Hévíz ma
2001/10. lapszám | Halgas Csaba | 3432 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Mindjárt az elején érdemes néhány alapfogalmat tisztázni karsztvíz és termálvíz ügyben. Termálvíz alatt tulajdonképpen karsztvizet, méghozzá meleg karsztvizet értünk.
Magyarország nagyon gazdag gyógyvizekben. Ez abból adódik, hogy hazánkban a föld belseje felé hatolva, a függőleges irányú hőfokemelkedés sokkal intenzívebb, mint az átlag. Ezért azok a kőzetek, amelyek a víz vezetésében részt vesznek, egy-egy mélyebb részen, pl. 1200-1300 méteren (alsó-pannon vagy triász korú kőzetekről van szó) maguk is olyan melegek, hogy a szállított víznek hőenergiát adnak át. Amikor ezek a kartszvizek felszínre törnek, akkor termálforrások alakulnak ki, amikor pedig lefúrnak ebbe a mélységbe, akkor termálkutakról beszélünk. Előfordulnak olyan részek is, amikor a mélyből feltörő víz hőfoka elérheti a 70 fokot. Hévízen ez az érték 40-45 fok és ezért csak 50-150 méter mélyre kell fúrni. Érdekességként jegyezzük meg, hogy egymáshoz közel lévő üdülőkben, illetve intézményekben egyik helyen meleg, a másik helyen hideg karsztvíz fakadhat, tehát szerencse is kell ahhoz, hogy a fúrás megfelelő réteget érintsen.
Hévíz környékén a Dunántúli középhegységben a karsztvíz szint 140-150 méter körüli értéket mutat a Balti tengerszinthez viszonyítva. Hévíz a Balti szinttől 109,5 méterre található. A két érték közti különbség teszi lehetővé, hogy vízforrások törjenek fel és kialakulhasson ez az egyedülálló természeti képződmény a világ legnagyobb gyógyító erejű melegvizű tava a Hévízi tó.
A Hévízi tó forrása régen nem a mai helyén, hanem az ún. Meleg-hegyen volt, amely néhány kilométerre található a jelenlegi forrásbarlangoktól, majd másik három feltörési hely után, végül mintegy 20-22 ezer évvel ezelőtt - a Balaton kialakulásával egy időben - tört fel jelenlegi helyén. A víz egy 36,5 m mélységű függőleges forrástölcsér oldalfalának hasadékaiból, homokkő rétegekből fakad. Későbbiekben kiderül, hogy a kitorkollásnál lévő vízszintes barlangjáratnak folytatása van. 1975-76 februárjában könnyűbúvárok behatoltak a forrásszáj szűk nyílásán, melynek szélessége 2-3 méter, magassága 60-80 centiméter volt és a vízhőfoka megközelítette a 40 C fokot. Szemük elé tárult egy tágas 14 méter magas és 17 méter átmérőjű üreg, melyet amfora teremnek neveztek el. A termet középen, 40-41 méter mélységben iszapréteg osztja ketté, a keleti oldalon kisebb a nyugati oldalon nagyobb mélyedést alkotva. Ezen észlelések alapján bebizonyosodott, hogy a Hévízi tó termálvize egymás mellett elhelyezkedő hideg és meleg források keveredéséből alakul ki.
A Forrásbarlang keleti oldalán 43 és 40 méter mélységben 23,6 fokos, míg a nyugati oldalon 46 méter mélységben 41 fokos víz tör elő. A két különböző hőmérsékletű víz keveredéséből alakul ki a forrásnyíláson át kijutó 39,5 oC hőmérsékletű víz. Mindennek az a magyarázata, hogy a barlang alatt egy repedés húzódik meg, és egymástól eltérő rétegekből törnek fel itt a források, különböző hőmérséklettel. Ezt tulajdonképpen úgy kell elképzelni, hogy a termálvizet szállító triász-kori dolomit és mészkő réteget folyamvíz-záró rétegek veszik körül, melyek megakadályozzák a keveredést a hideg karsztot szállító rétegekkel. A 12-13 fokos karsztvíz pedig körbefogja a 40-45 fokos termálvizet. Ebből a csodálatos egyensúlyból minden esetre látható, hogy a rendszer milyen érzékeny a külső beavatkozásokra. Sajnos ezt a kényes egyensúlyt sikerült megbontani a Nyirád környéki bauxitbánya karsztvízének kiszivattyúzásával. Az első jel 1976-ban utalt arra, hogy a Hévíztől 30 km-re levő nyirádi bányákban a vízkiemelés hatással van a forrás hozamára. Közben a térségben a karsztvíz szintjén az Adriai tengerszint feletti 173 m-es szintről 60 m-re csökkentette a bánya. Ennek hatására 1983-ra a tó vízhozama az eredetinek csaknem felére, 300 l/sec-ra csökkent, sőt 1988-ra már tartósan 280 l/sec körüli értéket mutatott. A tó mikrobiológiai állapota is kedvezőtlen irányba változott.
A regenerálódási folyamat a ’90-es évektől azzal indult meg, hogy leállították a bányászatot és a bányászati célú vízkivételt. A karsztvíz-tároló regenerálódását követő hozamnövekedés a tó vízszintjének emelkedésével járt. Jelenleg a vízhozam 440 l/sec körüli értéket mutat és további lényeges javulás várható a tó vízhozamában, amikor is a dunántúli karsztvízrendszer és a Keszthelyi hegység környékének karsztvízrendszere - amely az elmúlt évtizedekben a bauxitbányászat következtében erről lefűződött -, ismét kapcsolatba kerül egymással. A források védelmének egységes biztosítására mind alapítványi, mind állami formában számos kísérlet történt, de a vízgyűjtő terület nagy kiterjedése komoly nehézséget okoz a koordinálásban, és új szereplőként megjelentek e sokváltozós rendszerben - a régi vízkivételi helyek mellett - a sorra nyíló új termálfürdők is.
Ma már egyébként monitoring rendszerrel figyeljük a források működését a nap 24 órájában. Az érzékelők rögzítik a forrásból feltörő víz hőmérsékletét, mennyiségét, stb., ezeket az 5 percenként rögzített adatokat a központi feldolgozóval közlik, s itt átkerülnek a számítógépre, ahol speciális programok segítségével diagrammos formában láthatjuk az eseményeket.
Figyelemfelkeltő megállapításokhoz juthatunk a rendszer segítségével: például egy hét szeles, hideg idő nyáron 5-6 fokkal is csökkentheti a tó vízhőmérsékletet. A figyelőrendszert kiegészíti egyébként egy önálló meteorológiai állomás is. A tó vizét - noha igen sokan fürdenek benne - nem szükséges tisztítani, tekintettel a vízhozamra és a tó öntisztító folyamataira. Elméleti számítás szerint 5 nap alatt cserélődik ki a víz, persze a gyakorlatban a forrásbarlang körül intenzívebb, a parton lassabb a szennyező anyagoktól való megtisztulás.
A Hévízi termálvíz másik nagy felhasználási területe a gyógyászat. A víz elsősorban mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas, mivel nagy a kéntartalma, s ez a porcokba beépülve javulást eredményez. Régen a kórházakat három kútról a Rákóczi, a György és a Fontanális kutakról látták el. Jelenleg ezekből egy üzemel, a szükséges vízhozamot az azóta fúrt kisegítő kutakkal biztosítják. A zökkenőmentes működés biztosításához komoly, speciális gépészeti rendszer kiépítése nem volt indokolt. Épületgépész szempontból érdekességnek számíthat, hogy a vízkezelés itt úgy történik, hogy a feltörő termálvizet hűtőtornyok segítségével lehűtik, hogy alkalmas legyen a gyógyászati feladatok ellátására, és csak azután bocsátják a kórház rendelkezésére. Másik gépészeti érdekesség, hogy amennyiben valaki a kórházban, illetve a tavon elhelyezkedő épületekbe lép, rögtön intenzív kénes szagú, magas páratartalmú levegő csapja meg. Felvetődhet a kérdés, hogy miért nincs klimatizálás e helyiségekben. A víz kéntartalma magyarázza ezt, amely agresszív hatásánál fogva igen rövid időn belül kikezdi a berendezések csőrendszerét. Ezért itt - gazdasági szempontokat figyelembe véve - párátlanítást alkalmaznak, illetve az épületszerkezeteket fából, valamint koracélból alakítják ki.
Köszönet Sándor Zoltán úrnak a cikk megírásához nyújtott segítségért.