Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Szakmakörnyezet

A mi munkánkhoz is szükséges tűzvédelmi szakvizsga?

2016/1-2. lapszám | támogatott cikk |  1731 |

Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A mi munkánkhoz is szükséges tűzvédelmi szakvizsga?

Ki ne szembesülne nap mint nap azzal, hogy tevékenységét hány és hány jogszabály szabályozza? Hiába próbálunk jogkövetően tevékenykedni, előfordul, hogy egy ránk is vonatkozó előírással szinte csak „véletlenül” találkozunk. Leginkább azon követelmények esetében jellemző ez, melyeket csak bizonyos esetekben kell(ene) alkalmaznunk. Részben ide tartoznak a tűzvédelmi jogszabályok egyes követelményei is.

A VGF Képzési Központ tréningjein gyakran találkozunk olyan cégek vezetőivel, műszaki irányítóival, akiket a tananyagok elsajátítása során ér a felismerés, hogy nekik, illetve munkatársaiknak bizonyos tevékenységek végzéséhez a jogalkotó kiegészítő végzettségeket ír elő. Ebben próbálunk most egy kis segítséget nyújtani.

A 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet, amely többek között a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szól, meghatározza azokat a foglalkozási ágakat, illetve munkakörök szerinti tevékenységeket, melyeket csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező személy végezhet. Egyes esetekben a tevékenységet végzőkön túl a munkájukat közvetlenül irányítóknak – művezető, csoportvezető, de lehet ez a cég vezetője – is meg kell szerezniük az oklevelet.

Jelenleg 16 foglalkozási ágat és munkakört állapít meg a jogszabály, és itt a jelenleg a kulcsszó, hiszen az elmúlt években a követelmény többször is változott.

Lássuk, hogy a mi szakmánkban – a víz-, gáz- és fűtésszerelésnél – milyen pontok lehetnek relevánsak (a számozásnál megtartottuk a jogszabályban használt sorszámot):

1. Hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal járó munkát végzők.

2. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását, vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari vagy szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzők (például oldószeres festékek használata).

4.Tűzgátló, füstgátló nyílászáró-szerkezetek beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők.

5. Tűzoltó-vízforrások felülvizsgálatát végzők.

9. Beépített tűzoltó berendezések kivitelezését, karbantartását, javítását, telepítését, felülvizsgálatát végzők (például tűzivíz-vezetékek, sprinkler-rendszerek kiépítése).

13. Beépített hő- és füstelvezető rendszerek telepítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők.

15. Tűzgátló tömítések beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők (például tűzgátló falon történő átvezetések faláttörésének lezárása).

16. Tűzállóságot növelő burkolatok beépítését, karbantartását végzők.

A szakvizsgák pontjai nem „átjárhatók”. Ha tevékenységi körünkbe a fentiek közül több is tartozik, akkor az azt végző munkatárainknak mindegyikre rendelkezniük kell végzettséggel.

Ilyenkor természetes a kérdés: „Baj, ha nekünk nincs ilyen végzettségünk? Eddig sem volt, és senki sem kérte.”

Talán itt is igaz, hogy amíg nem történik baleset, addig nincs baj. Egy hatósági ellenőrzés során a végzettség hiánya maximum szabálysértési bírsággal jár, melynek összege 100 000 Ft a tevékenységet végző munkavállalónként. Amennyiben a végzett tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett tevékenység a műszaki követelménytől eltérően kerül elvégzésre, a bírság akár 1 millió forint is lehet. Nagyobb a baj, ha tevékenységünkkel tüzet okozunk, vagy a nem szakszerű kivitelezés miatt kell felelnünk. Ilyen esetekben a tűzoltóság vonulási költségei, a kártérítési követelmények is megjelenhetnek, és hiába van biztosításunk, ha abban az szerepel, hogy csak a jogszabályok betartása esetén fizet biztosítónk.

A fenti követelményből persze üzleti előnyt is lehet kovácsolni. Ha például cégünknek a vezetékek falon történő átvezetése során tűzgátló tömítéseket kell beépítenie, és ehhez munkatársak a 15. szakvizsgapontból oklevelet szereztek, akkor miért ne végezhetné cégünk ezen szerkezetek jogszabályban előírt kötelező felülvizsgálatát, karbantartását, vagy javítását?

A VGF Képzési Központ folyamatosan szervez képzéseket a fenti tűzvédelmi szakvizsgák megszerzéséhez, melyek időpontjairól folyamatosan érdeklődhetnek a www.vgfkepzes.hu//tuzvedelmi-szakvizsga/ oldalon.

Amennyiben bizonytalan, hogy az Ön munkájához szükséges-e ilyen végzettség, és ha igen, melyik, bátran forduljon hozzánk.

VGF és VL előfizetőknek, az Épületgépész Unió tagjainak 10% kedvezménnyel!

Konzultáció és vizsga időpontja: 2016. február 24.

Konzultáció és vizsga helyszíne: Merkapt Zrt. oktatóterme (1106 Budapest, Maglódi út 14/b.)

Vizsga lehetőség az 1. és 13. foglalkozási ágból. Bármely más foglalkozási ág esetében jelentkezési igényüket e-mailben jelezzék!

További információ: 20/549-8400, kepzes@vgfkepzes.hu, www.vgfkepzes.hu

KépzésVGF Képzési Központ