Olvasói levelek
2010/11. lapszám | VGF&HKL online | 3137 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Hozzászólás a VGF XI. évfolyam 10. szám HKL mellékletében publikált „Hővisszanyerős szellőztetés – Épületgépészeti vezérfonal” című cikkhez
Ambivalens érzésekkel olvastam a fenti cikket, mivel egyrészt örültem, hogy az utóbbi években szép számmal jelennek meg lakások szellőztetésével kapcsolatos írások, másrészt elgondolkodtató ezek hatékonysága. Optimális esetben ezek a dolgozatok és ismertetők új ötletek és megközelítések alapjául szolgálhatnak. Az elképzelt legroszszabb forgatókönyv szerint ezek terméketlen talajra hullanak, és nem fogannak meg. Azt fel sem tételezem, hogy ezeket el sem olvassák. Viszont akkor nem értem, miként lehetséges az, hogy ezeket semmibe véve készüljenek újabb írások, sőt a szerkesztő figyelmét elkerülve meg is jelenjenek? Hadd világítsam meg mindezt konkrét példával is: Amikor egy hővisszanyerős lakásszellőztetés témájú tervezési segédletet ismertető cikk szerzője egyszerű hővisszanyerőről beszél, s annak alkalmassági határait számba véve megemlíti, hogy az nem alkalmas „a levegő relatív páratartalmának az optimális értéken belüli tartására”, szerintem tájékoztatni kellene az olvasót arról, hogy létezik, sőt, Magyarországon is kapható olyan lakásszellőztető berendezés, amelyik a páratartalom-visszanyerést is lehetővé teszi (ez már természetesen entalpia-visszanyerő). Ezen szakmai folyóirat kebelén belül (az összevont 7-8. számban) írtam a „Lakásszellőztetés szabályozott páratartalommal” címmel, s abban ismertettem egy olyan speciális bevonatú forgódobot tartalmazó készüléket, amely révén a távozó levegő hőtartalma mellett annak páratartalma is visszanyerhető. A cikk szerzője a hővisszanyerők eljegesedését csak különféle, de mindenképpen többletköltséget jelentő megoldással véli megelőzhetőnek. Nos, az előzőkben említett berendezés esetében nem keletkezik kondenzátum, és így az eljegesedés veszélye sem áll fenn. Ennek megakadályozására nincs szükség trükkökre. A kiegészítést az olvasó korrekt tájékoztatása céljából tette:
Dr. Halász Antal, Ph.D., okl. épületgépész-mérnök
■ Tisztelt Szerkesztő Úr!
A honlapjukon találtam a „Falfűtés álta-lános leírása” című cikket. Elolvastam a cikk II., illetve III. részét is. Tulajdonkép-pen ezzel kapcsolatban lenne annyi kérdé-sem, hogy az említett 200-240 W/m² teljesítmény milyen típusú csővel, milyen csőkiosztás mellett, milyen előremenő és visszatérő hőmérséklet mellett érhető el. A falfűtéssel kapcsolatban ugyanis számos adat kering az interneten (70-240 W/m²). Szeretném megtudni, hogy ezek közül melyik áll a legközelebb az igazsághoz, és ez hogyan valósítható meg. Köszönöm.
■ Tisztelt Uram!
1. Egyszerűen: A hivatkozott cikket 10 évvel ezelőtt írtam, egy osztrák cég falfűtési rendszerének adatai alapján. Akkor még nem volt ennyi falfűtési rendszer, mint most, és nem volt méretező program. 2. Bővebben: A BAUSOFT WinWatt méretező programmal – rendszergazda megnevezése nélkül – azonos belső hőmérséklet, fűtővíz előremenő és visszatérő hőmérséklet, vakolat, de különböző csőátmérő, falvastagság és csőosztás mellett elvégzett számítások az alábbi szélső értékeket adták ki: 50/45/20 °C esetén átlag felületi hőmérséklet 34,9-44,1* °C, fajlagos fűtőteljesítmény 174,5-295,3* W/m2. 35/30/20 °C esetén felületi hőmérséklet 27,0-30,4* °C, fajlagos fűtőteljesítmény 76,1-117,5* W/m2. * Megjegyzés: a legnagyobb értéket alubetétes csőre kaptam! Amennyiben a kisebb értéket kiadó csőnél úgy változtattam meg a fűtővíz hőmérsékletét (60/55, illetve 39/34,6 °C-ra), hogy azonos átlag felületi hőmérséklet adódjon a magasabb értékkel, akkor – a fizikai törvényszerűség alapján – értelemszerűen szinte azonos fajlagos fűtőteljesítmény adódott. Figyelembe kell persze azt is venni, hogy az adott rendszergazda milyen maximális fűtővíz-hőmérsékletet enged meg alkalmazni! Tehát nincs ellentmondás, a különböző csőátmérők, csőosztások és az azonos fűtővíz-hőmérsékletkülönbség ellenére is különböző térfogatáramok ilyen jelentős különbségeket eredményezhetnek. A 10 évvel ezelőttihez képest sokat változott a helyzet az épületek fűtési hőigényének csökkenése terén, valamint a kondenzációs kazántechnika és a hőszivattyúk elterjedésének köszönhetően is a szokásosan alkalmazott fűtővíz-hőmérséklet 35/30 °C-ra csökkent. Az is befolyásolja a megválasztandó fűtővíz-hőmérsékletet – és vele együtt a fajlagos fűtőteljesítményt –, hogy a legtöbb esetben (nem mindig!) a jelentősen csökkenő fűtési igénnyel szemben az azóta elterjedt hűtés igénye határozza meg a felületek nagyságát, ami által ala-csonyabb fűtővíz-hőmérséklet is elegendő a fűtési igény kielégítéséhez. Amint a fenti eredmények mutatják, a különböző rendszergazdák adataival számolva magasabb értékeket is el lehet érni, de ma már nem célszerű velük számolni. A legfontosabb tanácsom, hogy ne „ökölszabály” alapján, hanem a nagyon jól kezelhető méretező programmal történjen a tervezés, a különböző szempontok alapján kiválasztott rendszer adataival és minden egyes – az épület adottságaihoz és igényeihez, valamint a választott fűtő-hűtő készülékhez választott – paraméterrel kiadódó fűtő-hűtő felületekkel, hőtechnikailag és hidraulikailag egyaránt, figyelembe véve az adott rendszerre kiadott tervezési és kivitelezési előírásokat.
Mottl Gábor – épületgépész tervező
