Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Építészet kontra épületgépészet

2007/11. lapszám | Szkotniczky Andrea |  2203 |

Az alábbi tartalom archív, 14 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az építészek és épületgépészek közötti konfliktus örök, mint azt a szakmában dolgozók jól tudják. A két szakma közötti kapcsolatról, problémákról Dobszay Gergely okleveles építészmérnökkel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanársegédjével beszélgettünk.

Az építészeti tervezést befolyásolják az épületgépészeti előírások, követelmények. Úgy érzem, sem az építészek, sem az épületgépészek közül nincs olyan, aki teljesen átlátná az összes előírást, akár csak a saját részterületükre vonatkozókat is. A rendszerváltás óta nagyon sok építésügyi szabványt hatályon kívül helyeztek, európai uniós előírások pedig vagy nem készültek az adott témában, vagy nem fordították le magyarra. Mindennek következtében nem túl „felhasználóbarát” a környezet, amiben dolgozunk. A hazai építőiparban az a furcsa helyzet állt elő, hogy egyszerre túlszabályozott és alulszabályozott.

Ez a gyakorlatban elsősorban azt a problémát veti fel, hogy az ember mindig aggódik, mikor jön egy rosszindulatú megrendelő, vagy mikor romlik meg a viszony a beruházás során, hiszen mindig lehet találni olyan paragrafust, amit a tervező nem teljesített. Ez azonban, azt gondolom, nemcsak a szűkebb szakmámra, hanem a teljes építőiparra vonatkozik.

Egy konkrét példával illusztrálva a problémát: az akusztika kérdésével ma már komolyan kell foglalkozni, ezzel kapcsolatban nem lehet a fejünket a homokba dugni. Olyan házakat kell építeni, amelyekben az emberek nyugodtan tudnak élni, nem zavarják egymást. Ennek az épületszerkezeti megoldásai ugyan megvannak, de amikor ez a gépészettel találkozik, kiderül, hogy sok minden nincs kitalálva, főleg a gyakorlatban nincs megvalósítva. Képzeljük el egy társasházi lakás fürdőszobáját padlóösszefolyóval. A padló- összefolyó bele van építve a padlószerkezetbe. Hiába van a padlórétegrend úgy kialakítva, hogy a lépészajokat ne közvetítse az alatta lévő szintre, ha a padló- összefolyót beépítik, sőt esetleg még egy-két cső is húzódik mellette az aknáig, akkor a padlórétegrend nem működik többé úgy, ahogy kellene. Hiába tervezi meg a gépész megfelelően a saját rendszerét, amely önmagában jól működik, s teszi ugyanezt az építész a padlóval, az említett ponton a teljesítmény nagyon leromlik.

A problémák egyik forrása, hogy a hazai gyakorlat a gyors és olcsó kivitelezést preferálja. Ebből adódóan a tervezők rutinból végzik a feladatukat, nincs idő arra, hogy elgondolkodjanak új megoldásokon. Ráadásul nagyon sokszor, még nagyobb társasházaknál is gyakran előfordul, hogy kiviteli terv sem készül, hiszen a beruházó ezzel is pénzt takarít meg. A nagyobbik baj azonban az, hogy nincs rákényszerítve az építész és a társtervezők, hogy alaposan átbeszéljék a lehetséges megoldásokat. Helyszíni művezetéssel pedig nem sok mindent lehet orvosolni. Visszatérve a konkrét példára; ha korrekt megoldást akarunk egy vizes térben, a födém süllyesztésével több hely maradhat a csöveknek, a keresztezéseknek, szigetelésnek. De ha már kész a födém, azt csak vésni lehetne, ez pedig nem jellemző megoldás.
Nagyon kellemetlen az a tendencia, hogy mindent gyorsan kell tenni, így a társtervezőknek nincs idejük arra, hogy együttműködjenek. Ilyen helyzetben nem egyszer megesik az is, hogy már épül az épület szerkezete, amire a gépész ténylegesen hozzáfoghat a tervezéshez.

Jelenleg csak az engedélyezési tervet kell benyújtani, kiviteli terv csak szűk körű, meghatározott esetekben kötelező. Megoldás lehetne, ha legalább valamilyen csökkentett szintű kiviteli tervet is kötelezően be kellene nyújtani, mondjuk az egylakásosnál nagyobb családi házak kivételével az összes leendő épületre, s azt letétbe kellene helyezni vagy ellenőriztetni (ahogy más országokban van is erre példa). Ezáltal a beruházó nem spórolhatná el ezt a költséget, a tervezőkben pedig felelősségérzet alakulhat ki, hiszen bármikor visszakereshető lenne, hogy ha egy épület nem úgy működik, ahogy kéne, annak mi, illetve ki az oka.

Véleményem szerint a társtervezőknek tudomásul kell venniük, hogy az építészet folyamatosan átalakul. Ez elvárás, hiszen ha az építészeti forma nem újul meg állandóan, akkor veszít renoméjából. Mindez azonban azzal is jár, hogy az építészek folyamatosan „provokálják” a társtervezőket, az újfajta építészeti megoldásokhoz igazodnia kell a gépészetnek is. Erre is mondok egy példát: a reprezentatívabb épületek homlokzatairól az építészek szeretnék „lesírni” az esőcsatornát vagy esővíz-elvezetést, mert úgy érzik, azok az anyagok zavarják a forma letisztultságát.

Az épületgépész szakma ezt nehezményezi, hiszen az építészek sok esetben olyan megoldásokat alkalmaznának, amelyek esetleg kényesebbek a majdan megépülő házak tartóssága, az ott élők, dolgozók biztonsága szempontjából. Mégis azt mondom: jól van ez így! Az építészek mindig is kezdeményezni fogják az újszerű megoldásokat, mert az építészetben benne van az új formák keresése. Ez a konfliktus szerintem örök, éppen ezért volna szükség a társtervezők konstruktív együttműködésére. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy időnként az építésznek is engednie kell. Több olyan építészirodában dolgoztam már, ahol épületszerkezeti altervezőként vettem részt a munkákban. Az általunk tervezett házak közül azok lettek igazán nívósak, amelyeknél az építészek nemcsak felvállalták azt, hogy mind a két félnek engednie kell, nem diktáltak a társter- vezőknek, hanem élére álltak ezeknek a hosszú és fáradságos egyeztetéseknek. Ha rutinból megy a tervezés, amibe a gépészt be sem vonják, vagy ha esetleg nem olyan beállítottságú, hogy aprólékos kérdésekre időt pazaroljon, akkor érvényesíteni fogja ugyan az előírásokat, de az épülettel igazából senki sem lesz elégedett.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem