Zárt égésterű tüzelőberendezések égéstermék-elvezetése és a kapcsolatos nézeteltérések

2011/10. lapszám | VGF&HKL online |  6174 |

Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Mit nevezünk zárt égésterű tüzelőberendezések égéstermék-elvezető berendezésének? Több éve „ádáz küzdelem” folyik az égéstermék-elvezető berendezéseket gyártó cégek és a gázkészülék-gyártók között az égéstermék-elvezető berendezések fogalmának értelmezése körül. A vita lényege nem nyelvészeti, sokkal inkább gazdasági szempontból ítélhető meg. Nézzük a két álláspontot.

Az égéstermék-elvezető berendezéseket gyártó cégek értelmezése szerint a tüzelőberendezés kialakításától függetlenül égéstermék-elvezető berendezésnek kell tekinteni azt a szerkezetet, amelynek feladata a tüzelőberendezésben keletkező égéstermékek szabadba vezetése. A gázkészülék-gyártók az MSZ CEN/TR 1749:2006 „A gázkészülékeknek az égéstermék-elvezetés módja (típusok) szerinti európai osztályozási rendszere” című szabvány alapján a legelterjedtebben használt zárt égésterű tüzelőberendezések esetében (C3 típus) a következő csoportosítást tartják irányadónak: „C3” típus: olyan „C” típusú készülék, amelyet arra terveztek, hogy a készülék részét képező függőleges kitorkolláshoz a saját csatlakozó csöveivel csatlakozzék, amely friss levegőt vezet az égőhöz, és egyidejűleg elvezeti az égésterméket, olyan nyílásokon keresztül, amelyek koncentrikusak, vagy elegendően közel vannak egymáshoz, hogy azonos szélhatás alatt legyenek. „C6” típus: az égést levegővel tápláló és az égésterméket elvezető, külön-külön tanúsított és forgalmazott rendszerhez való csatlakoztatásra alkalmas, „C” típusú készülék. A két értelmezés közti különbség lényegében azt jelenti, hogy vannak olyan gázüzemű tüzelőberendezések, amelyeket együtt tanúsítottak az égéstermék-elvezető berendezéssel (C3 típus) – ebben az esetben az égéstermék-elvezetőt nem tekintik égéstermék-elvezető berendezésnek, hanem a gázkészülék egyik, a helyszínen összeszerelendő alkatrészének. Ha azonban ugyanazt a készüléket C6 típusként is tanúsíttatják, az azt jelenti, hogy a készülék bármely, a piacon kapható tanúsított égéstermék- elvezető berendezéssel együtt is szerelhető. Miért okoz zavart a kétféle értelmezés? Az Európai Unióban a különböző termékcsoportokra, például építési termékek, illetve gázkészülékek, termékdirektívákat (irányelveket) dolgoztak ki. Ezek lényege, hogy meghatározzák azokat az alapvető követelményeket, amelyeket az irányelv hatálya alá tartozó termékeknek a műszaki biztonság, az élet- és vagyonvédelem, a környezetvédelem stb. szempontjából teljesíteniük kell. A direktívák csak általánosságban fogalmazzák meg az elvárásokat, a konkrét követelményeket harmonizált európai szabványok írják elő. (Akkor lehet harmonizált egy európai szabvány, ha az abban meghatározott követelmények teljes mértékben kielégítik a direktíva előírásait.) Jelen esetben a problémát az okozza, hogy az égéstermék-elvezető berendezések az Építési Termékdirektíva (irányelv), a gázüzemű tüzelőberendezések pedig a Gázkészülékek Irányelv hatálya alá tartoznak. Az irányelvekhez kapcsolódó szabványokat a CEN-ben egymástól független munkacsopor-tok dolgozzák ki, melyek között nem minden esetben működik megfelelően a tájékoztatás és az egyeztetés. (Lehet, hogy ott is érvényesülnek a különböző csoportok érdekellentétei.) Az égéstermék-elvezető berendezésekkel szemben támasztott követelményeket és vizsgálati módszereket számos harmonizált szabvány rögzíti. A különböző anyagú égéstermék-elvezető berendezésekre és a béléscsövekre külön-külön szabványokat dolgoztak ki. Ilyen például az MSZ EN 14898-2 szabvány, amelyik a zárt égésterű tüzelőberendezésekhez csatlakoztatható fém égéstermék-elvezető berendezések követelményeit és vizsgálati módszereit határozza meg.

1. ábra: „Szakszerű” rögzítés.	2. ábra: „Gondos” tetőn átvezetési megoldás.

A szabvány előírásai:
■ mechanikai követelmények és vizsgálatok: nyomó- és szakítószilárdság, nem függőleges beépítési mód (ferdén elhúzott szakasz is van a berendezésben), szélterhelés;
■ higiénia, egészség- és környezetvédelemmel kapcsolatos követelmények és vizsgálatok: égéstermék- és levegőoldali gáztömörség;
■ biztonságos használattal kapcsolatos követelmények és vizsgálatok: hősokk-vizsgálat;
■ szomszédos felületek gyúlékonyságával kapcsolatos követelmények és vizsgálatok: hőterhelés-vizsgálat, kiegészítő anyagok és építőelemek hőmérséklete, ciklikus hőmérséklet-vizsgálat, érinthető felületek hőmérsékletének ellenőrzése, hővezetési ellenállás meghatározása, esővíz-behatolás, a vezeték- és idomdarabok áramlási ellenállása, vízgőz-diffúzióval szembeni ellenállás, kondenzátum-behatolási ellenállás;
■ anyagminőségekkel kapcsolatos követelmények és vizsgálatok: égéstermékkel érintkező cső, levegőellátó vezeték, jéggel és olvadékával szembeni ellenálló képesség;
■ a terméktájékoztató tartalmának meghatározása;
■ jelöléssel, csomagolással szemben támasztott követelmények;
■ adattáblával szemben támasztott követelmények.

Az MSZ EN 483:2002 és az MSZ EN 483:1999/A4:2008 szabványok a „C” típusú gáztüzelésű kazánokkal és ezen belül a hozzájuk csatlakoztatható égéstermék-elvezető berendezésekkel szemben támasztott követelményeket és vizsgálati módszereket írják elő. A szabványokban nyilvánvalóan a fő hangsúly a gázüzemű tüzelőberendezéssel kapcsolatos követelményekre és vizsgálatokra helyeződik. (Valószínű, hogy a szabvány alkotói ezen a területen rendelkeznek nagy jártassággal.) Az égéstermék-elvezető szerkezettel szemben támasztott követelmények azonban lényegesen enyhébbek, mint az MSZ EN 14898-2-ben előírtak. Ez a korábban jelzett követelményeknek csak egy töredékét tartalmazza, és több esetben az azonosnak tűnő előírás enyhébb követelményt tartalmaz, mint a termékszabvány.

A szabvány fém égéstermék-elvezetőkkel kapcsolatos követelményei:
■ szivárgási veszteség (gáztömörség) az égéstermék-elvezetőre és a levegő-bevezető csövekre (a követelmény hasonló, de a vizsgálati feltételek enyhébbek, mint az MSZ EN 14898-2 szabványban);
■ korrózióval szembeni ellenállás (a követelmény és vizsgálat megfelel az MSZ EN 14898-2 szabványnak);
■ nyomószilárdság (lényegesen enyhébb követelmény, mint MSZ EN 14898-2 szabványban);
■ szélterhelés (a követelmény és vizsgálat megfelel az MSZ EN 14898-2 szabványnak).

Egyéb követelményt a fém égéstermék-elvezetőkre nem írnak elő. Így előáll az a kedvezőtlen helyzet, hogy azok a gyártók, akik az Építési Termékdirektívának megfelelő szabvány szerint állítják elő termékeiket, szigorúbb előírásokat kell, hogy kielégítsenek, mint azok, akik csak a Gázkészülék Irányelv követelményeit teljesítik. Valószínű, hogy a magasabb követelményszintnek való megfelelés költségesebb gyártást és magasabb árat eredményez, ami piaci hátrányt okozhat.

Milyen problémákat okozhat az eltérő minőség?

Az MSZ EN 14898-2 szerint gyártott termékek lényegesen szigorúbb követelményrendszernek kell, hogy megfeleljenek, mint a gázkészülékkel együtt tanúsított társaik. Ebből következik, hogy az utóbbi égéstermék-elvezetők műszaki biztonsága kevésbé bizonyított, így üzemi körülmények közötti meghibásodásukra nagyobb az esély, várható élettartamuk – vizsgálatok hiányában – kevésbé ítélhető meg. Meg kell azonban jegyezni, hogy vannak olyan gázkészülék-gyártó cégek, akik természetesnek tartják, hogy csak olyan égéstermék-elvezető berendezést tanúsíttatnak együtt a tüzelőberendezésükkel, amelyik megfelel az Építési Termékdirektíva előírásainak, azaz a vonatkozó harmonizált szabvány szerint is tanúsított termék. Sajnos ez azonban a gázkazánokkal együtt tanúsított termékek többségéről nem mondható el, pedig az Európai Unió előírása szerint, ha egy termékre több termékdirektíva előírásai érvényesek, akkor annak valamennyi előírását teljesítenie kell! A valószínűsíthető minőségi eltéréseken kívül további problémát okoz, hogy a gázkészülék-gyártók felfogása szerint, mivel az együtt tanúsított égéstermék-elvezető a tüzelőberendezés alkatrésze, így annak műszaki átvétele nem tartozik a kéményseprő szervezetek hatáskörébe, megfelelőségéről elegendő, ha a gázkészüléket felszerelő mester nyilatkozik.

Ez a felfogás számos szempontból vitatható:
■ Az égéstermék nem tudja, hogy a gázkészülék egy alkatrészén vagy egy égéstermék-elvezető berendezésen keresztül távozik. A „szerkezetből” esetleg kiáramló szén-monoxid vagy szén-dioxid mindkét esetben azonos módon mérgező, illetve okoz fulladásos balesetet.
■ A helyszínen szerelt égéstermék-elvezető berendezés az esetek túlnyomó részében egy kürtőn belül halad, a szerelést követően már nem látható. Ellenőrzés hiányában csak hinni lehet abban, hogy a beépített „szerkezet” valóban a készülékkel együtt tanúsított, de az is lehet, hogy a feladat ellátására nem is alkalmas elemekből összerakott, vagy egy a gyár által ajánlottnál olcsóbb, „gagyi” termék.
■ A gázkészülék-szabvány többek között nem írja elő az égéstermék-elvezető elemeinek áramlási ellenállás-mérését, így a tervező számára nincs megbízható adat, aminek alapján a méretezést elvégezhetné. (A gyártók több esetben megadják a beépíthető egyenértékű hoszszat, de annak áramlástechnikai mérési háttere nem igazolt.)
■ Független szervezet által végzett ellenőrzés hiányában előfordulhat, hogy a gázszerelő nem végez pontos munkát, az égéstermék-elvezető kialakítása szabálytalan.

Vitatható az MSZ CEN/TR 1749:2006 azon előírása, hogy ugyanazt a gázkészüléket tanúsíttatni lehet egy hozzá tartozó égéstermék-elvezető berendezéssel, de ezzel egyidejűleg lehet rá olyan tanúsítást is szerezni, amely szerint a készülék bármelyik tanúsított égéstermék-elvezető berendezéssel együtt is szerelhető. Kérdésem: hogyan lehet egy készüléket bármely égéstermék-elvezető berendezéssel együtt tanúsítani? Műszaki szempontból csak azt lehet kimondani, hogy a készülék bármelyik csatlakozó méretében, anyagminőségében a készülékhez illeszthető tanúsított égéstermék-elvezető berendezéssel szerelhető. Véleményem szerint ez nem tanúsítás, hanem műszaki megállapítás, amit a készülékgyártó mondhat ki. A készülékgyártók üzleti megfontolásból néha úgy döntenek, hogy csak C33-ra kérik a tanúsítást, mert ebben az esetben készüléküket kizárólag az általuk forgalmazott, együtt tanúsított égéstermék-elvezetővel szabad szerelni. Ennek a megoldásnak azonban van hátránya is. Egyedi kémények esetében már meglévő, vagy többszintes épületek esetében LAS rendszerű égéstermék-elvezető berendezéshez ezek a fűtőberendezések nem csatlakoztathatók. Ezért a gyártók többsége megszerzi a C63 tanúsítást is.

tanulság, ha van Az európai szabályozás néha nehezen érthető, és szerencsére nagyon ritkán tartalmaz olyan ellentmondásokat, mint az előzőkben ismertetettek. A célravezető ebben az esetben az volna, ha az érintett felek keresnék a megoldást, és nem az amúgy is meglévő ellentétek kiélezésére törekednének. Azt az ellentmondást, hogy ugyanarra a célra használható szerkezetet kétféle eljárás és vizsgálati háttér alapján lehet tanúsítani Magyarországon, feloldani nem tudjuk, tetszik, nem tetszik, együtt kell vele élni, de nem volna szabad visszaélni. Együtt tanúsított égéstermék-elvezetők esetében sem lenne szabad arra törekedni, hogy ezeket a rendszereket kivonják a szokásos és szabályos vizsgálati eljárások alól. Az a megállapítás, hogy az együtt tanúsított égéstermék-elvezető a készülék egy alkatrésze, ezért azt nem kell kéményseprő vizsgálatnak alávetni, nehezen védhető. Gázkészülék-csere esetén sem elegendő a CE jelöléssel ellátott készülék szerelőjének nyilatkozata, hogy ő a szerelést szabályosan végezte, azt a gázszolgáltató MEO szervezetével át kell vetetni. Ugyanezt az eljárást kell követni az égéstermék-elvezető berendezéseknél is. Ha ebben konszenzus jönne létre, már kevesebb szabálytalan kivitelezéssel találkozhatnánk, ami a lakosság, illetve a felhasználók biztonsága, élet- és vagyonvédelme szempontjából nagyon fontos volna. A szabályok megkerülése, önkényes értelmezése rövidtávon hozhat gazdasági eredményt, hosszútávon azonban biztosan megbosszulja magát. Statisztikai adatokkal igazolható, hogy azokban az országokban, ahol szigorú az égéstermék-elvezető berendezések műszaki átvétele, nagyságrenddel kevesebb baleset fordul elő, mint a túlzottan liberalizált területeken.

Haszmann Iván
tudományos osztályvezető
ÉMI Nonprofit Kft.

---