Gázáramemelés
2001/7-8. lapszám | Szemán Róbert | 3009 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Néhány szó a... Gázóraemelés elmaradásának árnyoldalairól
Bizonyosan ismeretes olvasóink előtt, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya 1999-évtől, élve a törvény adta jogával (a gázár hatósági szabályozása) a világpiaci áremelkedések hatását nem engedte érvényesíteni a földgáz fogyasztói árában. A fogyasztók a döntéseket rokonszenvvel fogadták, és ez az egyén szintjén látszólag sok előnnyel járhat. Melyek ezen előnyök
A fűtési és melegvíz előállítási költségek nem nőttek lényegesen, tehát a havonta fizetendő számla emelkedése alig haladta meg a hivatalos inflációt.
A lakosság számára a felsorolt hatások közérzetjavító intézkedésnek tűnnek, vitatkozni az előnyökkel nehezen lehet. Az írás célja néhány kérdés megfogalmazása melyre mindenki találja meg a saját válaszát.
Vissza kell kanyarodnom a múlt század 90-es éveinek legelejére, amikor az akkori Szovjetuniótól történő energetikai elvárás igénye igen erőteljesen megfogalmazódott.
A hosszú távú elképzeléseket kidolgozó intézmény akkor az Ipari Minisztériumban lévő Energiatermelési Főosztály volt, akinek vezetője számomra információt biztosított az általuk 200-re tervezett fogyasztási adatokról és hazai gázkitermelés lehetőségeiről. Visszanézve akkori jegyzeteimet, elismeréssel kell adóznom utólag a 10 éves előrejelzés pontosságáról. (97-98% pontosságot értek a jósolt adatok). Megjósolta a hazai fogyasztás folyamatos bővülését (Ne feledjük a „Gázprogram” előtt voltunk még), a hazai kitermelés csökkenését, valamint a 30 USD-hez közeli olajárat. Cél volt akkoriban az Ausztria felé (Schwehat) történő gázvezeték építés is, amely azóta megtörtént. Tanulhatnának a meteorológusok!! Egyetlen pontban van jelentős eltérés: az akkori elgondolások szerint a gáz árát nem szükséges központi ártámogatásban részesíteni, hiszen hosszú távon ez már a ’70-es évek árrobbanása esetén sem sikerült. Lehet, hogy az élmény (a világpiac befolyásolhatatlansága) még frissen élt az emlékezetben.
Nézzük tehát a kérdéseket!
Ki fizeti a révészt? Ki állja a számlát?
Tudomásul kell venni, hogy a hazai fogyasztás 75% importból származik, és a beszerzési ár immár 2 évre jelentősen meghaladja a korábbit, konkrétan szólva megkétszereződtek. A gázbehozatalt végző MOL olyan helyzetben kényszerült, hogy közel 120 milliárd forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az üzleten. Mára előállt az a hihetetlen körülmény, hogy a nagyfogyasztók számára 43%-al emelték az árat szemben az általános 12%-os áremelkedéssel. A nagyfogyasztók tehát m3–ként többet fizetnek mint az évi 200-1000 m3-t elhasználó legkisebb fogyasztók.
A logikátlan dolgok viszont hosszú távon nem megvalósíthatóak. Véleményem szerint a döntéshozók 1999-ben a rövid távú áremelkedésben bíztak és azt hihették, hogy az árak később csökkeni fognak. Úgy jártak, mint a szerencsejátékos, aki a ruletten a pirosra tesz, veszít, újra rak ismét a pirosra, és még az ötödik körben is ragaszkodik a döntéséhez. Hiszen előbb-utóbb valóban piros lesz, de addig mennyit veszít? Nagyon sokat veszített a MOL és ezért nincs más lehetősége, mint a Gázüzletág eladása. De ki veszi meg így? Magánbefektetők? Külföldi Energet6ikai cégek? Veszteséget nem szívesen vesz senki így, mivel üzemeltetni kell a dolgokat, marad tehát a Magyar Állam. A kifizetés a költségvetésből történik, a további veszteségeket is finanszírozni kell (lásd. Postabank esete Piroskával), hiszen ma már csak 70%-os áremelkedés lehetne reális, de egy ütemben ilyen mértékű emelés szerintem is kivitelezhetetlen. Tapasztalataink szerint az állam ráadásul nem a leggondosabb gazda, sajnos sok helyen folyik és lyukat. Előbb-utóbb az államnak is meg kell szabadulnia a gázüzletágtól és vevőként csak a terjeszkedést választó nagy cégek jöhetnek szóba: a Gaz de France, RWE esetleg a Rurhgas? Az áramszolgáltatás példája alapján modellezhető, hogy ezen cégek nem veszteséget kívánnak termelni, hanem felhasználva az EU csatlakozás okán elkerülhetetlen emeléseket is a lehető legtöbbet igyekszenek majd a magyar piacból kihozni. A magyarországi székhelyű MOL Rt. ráadásul nem tud olyan befolyásoló erőt megmozgatni, mint az említettek, tehát az áremelés elkerülhetetlen lesz.
Mit érünk el tehát a burkolt ártámogatással?
- Végsősoron a fogyasztó fog fizetni, ugyan nem közvetlenül a Gázszámlában.
- A MOL Rt. regionális pozíciója meggyengül, lehetőség piacnyerésre.
- Az árak emelkedése rövidebb idő alatt fog megtörténni, de ne legyen illúziónk, egyszer megtörténik.
- A háztartások esetén a nagyobb fogyasztás jelenleg nagyobb támogatást kaphat, pedig esetleg nem is szorulnak rá.
- Az inflációs nyomás hirtelen szakad rá a gazdaságra.
- A szakmát érintő közvetlen hatások.
- A korszerűtlen energiaigényes gáztüzelésű fűtési rendszerek átalakítása nem történik meg, hiszen a beruházási összeg a gázszámlában nem vagy csak igen hosszú idő után térül meg. (maradnak a konvektorok).
- A környezetbarát energiafelhasználás (napkollektor, hőszivattyú, biogáz) forgalmazása fejlesztése, szerelése és általában az elterjedése lelassul.
Lehet, hogy többen vetik fel, hogy könnyű bírálni és a problémákat utólag tárgyalni úgy, hogy alternatívát sem nyújtunk. Egy alternatíva: a gázárat folyamatosan, 2 év folyamán kiigazítani és eközben kompenzációs alapot létrehozni arra, hogy a valóban rászorulók kapjanak támogatást a számlák kifizetéséhez és ne az összes fogyasztó (nagy házak, irodák, medencék stb., stb.) részesüljön kedvezményben. A 120 milliárd forint erre biztosan elég lenne. Fontos szempont lehet a vitában annak mérlegelése is, hogy a vízár esetében a megfelelő arányú emeléseket végrehajtották, s ezzel egy időben a szociális támogatások rendszerét is bővítették.
