Sorozatos radiátorlyukadás
2000/9. lapszám | Jenei Pál | 11 519 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Lapszámunkban egy szerelői levél közreadását választottuk ebbe a rovatunkba.
Egy szerelő barátommal a következő eset fordult elő. Épületgépész kiskereskedésben alumínium radiátorokat vásárolt megrendelője kérésére. A radiátorokat felszerelte, de rövid idő eltelte után értesítést kapott: csöpögnek az üzembe állított fűtőtestek. A károsodás olyan mértékű volt, hogy egyedül a teljes csere lehetősége kínálkozott megoldásként.
Amikor azonban visszatért a kereskedőhöz, mellbevágó visszautasításban volt része: állítólag a vásárláskor közölték vele, hogy milyen rendszerekbe lehet beépíteni a radiátorokat, ennek figyelmen kívül hagyása pedig nem az ő felelősségük. Barátom persze ekkor már hiába bizonygatta, hogy neki csak a 10 éves garanciaidőt hozták tudomására…
A történet ott folytatódik, hogy egyszer csak elkezdtek kilyukadni a radiátorok a távfűtéses lakásokban, társasházakban, közintézményekben is. A csereigény tömegessé vált, ugyanakkor a Kft. csak a törzstőke erejéig, azaz egymillió forintig vállalt garanciát a vásárlók felé. A garanciának ellenben fedeznie kellett volna mind a csere, mind a szerelés, helyreállítás költségeit: így sok jóhiszemű vásárlónak saját forrásból kellett kicseréltetnie a radiátorokat.
A tömeges radiátormeghibásodás okáról megoszlottak a vélemények, több lehetőség is felmerült a jelenség értelmezésénél. Az első lehetőség az elektrokémiai korrózió volt. Ez abból adódik, hogy egyes fémek, jelen esetben a réz és az alumínium, a Mendelejev-féle táblázatban „elég távol esnek egymástól”, és az egyiktől a másik felé ionvándorlás indul meg. Ebben az esetben az alumíniumból távozik anyag, ezáltal elvékonyodik: a radiátor pedig egy idő után kilyukad, mert az elvékonyodott rész nem bírja azt az igénybevételt, amire tervezték. Persze itt is több magyarázat van. Egyesek szerint csak akkor lép fel az ionvándorlás, tehát korrózió, hogyha a réz közvetlenül érintkezik az alumíniummal. Mások úgy gondolják, hogy közvetlen érintkezés nélkül is felléphet korrózió, ha a réz és az alumínium között lévő anyag közvetítő közegként lép fel. A víz pedig e szerepre kiválóan alkalmas. De az adott esetben fölösleges is lett volna azzal foglalkozni, hogy melyik változat a helyes, mert a radiátorok – függetlenül attól, hogy milyen technológiával szerelték össze – kilyukadtak. Korrodáltak a radiátorok abban az esetben is, amikor a felületkezelt rézszeleptől horganyzott öntöttvas dugóval voltak elválasztva, tehát a két fém között nem volt közvetlen érintkezés, és akkor is korrodáltak, amikor ez a közvetlen kapcsolat megvolt, például a radiátorokba réz szűkítőelemet tekertek bele.
Másik lehetőségként az oxigéndiffúzió jelensége merült fel. A víz a környező levegőből szabad oxigént képes lekötni és ezzel bejuttatni a rendszerbe, ami megtámadja az alumíniumot. Régen, amikor még nyitott rendszereket, nyitott tágulási tartályokat alkalmaztak, ez volt a fő hibaforrás. A víz felülete állandó érintkezésben volt a szabad levegővel, ezáltal oxigén tudott bekerülni a vízbe, amely a fűtési rendszerbe bejutva nagymértékben befolyásolta az akkor használatos lemezradiátorok élettartamát. Az oxigén annak ellenére be tud jutni a rendszerbe, amikor abban 1,5-2 bar-os nyomás van. Az alumínium felső része oxidálódik, s ennek meg kellene akadályoznia minden további korróziót, vagyis azt, hogy a radiátor belső része káros hatásoknak legyen kitéve.
Nem lehet biztosan tudni, hogy a két folyamat közül az adott radiátorok esetében melyik játszódott le, mert a gyártó nem járt utána a nagyszámú reklamációnak. Vagy nem érdekelte a céget a jelenség, vagy nem akart arra költeni, hogy pontosan megfejtsék, mi okozhatta a károsodásokat. Sajnálatos, hogy amikor a pontos magyarázatért még az egyik vidéki egyetem épületgépészeti tanszékét is felkerestem, akkor sem tudott senki kielégítő magyarázatot adni.
Meg kell említenem, hogy a probléma olyan esetekben is jelentkezett, amikor műanyag csővel szerelték fel a radiátorokat. Itt is többféle volt a magyarázat. Köztudott, hogy a műanyag csöveket kémiai úton térhálósítják vagy nyomással, vagy besugárzással. Egyesek szerint a térhálósításhoz használt vegyületet nem tudják megfelelően kimosni a csőből, és ez a rendszer vízzel való feltöltésekor az alumíniumradiátor belsejébe kerül és károsítja azt. Mások szerint a műanyag csövet nem lehet úgy polimerizálni, hogy ne lépjen fel oxigéndiffúzió, függetlenül attól, hogy a csövet milyen eljárással polimerizálják. Ma már ennek kiküszöbölésére ötrétegű csövet alkalmaznak, ahol az oxigénnek a rendszerbe jutását egy alumínium-betét akadályozza meg.
Jelen esetben olyan problémával találkoztam, aminek pontos szakmai magyarázatát nem tudom megadni, hiszen ehhez kísérletek és technikai háttér lenne szükséges. A jelenség megfogalmazásával inkább azt a célt kívántam elérni, hogy felhívjam a figyelmet erre a sajátos hibaforrásra.
