelében sűrűbben kell fektetni a csöveket, mert ott van a legnagyobb vonalmenti hőveszteség. Ez így, ebben a formában igaz, csak sokan elfelejtik, hogy a falhoz helyezik a bútorokat, ezáltal mintegy leszigetelik a helyiséget. Középen pedig nagyobb csőtávolságot alkalmaznak, ami magasabb előremenő hőmérsékletet kíván meg, ahhoz, hogy a lakásban érezhető legyen a meleg. A most bemutatásra kerülő tégla lehetőséget kínál egy „homogén” rendszerű padlófűtési rendszer kialakítására.
Azt hiszem, mára a padlófűtés új technológiája beérte a radiátoros rendszert, mind a komfortfokozatát, mind a felfűtési idejét tekintve, sőt, túl is szárnyalta azt. Írásomban bemutatnék egy kevésbé elterjedt, de nagyon előnyös technológiát, ez a padlófűtéstégla (méreteit az 1. ábra szemlélteti).
Ez a tégla tulajdonképpen kiváltja az aljzatbetonozást, és a megszokott módon a szerelőbetonra (amennyiben teljesen vízszintes) kerül a párazáró fólia, a lépésálló nikecell, és a nikecellre a tégla, a tégla tetejére műanyagháló, és azt követően a burkoló (2. és 3. kép).
Elérkeztünk a lényeghez, ez pedig az, hogy a fűtéscső szinte közvetlenül érintkezik a kerámialappal, ami azt jelenti, hogy a felfűtési idő mindössze 15-20 perc. Amint az ábrán is látszik, a téglában hornyok vannak, amelyekbe a 14-es átmérőjű fűtéscsövet húzzuk bele. Nincs szükség vashálóra, nem kell kötözni a csöveket, nem szükséges csőrögzítő sín, nem kell különösebb figyelmet fordítani a csőtávolságra sem, mert az adja magát. Amennyiben a szerelőbetonban szintkülönbség tapasztalható, úgy aljzatkiegyenlítőt kell alkalmazni. Ez lehet az üzletekben kapható anyag, vagy pedig egy olcsóbb megoldás, a nikecell alá 0,5- 1,5 cm vastagságban 1-2 mm-es szemcsenagyságú összeőrölt tégla, cseréptörmelék, vagy 0,4-es homok. Ezzel vízmértékkel simára ki lehet egyenlíteni a talajt.
Fontos megjegyezni, hogy az aljzatkiegyenlítés elengedhetetlen feltétele a lerakásnak, hiszen a tégla tetejére közvetlenül a burkolólap kerül, amely rögtön megmutatja a szintkülönbséget. A téglákat az oldalukon lévő hornyokkal illesztjük egymásba, de ezeket ragasztani szükséges. Régebben alkalmazták a profillécet, amelynek kialakítása egyezik a tégla hornyaival, és mint a képen is látszik, a téglák közé ezeket helyezték. Hátránya, hogy nem tartható szabályosan a csőtávolság. A fordulóknál (fejeknél) könnyűbetonnal kell kiönteni az üres részt, amit síkba kell hozni a tégla szintjével. Ezt követően kerül a műanyagháló a tégla tetejére, amelyet pár helyen csak épphogy ráragasztunk a téglára. Végül pedig a burkolás következik, ami ma már lehet laminált padló, parketta vagy kerámialap.
Az eddig leírtak talán egy kissé körülményesnek tűnnek, de egy-két lerakást követően már nem is olyan bonyolult. A tégla gazdasági jelentőségét nem firtatnám tovább, mert az magáért beszél, hiszen a hőtároló képessége is vetekszik a betonéval. Mindenképpen nagy fizikai erőnlétet igényel a vele való kivitelezés, mert a téglák darabjának súlya 10 kg. Egy négyzetmétert 5,5 db fed le. A csőtávolságot itt is be lehet állítani, 9; 13,5; 18; 23,5 cm-es távolságra. A különböző csőtávolságok különböző hőteljesítményt nyújtanak. Ez a mellékelt diagrammokból leolvasható, parketta, illetve kerámialap használata esetén. A középhőmérséklet az előremenő és a visszatérő hőmérséklet számtani közepére értendő. A tégla külső határoló szerkezet elé is elhelyezhető, valamint válaszfalként is alkalmazható, ezáltal a falfűtés egyik új technológiáját ismerjük meg (5. és 6. kép). Paraméterei a következők. Súly: 55kg/m², nyomószilárdság: 7 N/mm², hővezetési tényező: 1 W/mk, hőtároló képesség: 1800 kJ/m³K.
A beruházási költségét tekintve drágább, mint a hagyományos padlófűtés, de ára rövid időn belül megtérül. Felhívnám azonban minden kivitelező figyelmét, hogy a lerakásának több sarkalatos pontja van, ezért ismeretek hiányában ne próbálják meg a rendszer installálását, mert nagyon nagy anyagi kárral járhat, ha nem sikerül.
