Megélhet-e a német példa nálunk?
2010/1-2. lapszám | VGF&HKL online | 3117 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Nem gyakori mostanság, hogy egy nagy gyártó-kereskedő cég élére ne régóta a kereskedelemben dolgozó szakembert hoznának. Sőt, inkább az a tendencia, hogy a régi motorosokat (épületgépészeket) közgazdasági végzettségű, a gépészethez eddig nem kapcsolódó területről jövő vezetővel váltják fel. A Buderusnál nem ez a tendencia; Matuz Géza annak idején a klímatechnikai területről, még korábban a tervezőasztal mellől érkezett, őt pedig idén nyáron Csohány Kálmán váltotta, aki az Aximánál kivitelezési területen mozgott. Vele beszélgettünk a szakmáról, múltról, jövőről.
Egy obskúrus kérdés, amit mindenkinek felteszek: miért, hogyan lett épületgépész?
1968-tól ’72-ig tanultam a Móricz Zsigmond gimnáziumban, Budapesten. Fontosnak tartottam, hogy ne csak úgy kizuhanjak az iskolakapun, hanem kész tervekkel vágjak neki az életnek, ezért körülnéztem a „piacon”; olyan szakmát kerestem, ami független a politikától, és amire a világon mindenhol van igény, ez lett az épületgépészet. A BME-n végeztem 1978-ban.
Ha már a gimnáziumban így előregondolkodott, akkor gyaníthatóan az egyetemen is.
Igen, negyedéves koromban a szakmai gyakorlatot a Csőszernél töltöttem, ahol szép munkákat kaptam, és jó kapcsolatot alakítottam ki a kollégákkal. A diplomamunkám is közös produkció volt, egy nagyon gyakorlati, mégis szép mérnöki feladatot bíztak rám. A panellakások fűtésénél minden esetben kijött az a probléma, hogy a felső szinteken meleg volt, alul viszont hideg. A beszabályozó szeleppel nem lehetett megoldani a problémát annak túlérzékenysége miatt, ami a legapróbb beavatkozásnál óriási változásokat, pontatlanságot okozott. A Csőszer-szabadalom mérő-szabályozó egység, ami a nyomáskülönbség alapján mérte a vízmennyiséget, sem hozta meg a kívánt eredményt, mivel ha beállítottuk az egyik értéket, elmászott a másik. A diplomamunkámban egy matematikai rendszert kellett felállítanom, modellezendő a szükséges strang-beállításokat.
Sikerült összeállítani egy matematikai modellt, amely előre tervezhetővé tette a strangok vízmennyiségeinek beállítását. Az elméleti eredmény gyakorlati igazolásához az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a Csőszer rendelkezésére bocsátott egy lépcsőházhoz tartozó 30 lakást a Havanna lakótelepen, ahol a cél a felső és alsó szint közötti 8-10 °C-os hőmérsékletkülönbség 3-ra való csökkentése volt. Először megpróbáltam egymás után lezárni az emeleteket, ez nem működött. Nem akarok belemenni a részletekbe, de a fő csapásirány az volt, hogy rájöttem, hogy a központi folyosó mintegy kéményként viselkedett, alul beszívott hideg levegőt, felül pedig kifújta. Szerepet játszottak még a rossz minőségű falak, erkélyek is, amelyek „segítségével” az épületből folyamatosan sugárzott ki a meleg, egy felfelé táguló hőszigetelő melegfalat létrehozva. Ezek és egyéb körülmények figyelmen kívül hagyása miatt az adott szabvány, méretezési metódus használhatatlan volt (a szabványt később Zöld András írta újra), én pedig elkészültem a a hidraulikai beszabályozási segédlettel. Az itteni, többéves munkámat a későbbiekben igen jól tudtam hasznosítani.
Tehát a Csőszer volt az első munkahelye.
Igen, a későbbiekben bekerültem Csongor Rezső csoportjába, ahol a fűtéstechnika mellett akusztikai kérdésekkel foglalkoztunk, majd erőművi elektrofilterek hibái, a környezetvédelem, porleválasztás kerültek fókuszba. Szép éveket töltöttem itt, de amikor a rendszerváltás után a Csőszer átalakult, kimentem Németországba. Bajorországban „projektleiter”-ként dolgoztam, ami óriási felelősséget és egy magyar szakember számára megtiszteltetést jelentett. Medencés sportcsarnokot, nagykonyha teljes légtechnikai rendszerét kiviteleztük többek között.
Mennyiben különbözik a német kivitelezési gyakorlat a magyartól?
Ott például a kiviteli terv, amit megkaptunk, igen elnagyolt volt, inkább irányokat mutatott. Mi, mint kivitelező készítettünk részletes szerelési tervet, így a kivitelezés és a tervezés is a feladatom volt, benne az anyagmegrendeléssel, a beszállítókkal való tárgyalással, az emberek koordinálásával. Izgalmas volt, főleg amikor minden ilyen irányú tapasztalat nélkül belekezdtem, de nagy segítségemre volt az a német gyakorlat, hogy a tender-tervező egyben műszaki ellenőre is volt a projektnek. Magyarországon nem létezik tervezői felelősség, idehaza őket a németországi gyakorlathoz képest kihagyják a tervek leadása után, a változásokról nem kap tájékoztatást. Németországban a közös érdek és felelősség alapján nagyon jó munkakapcsolat – és barátság – alakult ki köztem és a tervező között, minden segítséget megkaptam tőle a konszenzuson alapuló – nagyon leszabályozott menetű – berendezés választástól a beszabályozásig. A szabályozásról még annyit, hogy Németországban nem egy kamarai törvény, hanem Háború és békényi vastag építési törvénykönyv szabályozza részletekbe menően egy projekt folyamatát, tisztán tartva az építőipart.
Akkor csalódott, amikor hazatért.
Mégpedig nagyot, a gazdasági és jogi környezetben. Maga a szakma itt is ugyanolyan szép; a Hungaro Daldropnál tisztatér-technológiákat csináltunk kórházakban, gyógyszergyárakban; ez igazi minőségi munkát igényelt. Innen jött az Omninvest-kapcsolat, amely 1995-ben magával hozta a svájci székhelyű Sultzer-Infra megkeresését, aminek a magyarországi leányvállalatának ügyvezetője lettem. Ez a kivitelező cég német kivitelezői rendszer szerint dolgozott, saját tervezőkkel, és szerencsére a külföldi befektetők igényelték ezt. Europark, Ericsson-telep, Ikea, Johnson & Jonhson, Electroworld, hogy csak néhányat említsek a megvalósult projektekből.
2001-ben aztán a Fabrikom koszern megvette a céget, és átnevezte Aximára, amúgy minden maradt a régiben. Nagyon komoly, 40-70 fős csapattal dolgozhattam itt, kivitelezés és üzemeltetés területén. Mint ügyvezető és épületgépész kivitelező osztályvezető viszont két ember munkáját végeztem, ami nagyon megterhelő volt, ezért is fogadtam el a Buderus ajánlatát, amelynek június 1-től vagyok az ügyvezetője.
Idén létrehozott a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatán belül egy Kivitelezői Szakosztály elnevezésű csoportot. Mik a céljaik?
Az épületgépészeti kivitelezők kiszolgáltatottak (mint ahogy a legtöbb építőipari területen tevékenykedő cég is, de most csak a mi körünkről beszélünk), és az érdekérvényesítés hiánya műszaki, jogi és kereskedelmi szinten is érvényesül. Az épületgépészetet illető szabványok, rendeletek kaotikusak, fölöslegesen több helyen szabályozottak, sokszor önkényesen átvettek, alkalmazottak (például a gáztársaságok esetében), többször egymást fölülírók. A magyar szabályozás éles ellentétben áll például az osztrák vagy német rendszerrel, ahol egy általánosan elfogadott „tézisgyűjtemény” áll rendelkezésre (ÖNORM, DVGW). Ennek eredménye, hogy egy adott feladatot 5 tervező ötféleképpen old meg, és itt nem a kreativitásbeli különbségekre utalunk. A jogi környezet sem megfelelő, a törvénykezés elavultsága, lassúsága nagymértékben rontja a gazdaság teljesítőképességét. A kereskedelemben a fizetési fegyelem hiányának megszüntetése, a lehetetlenül hosszú fizetési határidők lerövidítése, a visszatartások szabályozása, bankgaranciával való helyettesítése a fő cél. Reméljük, tevékenységünk a Kamarán át hasznos lesz a szakma számára.
