Juhász László és a halasi kör
2002/7-8. lapszám | VGF&HKL online | 2953 |
Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Lacival és barátaival Dobogókőn, egy szakmai konferencián találkoztam. Egyből láttam rajta, hogy igazi egyéniség, olyan ember, akinek van véleménye, és ez a vélemény szilárd tudáson alapszik. Nem is csalódtam, érdekes dolgokat hallottam tőle a szakmáról, Kiskunhalasról és környékéről, az épületgépészek helyzetéről. László „törzshelyén”, a halasi Kun-therm épületgépészeti szakkereskedésben mesélt nekem magáról.
Van nekünk egy társaságunk, ami mindig itt gyűlik össze a boltban. Pár épületgépész mester összedugja a fejét és megbeszéli a dolgokat. Ha valaki mondjuk elakad szakmailag egy feladatnál, akkor nálunk nem szégyen megkérdezni a másikat. Mi például gázkészülékeket szervizelünk. Ezt a gázszolgáltató végezte jó ideig, amikor az abbahagyta, akkor vettük át mi tőle. Szerződésünk van a magyarországi gázkészülék-forgalmazókkal és szakszervizekkel, így a garanciális javításokat, üzembehelyezést 30 km-es körzeten belül megoldjuk. De nem csak ezzel foglalkozunk, hanem a tervezéstől a kivitelezésen át a beszabályozásig, karbantartásig mindennel, gáz és fűtés területén.
Nagyon jó, hogy itt halason eljutottunk oda, hogy a nyolc-kilenc szerelőből, akik a környéken dolgoznak, reggelenként négyen-öten rendszeresen összejövünk itt a boltban és megbeszéljük a szakmát. Például ha valaki olyasmit csinál, amit azelőtt még soha, bátran tanácsot kér a többiektől, mint egy önképző körben. Gergő, a bolt tulajdonosa szintén mester, neki is jó, hogy itt vagyunk, meg nekünk is. Annak idején még mi biztattuk, hogy csináljon üzletet, mert száz kilométerekre el kellett utaznunk anyagért. Most meg bejövünk ide és az árajánlatot egy perc alatt összeállítjuk.
Eljárunk a továbbképzésekre, tagjai vagyunk a szövetségnek. Elmentünk az „Energiatanácsadó” szakképzésre is, 3 napra. Tanultunk már a napkollektoros rendszerektől a falfűtésig mindenről, próbálunk lépést tartani a fejlődéssel. A szaklapokat is járatjuk, olvassuk, de hiába veszem a kezembe az újságot, ha nem kapok valamiféle alapképzést hozzá. Vannak köztünk, épületgépészek között olyan emberek – szerencsére ha lassan is, de azért kiszűrődnek -, akik kint dolgoztak Németországban, és itthon nagy mellénnyel hibát hibára halmoznak, mert azt hiszik, a kint megszerzett tudásból egy életre megélnek. Pedig dehogy! Ha csak arra gondolok, hogy mi legalább harminc céggel vagyunk szerződésben, szervizelésre. Ezek a cégek minden évben tartanak legalább egyszer egynapos továbbképzést és bizony szükség is van rá. Hiába van az embernek egy alapszakmája, ha nem képezi magát tovább, az a papír semmit sem ér.
Kis társaságunk legnagyobb bánata az, hogy a városban pár éve megszűnt a középiskolai épületgépész-szakmunkásképzés és sajnos hiába kérdeznek rá évente az újraindításra, a válasz mindig nem. Pedig igény lenne az utánpótlásra mind a mesterek, mind a szakkereskedés részéről. Nincsenek fiatalok a szakmában, s hogy miért? Aki Kecskeméten vagy Pesten tanul, az nem jön vissza. Aki segéderő akad, az nem hajtja magát semmilyen értelemben, ha a mesternek elege lesz belőle, máshol szívesen látják, akkora a munkaerőhiány.
52 éves vagyok, nem titkolom a koromat – miért is titkolnám, nem vagyok nő. Még ´72-ben kezdtem a gázszolgáltatónál, hol máshol. Akkoriban a gázos szakmának ebben a kis városban még nem volt szinte semmi alapja, csak a szolgáltatónál lehetett megszerezni a gázszerelői végzettséget. Utána érettségi, mesterlevél, technikum, lépegettem szépen előre, ahogyan szokás. 1980. óta vagyok vállalkozó-kisiparos. Én még a hőskorban kezdtem, a gázosodás indulásakor. Nem sírom vissza a régi időket, de bizonyos szempontból jobb volt akkor. Itt van az adminisztráció: valaha elég volt, ha az ember vezette azt a kis füzetecskét. Abba beírta a dolgokat, azt minden évben leellenőrizte az APEH és kész. Ma viszont … Anyagilag, időben és munkában is nagyon megterhelő az egész. Nem is szólva a megrendelő és a kivitelező viszonyáról. Régen az ember vitte a költségvetést, elfogadták. Elvégezte a munkát, vitte a számlát, kifizették. Manapság meg az a jobbik eset, ha a harminc napos fizetési határidő huszonkilencedik napján átutalják az összeget, mert bizony előfordul, hogy az ember befürdik az egész üzlettel. De ez a téma egy egész újságot megtöltene.
De vissza a szakmához. Az emberekkel rendkívül nehéz megértetni, hogy jobban járnak, ha a régi, elavult készülékeiket lecserélik. Valamikor nagyon sok konvektort hoztak be az NDK-ból, amik akkor jó gépek voltak, de ma már folyton toldozni-foldozni kell őket, arról nem is beszélve, hogy a gázfogyasztásuk sokkal nagyobb, mint egy modern készüléké. Ugyanez a helyzet a vízmelegítőkkel. Pár év alatt behoznák az árukat. Ha én elmegyek egy munkára, úgy állok oda, mint ha magamnak csinálnám. Nem a pénz motivál, az egyik embernek több van, a másiknak kevesebb. Én abból élek, hogy annak a megrendelőnek, akinek 20-30 éve megcsináltam a fűtését meg a gázt, annak a gyereke meg az unokája most visszajönnek hozzám . Belénk azt a felfogást sulykolták, hogy ha kiadsz valamit a kezedből, az ne sírja vissza magát. Azt kell szem előtt tartani, hogy a rendelkezésre álló, sokszor a lehető legkevesebb pénzből a legjobbat kell kihozni. Mifelénk nagyon szűk a piac; kevés a megrendelés, sok a szerelő. Akinek nincs jó híre, „neve”, az nem él meg. Erre sok, apró, pár ezer lakosú falucska van, ahol az egész község tudja, ha Julis néni gáztűzhelyet vesz. A néni általában megkérdezi, mert megvan a magához való esze, mondja már, mester úr, milyet vegyek? Én pedig tájékozódom a körülményekről, igényekről, lehetőségekről és úgy javasolok valamit. Ha az jól üzemel, akkor a faluban is elterjed a hírem.
Az új technológiákról annyit, hogy sajnos a kunok konok emberek. Ha napkollektorra vagy más újdonságra vágynak, akkor elmennek Pestre és ott veszik meg, anélkül, hogy szakember tanácsát kérnék. Aztán öt év múlva, amikor a rendszert szervizelni kellene, kiderül, hogy a Kft., akitől vásárolta, már nem is létezik, nincs garancia, pótalkatrész. De még nincs is igazán igény mifelénk az újdonságra. Talán az uszodatechnika a kivétel. Van egy régi ügyfelem, akire rámaradt egy gyár, sok lett a pénze. Az ismerőseinél látott medencét, elhatározta, hogy neki is kell egy uszoda, neki is fogott. Az építésszel kitalálták, milyen színű legyen a metlaki meg a fal, de komolyabban nem gondoltak bele, mit is jelent az, hogy uszoda. Én beszéltem rá egy-két óra alatt, hogy csak kellene fűteni is azt a helyiséget, hogy nem ártana egy vízforgató, hogy ha már van uszoda, nem nagy pluszköltség egy szauna mellé, amellé meg egy fürdő, abba meg nem árt, ha teszünk bidét is. Mikor elkészült, mindenkinek tetszett . Annak, akinek pénze van, nem biztos, hogy igényei is vannak, jobban mondva, nem tudja, mit kaphatna a pénzéért . Erre való a szakember, ezért tartom én fontosnak, hogy ne csak megcsináljam, amit a megrendelő mond, hanem tájékoztassam és segítsem a tanácsaimmal.
Szomorú dolog, hogy amikor az emberek nekiállnak házat építeni, épp az épületgépészettel nem törődnek. Kitalálják, hogy itt ilyen torony, ott meg olyan oszlop legyen, amikor meg oda kerül a sor, a legolcsóbb vegyestüzelésű kazánnal próbálkoznak, meg egy olyan központi fűtést, amivel az egész házat elrontják. Az elején kéne végiggondolni, mire jut pénz, mit lehet kihozni belőle. Hál´ istennek egyre több fiatal építkezik, és nekik, hogy is mondjam, több eszük van, mint az öregebbeknek, gondolkodnak, látnak, hallgatnak a szakemberre.
Jelenleg egy alkalmazottam van és természetesen én is dolgozom. Hogyne dolgoznék, mikor annyira szeretem a munkámat. Ezért is próbálom megvásárolgatni a modern szerszámokat, anyagokat. Hogy mit szeretek a munkámban? Amikor odamegyek egy házhoz, a lelki szemeimmel már látom, milyen lesz az a fűtési rendszer. Nem azt mondom, hogy gusztusosan, de egy osztó-gyűjtőt is el lehet helyezni szépen. Félig-meddig belsőépítésznek is kell lenni, kigondolni, mi hova kerüljön, összhangot teremteni. Az esztétikum az egyik oldal, a másik pedig az, hogy amikor jönnek a mínuszok, nem telefonál ránk a megrendelő, hogy mester úr, fázunk, ez a szakma néma dicsérete. Nagyon kedves történetem az, amikor Kiskunmajsán dolgoztunk egy családnál, még ´81-ben. Beszereltük a gázt, úgy, ahogy kellett. Telt az idő, a házaspár egyik lánya férjhez ment Bugacra. Mikor vezették oda is a gázt, a lány eljött és megkeresett minket, hát mentünk Bugacra és bevezettük a gázt. Aztán házasodott a kisebbik lány is, az Szegeden, ott is mi csináltuk a gépészetet. Végül – bár még nőhet a család – az unokának is dolgoztunk, szóval afféle családi csőszerelő lettem náluk. Az idősek még mindig élnek, szoktunk találkozni. Ilyenkor mindig megkérdezik: Lacikám, emlékszik-e még? Hát persze, mondom én, lehet azokat a csirkepörköltöket elfeledni?!
