Kis éji zene
2010/1-2. lapszám | Bányai István | 3476 |
Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Haladunk, fejlődünk, a jobbra törekszünk. Így van ez a nehézségek ellenére a makrogazdaság és a háztartások mikrogazdasága területén egyaránt. Persze szájízünket gyakran megkeserítik tolakodásra, mások letiprására hajlamos embertársaink, de amolyan modern Szüsziphosz módjára a jóra törekvés forrásai mégis kiapadhatatlanok. Igény a komfort, igény a minőség, és persze a növekvő árak miatt igény a takarékosság is. Az energiaszektor és ezen belül a fűtés különösen olyan terület, ahol igyekszünk gátat szabni felesleges kiadásainknak.
A jogalkotás ezen a területen
– „erejéhez” mérten – lényegében már megtette a magáét, hiszen a rendszerváltást követően megalkotásra kerültek azok az alaptörvények, melyek még a társasházak, panelépületek közösségeinek, egyes lakóinak is kínálnak lehetőséget pénztárcájuk kímélésére. A tanácsi bérlakások magánkézbe adása, „társasháziasítása”, majd a távhőszolgálatási törvény korszerűsítése lehetővé tették a fogyasztás fogyasztóhoz történő rendelését, ami a tényleges gazdálkodás alapvető kelléke. Gyarló mivoltunkból adódóan ugyanis a közöset nem érezzük igazán magunkénak, a közössel nem takarékoskodunk, az átalányban fizetett hőenergiadíj mellett – ha melegünk van – nem a radiátorszelepet zárjuk (egy idő után már amúgy sem lehet), hanem az ablakot nyitjuk.
A jogszabályok tehát lehetővé tették, a növekvő árak pedig „muszáj”-já léptették elő a takarékosságot. A távhőszolgáltatásba kapcsolt társasházak esetében már messze nem újdonság a ház, vagy ezen túlmenően az egyes lakók tényleges hőfogyasztás szerinti díjfizetése. Látva a világ gazdasági, politikai folyamatait kézbentartók „ki-nevet-a-végén” játékát, könnyen prognosztizálható, hogy a jövőkép sem derűs az energiaszolgáltatás, az energiaárak várható tendenciája szempontjából. Egyszerű a következtetés: takarékoskodni, takarékoskodni, takarékoskodni az energiával. Takarékoskodni, de hogyan?
A gazdasági eseményekről szóló hírek újra és újra igazolják, hogy a társadalmon belül egyedül ésszerű gazdálkodásra képes egység a család. A családon belül egyértelmű az érdekeltségi viszony, kialakult és legfőképpen ciklusfüggetlen a döntési mechanizmus. Normális család esetében is előfordul persze túlköltés, de a családi büdzsé meghatározásakor nem cél szemfényvesztő manőverekkel a jó gazdálkodás látszatát imitálni. A társasháznál – ha közös fogyasztás alapján történik az elszámolás, akkor – „a szomszédnál úgyis mindig nyitva az ablak, akkor én minek törjem magam” élethelyzetnek megfelelően kisebb a motivációs erő, ellenben a családfő hamar ráförmed a gyerekre, ha nyitva hagyja az ablakot.
A helyes út ebből adódóan
– persze, ha megvan rá a megfelelő keret – a hőmennyiség lakásonkénti mérése, a mérés alapján történő elszámolás feltételeinek kialakítása. A szükséges minimális átalakításokat (szelepcsere, kisebb csőszerelés, a mérőeszköz felszerelése) a vállalkozó viszonylag hamar és talán nem is túl drágán készíti el. Ettől kezdve, ha spórolni akarunk, lejjebb, ha „herdálni”, feljebb csavarjuk a termosztátot. Az esetek többségében a rendszer működik is zavartalanul, azaz élvezhetjük befektetésünk hozadékát.
Nem ritka azonban, hogy a megboldogult olcsó fűtés korszakában nyitott szelep mellett (amit nem akartak, de később már nem is tudtak elzárni) még jól üzemelő fűtési hálózat a „korszerűsítést”, szelepcserét követően szokatlan, kellemetlen akusztikus jelenségekkel kezd „megörvendeztetni” bennünket. Ez a hang megfejthetetlennek látszik, hol susogást, hol sípolást, csattogást, hol meg semmit nem hallunk. Van úgy, hogy reggel kapunk ébresztőt, de előfordulhat az is, hogy este lefekvés után részesülünk egy „kis éji zenében”. Első lépésben megkeressük a kivitelezőt, aki tájékoztat, hogy ő a szelepek cseréjét végezte, és a hiba egyébként is a korábban hibásan kiválasztott szivattyúra vezethető vissza, vagy bármi másra, amihez neki semmi köze. A kivitelező végül is – a résztvevők vérmérsékletétől függő intenzitású veszekedés után – elvonul, és a hibákkal ekkor már nem sokat lehet kezdeni. Még ha van is számlánk (ma már, el kell ismerni, a szigorítások miatt ezen a területen legalábbis egyre inkább van), akkor sincs sok kedvünk a véget nem érő vitatkozáshoz, vagy időnk (mert ki az, aki ma megmeri kockáztatni a sorozatos távolmaradást munkahelyétől) a perlekedéshez, na meg felesleges pénzünk a magas ügyvédi költségek megfizetéséhez.
Régi, de helyénvaló gondolat:
a bajt jobb megelőzni. Összetettebb gépészeti rendszerek esetében ugyanis nem szerencsés kritika nélkül elfogadni a szakik „így szoktuk” jellegű, lehengerlő módon előadott bölcselkedését. Bár a szerelők sok esetben lényegesen gyorsabban és egyszerűbben képesek megoldani a rutinfeladatokat, mint ahogy a tervezők azt papírra álmodják, a társasházak „többváltozós” fűtési rendszerei esetében mégis szükség lehet tervekre és egy „kis” számolgatásra is.
Egy bonyolultabb, több fűtési kört tartalmazó rendszer esetében (ilyen lényegében az összes társasházi épület fűtési rendszere) ugyanis – megfelelő rendszerszintű beavatkozás hiányában – az egyedi szabályozás bevezetésével felborulhat a csövekben a fűtővíz áramlásának korábbi egyensúlya. Amennyiben takarékossági okokból egyidejűleg többen zárják a termosztátot, vagy egy oldalon besüt a nap, és a szelepek maguktól zárnak, csökken a rendszerben a fűtővízáram, és ezzel egyidejűleg megnő a nyomás. A nagyobb nyomás rontja a termosztatikus szelepek szabályozási feltételeit, és zajt okozhat. Előállhat az is, hogy egyes felszállóknál például a tájolásból adódóan nyitva vannak a szelepek, míg más épületrészeknél a benapozás miatt zárnak. Az így megnövekedett fűtővízáram olyan áramlási sebességet tud produkálni a csövekben, mely az ütközések, súrlódások, rezgések révén igen kellemetlen zajt eredményez. Ezek a zajok nappal is próbára tudják tenni idegrendszerünket, nemhogy az éjszaka ilyenkor lassan cammogó óráiban.A bajt azonban nem csak jobb megelőzni, de – szerencsére – meg is lehet. Ehhez azonban fel kell mérni a meglevő, korszerűsítésre váró rendszert, számítani kell a szükséges szivattyúteljesítményt, az egyes felszállókba beépítendő áramláskorlátozók jellemzőit, a vízmennyiség és nyomás értékpár alapján meg kell választani az alkalmas termosztatikus szelepeket, egyszóval árgondolt tervezési munkára van szükség.
A takarékosság minden területen helyes dolog. Helyes, de csak addig, amíg nem megy a szakszerűség rovására. Nem elég a jó szándék, egy kis körültekintésre, szakértelemre is szükség lehet időnként… Különösen akkor, ha jobban szeretjük, ha egy hangszóróból, nem pedig a fűtési rendszerből jön az altató dallam – „radiátorra és csővezetékre hangszerelve”.
