Az épületgépészeti szigetelőanyagok története II. A szigetelők rémálma: az üveg
2008/11. lapszám | VGF&HKL online | 3143 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogyan lehet üveggel szigetelni? A választ mindannyian tudjuk, hiszen ha a tetőtéri ablakokra gondolunk, azok is üvegből vannak, ám a két üvegréteg közül kiszippantották a levegőt, vákuum keletkezik, amely hővezető közeg hiányában kiváló szigetelő. Az ’50-es évek közepén már gyártottak üvegszálat, amelyet kötegeltek, és a szálak közé szorult levegő biztosította a szakaszos hőáramlást, ily módon szigetelt. Persze rosszabb volt a hatásfoka, mint a fent nevezett ablaknak, de azt ellensúlyozták úgy, hogy karvastagságúra tekerték.
Ha a csővezetékben gőz áramlott, több rétegben alkalmazták. 40-50 oC-os közegnél az alkalmazott vastagság 100 mm volt. Lám, mennyit fejlődött a szigetelőanyagok hatásfoka, napjainkba 9-13-20 mm-es falvastagságokat alkalmazunk.
A műszaki üvegszálat üvegcsóvának is nevezték. Hossza 8-10 m volt, színe fehér. Az üvegcsóva felülete nem maradhatott szabadon az elemi szálak kilebegése miatt, muszáj volt megoldást találni a problémára. Gyakorlattá az alabástrom gipsz alkalmazása vált, ami lassan köt, így az áthatásokat is szépen ki lehetett alakítani, a gézszerű anyag, az organtül segítségével. Akkor ez a megoldás jó volt, de az oldhatóságot nem biztosította.
Meg kell említenünk a ma már nem használatos parafinpapír-burkolást is, amelyet az időjárás elleni védelemre, valamint a matrac- és paplanszigetelés horganyzott huzalhálója és az alumínium lemezburkolat közötti kontaktkorrózió megakadályozása végett tekertek fel. Kis nosztalgiával jegyezzük meg a csövek színjelölését, amelyet ma már kevesen ismernek. A városi víznek zöld volt a színjele, az alacsony nyomású gőznek bézs, a nagy nyomásúnak mályva, a levegőnek pedig kék. A javítások és a szigetelési folyamat gyors kivitelezése érdekében Németországban kifejlesztették a lágy héjalást, mi most additív fólia néven vásárolhatjuk ezt meg. 0,3-0,35 mm vastag, szürke színű PVC fóliáról van szó. Szerelése gyors, tetszetős, oldható rendszert eredményez. A rendszer tagjai a 90o-os ívek, „T” elágazások, rögzítéstechnika. A termékfejlesztés itt nem állt meg, előre gyártott szelepburkolatok is kaphatók, no meg fehér, fekete és ezüstszínű burkolatok bővítik a választékot.
Az üveggyapot szigetelőanyagokról a VGF 2004. áprilisi számában már írtam, ezért most egy különleges, ritkán használt üveg alapanyagú szigetelőanyagról lesz szó, a habüvegről. Tulajdonságai kiválók, éghetetlen, egyenletes sejtstruktúra, páradiffúziós értéke gyakorlatilag végtelen, alkalmazási tartomány -260 oC-tól +430 oC-ig terjed, testűrűsége 100-160 kg/m3, fémekkel szemben teljesen közömbös, nem idéz elő kristályközi korróziót sem. Eme „majdnem” tökéletes anyag vajon miért nem terjedt el hazánkban? Ennek a kérdésnek a megválaszolása előtt ismerkedjünk meg a termék gyártásával, mely a szigetelőanyagok történetének kihagyhatatlan mérföldköve.
A habüveget homokból és speciális alapanyagokból állítják elő. Az alapanyagokat meghatározott arányban automatikus működésű mérlegen keresztül vezetik az üvegolvasztó kádmedencébe. A kemencében 1440 oC-ra melegedő olvadékot kifolyás után lehűtik, és golyós malomban meghatározott nagyságú szemcsékké őrlik. Az üvegőrleményhez porrá őrölt szenet adnak, majd a két anyagot teljesen homogén eloszlásúvá keverik. A pontosan adagolt keveréket nemesacél bélésű habosító kemencében 1000 oC fölé hevítik. Az üvegpor megolvad, a szén szén-dioxiddá alakul, felhabosodik és kb. a térfogatának 18-szorosát éri el. A finom, egyenletes elosztású keverék szabályozott hőmérsékleti állapot mellett jól meghatározható számú, méretű és falvastagságú cellát eredményez. A gyártási folyamat utolsó részében fontos, hogy az igen forró habüvegtömbök lassan és feszültségmentesen hűljenek le.
Egy válasszal adós vagyok még olvasóinknak: miért nem terjedt el hazánkban ez az anyag? Mivel a tömbökből fűrészelik ki a formaidomokat, csőhéjakat, szegmenseket, csőíveket, ezért e munkafolyamat pluszköltségként rakodik a késztermékre. A szerelése szakembert igényel a hőhídmentesség miatt, a ragasztója bitumen, ám ennek olvasztása is nehézkes lehet a munkaterületen. Beszerzési forrása külföld, ezért a kivitelezéseken a folyamatosan változó csővezeték-nyomvonalak és -átmérők igencsak megnehezítenék a rendelést. Alkalmazási területei a metróépítések, távvezetékek, földhőt hasznosító rendszerek szigetelései, mivel az anyag sérüléstűrő, könnyen javítható. Említeni kell az építészeti alkalmazását, akár a szivárgó víz elleni védelemhez, továbbá alternatív felhasználásként művészeti kompozíciók alapanyagaként is kiváló.
(Folytatjuk)
Szabó Péter
