Csodás csapok I.
2002/6. lapszám | Piskóty Miklós | 2835 |
Figylem! Ez a cikk 23 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Évente több százezer mosdócsap talál gazdára. Az eladott csapok nagyobb részét ma már a fokozott kezelési kényelmet biztosító, korszerű, egykaros csapok képezik. A kínálat óriási; a nagyon olcsó, kínai gyártmányútól százezernél is drágább, márkás csapokig a legkülönbözőbb árú és minőségű csapok között válogathatunk. A választást a gyakorlati tapasztalatok szerint elsősorban az esztétikai szempontok, illetve a pénzügyi lehetőségek döntik el. A csapok műszaki tartalma, élettartama, kezelési kényelme vagy az általuk nyújtott víz- és energiatakarékossági lehetőségek csak ritkán kerülnek szóba. Pedig egy jó csap egy életen keresztül szolgálja az embert, sőt a teljes komfortérzet biztosítása mellett évente akár tízezreket is megtakaríthat használójának.
De milyen a jó mosdócsap? Milyen külső jegyek és tulajdonságok alapján lehet egy csap használati értékét megbecsülni? A továbbiakban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Ha a csapot kézbe vesszük és az nagyon könnyűnek bizonyul, akkor vagy minimális falvastagságú öntvényből készült vagy sok műanyag alkatrészt tartalmaz. Ettől természetesen még kifogástalanul működhet, de a sárgarézzel való spórolás mindkét esetben az élettartamát csökkenti. A bekötőcsövek is döntően befolyásolhatják a választást. Azok a végfelhasználók, akik kellő szakismeret és a megfelelő szerszámok hiánya ellenére maguk szeretnék a csapot felszerelni jobban járnak, ha flexibilis bekötőcsövekkel rendelkező csapot vesznek. Ha a szerelést szakember végzi, akkor az esztétikusabb kialakítás, a kisebb ellenállás, a hosszú távon is biztonságosabb kötés és a nem öregedő anyag miatt érdemes a réz bekötőcsövekkel ellátott csap mellett dönteni. A kezelőkar formája sem közömbös. A hosszú kar megkönnyíti a mozgatást, és ha a karon egy lyuk található, akkor a csap kezelése „egyujjas” műveletté egyszerűsödik, és a tisztítási igénye is csökken. Ha már a karnál tartunk, akkor meg kell vizsgálni, hogy milyen mértékben forgatható el. Az egykaros csapok karja általában jobbra és balra egyaránt 45-45o-kal fordítható el. Léteznek 100-126o-s beállítási tartománnyal rendelkező csapok is. A szélesebb tartomány a kiömlő víz hőfokának finomabb és pontosabb beállítását teszi lehetővé.
Ma már minden mosdócsap el van látva ún. sugárrendezővel. A sugárrendező egyrészt a szép, zárt vízsugár megformálásáért, másrészt a víz kifolyási zajának csökkentéséért felelős. A legegyszerűbb csapoknak csak egy küllőszerű kialakítású, áttetsző vagy fehér műanyagból készült sugárrendezője van. A jobb armatúrák általában a fémszövetes kiömlőjéről felismerhető „perlátor”-ral vannak felszerelve. A perlátor az áramló víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja fel a vizet és így azt a látszatot és érzetet kelti, mintha a valóságosnál lényegesen több víz folyna ki a csapból. Ezért a perlátor egyben a víz- és energiatakarékosság eszköze is. Az igényesebb mosdócsapokban „kaszkád” sugárrendezőt találunk. Ha kifolyó szürke színű műanyagból készült és koncentrikus körökből épül fel, akkor kaszkád kifolyóról beszélünk, amely szintén szív be levegőt, de a különleges kialakítás eredményeként kevés vízzel is rendkívül lágy és látszatra bő vízsugár kialakítására képes. Ezen túlmenően az alkalmazott anyag és a nagy kiömlőfelületek lényegesen csökkentik a vízkő lerakódásának és a baktériumok megtelepedésének veszélyét is. A legigényesebb mosdócsapok kaszkád kiömlői vízmennyiség korlátozó elemmel is el vannak látva, melyek a kifolyó víz mennyiségét a nyomástól függetlenül, percenként 7,6 literre korlátozzák (ábra). Figyelembe véve, hogy a hagyományos mosdócsapok a névleges 3 bar nyomáson percenként 13 l vizet bocsátanak ki, a 7,6 l/min-re korlátozott vízfogyasztás jelentős víz-, energia- és költségmegtakarítást jelent. A kaszkádhatásnak köszönhetően a csökkentett víz-térfogatáram ellenére a kézmosáskor az az érzésünk, mintha nagyon sok víz áramlana ki a csapból. Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy 1,7 l/min térfogatárammal üzemelő sugárrendezők is léteznek, melyek a nyilvános mellékhelyiségekben közmegelégedésre szolgálnak.
Az egykaros csapok olyan kis erőt igényelnek, hogy a csapot egy kisgyerek is könnyedén ki tudja nyitni. Ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy ha például a villanybojler túl nagy hőfokra van beállítva, akkor a gyerek leforrázhatja magát. A jobb csapok kartusába ennek elkerülése érdekében egy ún. „leforrázásgátló”-t építenek be, melynek segítségével a kar elfordítási szöge korlátozható, vagyis a kevert víz legnagyobb hőfoka – a helyi viszonyoknak megfelelően – mechanikusan beállítható. A „leforrázásgátló” a kar és a félgömb alakú takaróelem eltávolítása után válik hozzáférhetővé, és a beállításához a csaphoz előírásszerűen mellékelt „szerelési és használati útmutató” egyértelmű utasításokkal szolgál. A leforrázásgátló vagy más néven a „hőfokkorlátozó” nemcsak biztonsági berendezés, hanem megakadályozza a túl meleg víz használatával együtt járó energiapocsékolást is. Ha a csap karját levettük, akkor a „kerámiabetétes szabályozóegység”, közismert nevén: a kartus minőségével kapcsolatban is megbízható információhoz juthatunk. Elég megvizsgálnunk a kartus mozgatókarját. A kommersz kartusok karjának anyaga műanyag, a legjobb csapoké rozsdamentes acél.
Az egykaros csapok kialakításukból eredően is kiváló lehetőségeket kínálnak vízzel és az energiával való takarékoskodásra. Gondoljunk csak arra, hogy a kéz- és fogmosás vagy zuhanyozás közben, ha hosszabb ideig gyakorlatilag nincs igazán szükségünk a vízre, akkor a csap karját gyengéden lenyomva csökkenthetjük a víz mennyiségét vagy akár el is zárhatjuk a csapot. Ha pedig újra igényeljük a vizet, akkor a kar felemelésével, garantáltan a már korábban beállított hőfokú vízzel folytathatjuk a tisztálkodást.
(Folytatjuk)
