Régi kazánok cseréje és kéménybélelés
2024/11. lapszám | Ing Petr Blaha | 625 |

Komoly problémát jelent, hogy Magyarországon éppúgy, mint a régió más országaiban rengeteg társasház épült gyűjtőkéményekkel. Az ezekre csatlakoztatott, jellemzően turbós gázkészülékek életkora viszont a végéhez közeledik, és le kellene őket cserélni. Igen ám, de már csak kondenzációs kazán jöhet szóba, aminek egészen más rendszerű a kéménye, mint ami a turbós készülékekhez kellett. Erre is van megoldás, méghozzá gyors és hatékony.
A nagyvárosok korábban épült társasházaiban előszeretettel alkalmaztak úgynevezett gyűjtőkéményeket, ahol több emeleten keresztül, szintenként akár 2 készülék rákötésével valósították meg a lakásfűtő, főleg kombi készülékek égéstermék-elvezetését. Ami azt jelenti, hogy 10-12 albetét gázkészüléke került egy rendszerre. Ennek lényege az volt, hogy helyiség levegőjétől független üzemmóddal (azaz a készülék nem a felállítási térből veszi az égéshez szükséges levegőt) nagyon kis térfogatú helyre is be lehetett szerelni a készüléket, ami nem vitt el sok helyet az amúgy (már akkor is) drága alapterületi négyzetméterárból. Ha jól belegondolunk, akkor ezek a készülékek bőven betöltötték már a 20. életévüket. Jogosan merül fel az igény a cserére már csak az életkor miatt is.
A cikk még 2 957 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.