Mi lesz veled, távhő-szolgáltatás?

2010/6. lapszám | VGF&HKL online |  4162 |

Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Távhő-szogáltatásról szóló cikkünk kettő az egyben stílusú: az első felében egy a FŐTÁV Magazin tavaly téli számában megjelent írást olvashatnak, amely aktualitásából mit sem veszített, és sok téves elképzelést is eloszlat. Ám, hogy a dolog ne billenjen csak az egyik oldal felé, a cikk második felében egy panelházak fűtéskorszerűsítésével is foglalkozó épületgépész szakember véleményét is kikértük.

Távhő-szogáltatásról szóló cikkünk

kettő az egyben stílusú: az első felében egy a FŐTÁV Magazin tavaly téli számában megjelent írást olvashatnak, amely aktualitásából mit sem veszített, és sok téves elképzelést is eloszlat. Ám, hogy a dolog ne billenjen csak az egyik oldal felé, a cikk második felében egy panelházak fűtéskorszerűsítésével is foglalkozó épületgépész szakember véleményét is kikértük.

Távhő: sikerre vagy bukásra ítélve? (A FŐTÁV Magazin cikke)

Kevés szó esik napjainkban a távhő jelentőségéről. A technológiát folyamatos támadások érik, ellenzői gyakran egybekapcsolják a lakótelepek rossz állapotával, és csupán a rossz magyar tapasztalatokra építenek. A kiegyenlítetlen támogatási rendszer miatt a környezetkímélőbb távfűtés ráadásul drágább, mint a szennyezőbb direkt gázfűtés. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért hasznos a távfűtés? Hogyan nézne ki a távfűtésről való tömeges leválás hazánkban? Ahogyan azt majd látni fogjuk, korántsem tudunk annyit erről a fűtési-hűtési technológiáról, mint gondolnánk.

Átkos múlt

„Energiapolitikai eszköz, amely egyben lehetőség a klímavédelem szolgálatában.” – árulja el saját definícióját a távhőről László György, a Magyar Távhő-szolgáltatók Szakmai Szövetségének alelnöke. László szerint a távhőszolgáltatás társadalmi haszna jelentős, viszont mind a politika, mind a társadalom rosszul ítéli meg, negatív jelentéstartalmat kapcsol a távhőhöz. Vajon miért van ez így? „A negatív imázs annak köszönhető, hogy a magyarok önkéntelenül összekapcsolják a távhőszolgáltatást a lakótelep kérdésével.” – vélekedik az alelnök.
Elég egy gyors pillantást vetnünk a távhő múltjára, és máris látjuk az okokat. A távhőszolgáltatás piacának 70-80%-a a lakótelepekre koncentrálódik, így magán viseli a azok valamennyi problémáját. A távfűtési rendszer kiépítése hazánkban is a volt szocialista rendszerhez vezethető vissza. Ekkor a magyar távhőszolgáltatás megvalósulásának célja a gyorsan, olcsón megépített lakótelepek ellátása volt. Az energia hatékony felhasználása még véletlenül sem szerepelt a tervek között, ezért épültek olyan bérházak, melyek hőfelhasználása minimum kétszerese a ma elvárhatónak.
László szerint ma minden problémának ez az alapja. „Egy régi elvek mellett megépült rendszertől várjuk el, hogy a teljesen megváltozott körülmények között a mai elvárásoknak feleljen meg; úgy, hogy a hatékony működés peremfeltételei nem biztosítottak.” A távhő sorsa egybefonódik a lakótelep sorsával és jövőjével, de ez nem jelenti azt, hogy mindkettő pusztulásra van ítélve.

Társadalmi haszon

Az Európai Unió például nem gondolja, hogy távhőszolgáltatás ügye vesztett csata lenne. Az EU Intelligens Energia Európa Programjának keretéből az Európai Bizottság jelentős összeggel támogatta a Euroheat & Power – a távfűtést, távhűtést és kapcsolt energiatermelést képviselő nemzetközi szervezet – által 2005-ben kezdeményezett ECOHEATCOOL projektet.
Az ECOHEATCOOL egy 32 európai országban végzett felmérésen alapszik. A projekt megállapította, hogy a távfűtési és -hűtési rendszerek Európa energiapolitikájának fontos területei, mert elősegítik az EU energiahatékonyságát és ellátásbiztonságát, továbbá segítik az EU-t a klímavédelem elleni harcban. Érdekes vizsgálatot folytattak például abban a témakörben, hogy mi történne akkor, ha a távfűtés piaci aránya az Unióban a kétszeresére növekedne. A távhő-szolgálatás ebben az esetben egymaga képes lenne túlteljesíteni az EU kiotói vállalását: a CO2-kibocsátás évi 400 millió tonnával csökkenne, amely a jelenlegi kibocsátás 9,3%-a (a kiotói vállalás 8%-os csökkentést jelent).
Magyarországon a fenti tényeknek persze nem vesszük sok hasznát, ha nem sikerül kielégítő megoldást találni a panelproblémára. Ahogyan azt korábban is láttuk, a kettőt nem lehet egymástól elkülönítetten kezelni. A panellakások lebontása ugyanakkor nem valós lehetőség. Egyrészt nincs elég elfogadható minőségű lakás a panelek pótlására, másrészt a vasbeton panelek újrahasznosítási lehetőségei korlátozottak, borzasztó mennyiségű hulladékhoz vezetnek. A megoldást a kellő politikai akarat és egy komplex modernizációs folyamat jelentheti: nagyobb lakások, parkok és a megfelelő élettér megteremtése, ökológiai fejlesztés. Ebben fontos szerepet játszik a Főtáv Zrt. ÖKOPlusz programja is, amely a budapesti lakossági távhő-fogyasztók számára segít megvalósítani a lakásonkénti fűtésszabályozást. A program keretében az állami támogatás is felfelé, 50%-ra módosult; így az átlagosan 150 ezer forintos lakásonkénti beruházáshoz az állam 77 ezer forinttal járul hozzá.

Visszafordíthatatlan káosz

Érdemes megvizsgálnunk egy érdekes helyzetet: mi történne akkor, ha drasztikus méreteket öltene országszerte a távfűtésről való leválás? A jelenlegi kiegyensúlyozatlan piacon ugyanis elképzelhető az az eset, amikor egyszerre számtalan család kívánja feladni a távfűtést.
Ahogyan elindul a tömeges leválás, úgy jelenik meg egyre pozitívabb üzenetként a médiában. Ez ösztönzőleg hat azokra, akik eddig csak fontolgatták ezt a döntést, és egyre több lakás lép ki a távfűtésből. Mivel a folyamat számtalan helyen történik, így teljesen véletlenszerű eloszlású: a távhő-szolgáltatók számára nincs állandó költségcsökkentési lehetőség, és kénytelenek az egész rendszert fenntartani. Így a bennmaradók számára folyamatosan nőnek a díjak. A növekedő díjak tovább gerjesztik a leválási folyamatot, a megtérülési idők pedig rövidülnek.
A távhő-szolgáltatók kintlévőségei közben folyamatosan nőnek, hiszen nem mindenki tud leválni, de a növekedő díjakat már nem tudják kifizetni. Külső beavatkozás nélkül a hőszolgáltató cégek egy része már 10-15%-os leválás mellett csődbe megy. Ha ez megtörténik, akkor a fogyasztók 70%-a is ellátás nélkül maradhat, ekkor pedig már elkerülhetetlen az állami beavatkozás. Ez pedig óriási költségekkel terhelné az államkasszát: az eredeti árakhoz való visszatéréshez – attól függően, hogy hány hőszolgáltató céget érint a folyamat, illetve hány cég megy csődbe – 15-60 milliárd forint szükséges évente. Az eredeti állapot így sem állítható vissza, így a támogatási igény bent marad a rendszerben. Ezzel sem biztosítható ugyanakkor, hogy nem indul meg egy újabb leválási hullám. A leválás nem jelent megoldást, csak további káoszt és bizonytalanságot a fogyasztóknak és az államnak egyaránt.

Zöld jövő

A távhő fennmaradása társadalmi és környezetvédelmi szempontból is fontos. Ha ez a felismerés megfelelő politikai hátszelet kap, akkor számos új lehetőség nyílik meg a távhőszolgáltatás számára. Először is nagyobb mértékben alkalmazhatók a megújuló energiaforrások, másrészt a hulladékenergiák összegyűjtése és hasznosítása is komolyabb szerepet kaphat. A panellakások modernizációja és a fizetőképes kereslet emelkedése reményt adhat arra is, hogy hazánkban is élvezhessük a távhűtés adta előnyöket, így a kapcsolt energiatermelés jobb kihasználása és a nyári villamosenergia-fogyasztás csökkentése is elérhető. Nem egy végnapjait élő technológiáról beszélünk tehát, hanem egy környezetkímélő és társadalmilag fontos fűtési módszerről.
(Forrás: FŐTÁV Magazin; írta: Tóth Csaba Gábor)

Folytatásként

álljon itt Mészáros Györgynek, a Mészáros Udvar-Ház Kft. ügyvezetőjének írása – többek között a fentiekre reagálva -, aki többek között a 2009/7-8-as lapszámunkban publikált gazdagréti, az első budapesti panelházas napkollektoros beruházásként bemutatott Regős utcai épület átalakítását és kivitelezését is felügyelte, így kompetenciája a témában megkérdőjelezhetetlen.

Távfűtésről, energiahatékonyság-növelésről és a megújulók használatáról általában…

Sokan sokfélét gondolnak a fenti fogalmakról, a távfűtés terén azonban sajátos módon keverednek a műszaki problémák a társadalmi vagy politikai jellegű kérdésekkel. Az általam alább leírt megközelítés sem teljesen egzakt, elsősorban a megszerzett tapasztalatokra, ismeretanyagokra alapoz.
Amikor a távfűtésről beszélünk, sokan (elsősorban a több mint 2 millió budapesti lakos) a nem minden tekintetben pozitív megítélés alá eső FŐTÁV rendszerére asszociálunk. Szeretném, ha most egy kicsit elvonatkoztatnánk a FŐTÁV-tól, mint Magyarország legnagyobb távhő-szolgáltató gazdasági társaságától, és inkább általánosságban beszélnénk a magyarországi távfűtés kialakulásáról és az azóta eltelt időszakról.

Először tekintsük

a magyarországi távfűtőrendszerek kialakulásának társadalmi, politikai helyzetét.
Az 1960-as években kezdődött és 1980-as évek közepére ért véget hazánkban a lakótelepek (iparosított paneltechnológiával épített lakóházak) építési folyamata. Ezen folyamat kialakulását elsőként az 1947-es „kék cédulás” választások utáni társadalmi és gazdasági rend alapozta meg. A szocialista iparban foglalkoztatott tömeg a városokba települt, akiknek a munkahelyükhöz közeli lakhatását a lakótelepek gyors kialakítása biztosította.
Az itt koncentráltan megjelenő hőigény kielégítésére kézenfekvőnek látszott – az iparhoz kötődő – az akkor szintén állami tulajdonban lévő villamos erőművek hulladékhőjének alkalmazása, amely akkoriban szinte ingyen és korlátlanul állt rendelkezésre. A távfűtéses rendszerek kihasználtságának és hatékonyságának növelése érdekében a távhő-vezeték nyomvonalán elhelyezkedő nagyobb – államosított – bérházakat szintén „részesítették” az akkor nagyon kedvező árú távhőszolgáltatásban. Tudjuk mindannyian, hogy ezen erőltetett szocialista társadalmi modell a mezőgazdaságból élő, önfenntartó és önállóan gazdálkodó vidékiek ellehetetlenítését, tönkretételét szolgálta. Az állampárti diktatúra nem foglalkozott az ideológiai szempontok diktálta műszaki rendszer fenntarthatóságával.
Az 1990-es társadalmi változást követő hibás és sokak szerint törvénytelen vállalatprivatizációk sorozata, valamint a (távfűtéssel ellátott) lakótelepi és társasházi lakóépületek magánkézbe adása sem ideológiailag, sem műszakilag nem illeszkedik a korábbi szocialista modellhez. Ezen változások, valamint a fosszilis energiahordozók nagymértékű drágulása teszi szükségessé a jelenlegi helyzet vizsgálatát, értékelését és átalakítását, remélve a folyamatban résztvevők bölcs előrelátását, konkrétan azt, hogy egy hosszú távon is fenntartható, hatékony és társadalmilag elfogadható megoldás kialakításán gondolkodnak. Sajnos, legalább 20 évnyi hátrányt kellene ledolgozni.
Itt szeretném a tisztelt olvasót emlékeztetni arra a tényre, hogy iparosított paneltechnológiájú lakótelepek kiépítésére a keleti blokk ideológiai kényszerétől függetlenül és eltérő mértékben ugyan, de minden európai országban van példa…
Másodszor, vizsgáljuk a távfűtés műszaki oldalát. Számunkra, mérnököknek, a fűtéstechnikával, távfűtéssel foglalkozó cégek vezetőinek ez a megközelítés jelenti a jobb megoldást.

A távfűtéses rendszerek

és az energiahatékonyság kérdéskörében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a lakótelepek és társasházak távfűtéssel történő ellátásához a magyar mérnökök a kor műszaki színvonalának legmegfelelőbb, sokszor azt meghaladó műszaki megoldásokat terveztek és hoztak létre. Nem lényegtelen, hogy a politikusok saját céljaik megvalósulása, egyben anyagi jólétük biztosítása érdekében a hibás, társadalmi szempontból kifejezetten kártékony és esetenként törvénytelen privatizációk sorozatán keresztül hagyták magára a lakótelepek és távfűtött lakásokban élők tömegeit úgy, hogy nem adatott számukra lehetőséget a piaci folyamatok megismerésére, megértésére és a hátrányos helyzetüket ellensúlyozó hathatós érdekképviseletre. A paternalista állampárti szemlélet maradéka mind a mai napig politikai szempontok vagy rövidtávú érdekek szerint próbálja toldozni-foldozni ennek az alapvetően műszaki-gazdasági problémakörnek a tátongó lyukait.

A harmadik, de egyben legfontosabb tény,

hogy napjainkban az energiához való viszonyunk forradalmát éljük. Műszakilag a közösségi fűtésre (így a távfűtésre is) hatékony és kiváló megoldások vannak. A hazai és főleg a fővárosi távfűtést övező káoszt nem a társadalmi és pénzügyi szempontok szerint is megalapozott leválások jelentik. Ma a FŐTÁV rendszerén tömegesen vannak a ’70-es, ’80-as években telepített hőközpontok. Ezen rendszerek műszakilag elavultak, korszerűsítésüknek már az ezredfordulón meg kellett volna történnie. Az energia- és költség-elszámolásban fennálló káosz része az is, hogy gyakorlatilag kivétel nélkül mindenhol primer oldali hőmennyiségmérést alkalmaz a FŐTÁV, így jogtalanul hárít át a lakosságra a működtetéséhez szükséges költségeket.
Szerencsére hazánkban nem csak Budapesten létezik távfűtés. A nyugat-magyarországi távhő-szolgáltatók közül már több is dicsekedhet korszerű, megújuló energiát hasznosító fűtőművel. Az itt épülő lakónegyedekben természetes, hogy a beruházó a korszerű távfűtést részesíti előnyben az épülő lakások hőellátására. Ezzel szemben Budapesten a FŐTÁV dél-budai központjától alig néhány kilométerre (a meglévő távhővezeték szomszédságában), a Kornélia és Kondorosi lakóparkok esetén még rendeletekkel sem sikerült rávenni a beruházót, hogy távfűtéssel oldja meg az épülő lakások hőellátását.
A távfűtésről történő leválásokat nem a szolgáltatói körben maradók és leválók szembeállításával, szlogenek hangoztatásával, esetenként ijesztgetéssel, félelemkeltéssel vagy rendeletalkotással kell megakadályozni.
Az elmúlt 20-25 esztendőben a fűtés-technológiai iparág fejlődéséhez képest a távhő-szolgáltatók sokasága műszakilag egy helyben állt. A legtöbb, amit korszerűsítésnek neveznek, a gázmotorok üzembe állítása vagy egyes hőközponti berendezések amortizációs cseréje. Érdemes és tanulságos volna valós kimutatást készíteni a távfűtő-központok műszaki állapotáról, vagy a talajban és a szabadban futó gerincvezetékek állapotáról.
Nem kívánok további problémákat feltárni, de kérem, gondolkozzunk el azon, hogy Ausztria fővárosában, Bécsben – az ottani jóval magasabb életszínvonal és jövedelemviszonyok mellett, vagy ellenére is – a távfűtés mintegy 40%-kal olcsóbb a FŐTÁV árainál.
Meggyőződésem, hogy a távhő-szolgáltatók műszaki szakemberei számos vaskos dossziéban továbbra is őrzik azon évtizedekig méltatlanul fiókba száműzött fejlesztési, korszerűsítési javaslataikat, amelyeknek időben történt megvalósítása esetén már nem itt tartanánk.

Még nagyobb politikai hátszelet, mint ami van?

A távfűtést övező politikai gondolkodáshoz két megállapítás elkerülhetetlenül ide kívánkozik:
1. Senki nem gondolhatja, hogy a távhő áfájának csökkentéséből kieső adóforintok a távhő-szolgáltatók más jövedelemtermelő tevékenysége révén végül befizetésre kerül az államkasszába. Így a távhő-felhasználást jelenleg támogató politikai megoldás nem csak irracionális, hanem a távhőt igénybe venni nem tudó milliók számára igazságtalan is.

2. Minden valamire való pályázati támogatás kiírása eleve kizárja a távfűtésről történő leválást, ami jelen körülmények között sokszor még az energiahatékonysággal is ellenkezik.
Kizárólag műszakilag megalapozott, pénzügyileg kivitelezhető és hosszú távon fenntartható megoldással lehet a távhőszolgáltatást megtartani. Egyetértek avval a nézettel, hogy bizonyos helyeken (mint például a lakótelepeken) meg kell tartani a távhőszolgáltatás rendszerét.
Nem érdemes, sőt kifejezetten káros azonban politikai eszközöket alkalmazni ezen célból, hiszen egy modern és gazdaságos távhőszolgáltatás megteremtéséhez csakis műszaki és gazdasági megoldások sorozata vezethet.
A megújuló energiák alkalmazását hagytam a végére. Ma hazánkban a távfűtőművek által szolgáltatott energiának csak elenyésző hányada származik megújuló, zöldenergiából. Friss hír, hogy a FŐTÁV Rákoskeresztúr távhőkörzetében szakmai partnert keres egy évi 16 millió Ft földgáz-megtakarítást eredményező geotermikus beruházáshoz. A kezdeményezés dicséretes, de nyilvánvalóan és sajnálatosan elégtelen. Összehasonlításul: konkrét tapasztalatok alapján, a gázfogyasztókat büntető, igazságtalan távhő-áfa mellett is ugyanekkora megtakarítás érhető el a távhő-szolgáltatásról egyidejűleg leváló, 200-220 lakásból álló közösség számára napkollektoros melegvíz-rásegítéses, korszerű kondenzációs gázkazánok beépítésével.

Álláspontom szerint

a távhő-szolgáltatási infrastruktúrában rejlő, már csak méretgazdaságossági okokból is jelen levő megtakarítási potenciálok ennél jóval nagyobbak. Ma a megújuló energiák felhasználásának soha nem látott igényét és terjedését tapasztaljuk. Remélem, hogy ez a fejlődési tér eléggé vonzó ahhoz, hogy pár esztendő múlva legalább kétszámjegyű értékről beszéljünk.
A nyugat-magyarországi szolgáltatók némelyike üdítő kivétel, mint azt már korábban említettem. A lakótelepeken valóban intenzíven lehetne alkalmazni a megújuló energiaforrásokat felhasználó berendezéseket. Ezen fejlesztések végrehajtására az önerőn túl ma létezik ZBR pályázati rendszer, panelprogram vagy a pénzintézetek által támogatott LTP-hitelkonstrukció is. Ennek ellenére „a nép, az Isten adta nép” mégsem törekszik tömegével a fejlesztéseket végrehajtani, és ez a passzivitás nem is változhat meg erőteljes, de egyúttal kiegyensúlyozott és alternatívákat elősoroló tájékoztatás nélkül.

Természetesen léteznek üdítő kivételek,

mint a Sola-Nova klaszter, amely lakásonként 2,5-3 millió forintos beruházási költséggel közel 75% energiát takarít meg, valamint a Zöld-Buda klaszter, amely 1,3-1,4 millió forint/lakás beruházási költség mellett 45-50%-os energia-megtakarítást képes biztosítani, a lakótelepi panelek felújítása esetén. A nálunk jóval gazdagabb Németországban sem a panelépületek lebontásával oldották meg a korábban magas energiaköltségekkel üzemelő panellakások problémáját, hanem a lakásonkénti mérések, fűtéskorszerűsítés, külső hőszigetelés és megújuló energiatermelő berendezések együttes alkalmazásával.
Egyetlen probléma megoldása sem képzelhető el azonban egyetlen „üdvözítő” módszer alkalmazásával. A körültekintő és kifinomult vezetői megoldások minden esetben a cél leghatékonyabb elérése érdekében ötvözik a különféle fejlesztéseket, amelyek során jól, békében, ráadásul környezettudatosan férhet meg egymás mellett a távhő-szolgáltatás a kisebb közösségek önellátásra való törekvésével. A kettő közötti versenyt valós piaci (ár-) verseny döntheti el igazságosan, az egyoldalú politikai hátszél könnyen ugyanolyan torzulásokhoz, „rendszerhibához” vezethet, mint amitől a hazai távhő-szolgáltató szektor még ma is szenved. Ez a jobb sorsra érdemes közszolgáltatás ma még a gazdasági racionalitást sokszor felülíró, kizárólagos politikai irányítás alatt állva, az elhibázott erőművi privatizációból fakadó (reményeim szerint csak) átmeneti kényszerhelyzetben vergődik. Az elmaradt beruházások következtében elavult, ezért nagy veszteségű szállítórendszerének korszerűsítésével a működési hatékonyság jelentősen növekedhet. Az alternatív energiaforrások (hulladékégetés, geotermikus energia stb.) terjedésével, növekszik a kapcsolt hőenergia-vásárlás kényszerétől való függetlenség, ami végső soron a „hulladékhő” beszerzési árának, ezen keresztül a távfűtés árának gazdasági okokból eredő csökkenéséhez vezet. Ennek hatása jó értelemben írhat felül mégoly erőteljes politikai szándékokat is.
 

Mészáros György

---