Hungarotherm Nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállítás
2001/5. lapszám | Koós-Lukács Tímea | 3235 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Idén először vált ki a 2001. április 24-28. között megrendezett Construmából az épületgépészeti témakör, s jelentkezett önálló szakkiállításként Hungarotherm néven.
A Nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállítás különválását elsősorban a kiállítók szakmai látogatók iránti igénye indokolta, s a jelek szerint 2003-ban már külön időpontban, teljesen önállóan kerül megrendezésre a szakkiállítás. A szakmai közönséget az első napon várta a vásár, a többi napokon a nagyközönség előtt is nyitva voltak a kapuk. A kiállításon legnagyobb volumenben a fűtéstechnika képviseltette magát, mind kiállítási terület, mind cégszám tekintetében. Jelentős volt a szanitertechnika, uszodatechnika felvonultatása is, melyet nagyságrendben, a csöveket, szerelvényeket, a lég- és klímatechnikát bemutató cégek követtek. A Hungarothermen díjazták a standok külalakját is. Az idei szépségdíjas a Geberit Kft.
Az első fecske talán mégis csinál nyarat, hiszen a rendezvény sikeres volt mind a kiállítók, mind a látogatók véleménye szerint. Már csak azért is, mivel az épületgépész szakma az utóbbi években rendkívül sokat fejlődött, s az egyes termékek, cégek széles körű megismertetésére és megismerésére nem nagyon kínálkozik jobb lehetőség egy szakkiállításnál.
A Hungarotherm tehát most jelentkezett először, lapunk a Víz-, gáz-, fűtéstechnika viszont már egyévessé cseperedett, és ezt az alkalmat a kiállításon ünnepeltük, meghívva partnereinket, olvasóinkat. A tikkasztó melegben nemcsak standunk (és az itt felvonultatott három csinos hostess lány) látványa, hanem a frissen csapolt sör is nyújtott némi felüdülést. Nem is beszélve születésnapi tortánkból előbújó hastáncosnőről, aki a szomjas férfiembereket még inkább megizzasztotta. Standunkat Kolonics György olimpiai bajnokunk is megtisztelte és a nagy számú rajongóknak, érdeklődőknek dedikálta lapunkat. De természetesen számunkra a közönséggel, olvasóinkkal való találkozás, tapasztalatcsere nyújtotta a leghasznosabb élményt, ezúton is köszönjük tehát az észrevételeket, megkereséseket.
A Hungarotherm kiállításon a Construma hagyományához híven nagydíjakat is kiosztottak, a versenyben a kondenzációs kazánok vitték el a pálmát. A lelkes versenyzők kedvét némileg elvette, hogy a pályázaton nem vehetett részt igazi újdonság, mert egy évnél régebben magyarországi forgalomban lévő termékekkel lehetett csak pályázni. Az örömbe így némi üröm is vegyült, hiszen íly módon sokan már a rajtvonalnál kiestek a versenyből. A pályázók részéről tehát több kritikai észrevétel érkezett a szervezőkhöz, melyeket a következő nagydíj alkalmával már igyekeznek figyelembe venni a kiírók. Persze ez a kis intermezzo nem vesz el semmit a nyertes termékek érdemeiből, melyek rövid termékismertetését az alábbiakban adjuk közre, és ezúton is gratulálunk a díjazottaknak.
Remeha Quienta 65 kW kondenzációs öntvénykazán folyamatos teljesítményszabályozással. Forgalmazó: Market Bau Remeha Kft. A Remeha új generációs, kompakt felépítésű kondenzációs kazánja, a felülről lefelé irányuló tüzelési mód miatt rendkívül biztonságos üzemvitelt tesz lehetővé. Az égéstermék útja megegyezik a kondenzátuméval, öntisztító tűzteret és mindig tiszta égőfelületeket eredményezve. Ugyanakkor csökken a kazán vízszennyeződéssel szemben tanúsított érzékenysége és károsanyag-kibocsátása, viszont jelentős a tüzelőanyag-megtakarítás.
A nagydíjas terméket a következő műszaki tulajdonságok jellemzik:
- kompakt, monoblokk, nagyteljesítményű tűztér, primer és szekunder hőcserélő egység,
- mindössze 64 kg tömegű és 50 cm szélességű,
- folyamatos tüzelésoldali szabályozás 18-100%-ig,
- igen alacsony gázfogyasztás a 109,5%-os szabványos kihasználtsági fok révén,
- az NOx-kibocsátás kisebb, mint 26 mg/kWh,
- zárt tűztér, az égésilevegő-ellátás a telepítés légterétől függetleníthető,
- teljesen zajtalan üzem,
- mikroprocesszoros vezérlő, felügyelő és távkommunikációs rendszer.
Az új felépítés és a kompakt kivitel – a felülről lefelé irányuló tüzelési mód – rendkívül biztonságos üzemvitelt tesz lehetővé. Az égéstermék útja megegyezik a kondenzátuméval, öntisztító tűzteret és mindig tiszta égőfelületeket eredményezve. Ugyanakkor csökken a kazán vízszennyeződéssel szemben tanúsított érzékenysége. A fenti előnyös tulajdonságok és a jövő század technikáját megtestesítő együttesnek számos olyan előnye van, amelyek méltán emelik teljesítmény-kategóriájában az élre.
Vitogas 100 – gázkazán család
Forgalmazó: VIESSMANN Fűtéstechnika Kft.
A Viessmann Kft. álló gázkazánok programját Vitogas 100 készülékével – a fogyasztói igényekre reagálva – 144 kW hőteljesítményig bővítette ki. A számos bevált Viessmann újítás megtalálható benne: a speciális szürkeöntvény-fűtőfelülettől kezdve az atmoszferikus előkeveréses égőn át a folyamatosan változó kazánvíz-hőmérsékletű üzemnél alkalmazott Vitotronic kazánköri szabályozóig. Nagyfokú üzembiztonság és hosszú élettartam jellemzi a speciális lemezgrafitos szürkeöntvénynek és a fűtőfelület kis terhelésének köszönhetően.
A folyamatosan változó kazánvíz-hőmérséklet következtében alacsony a károsanyag-kibocsátás és az energiafelhasználás, így nem csak a pénztárcát, hanem a környezetet is kíméli. A Vitogas 100 fűtőkazán éves átlagos hatásfoka eléri a 93%-ot. A több gázfajtára alkalmas előkeveréses égőnek (60 kW-ig egyfokozatú, 72-144 kW között kétfokozatú) köszönhetően a Vitogas 100 alatta marad a „Kék angyal” környezetvédelmi jelzés és a svájci levegőtisztasági rendelet határértékeinek. A készülék egyik különlegessége a speciális égőosztás: egyenként 3-4 égőrudat ellátó gázszerelvények biztosítják az egyenletes gázelosztást és az indítási zajok nélküli, halk működést. A zajképződés maximális teljesítmény mellett is alacsony, és mivel részterhelésű üzemben a teljes égőmező ki van használva, az égő és a kazán terhelése egyenletes és így anyagkímélő.
Mérete ellenére a Vitogas 100 rendkívül könnyen felállítható és összeszerelhető, mivel a fűtőkazánt kompletten előszerelten, ill. 72 kW-tól kívánságra külön öntöttvas tagokban szállítja a forgalmazó. A különálló alkatrészek egyértelmű jelöléssel vannak ellátva, és a készülékkel együtt szállított szerelési segédeszköz segítségével a helyszínen egyszerűen összeilleszthetők. A gázüzemű kazánok közös jellemzője a Vitotec építőszekrény-elven alapuló moduláris technika: valamennyi készüléktípus egységes elemekből épül fel, ez megkönnyíti a szerelést a karbantartást és a kezelés is egyszerűbbé válik.
Higro szabályozású szellőztetési rendszer
Forgalmazó: Aereco Légtechnika Kft.
A szellőztetési rendszer kifejlesztését a fokozottan hő- és légszigetelt, ún. légtömör nyílászárók piaci elterjedése indokolta. A minden helyiségre kiterjedő, tervezett szellőztetés hiányában – különösen az őszi, téli és tavaszi hónapokban – a normális életvitel, valamint a vizes helyiségekben zajló közvetlen páratermelő tevékenység következtében, a belső terekben termelődő és megnövekvő páratartalom a falfelületeken és a nyílászárók felületein csapódik le. Ez amellett, hogy rontja a komfortérzetet és felületi foltosodást, penészesedés okoz, károsítja az épület szerkezeti elemeit is. E probléma megoldására kínál intelligens megoldást az Aereco. A francia gyártmányú higroszabályozású szellőztetési rendszer légbevezető és légelvezető elemei érzékelik a helyiségeken belüli páratartalom mindenkori mértékét, így a pillanatnyi, tényleges szellőztetési szükségleteknek megfelelően, az elindított légcirkuláció során automatikusan szabályozzák azt. A rendszer működésével irányított légáramlás jön létre, melynek során a friss levegőt a lakószobákba a légbevezető elemek áramoltatják, a párás, szennyezett levegő pedig a kiszolgáló helyiségekbetelepített légelvezető elemeken keresztül távozik. Az egyes elemekbe beépített páratartalom-érzékelők segédenergia igénybevétele nélkül, zsaluk nyitásával és zárásával szabályozzák a beáramló friss levegő, valamint az elvezetésre kerülő szennyezett levegő mennyiségét, biztosítva ezzel a belső légtérben az optimális légcserét és a megfelelő keretek között tartott páratartalmat.
A rendszer működési elvéből következik, hogy légcserére csak akkor és ott kerül sor, ahol tényleges szellőztetési szükséglet jelentkezik, így az épületszintek, egyes helyiségek szellőztetése egymástól függetleníthető. A légbevezető és légelvezető elemeket kiegészítik a gépi szellőztetési rendszer teljes kiépítéséhez szükséges központi ventilátorok is, melyeknek közös jellemzője a halk működés, alacsony áramfogyasztás, számos csőcsatlakozási lehetőség, valamint széles működési tartomány.
UltraGas AM-C 500 kondenzációs kazán
Forgalmazó: Thermo-Trade Kft.
Az ultragas kompakt felépítésű kondenzációs kazánban található – Hoval és a Ruhrgas AG. által kifejlesztett – UltraClean® égő a blokkégőkkel szemben lényeges előnyöket nyújt. Az UltraClean® előkeveréses felületi égővel az égéslevegő és a fűtőgáz homogén keverése tökéletesen megoldott. A láng gyakorlatilag az égő felületén izzik. A szabályzási tartomány a Hoval UltraGas AM condens 500-as kazán esetében rendkívül széles, gyakorlatilag 9,8%- 100% között, a rendszer hőigényének megfelelően. A károsanyag-kibocsátás értékei szintén lényegesen alacsonyabbak, mint egy blokkégős rendszer alkalmazásánál az várható volna. A típus engedélyezése során 28 mg/kWh NOx értéket igazolt a minősítést végző szervezet. További előnye helyiséglevegő független üzem alkalmazása esetén a rendkívül alacsony, kb. 45 dB(A) hangnyomás. Elektromos teljesítményfelvétele maximális terhelés esetén sem haladja meg a 660 W-ot. Szintén előnyeként kell megemlíteni a viszonylag nagy vízterét, amely előrevetíti a várható hosszú élettartamot. A Hoval az UltraGas AM condens kazánjához egy különleges aluFer® hőcserélő csövet fejlesztett ki, mely tökéletesen alkalmazkodik a kondenzáció technikai követelményeihez.