Szakmapolitika - Kéményseprői felelet II.

2008/11. lapszám | VGF&HKL online |  3054 |

Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Alábbi cikkünkben Kocsis Attila folytatja a kéményseprőszakma állásfoglalásának ismertetését napjaink aktuális kérdéseiben. Budapesten, de mondhatom azt, hogy Magyarországon a tüzelőberendezések 80-90%-a jelenleg is nyitott égésterű. Ez pedig azt jelenti, hogy a tüzelőberendezések az égéshez szükséges levegőt jelenleg is a környezetből, a telepítés helyiségéből nyerik. Hogy a telepítés helyiségébe hogyan kerül az égési levegő, nem szólva a megfelelő szellőzést biztosító levegőmennyiségről, az más kérdés. A szakmában ma is a GMBSZ előírásai a mértékadók, mindaddig, amíg új műszaki szabályozás vagy előírás kiadásra nem kerül. Már évekkel ezelőtt fel kellett figyelni bizonyos mérgezéses és haláleseteket is eredményező műszaki problémára. bízunk abban, hogy bölcs döntések következményeként, a polgárok élet- és vagyonbiztonságát mindenek fölé helyező elv alapján, a szabályozás mihamarább megszületik.

Gondok a fokozott légzárású nyílászárók kapcsán

Ha annyit mondják, akkor az úgy is van. Ami kétségtelen tény, csak annak ismerete nélkül dönteni, hogy valaki tudná és értene hozzá, milyen tüzelőberendezés üzemel az ő lakásában, nem lehet.

Az egészséges élethez megfelelő mennyiségű friss levegőre van szükség, tehát nem szabad nyílászárókat úgy cserélni, hermetikusan úgy lezárni a nyílásokat, hogy néha az ellentétes nyomásviszonyok miatt az ablakot vagy ajtót nehéz kinyitni, mert annyira szoros az illesztés, hogy túlnyomás, illetve vákuumhatás léphet fel, ami életveszélyes. Olyan készülékek esetén lehet a nyílászáró-cserét végrehajtani, ahol a készülék az égési levegőt nem a lakás légteréből nyeri, vagy megfelelően szabályozott módon gondoskodnak az égési, illetve szellőztető levegő utánpótlásáról. Ott igazából nem a mérgezés veszélye áll fenn, hanem egészségtelen életmódhoz vezethet, olyan akut vagy lappangó problémákat vet fel – gondolok itt az asztmától kezdve egyéb légúti megbetegedésekre –, amik előfordulhatnak a lég-, az oxigénhiány és a szén-dioxidban feldúsult levegő miatt. Tehát mi azt tudjuk mondani, hogy az a lakás, amit kéményszempontból feltehetőleg jól megterveztek és kiviteleztek, égéstermék-elvezetés szempontból rendben van. A gázszolgáltató is minősítette a terveket, rendszereket biztonságtechnikai oldalról. Ezek után a lakás működésében egy nyílászáró-csere nem csak egy esztétikai, építészeti felújítás vagy karbantartás, jobbítás, hanem a lakás gépészetébe való beavatkozás is. Ha azt a lakást megfelelő módon tervezték, kivitelezték, abba egy „laikus” ne nyúljon bele megfelelő szakember véleményének kikérése nélkül.

Mi, kéményseprők egyáltalán nem a nyílászárók cseréje ellen vagyunk, hiszen általa megfelelően takarékoskodni lehet az energiával; azonban csak úgy tudjuk elképzelni, ha megfelelően beszabályozottan, légszelepekkel, levegő-utánpótló nyílásokkal, szerkezetekkel látjuk el a nyílászárót, akár a külső falon ilyen eszközöket telepítve. De ez nem bízható rá a lakástulajdonosra, hiszen abból kell kiindulnunk, hogy ő más területen művelt, képzett, és a témához nem feltétlenül ért megfelelő alapossággal, tehát építőipari jártassággal rendelkező szakember véleményének kikérése nélkül egy ilyen beavatkozást elvégezni életveszélyes. Úgy gondolom, hogy ehhez feltétlenül épületgépész szakember tudását kell kölcsönvennünk, igényelnünk. Ha ez így történne a jövőben, lényegesen kevesebb lenne a baleset, a CO- mérgezés okozta haláleset, kisebb lenne a rákot keltő karcinogén anyagok koncentrációja a levegőben, lényegesen kevesebb időt töltenénk el táppénzes állományban különböző légzőszervi megbetegedések miatt.

„Mesterséges” égéstermék-elvezetést igénylő gázkészülékek

Válasszuk szét a kérdéskört, és beszéljünk külön a „B” és a „C” típusú gázkészülékekről. A „B” típusú, magyarul az égéstermék-elvezetést igénylő, a telepítés környezetével összefüggésben lévő, nyílt égésterű gázkészüléknek is van egy jellemző ága, ahol a keletkezett égéstermék elvezetését nem bízzuk a fizikai törvényszerűségből adódó felhajtóerő okozta huzathatásra. Ha az égési levegőt ez a „B” típusú készülék a helyiség légteréből nyeri, ha ez egy kondenzációs készülék, amelyik képtelen a 40-45 ?C-os égéstermékkel egy kellő huzathatást kialakítani, vagy éppen a helytakarékosság miatt nagyon szűk az égéstermék-keresztmetszet, ahol a fellépő áramlási ellenállás igencsak meghaladja a keletkező huzat mértékét: ilyenkor szükség van arra, hogy egy ventilátorral rásegítsünk. Ez a korszerű berendezésekben jellemzően el van helyezve, és az égési levegőt szívja a helyiség légteréből az égőhöz, illetve a keletkezett égésterméket túlnyomással távolítja el az égéstermék-elvezetőn keresztül a szabadba. Tehát ez az egyik kör, amiről beszélnünk kell, és igazából ez az, amiért mi, a kéményseprő-iparban dolgozók felelősek vagyunk.

Nézzük meg ugyanezt a szituációt az úgynevezett „C” típusú készülékeknél! Ezeknél a készülékeknél a gázkészülék égőtere zárt, független a telepítés helyiségétől, vagyis az égéshez szükséges égési levegőt nem a helyiség légteréből nyeri, hanem valamilyen külső térből, legyen az a külső tér akár a tetőhéjazat fölött, vagy éppen az épület homlokzati, határoló külső falán megfelelően tervezett, konstruált és kialakított légbevezető nyílás. Az említett megoldás tapasztalható ezeknél a készülékeknél is, mégpedig az, hogy a készülékben egy ventilátor helyezkedik el.

Adott tehát egy ventilátor, a készülékből mesterséges úton távozik el az égéstermék, bármilyen probléma – az áramszolgáltatás kimaradása, az égési levegő utánpótlásának a hiánya vagy egyéb – miatt a készülék automatikusan leáll. Ha ezt összehasonlítom a természetes huzat hatása alatt álló égéstermék-elvezetéssel, és megnézem, melyik a biztonságosabb, akkor kétségtelen, hogy azok a készülékek, ahol nem bízom a környezeti hatásokra, az időjárás különböző szélsőségeire az égéstermék-elvezetés maradéktalanságát, tehát célszerű a ventilátorral támogatott égéstermék-elvezetővel ellátott berendezést alkalmazni.

Valóban, itt a biztonság felé történt egy nagy elmozdulás. Azonban meg kell jegyeznem, senki ne higgye azt, hogy ezek a korszerű készülékek a maguk számos komoly biztonságot nyújtó reteszfeltételeivel is abszolút biztonságot jelentenek. Hiszen az égéstermék esetleg másfél méter hosszan távozik a készülékből, de lehet, hogy 25 méter hosszú utat jár be, míg az épület teljes függőleges vertikumán áthaladva távozik a szabadba. Számos illesztési, szerelési probléma léphet fel. A készülékcsonknál az égéstermék lehet, hogy 100-150 Pa túlnyomással bír. Nem véletlenül mondja az EU-szabvány azt, hogy ezeket az égéstermék-elvezetőket 200 Pa túlnyomással kell vizsgálnia a kéményseprőnek a tömörséget tekintve. 200 Pa vizsgálati nyomást kell tudni tartani ebben a rendszerben, nagyon minimális levegő-utánpótlás mellett. Az égéstermék nem gondolkodik: ha bármilyen probléma adódik a szerelésnél vagy az égéstermék-elvezető gyártásánál, egyet tud, hogy a magasabb nyomású térből az alacsonyabb nyomású térbe kilépjen. Ha a kisebb nyomású tér éppen a lakószoba, akkor oda fog kilépni, és nem a tetőhéjazat fölött távozik a kitorkolláson át. Tehát ahol funkcionálisan nem lehet megoldani a természetes levegő-utánpótlást, mindenféleképpen ezen készülékeket, az úgynevezett mesterséges égéstermék-elvezetésű tüzelőberendezéseket kell favorizálni. Ezek mutatnak a biztonság felé.

Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a rendszeres karbantartás és ellenőrzés szükséges. Általában elmondható – és amikor módomban áll, felhívom rá a figyelmet –, hogy egy égéstermék-elvezető készülék lehet a legjobban tervezett, kivitelezett, lehet rendszeres karbantartással és szervizzel biztonságos és tömör is, azonban ha egy olyan tüzelőberendezés csatlakozik hozzá, amit már tíz éve nem látott szervizes szakember, nem tisztított, nem beszabályozott, akkor a probléma már fennáll. Ahogy az ember a kocsiját elviszi a szervizbe, a tüzelőberendezések is szervizigényesek. Sajnos, konkrét tapasztalataink azt mutatják, hogy az üzemeltetők 80%-a kizárólag akkor hív szerelőt, ha már nem megy a fűtés a lakásban, ha már nem folyik a meleg víz, és nem akkor, amikor közeledik a fűtési szezon. Jó lenne egy kicsit kitisztíttatni, beszabályoztatni azt a készüléket, az üzemeltető nem gondol arra, hogy míg az egyik oldalról spórolni akar, és ezért nyílászárókat cserél, a másik oldalról, ahol de facto azonnal tudna spórolni a kisebb gázszámlával, nem tesz semmit. Hiszen egy-egy ilyen készüléktisztításnál, beszabályozásnál 15-20% hatásfok-növekedésről lehet számot adni, erre konkrét mérési tapasztalataink, adataink vannak. Sajnos, nagyon jellemző a készülékek jelentős hányadánál, hogy 5-8 év óta nem látta őket szerelő. Erre lehet azt mondani, hogy ezen korszerű készülékek nagyon jók, és nem szükséges a karbantartásuk, de ha megvizsgálunk egy 90-93% névleges hatásfokú készüléket, ami ehelyett csak 70-75% körüli hatásfokon dolgozik, akkor – bár ezzel nem leszek népszerű – azt mondom, hogy még mindig igen alacsony a gáz ára.

Kéményseprő feladatok a „C” típusú gázkészülékeknél

Alapvető konstrukciós feltételekből adódóan a „C” típusú gázkészülék egy a telepítési helyiségétől elkülönülő, zárt rendszert képez, mind a tüzelőberendezés égéstere, mind a teljes égési levegőellátás függetlenül történik a telepítés helyiségétől és környezetétől, azaz az égési levegőt a szabad térből nyerjük, és az égésterméket is a szabadba vezetjük. Tekintettel arra, hogy égéstermék-elvezető berendezésekről beszélünk, a megoldást kétfelé kell választani. Ebben a zárt rendszerben az egyik megoldás az, hogy az égési-levegő nyerése is a tetőhéjazat fölötti térből történik. A másik megoldás pedig az, hogy a levegőellátás valamilyen külső fali megoldással biztosítható. Ezek jellemzően az utóbbi, az úgynevezett elválasztott rendszerű égéstermék-elvezető berendezések, hiszen itt nemcsak fizikai értelemben, hanem technikailag is elválik egymástól az égéstermék-elvezető és -bevezető rendszer.

Abban az esetben, amikor az égésilevegő-bevezető és az égéstermék-elvezető egy-egy független rendszer, gyakorlatilag ugyanott tartunk égéstermék-elvezetés szempontjából, mint a „B” típusú berendezéseknél. Itt milyen követelményekről beszélünk? Ebben az esetben is a tömörségi követelményt emelném ki azzal, hogy szoros kapcsolatban van az égésilevegő-bevezetés, illetve az égéstermék-elvezetés. Például vegyünk egy „cső a csőben” rendszert, amikor is koncentrikusan helyezkedik el a két különböző átmérőjű csővezeték: a belső az égéstermék-vezeték, a külső gyűrűn az égési levegő bevezetése történik. Tulajdonképpen nyugodtan mondhatná bárki, hogy ez a rendszer nem problémás, hiszen itt egy égésilevegő-bevezetés van, amely körülöleli az égéstermék-elvezető rendszert. Igen ám, csak a kazánoknak bizonyos tüzeléstechnikai feltételeknek eleget kell tenniük. Az oxigénkoncentráció a normál 21%-ról lecsökkenhet egy alacsonyabb szintre, ami a belső vezeték tömörtelensége, a tömítőgyűrűk nem megfelelő illesztése, anyaghiba, kötési kapcsolatbeli, hegesztési probléma miatt következhet be. Ebben az esetben az égéstermék jelentős koncentrációban megjelenik az égési-levegőben, azaz lecsökken 20, 19, vagy esetleg még kisebb százalékra, és a kazán korrekt műszaki megoldás mellett lekapcsol (ha lekapcsol), lehetetlen a további üzemvitel.
Minden esetben felvetődik a tömörtelenség fontossága, és előtérbe kerül az, hogy a tömörségre itt ugyanúgy vigyázni kell. Egyébként van példa arra, hogy egy optimális égéstermék-hőmérséklet mellett működő, normál kivitelű berendezés miatt egy egész lakóépület égett porrá, az éghető anyag közelsége, illetve egy nem megfelelően beszabályozott, karbantartott rendszer műszaki meghibásodása következtében. Mi, kéményseprők, azt mondjuk, hogy a biztonságnál nem lehet különbséget tenni a különböző rendszerek között: ezek a rendszerek legyenek tehát tömörek, feleljenek meg annak a hőmérsékleti osztálynak, amire minősítették őket, feleljenek meg, és álljanak ellen, ha szükséges, a kondenzátum károsító hatásainak, a korróziónak, az eróziós hatásoknak, és biztosítva legyen a megfelelő távolság a tűzveszélyes építési anyagoktól is. Ezek lényegesek.

A kéményseprő-iparnak a jelenlegi belügyminisztériumi szabályozás, de az erkölcs és a józan ész diktáló volta miatt is feladata az, hogy ezek az égéstermék-elvezető berendezések ellenőrizhetők, tisztíthatók legyenek, korrekt módon, vonulatában megállapítható és pontosított nyomvonalban helyezkedjenek el, és erről a kéményseprő meg tudjon győződni. Ahhoz, hogy ezeket a munkálatokat mi, kéményseprők el tudjuk végezni, feltételekre van szükség. Ezeket a kéményeket meg kell tudnunk közelíteni mind a felső kitorkollásaiknál, mind az alsó végződésnél, ahol a kapcsolat a tüzelőberendezéssel létrejön (összekötő elem). Erre tisztító- és mérőnyílások álljanak rendelkezésre, ahol a tömörségkontrollt, illetve a megfelelő oxigén- és szén-dioxid-mérést a gyűrűs hézagban a kéményseprő el tudja végezni.
Nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezekkel a berendezésekkel együtt tanúsított égéstermék-vezetékek kizárólagosan azzal a tüzelőberendezéssel együtt alkalmazhatók, amivel azok a tanúsítása megtörtént. Viszont ha néhány év múlva a tulajdonos úgy dönt, hogy ezt a tüzelőberendezést cserélni kívánja egy hasonlóra, de nem ugyanarra a típusra – hiszen néhány év elteltével ugyanaz a berendezés nem igazán szerezhető be –, akkor hogyan lehet a problémát megoldani? A kidobott berendezéshez tartozó teljes égéstermék-vezetéket el kell távolítani a kürtőből és szerelőaknából, és az új tüzelőberendezéshez tanúsított égéstermék-vezetéket, vagy egyéb minősített rendszert kell ismételten beszerelni és építeni. Tehát ezek alkalmazása sok-sok pozitívuma és biztonságot szolgáló előnye mellett jelentős többletköltséget jelent a családnak.

Természetesen vannak olyan égéstermék-vezetékek – legyenek azok akár szóló égéstermék-vezetékek, akár „cső a csőben” rendszerek –, amelyek nem csupán készülékkel együtt rendelkeznek minősítéssel, tanúsítással. Úgy gondoljuk, hogy a kéményseprőipar tevékenységével biztonságot szolgáltat: ahogy mindent, ami működik, azt szervizelni, tisztítani, karbantartani kell, így az égéstermék-elvezető berendezéseket is. Úgy gondolom, hogy azok a pluszok, többletek, amiket gyakran és sokan felesleges kiadásnak tartanak, mégis megszolgálják az árukat, hiszen csak egy biztonságos, korrekt módon karbantartott rendszerrel tud működni egy otthon az üzemzavarok, bizonytalan helyzetek kizárásával, és így egy biztonságosabb, jobb komfortot biztosító tüzelési mód tartható fent.
A jogállamiság alapjait kérdőjelezi meg az, aki meglévő, hatályban lévő törvényekkel, rendeletekkel ellentétes cselekedetre buzdít, tudományosnak tűnő álérvelésekkel, csúsztatásokkal félretájékoztatva a kevésbé jól értesült szakmai köröket, de egyben a „laikus” polgárt is, nem átallva azt műszaki szabályozás fátyla alá is rejteni, a még jobb hihetőség kedvéért!
Sajnálatos módon számos előadás hangzott el, számos cikk jelent meg jellemzően a „C” típusú gázkészülékek égéstermék-elvezetése vonatkozásában, ilyesfajta felhanggal, és ez káoszt vont és von maga után.

Elhangzottak és elhangzanak ilyen kitételek:
- ha a készülékkel együtt tanúsított az égéstermék-vezeték,
- ha az égéstermék-elvezető, mint rendszerelem a gázkészülék szerves részét képezi,
- a teljes berendezés az épületben elhelyezett épületgépészeti berendezésnek minősül,
- a teljes égéstermék-elvezető a gáztörvény hatálya alá tartozó gázkészüléknek minősül,
- az építési termékek irányelv hatálya alá nem tartozó,
- stb.,
akkor majd az üzembe helyező eldönti, megítéli, hogy az égéstermék-vezeték megfelelő-e, vagy sem!

Azon túlmenően, hogy ez sérti a jogbiztonságot, törvényt is sért (minden következményével), figyelmen kívül hagyja, hogy az állam a kéményseprő-ipari közszolgáltatás törvényben való szabályozásával felelősséget vállal állampolgárai élet- és vagyonbiztonságáért, mindenki számára azonos feltételekkel és egyenlő mértékben. Azaz egyes körök műszakilag logikátlan, lelkiismeretlen, káoszra törekvő magatartása diszkriminálnak, a jobbra, az energiatakarékosabbra, a környezetkímélőbbre törekvő polgárt (de nevezzük csak gázfogyasztónak) meg kívánják fosztani az életbiztonságát garantáló (legalábbis füstgázoldali vonatkozásban) közszolgáltatási törvényben rögzített jogától, a korrekt átvétel, majd a későbbi rendszeres ellenőrzés lehetőségétől!

A sanda szándék, avagy a „cél” minden „eszközt szentesít”?

Egyes kártékony hivatkozók képesek még a „C” típus alapjait rögzítő MSZ EN 483 szabvány (és ezt nekik nagyon kell ismerni!) fontos kitételét is figyelmen kívül hagyni (vagy elhallgatni), ami úgy szól:
„A berendezés felszereléséhez tartozó égéstermék-elvezetésnek a felállítási helyiségen kívüli része, vagy az épület részét képező egyéb elvezetések és kémények, az építési termékekre vonatkozó irányelvnek feleljenek meg.”

De hát akkor miről is vitázunk?

Lássák már be, vegyék figyelembe a 3/2003. BM-GKM-KvVM rendelet hatályát, az MSZ EN 1443 és a kapcsolódó harmonizált szabványok (pl. MSZ EN 1856-1, -2 stb.) figyelembevételének szükségességét, valamint a kéményseprőipar felelősség- és jogkörét!

Utóbbi évek változásai

El lehet mondani, hogy Európa egyik olyan országa vagyunk, ahol a kémények vonatkozásában a legkevesebb szabályozás született, hiszen 1979-ig kéménnyel foglalkozó szabványunk nem volt. Akkor született meg az első kéményszabvány, az MSZ 04-82/1, 2, 3, 4-es kötetek, ami nagy hiánypótlást jelentett mind a tervezőknél, mind a kivitelezőknél, de nálunk, kéményseprőknél is. Azonban mindig is tudtuk – hiszen volt már kitekintésünk Európára –, hogy ez a szabvány nem a legkorszerűbb, de hát mi, szakemberek mégis örültünk neki, hiszen néhány olyan kérdésre adta meg a támpontot, amelynek vonatkozásában korábban semmiféle kapaszkodó nem állt rendelkezésre.
Az illetékesek is felismerték, hogy tenni kell valamit, így 1985-ben ez a szabvány felülvizsgálatra és bizonyosfajta módosításra került. Összehasonlítva a régebbi szabvánnyal, a módosítás tartalmát tekintve gyakorlatilag ez megint csak nem egy előremutató szabvány volt. Számos olyan dolog és fogalom nem szerepelt benne, és nem is szerepelhetett, amit már Nyugat-Európában használtak, alkalmaztak. Az európai szabványoktól csodát nem várunk, vagyis hogy rövid idő alatt megoldja a magyar tervező-kivitelező, vagy akár a kéményseprő szakemberek problémáját, mert bizony ezek a szabványok eléggé lassan jönnek ki, nagy hányadban nem magyar nyelven, és nem igazán abban a sorrendben, ami az épülettervezőknek ideális lenne.

Jellemzően azt kell mondani, hogy az európai szabványok termékszabványok, nagyon kevés az olyan, ami a kivitelezésre, a megoldásra kapaszkodót adna. Természetesen megjelennek az olyan szabványok is, amik az égéstermék-elvezető berendezések követelményeivel foglalkoznak. De annak nagyon örültünk, hogy 2002-ben, majd 2003-ban módosítva megjelent és hatályba lépett az MSZ EN 1443-as szabvány, ami az általános követelményeket tartalmazza, mert hiszen itt nevesítésre kerültek olyan fogalmak, kategóriák, amelyek a magyar szabványrendszerben korábban nem kaphattak helyet. Nagyon nagy eligazítást, kapaszkodót ad abban, mit hogyan értelmezzünk, milyen eljárási rendet kell követnünk egy kémény megfelelőségének megítélése során, hiszen a kéményseprő szakember vállán rettentő nagy felelősség nyugszik, amikor egy új épületnél az első vizsgálatot elvégzi, és erről egy szakvélemény születik, ami tanúsítja, hogy az az égéstermék-elvezető berendezés biztonságosan alkalmas a tüzelőberendezésben keletkezett égéstermék elvezetésére.

El kell azt is mondani, hogy a ’80-as évek legvégén, a ’90-es évek elején, amikor Magyarországon megjelentek az úgynevezett mesterséges égéstermék-elvezetéssel együtt járó berendezések, a magyar tervezőknek, kivitelezőknek és a kéményseprőknek is kapaszkodót kellett adni, mert Magyarországon erre tapasztalat nem volt korábban. Büszkén mondom, hogy visszatekintve 18 év távlatában, a magyar kéményseprőipar egy percig meg nem torpant azért, mert nem állt rendelkezésünkre megfelelő műszaki előírás, szabvány. Lépnünk kellett, és mi megtettük, szerencsére tudtunk támaszkodni az Európai Kéményseprők Szövetségére, hiszen 1979-től nemcsak kollegiális, hanem nagyon jó szakmai-barátai kapcsolataink és segítőink vannak. Valljuk, hogy ha valahol Európában már egy probléma megoldódott, a többieknek azt az utat ne kelljen még egyszer végigbaktatnia. Tanuljunk egymás problémáiból és gondjaiból, ez az egyik jelszó.
A másik az, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért. Mi Európában segítünk egymásnak, tanácsokkal és információkkal látjuk el egymást, ami különösen fontos volt a ’90-es évek kezdetén. Minden olyan anyagot rendelkezésünkre bocsátottak kollégáink Németországból, Svájcból, Ausztriából stb., ami náluk már szabályozva volt; ahol már jogszabályi keretek vagy nemzeti szabványok biztosították, tartalmazták a műszaki követelményeket. Ezekre támaszkodva mi, a magyar kéményseprőipar, megalkottuk a mesterséges égéstermék-elvezetésre vonatkozó hazai kéményseprőipari szabályozást. Ma nincs olyan készülék, égéstermék-elvezető berendezés, amit a kéményseprőipar ne tudna kezelni, ellenőrizni, biztonsággal szakvéleményezni. Tehát mi várjuk, és bízunk abban, hogy akár a GMBSZ a módosításában már tartalmazni fogja azokat a kritériumokat, melyeket az égéstermék-elvezető berendezésekkel szemben el kell várni, biztosítani kell. Bízunk abban, hogy ez egy magasabb szinten, konszenzussal szabályozva lesz, és nem kell néha ádáz harcot vívni azért, hogy a polgár életbiztonságáért tehessünk, és tegyük a dolgunkat.

A jelenben folyik egy törvény-, rendeletalkotási munka! Külföldi minták alapján, de a hazai tapasztalatok, meglévő problémák, mérgezéses esetek stb. miatt is mi, kéményseprők szívesen felvállaljuk többletfeladatként a rendszeres (évente történő) égéstermék-CO-tartalom mérését, valamint az égéstermék szabad eltávozását, az égési levegő ellátását akadályozó környezeti hatások helyszíni ellenőrzését.
Előzőeken túl bízunk abban, hogy bölcs döntések következményeként, a polgárok élet- és vagyonbiztonságát mindenek fölé helyező elv alapján, a szabályozás mihamarább megszületik.

Kocsis Attila
A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke
 

---