Adósarok
2001/3. lapszám | Vadász Iván | 3449 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Tulajdonosi kölcsön, negatív pénztár, bizonyítási teher
A tulajdonosi kölcsönről
Vannak esetek, amikor az adóhatóság nemhogy vitatja, hanem teljes mértékben elfogadja a vállalkozás könyvelésében és bevallásában szereplő adatokat, de ennek ellenére adóhiányt és egyéb jogkövetkezményt állapít meg a vállalkozás tulajdonosának terhére. Ez az eset általában akkor fordul elő, ha a cégtulajdonos vagy az egyéni vállalkozó nagy összegű kölcsönt „adományoz” a saját vállalkozásának.
Negatív pénztár
Az „adományozás” tényét leginkább tagi kölcsön elnevezés alatt rögzítik a vállalkozás könyvelésében a rövid lejáratú kötelezettségek között. Rendszerint nem arról van szó, hogy a cégtulajdonosok a tőkehiányban szenvedő vállalkozásukat kívánnák átmeneti hitelnyújtással talpra állítani. Gyakori, hogy a tulajdonos csak utólag szerez tudomást az általa nyújtott kölcsön tényéről, ugyanis itt nem valóságos pénzmozgásról, hanem a könyvelők által kitalált és elszámolt fiktív hitelnyújtásokról van szó. A könyvelők „rákényszerülnek” a fiktív tulajdonosi kölcsönök kimutatására, ugyanis ennek hiányában a vállalkozás számadásait nem képesek lezárni, mert negatív pénztáregyenleget nem lehet kimutatni a könyvelésben. A negatív pénztáregyenlegnek rendszerint az az oka, hogy a vállalkozások nem minden gazdasági eseményről készítenek bizonylatot, illetve egyes bizonylatokat nem adnak át könyvelőjüknek. Általában a költségek teljeskörűen dokumentáltak, de megszaporodnak a magánkiadásokra fordított számlákkal, valamint azokkal a számlákkal, amelyeket áfa-csalás céljából szerzett be a vállalkozás. Ezzel szemben a bevételek elszámolása nem teljes körű, vagyis a bevételek nem nyújtanak fedezetet az elszámolt költségekre.
A gazdasági törvényszerűségek azonban áthághatatlanok, tehát a fiktív, vagy az eltitkolt bevételből finanszírozott költségek csak akkor szerepelhetnek a vállalkozás könyvelésében, ha annak forrását is megjelölik. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetekben a valódi forrás eltitkolása a cél. A palástolásra alkalmasnak tűnik a tulajdonos által nyújtott kölcsön jogcíme, hiszen az erről szóló bizonylatot „házon belül” gyorsan el lehet készíteni. Rendszerint a könyvelők a negatív pénztáregyenleg észlelésekor a tulajdonos tudta nélkül könyvelik be az „áthidaló” összeget, és csak utólag íratják alá a szükséges bizonylatot a tulajdonossal. Ily módon a könyvelők bűnsegédnek minősülnek az adózó által elkövetett adócsalás vonatkozásában.
Bizonyítási teher
Ha a nagy összegű tulajdonosi kölcsönt feltüntetik a könyvelésben, illetve a mérlegben, akkor a tulajdonosok könnyű prédájává válnak az adóhatósági revizoroknak. Ilyen esetben az adóellenőrök azt kezdik el firtatni, hogy a tulajdonos milyen forrásból nyújtotta a kölcsönt. A tulajdonosok rendszerint saját forrásra nem hivatkozhatnak, különösen akkor nem, ha bevallott jövedelmük a minimálbérhez van közel. Ekkor nincs más hátra, mint fel kell vonultatni olyan személyeket, akik a tulajdonosnak adtak kölcsönt. Ez nem veszélytelen, mert kölcsönszerződéseket kell hamisítani, és másokat kell rábírni a hatóság előtti hamis tanúskodásra, ugyanis az adóhatóság általában nem elégszik meg a „kölcsönszerződések” bemutatásával. Ha a hamis tanúzásra rábírás eredményes, a rábíró nem a hamis tanúzásra rábírás vétségét, hanem felbujtóként a hamis tanúzást követi el. Nem szabad számításon kívül hagyni azt sem, hogy a hamis tanúk gyakran megtörnek a revizori kérdések kereszttüzében.
A kétségbeesett adóalanyok a legképtelenebb módon igyekeznek bizonygatni, hogy a kölcsön forrása nem adóköteles bevételből származott. Nem ritka az elévült bűncselekményre vagy az eltitkolt örökségre történő hivatkozás. Az adóalanyok azonban megfeledkeznek arról, hogy az ilyen tényállításokat bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, ugyanis a bizonyítási teher az ilyen esetekben megfordul. Az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) megfogalmazott fő szabály szerint a tényállást általában az adóhatóság köteles bizonyítani. Az Art. 60/A §-ának – a vagyongyarapodás becslésére vonatkozó – rendelkezései alapján az adóhatóságnak csak a megszerzett jövedelem tényét kell bizonyítania, ami igen könnyű, hiszen a vállalkozás könyvelése egyértelműen alátámasztja az adóhatósági ténymegállapításokat. Ebben az esetben az adóalanynak kell bizonyítania, hogy az adóhatóság által feltárt (becsült) bevétel nem minősül adóköteles jövedelemnek. Ez különösen akkor ütközik nehézségekbe, ha a tulajdonosi kölcsönön felül még egyéb nagy értékű vagyongyarapodás (ingatlan, gépjármű stb.) is kimutatható az adóalanynál.
Az adóhatósági gyakorlatot megerősítették a Legfelsőbb Bíróság nemrég megjelent ítéletei, ezért célszerű a vállalkozás könyveléséből mielőbb „száműzni” azokat a tulajdonosi kölcsönöket, amelyeknek legális forrása nem igazolható. A vállalkozás számára egyéb módon is lehet pénzt biztosítani. Az „előrelátóbb” adózók külföldi off-shore cégtől vesznek fel kölcsönt, amelyhez kikérik a devizahatóság engedélyét is, vagy a társaság tagja egy hazai banknál helyez el pénzbetétet, amely óvadékul szolgál a társaság hitelfelvételénél. Természetesen annak sincs akadálya, hogy az egyik gazdasági társaság egy másik gazdasági társaságnak vissza nem térítendő pénzeszközt adjon át ingyenesen, ezután adót egyik oldalon sem kell fizetni.
