A tűz őre
2009/5. lapszám | VGF&HKL online | 2933 |
Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
E havi riportalanyunk, Koczka Sándor szakmánk egyik határterületének, a tűzvédelemnek a képviselője. A határterület kifejezést mindazonáltal akár idézőjelbe is tehetjük, hiszen az épülettechnika és építészet fejlődésével lassan minden mindennel szorosan összefügg, és a fokozott specializálódás mellett a rokonszakmákhoz is egyre jobban kell érteni. Olyan ez, mint a mai totális futball; nincs csatár, középpályás, hátvéd, csak focista, különleges képességekkel.
Koczka Sándor
nacionáléját 1945-tel kell kezdenünk, ekkor született Szegeden. A család már 1951-ben felköltözött Budapestre, itt járt hát gimnáziumba – a József Attilába – és egyetemre is. Gyermekkori vágyát valóra váltva a BME gépészmérnöki képzését választotta, azon belül is a vegyipari szakirányt. Érdekes adalék, hogy az egyetem alatt ígéretes zenészi karriert épített ki, tagja volt a Benkó Dixiland Band-nek, majd frontembere és akkordgitárosa az Atlasz együttesnek. Szerette a zenét, és pénzkeresetnek sem volt utolsó. Ekkoriban édesapja korai halála miatt szükség volt a haknikra, édesanyja és húga félig-meddig tőle függtek. Ötödéves korában, mikor már megtehette, örökre kiszállt a zenei életből; a heti három fellépés és két próba a tanulás mellett már sok volt. Ehhez jött a versenyszintű atletizálás, evezés, az angol és a német nyelv elsajátítása, egyszóval unatkozásról szó sem lehetett.
Végzett mérnökként az ÉGISZ Gyógyszergyárhoz ment dolgozni, ahol fejlesztőmérnökként kezdte, majd szépen lépegetve felfelé a ranglétrán vezető tervező, majd irodavezető mérnök lett. Feladata a nagyipari, nyugati módszerek bevezetése és meghonosítása volt, a gyógyszer-alapanyag- és gyógyszergyártás automatizálása. Munkáját a Kiváló Újító állami kitüntetés ezüst, illetve a Kiváló Feltaláló arany fokozata fémjelezte. Nyolc-tíz szabadalom, több ma is működő berendezés mutatta csapata teljesítményét.
A váltás 1987-ben értelemszerűnek tűnt: mint mérnök elérte, amit az ÉGISZ-nél elérhetett – egy gyógyszergyárban pedig csak a gyógyszerészeknek végtelenek a lehetőségeik. A Budapesti Vegyipari Gépgyár akkoriban a legnagyobb ilyen jellegű üzem volt, és itt főkonstruktőrnek lenni anyagi vissza-, de szakmai előrelépést jelentett. Egy „rossz” tulajdonság őt emelte ki a pályázók közül: a rossz kudarctűrő képessége itt előnyt jelentett.
A BVG nagyon széles palettát fogott át, a nyolc alapprofilhoz külföldön külön-külön egy-egy multi társul. Az ezerfős cég foglalkozott többek között autófelépítmények, vegyipari gépek gyártásával; az ezekhez szükséges utolsó trend szerinti gyártóberendezések telepítése volt a főkonstruktőr és csapata feladata. Egy év alatt kiderült, hogy a nyolc profilt lehetetlen jól kezelni, azon tervét pedig, hogy hagyjanak meg hármat, azt csinálják jól, a többitől pedig szabaduljanak meg, megtorpedózta a vezetőség, mondván, visszafelé egy lépést sem. Pénz sem volt elég a fejlesztésekre, ezért jött jókor, hogy önelszámoló egységek lettek a részlegek. Volt idő, amikor az egész gyárban csak Koczka Sándor részlege volt nyereséges, hála például az immár értékesíthető fejlesztéseknek. A cég végül is prosperált: egyes részterületeken pedig jelentős fejlesztések történtek: a cég szerint részsiker, Koczka Sándor értékelésében inkább kudarc, hiába a vezérigazgató-helyettesi kinevezés.
A privatizáció után az új, külföldi tulajdonos döntése szerint újra tervezési irodavezetőként a hazai stratégiai kőolajtározók kiépítése lett a feladata, közel félmillió köbméternyi tartályt gyártottak és telepítettek. A cégnek ennek ellenére sem látta a jövőjét, így 1995-ben az Ifex Tűzvédelmi Kft. műszaki igazgatója lett (’99-től Ifex Tűzőr Kft., a mai Tűzőr Kft. elődje). Kapcsolata a szakterülettel régi keletű volt, hiszen mind ÉGISZ-es, mind BVG-s időszakában foglalkozott tűz- és robbanásbiztos berendezésekkel, óriástartályok oltórendszereivel, és találmányai is kötődtek a technológiához. Ezen túl a vállalkozáshoz, a „nyugati világrendhez” is alkalmazkodott, hozzászokott.
Emberileg, pénzügyileg és szakmailag is nagy kihívás volt a tűzvédelem megvalósítása. Cége a szaktudásra épült: megnézték, milyen rendszereik vannak a multiknak, kiemelték a jó és kiemelhető részeket, hozzátették saját fejlesztéseiket, és új, jobb egésszé gyúrták. A titok az egyediség. Szinte csak olyan munkákra pályáznak, ahol valamilyen speciális igényt kell megvalósítani. Ők az egyetlenek a piacon, akik mindent csinálnak a habsprinklertől a habelárasztásig. Drágábbak, mint a konkurencia, hiszen a szakembereket, a tudást meg kell fizetni – na és az alvállalkozókat is, a magyar piacon nem általános módon, percre fizetik… A konkurencia persze követi őket, másolja megoldásaikat, de csak kb. három év késéssel – ennyivel vannak mindig a piac előtt.
Tizenkét törzstaggal dolgoznak, az állományban tervezőmérnökök és vezető szerelők vannak. Hagyományos kialakításokra nem pályáznak, mert nem kihívás, és haszon sincs benne – ott már nagy a konkurenciaharc, hiszen kisebb tudásigénnyel többen rendelkeznek, és „különböző módszerekkel” olcsóbbak is tudnak lenni. Egyébként a válság éppen ezt a piacot érinti erősebben, kevesebb a normál munka, és több az eszkimó, míg a speciális kialakításoknál kisebb a visszaesés. Fontos tanulság lehet mindenki számára: az egyedinek mindig lesz piaca!
És még egy érdekesség
, amiből okulhatunk. Örökös probléma a szakmában az, hogy a fővállalkozó nem fizeti ki az alvállalkozóját. Van, ahol létezik megoldás (és itt nem a VÉSZ-re gondolunk, aki kibontja a kazánokat): a tűzvédelmi berendezések üzembe helyezéséhez szükséges a tűzoltóság engedélye, amit a telepítő kap kézhez. Szóval ha nincs pénz, nincs engedély… Persze ezt nem lehet – sajnos – minden esetben megtenni. Talán egyszer.
Végül a tűzvédelem és az épületgépészet, épületgépészek kapcsolatáról Koczka Sándor elismerően nyilatkozott. Manapság, amikor az épületgépészet egyre nagyobb teret foglal el mind anyagi, mind műszaki értelemben, a csővezetékekkel, a szellőzéssel és még sorolhatnánk, mivel kapcsolatban, folyamatos egyeztetésekre van szükség a két szakág között, amely megbeszélések a tapasztalatok szerint általában zökkenőmentesek és konstruktívak.
