Mélygarázsok víztelenítése
2007/9. lapszám | Kéry Tamás | 6441 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Új épület felépítése egy sűrű városi környezetben gyakorlatilag elképzelhetetlen mélygarázs létesítése nélkül. Tekintettel arra, hogy a felszíni parkolók kapacitása töredéke az igényeknek, az önkormányzatok joggal várják el a létesítmény építőitől a várható gépjárműtöbblet elhelyezését saját berkeken belül.
A mélygarázs természetéből adódóan talajszint alatt, mi több, talajvízszint alatt helyezkedik el. Van is ebből az építész- és statikus-tervezőknek elég problémájuk, hiszen meg kell akadályozniuk az üreges vasbetonszerkezet hajóhoz hasonlatos felúszását. Ráadásul a hajó – azaz a mélygarázs – oldalfala kívül kell, hogy tartsa a betörni igyekvő, néha 1 bart is meghaladó túlnyomású talajvizet.
Az oldalfalak szigetelése történhet vízzáró beton alkalmazásával. Elnézést a szerkezetépítőktől, de tapasztalataim szerint ez az alkalmak jelentős hányadánál nem sikerül. Marad egy kis szivárgás, melynek megszüntetése sosem egyszerű. Másik lehetőség a falazat és az alaplemez külső szigetelése, mely az építőktől kíván magas fokú technológiai fegyelmet.
Hegyi környezetben más jellegű problémák adódhatnak. Itt nem az álló, hanem az áramló vizek jelentik a gondot. Biztosítani kell ugyanis, hogy a hegyről a felszín alatt lefutó rétegvizeket a lehetőség szerint legkisebb mértékben zavarja meg az elébük került, mélybe nyúló új betontömb. Általában kavicságyba fektetett lyukacsos draincsővel veszik körül az épületet. A csőgyűrű felső részén beáramló víz az épületet megkerülve a völgy felőli részen a talajba távozik.
Jellemzően e vízréteg alatt már száraz a talaj, mégis számos esetben talajvíz-kiemelő kutakat helyeznek el az alaplemezben, mely draincső-csápokkal gyűjti az alapok alatti vizeket. A szivárgó kutakból szivattyúk juttatják az elméletileg tiszta vizet a csapadékvíz- elvezető közműhálózatba.
A műszaki kialakítás elég egyszerű, a jogi háttér viszont annál bonyolultabb. Elsősorban akkor van gond, ha az utcában nincs külön csapadékvíz-elvezető közmű, nincs ún. szétválasztott rendszerű csatornahálózat. Jelentősebb mennyiségű kútvíz befogadása a – vélhetően szennyvíztisztítóra csatlakozó – egyesített rendszerű csatornahálózatba, költséget jelent a közműtársaságnak. Jogosan akar ezért terheléssel arányos díjat felszámítani. A problémát itt az arányosság jelenti, hiszen a kutakból kiemelt víz mennyisége csak körülményesen mérhető.
Miért nem hasznosítjuk akkor a kiemelt vizeket? Akadályt jelenthet ugyan a víz összetétele, keménysége és a kutak „megbízhatatlan” vízhozama, mégis a jogi helyzet az, amely általában meghiúsítja a hasznosítást. Ez esetben ugyanis vízjogi létesítési engedélyt kell beszerezni az illetékes környezetvédelmi főfelügyelőségen és bányakapitányságon, melynek hosszadalmas procedúrája általában mindenkit visszariaszt. Ráadásul, ha évi 50 m³-nél több vizet emelünk ki, akkor még fizetni is kell érte.
A kútvizek kiemelésének témaköre átvezet a mélygarázs belső vízelvezetésének témájára, mely már a klasszikus épületgépészet tárgykörébe tartozik.
Milyen vizeket kell elvezetni a garázsból? Tekintsünk most el a épületszerkezeti hibák következtében fellépő, fentiekben emlegetett szivárgásoktól, hiszen azokat előbb-utóbb meg kell szüntetni. Tekintsünk el az említett szivárgó kutaktól is, melyek vízelvezetését mindentől függetlenül meg kell oldani.
A víz a garázsba elsődlegesen a gépkocsik tetején és alján érkezik meg. A tetején lévő döntően tiszta, az alján lévő leginkább sárral és olajjal szennyezett. Télen havat is behordanak az autók, mely mennyiségben jelent többletet.
A szennyvíz, a hólé a padlóra folyik, ahonnan el kell vezetni. A padlót lejtetni kell, ami megvalósítható feltöltéssel és a teljes födémlemez lejtetésével. A lejtések meglétére nagy figyelmet kell fordítani, mert kontralejtések esetén kiterjedt tócsák fogadják az autóból kilépőket.
Fontos tűzrendészeti elvárás, hogy a gépkocsiból esetlegesen kiömlő és égő benzin ne más autó alatt folyjon tovább, hanem egyből nyílt területre jusson. Általában ezért a padlót a közlekedőút felé lejtetik.
A vizek összegyűjtése történhet folyókával vagy pontszerű összefolyókkal. A lejtésviszonyok korrekt kialakítása az utóbbi esetben lényegesen nehezebb feladat.
Az összegyűjtött víz az eggyel lejjebb lévő garázsszintre távozik, immár zárt csőhálózatban vezetve. Ismét tűzrendészeti szempont, hogy a garázsszintek általában más-más tűzszakaszhoz tartoznak, így a szintek közötti átvezetés tűzgátlása meg kell, hogy egyezzen a födémével (általában Th = 90 perc).
A vizeket a legalsó szinten kell összegyűjteni. De mi legyen a homokkal és olajjal szennyezett vízzel? Van olyan építtető – saját tapasztalatom –, amely kerek perec megtiltja automatikus átemelőrendszer létesítését. Állítja, hogy a víz felszárad, és ha mégsem, akkor majd elszállíttatja. Légyeges, hogy az elszállítást csak erre szakosodott cég végezheti.
Néha egyszintes mélygarázs esetén valóban nem indokolt és nem is lenne egyszerű az alaplemez össze-vissza lejtetése. Ez esetben teljesen sík padló készül, melyről takarítógép gyűjtheti öszsze a szennyezett vizet. Természetesen a gép által összegyűjtött vizet vagy el kell szállíttatni, vagy meg kell tisztítani az alábbiakhoz hasonlóan.
Ha mégis automatikus átemelő létesül, akkor azt ki kell egészíteni homokfogó és olajfogó előtét-elemekkel. Ez a komplett berendezés lehet épületen kívül (ha nem túl mély a garázs), és lehet épületen belül. Utóbbi esetben a gépésztervező jó előre meg kell, hogy határozza a berendezés méretét. Adatot kell szolgáltatnia az építész és a statikus felé, hogy mekkora helyre van szüksége, mekkora mélyedés készüljön az alaplemezben.
A zsír- és olajfogó berendezésre vízjogi létesítési engedélyt kell beszerezni az illetékes környezetvédelmi főfelügyelőségen, ami mind időben, mind az utánajárás mennyiségében jelentős feladat.
Az átemelő szivattyú méretezésénél természetesen figyelemmel kell lenni a legyőzendő geodetikus magasságkülönbségre. A már megtisztított vizet az épület szennyvízhálózata fogadja.
A fentiekben tárgyalt rendszer természetesen alkalmas a csőtörésekből és a sprinkler-rendszerből esetlegesen kiömlő vizek elvezetésére is.
A garázsba a bejáratán, a lehajtó rámpán keresztül is bejuthat csapadékvíz. Szerencsétlen ebből a szempontból az olyan építészeti kialakítás, mikor a lehajtó rámpa fedetlen, vagy a környező terep arra felé lejt. Mindkét esetben jelentős mennyiségű víz rohanhat le a rámpán, melyet a lehető leghamarabb meg kell fogni. Szivattyúval át lehet emelni például az épület körül lévő, terepszinti parkolók vízelvezető rendszerébe, mely vizeket egyébként is tisztítani kell. Ha ilyen nincs, akkor épületen kívül kell zsír- és olajfogó műtárgyat létesíteni, ahová a víz gravitációsan távozik. A belső átemelő rendszer ilyen nagy vízmennyiséget valószínűleg nem tud feldolgozni.
Kisebb nagyságrendű, de mindig megoldandó feladat a garázsszinteken elhelyezett falikutak szennyvizének átemelése. Ezt általában a legalsó szinten lévő takarítószer-tárolóban kimélyített zsompban (építész!, statikus!) lévő szivattyú végzi.
Végezetül egy tapasztalatot szeretnék megosztani az olvasóval. Az utóbbi 1-2 év megfigyelései azt mutatják, hogy a záporok intenzitása egyre növekszik. Többször meghaladta a méretezés alapjául szolgáló 10 éves gyakorisági 274 l/s/ha értéket. Az utcai közművezetékek túlterheltek, a csapadékvizet elvezetni több esetben nem voltak képesek.
A gravitációs elvezetésű egyszintes garázsokba erős zápor alkalmával több esetben betört a víz – az elvezető csatornán keresztül, visszaáramlással.
A tervező feladata mérlegelni, hogy alkalmaz-e visszatorlódást megakadályozó szerelvényt, és ha igen, az mechanikus vagy elektromos működtetésű legyen. A mechanikus elem hátránya, hogy a könnyen megszorul vagy eltömődik, és pont, amikor szükség lenne rá, akkor nem üzemel. Az elektromos működtetésű drága, és nagy a helyigénye.
Lehetőség van még a garázs vizének átemelésére abban az esetben is, ha a víz egyébként gravitációsan ki tudna folyni. A visszaáramlás így is megakadályozható, de ebben az esetben folyamatos üzemköltséggel kell számolni.
Mint általában, itt sincs egyedül üdvözítő megoldás. A szempontok értékelését követően a beruházó és a tervező lehetőleg közösen alakítsa ki az álláspontját az adott garázs vízelvezetésével kapcsolatban – mely témakör természetesen csak töredékét képezi az épület teljes gépészeti rendszerének.
